2012. június 28., csütörtök

Assisi Szent Ferenc levél a hívekhez - részlet

Mindazok a férfiak és nők, akik nem bűnbánatban élnek és nem veszik magukhoz a mi Urunk Jézus Krisztus testét és vérét, hanem bűnt bűnre halmoznak, testük rossz kívánságai és vágyai után járnak, tett ígéreteiket elhanyagolják, testükkel a világnak, érzéki vágyaiknak s e világ múló gondjainak és aggodalmainak s ezen élet gondjainak élnek, az ördög kísértésének áldozatai és egyben fiai és cselekedeteinek utánzói. Vakok ők, mert nem látják az igazi világosságot, a mi Urunk Jézus Krisztust. Az ilyenekben nem lakozik lelki bölcsesség, mert nincs meg bennük az Isten Fia, az Atya igazi bölcsessége. Az ilyenekre áll az Írás szava: minden bölcsességük odalett, és átkozott, aki parancsaidtól eltér. Látják, világosan felismerik, tudják és cselekszik a rosszat, és szántszándékkal elveszítik lelküket. Ti vakok, kiket ellenségeitek, azaz a test, a világ és az ördög rászedtek, lássátok be, hogy a testnek édes a bűn elkövetése, de keserű az Isten szolgálata, mert az Úr evangéliumi szava szerint minden vétek és bűn az emberi szívből jön és sarjad ki. És sem ezen a világon, sem az eljövendőn semmit sem mondhattok a magatokénak.     Mert vélitek ugyan, hogy a világ múló javait még soká élvezhetitek, de csalódtok, mert eljön a nap és az óra, melyre most nem gondoltok, s melynek jövetelét nem tudjátok és nem sejtitek; a test megbetegszik és a halál közeleg, és így múlik ki keserű halállal. És bárhol, bármikor és bármilyen körülmények közt elégtétel nélkül, halálos bűnben hal meg az ember, - már aki adhatna, de nem ad elégtételt - annak az ördög ragadja ki lelkét testéből; mégpedig olyan szorongattatás és kínok közepett, hogy arról csak annak lehet fogalma, akinek része van benne. Minden vagyon és hatalom és tudomány, amiről gondolták, hogy az övék, elvétetik tőlük. Vagyonukat rokonaikra és barátaikra hagyják. Azok pedig elvették és szétosztották maguk közt s a végén mondták: "Átkozott legyen a lelke; többet is adhatott és szerezhetett volna számunkra, mint amennyit szerzett." Testét pedig megemésztik a férgek. Így tehát testüket és lelküket egyaránt elvesztik ebben a rövid életben, alászállnak a pokolba, hol vég nélkül gyötörtetnek.
Mindazokat, akikhez ez a levél eljut, kérjük arra a szeretetre, amely az Isten, hogy fogadják isteni szeretettel és jóakarattal ezeket a mi Urunk Jézus Krisztus fent leírt illatos igéit, és akik nem tudnak olvasni, gyakran olvastassák fel maguknak; és őrizzék meg magukban szent közreműködéssel mindvégig, mert ezek lélek és élet. És azok, akik ezt nem teszik, azoknak számot kell adniuk az ítélet napján a mi Urunk Jézus Krisztus ítélőszéke előtt.

2012. június 21., csütörtök

Hogyan lehet Assisi szent Ferenc ma egy szerzetes számára formáló erő és értelmet adó személyiség

Ahogyan Krisztus állandóan időszerű és fiatal, így élem meg, hogy az Ő hű követője szent Ferenc is ilyen. Ifjú korunkban néhány társammal, barátommal sokat kísérleteztünk, a hivatáson belüli hivatást keresve (Bőjte Csaba, Páll Leó) Szegényekhez jártunk, öreg otthonba, elmegyógyintézetbe. Színdarabot tanultunk be többekkel szent Ferenc életéről és több templomban is előadtuk. Így döbbentünk rá, hogy ezt szervezett formában, kiegyensúlyozottan – rendi keretek között is lehet tenni. Így lett szent Ferenc életformája számunkra – számomra is életprogram, és ma is az. Ide kívánkozik, amit Rendünk legfőbb elöljárója írta szent Ferenc ünnepére: „Térjünk vissza az Evangéliumhoz és akkor az életünk visszanyeri a kezdetek költészetét, szépségét, varázsát ... Szabadítsuk fel az Evangéliumot és az Evangélium felszabadít bennünket.' Engedjük, hogy szabadítson fel a lelki tompaságból, a száraz megszokásból, a fáradságból és a beletörődésből, hogy Krisztussal és az Ő igéjével, s szent Ferenctől kísérve, újra útra kelhessünk, azzal az erős vággyal, hogy a mai világban és a mai világért Jézusnak igazi tanítványai lehessünk"  Hát valahogy ez a kihívás, a mindennapi sürgetés, és megvalósítandó feladat.

2012. június 19., kedd

Szent Antal segítségéért

Bizalommal tekintek rád, erős pártfogóm, Szent Antal! Lásd meg szükségemet és segíts engem, a te tisztelődet, szorongatott helyzetemben. Bízom benned, mert tudom, hogy te mindig meghallgatod a hozzád fordulókat.
De mindenekelőtt kérd Istentől bűneim bocsánatát, mert azok miatt elfordult tőlem az Úr. Ígérem, hogy kérésem teljesítéséig is elkerülök minden bűnt. Légy segítségemre és hallgass meg engem. Ámen.

2012. június 18., hétfő

Felajánlás az Istenanyának





Szűz Mária, Te vagy az én királynőm. Testemet és lelkemet ma, minden nap és halálom óráján a TE oltalmadba, különös gondviselésedbe, anyai szívedbe ajánlom! Neked ajánlom minden reményemet, minden örömömet, minden gondolatomat és esendőségemet, életemet és halálomat. Közbenjárásod és érdemeid által eszközöld ki számomra a kegyelmet, hogy minden gondolatomban, szavamban és tettemben a Te isteni Fiadnak szent akaratát teljesítsem!

(Gonzága szent Alajos)

Szegénygondozó nővérek naptárából

"Úttalan utakon életmegvetéssel és szokatlan módon indít a Szentlélek, hogy az egyén másoknak szentelje életét és azok érdekében gyakorolja a testi és lelki irgalmasságot." P. Oslay Oswald

2012. június 17., vasárnap

Téglajegy

Még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk

Szent Ágoston püspöknek Próbához írt leveléből

Talán még ezek után is felvetheted a kérdést, hogy miért mondta az Apostol: Még azt sem tudjuk, hogyan
kell helyesen imádkoznunk (Róm 8, 26), noha semmi esetre sem szabad azt hinnünk, hogy akár ő, akár pedig a hallgatói nem ismerték volna az Úr imádságát.
Az Apostol érthetően megmondja, hogy ebben a kérdésben ő is tájékozatlan, és talán éppen akkor nem tudta, hogy mit kell imádkoznia, amikor tövist kapott a testébe, a sátán angyalát, aki őt arcul csapkodta, hogy elbizakodottá ne tegye a nagyszerű kinyilatkoztatás. Háromszor is kérte az Urat, hogy szabadítsa őt meg attól, és tette ezt bizonyára azért, mert nem tudta, hogy helyesen mit kell imádkoznia. Végül is arra vonatkozólag, miért nem teljesült, amit ez a nagy férfiú kért, és miért vált hasznára, hogy ne is teljesüljön, meghallotta Isten válaszát: Elég neked az én kegyelmem, mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga. teljességében (2 Kor 12, 9).
Az ilyen szenvedések közepette tehát — amelyek egyaránt használhatnak és árthatnak is — nem tudjuk, hogy helyesen mit kell imádkoznunk. Mégis, minthogy kellemetlenek és kínosak, és emberi természetünkkel ellenkeznek, a minden ember közös vágyát követve azért imádkozunk, hogy szabaduljunk meg ezektől. Ámde tartozunk Urunknak, Istenünknek azzal a bizalommal is, hogy ha ezeket nem veszi le rólunk, akkor se gondoljuk, hogy nem törődik velünk. Inkább abban reménykedjünk, hogy e megpróbáltatások türelmes elszenvedése a mi nagyobb javunkra válik, így igazolódik be, hogy az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében. Ezeket azért írta le az Apostol, nehogy valaki magát nagyra értékelje, ha Isten meghallgatta kérését, noha türelmetlenül valami olyat kért, ami többet használna, ha nem teljesülne. Továbbá azért is írta, nehogy elcsüggedjen az ember, és elveszítse Isten irgalmasságába vetett reményét, ha kérése nem talál meghallgatásra, mivel talán éppen olyat kér, amit ha megkapna, még súlyosabban szenvedne, vagy a sikertől rossz útra térve elveszne. Az ilyen esetekben tényleg nem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk.
Ezért, ha valami éppen ellenkezőleg teljesül, mint ahogyan kértük, viseljük el türelmesen, és mindenért legyünk hálásak. A legkevésbé sem szabad kételkednünk, hogy inkább annak kellett megtörténnie, amit Isten akart, mint annak, amit mi akartunk. Hiszen erre is példát adott nekünk a mi Közvetítőnk, amikor ezeket mondotta: Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely (Mt 26, 39), majd — mivel megtestesülése révén emberi akarata is volt — nyomban hozzáfűzte: De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te. Mindebből méltán következik, hogy ennek az egynek az engedelmességéért mindnyájan megigazultak (Róm 5, 19).

2012. június 14., csütörtök

Örökmécs az örök Főpap templomában

Szent Kolumbán apát Utasításaiból

Milyen boldogok és milyen szerencsések azok a szolgák, akiket Uruk megérkezésekor ébren talál (Lk 12, 37). Boldog az a virrasztás, amellyel Istent, a mindenség alkotóját várják, aki betölt mindent, és felülmúl mindent.
Bárcsak engem is, jóllehet haszontalan szolgát, de mégis mint az ő szolgáját arra méltatna, hogy felébresztene tunyaságom álmából, és isteni szeretetének tüzével — amelynek lángja a csillagoknál is magasabbra lobog — bárcsak felgyújtaná bennem az iránta való hatalmas szeretet vágyat, és szüntelenül égne bennem is ez az isteni tűz!
Bárcsak méltó volnék arra, hogy mécsesem éjszaka mindig égne Uram templomában, hogy világítana mindazoknak, akik belépnek Istenem hazába! Uram, könyörgök Fiadnak, Jézus Krisztusnak, az én Istenem­nek nevében, add nekem azt a fogyhatatlan szeretetet, hogy fel tudjon gyulladni mécsesem, és képtelen legyen kialudni. Engem melegítsen, másoknak pedig világítson.
Krisztus, édes Üdvözítőnk, te gyújtsd meg jóságosán mécseseinket, hogy szüntelenül világítsanak templomodban, és örök fényt kapjanak belőled, az örök világosságból; hogy megvilágítsák a mi sötétségünket, és távol tartsák tőlünk a világ éjszakáját.
Kérlek, Jézusom, úgy áraszd mécsesembe fényedet, hogy világosságánál feltáruljon előttem az a legszen­tebb szentély, amely téged mint a jövendő javak örök Főpapját annak a templomnak csarnokaiba fogadott be, csak hogy téged örökre lássalak, szemléljelek és kívánjalak; hogy reád szeretettel tekintsek, és színed előtt szüntelen égjen és lobogjon mécsesem.
Szeretett Üdvözítőnk, mutasd meg magadat előttünk, akik nálad zörgetünk, hogy téged megismerve csak téged szeressünk, senki mást; csak utánad vágyódjunk, rólad elmélkedjünk nappal és éjszaka, mindig rólad gondolkodjunk. Szíts fel bennünk oly nagy szeretetet, hogy téged, Istenünket méltó módon szeressünk, hogy egész bensőnket betöltse az irántad való szeretet, és ez a szereteted foglaljon le minket egészen. Minden érzékünket ez a szereteted elégítse ki, hogy rajtad kívül, aki örökkévaló vagy, mást már képtelenek is legyünk szeretni. Add, hogy ezt a nagy szeretetet sem az ég, sem a föld, sem a tenger vize ne tudja bennünk kioltani a Szentírás szava szerint: Tengernyi víz sem olthatja el a szerelmet (Én 8, 7).
Ez valósuljon meg bennünk is, amennyire lehetséges, a te ajándékodból Urunk, Jézus Krisztus, akinek dicsőség legyen mindörökkön-örökké! Ámen.

2012. június 13., szerda

A Ferences Szegénygondozó Nővérek is ott voltak a Karizmák ünnepén

2012. pünkösdhétfői Karizmák ünnepén a közösségünk is képviseltette magát a máriaremetei kertben, a szociális parkban.A rossz idő ellenére sokan látogattak el hozzánk, vettek részt foglalkozásainkban, és töltötték ki totóinkat. Nővéreink Esztergomból Siófokról és Szécsényből is jelen voltak, sőt vittünk ismerőseinket, akik szintén segítettek.

2012. június 9., szombat

Az Úr napja

Malakiás próféta könyvéből 3, l — 4, 6

Ezt mondja az Úr, az Isten: „Nézzétek, elküldöm hírnökömet, hogy elkészítse előttem az utat. Hamarosan belép szentélyébe az Úr, akit kerestek, és a szövetség angyala, aki után vágyakoztok. Lám, már jön is! — mondja a Seregek Ura. — De ki tudja majd elviselni jövetele napját? És ki maradhat állva, amikor megjele­nik?
Mert olyan, mint az olvasztók tüze és a ványolók lúgja. Leül, mint az ezüstolvasztó és tisztító mester. Megtisztítja Lévi fiait, megfinomítja őket, mint az aranyat és az ezüstöt, hogy méltóképpen mutassák be az áldozatot az Úrnak. Júda és Jeruzsálem áldozata tetszeni fog akkor az Úrnak, éppúgy, mint a régmúlt időkben, mint az első években. Elmegyek hozzátok, és ítéletet tartok. Gyors tanú leszek a jósok, a házasságtörők és az esküszegők ellen, meg azok ellen, akik elnyomják a napszámost, az özvegyet és az árvát, és semmibe veszik az idegenek jogát, tőlem pedig nem félnek — mondja a Seregek Ura.
Bizony, én, az Úr sose változom: ezért nem ér el a végzet titeket, Jákob fiai. Atyáitok napjai óta eltértetek parancsaimtól, nem követtetek őket. Térjetek vissza hozzám, és én is visszatérek hozzátok — mondja a Seregek Ura. Azt kérdezitek: Hogyan térjünk vissza? Szabad-e az embernek megcsalni az Istent? Márpedig ti megcsaltok engem! Azt kérdezitek: Mivel csaltunk meg? A tizeddel és a zsenge áldozattal. Átok nehezedik rátok, mégis megcsaltok, az egész nép.
Szolgáltassátok be hiány nélkül a tizedet és az első termést a kincstárba, hogy legyen étel a házamban. Akkor aztán próbára tehettek — mondja a Seregek Ura —, vajon megnyitom-e nektek az ég csatornáit, és bőséges áldást árasztok-e rátok. Kedvetekért megtiltom a sáskának, hogy megegye és elpusztítsa a föld gyümölcsét, és nem lesz terméketlen a szőlőtök a mezőn — mondja a Seregek Ura. — Boldognak mond majd benneteket minden nép, mert a boldogság országa lesztek — mondja a Seregek Ura.
Keményem beszéltetek ellenem — mondja az Úr. Azt kérdezitek: Mit beszéltünk ellened? Azt mondjátok: Értelmetlen dolog az Urat szolgálni, és mi haszna annak, hogy megtartottuk parancsait, és bűnbánatban jártunk a Seregek Urának színe előtt? Most, lám, boldognak mondhatjuk a kevélyeket; akik gonoszságot műveltek, azoknak jól megy a soruk. Próbára teszik az Istent, és semmi bántódásuk nem esik.
így beszéltek egymás között azok, akik az Urat félik. De az Úr figyelt rájuk, és meghallotta őket: Színe előtt egy könyvet írtak emlékeztetőül azokról, akik félik őt, és az ő nevében keresnek menedéket. Azon a napon, amelyet készítek — mondja a Seregek Ura —, tulajdonommá lesznek. Megszánom majd őket, mint ahogy az ember megszánja fiát, aki őt szolgálja. Akkor ismét meglátjátok, mi a különbség az igaz és a gonosz között, mennyire más, ha valaki az Istent szolgaija, és ha nem.
Mert lám, elérkezik az a nap, s izzó lesz, mint a kemence. Minden kevély és minden gonosztevő olyan lesz, mint a szalma: az a nap, amely elérkezik, lángra lobbantja őket — mondja a Seregek Ura —, úgyhogy sem gyökér, sem lombozat nem marad belőlük.
Nektek pedig, akik félitek a nevemet, felragyog az igazság napja, sugarai üdvösséget fognak árasztani. Kimentek, és ugrándoztok, mint a hizlalt borjak. A gonosztevőket eltiporjátok: olyanok lesznek lábatok alatt, mint a hamu azon a napon, amelyet készítek — mondja a Seregek Ura.
Emlékezzetek meg szolgámnak, Mózesnek a törvényéről, a parancsokról és a rendelkezésekről, amelyeket Hóreb hegyén adtam neki egész Izrael számára.
Nézzétek, elküldöm nektek Illés prófétát, mielőtt elérkeznék az én nagy és félelmetes napom. Ö újra fiaik felé fordítja az apák szívét, és apáik felé a fiaik szívét, nehogy elmenjek, és átokkal sújtsam a földet."

2012. június 8., péntek

Minden imádságot magába foglal az Úr imádsága

Szent Ágoston püspöknek Próbához írt leveléből

Ha valaki például így imádkozik: Dicsőülj meg minden nemzetben, miként bennünk megdicsőültél (vö. Jn 12, 28), és bizonyítsd be, hogy prófétáid szava igaz (Sir 36, 15), mi mást imádkozik, mint ezt: Szenteltessék meg a te neved? (Mt 6, 9 sköv).
Aki így könyörög: Újíts meg minket, Urunk, mindenható Istenünk, ragyogtasd ránk arcodat, és szabadok leszünk (Zsolt 79, 20), mi másért könyörög, mint ezért: Jöjjön el a te országod?
Ha valaki így szólítja meg az Urat: Rendezd lépteimet törvényed szerint, a gonosz ne uralkodjék rajtam (Zsolt 118, 133), mi mást óhajt, mint ezt: Legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is f
Avagy aki így fohászkodik: Ne adj nekem se nyomort, se gazdagságot (Péld 30, 8), mi másért könyörög, mint ezért: Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma?
Amikor pedig ezt imádkozod: Emlékezz meg, Uram, Dávidról és arról, hogy mennyit buzgólkodott (Zsolt 131, 1), vagy: Hogyha rosszat tettem., hogyha gonoszság tapad kezemhez, hogyha rosszal viszonoztam a rosszat (Zsolt 7, 4), mi másért imádkozol, mint: Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek?
Akinek lelkéből e fohász faliad: Ments meg a gonosz tevőktől, a vérengző emberektől szabadíts meg (Zsolt 58, 2), nem egyébért könyörög, mint ezért: Szabadíts meg a gonosztól!
Ha végigveszed az Isten előtt kedves imádságok minden mondatát, azt hiszem, semmi olyat sem találsz bennük, amit az Úr imádsága már magába ne foglalna, és röviden ne tartalmazna. Ebből következik, hogy szabad más-más szavakkal ugyanazt mondanod, de nem szabad mást mondanod, amikor imádkozol.
Eszerint így kell imádkoznunk magunkért is, a mieinkért is, az idegenekért, sőt ellenségeinkért is minden vonakodás nélkül, jóllehet az egyik ember ezért, a másik pedig azért az emberért imádkozik, amint közelebbi vagy távolabbi kapcsolatban van vele. így fakad vagy szárnyal az érzés az imádkozó ember szívében.
Úgy gondolom, hogy nemcsak azt tudod jól, hogyan imádkozzál, hanem azt is, hogy mit imádkozzál. Nem azért tudod, mert én oktattalak erre, hanem attól tudod, aki oly nagy jósággal mindegyikünket megtanított imádkozni.
Mindannyiunknak örök boldogságunkat kell keresnünk, és ezt Urunktól, Istenünktől kell kérnünk. Hogy mit jelent e boldogságban élni, azt sokan és sokféleképpen taglalják. De miért is forduljunk ily sok emberhez és megannyi elméletükhöz? A Szentírás ezt tömören és isteni igazmondással így tanítja: Boldog a nép, amelynek az Úr az Istene (Zsolt 143, 15). Hogy Isten népéhez tartozzunk, és az ő színe látására és a vele való örök életre eljuthassunk, azért a tanításnak a célja a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és őszinte hitből fakadó szeretet (l Tim l, 5).
E három közül a jó lelkiismereten a reményt értjük. így a hit, a remény és a szeretet emeli Istenhez az imádkozó embert, tehát azt, aki hisz, remél és szeret, és aki a Miatyánk alapján fontolja meg, hogy mit kérjen az Úrtól.

2012. június 7., csütörtök

Akarsz-e meggyógyulni félelmeidből? Gyökössy Endre

Most a félelemről szeretnék "példázatokat" mondani. A félelemről, mert
szinte biztos, hogy a bethesdai beteg ember félt. Félt is!
Így is mondhatnám: negatív gondolatainak töltése a félelem volt. Félt
a "más"-tól, aki "előtte lép be" a vízbe. Félt az "ököljogtól". Félt
az élettől, az embertől, a haláltól.
Hadd mondjak "példázatokat" a különböző félelmekről, hogy
mindenekelőtt tudjuk: miféle is az a félelmes "félelem"? A félelem,
ami megfelezi, hasítja, szétszakítja az embert.
Tudnunk kell, hogy van olyan félelem, ami Isten óvó, féltő ajándéka.
Így is mondhatnám: Isten csengettyűje: - Vigyázz! Édesanya, vigyázz
gyermekedre, fogd meg a kezét: villamos alá ne fusson! - Férj vigyázz,
csöngetek a szíveden! Ki ne mond "azt" a szót a feleségednek, mert az
megsebzi a házasságotokat! - Kiránduló, vigyázz, még egy lépés és
lezuhansz! - Orvos, vigyázz, ne vágj mélyebbre! - Politikus, vigyázz,
még egy lépés és: háború!
Ha a haláltól fájdalommal óv, csönget vele testünkben a Teremtő,
félelemmel is óvhat. Isten féknek szánta ezt a fajta félelmet, hogy ne
legyünk féktelenek, ne rohanjunk vesztünkbe, ne fussunk lejtőre. Tehát
a félelem lehet Isten féltő, óvó ajándéka is.
Van azonban egy másféle félelem, amit nehezen lehetne ajándéknak
tekinteni. Egy szorongató érzés, ami világrajövetelünk pillanatától,
az ősfélelemtől kezdve a halál pillanatáig, a halálfélelemig végtelen
széles skálán szinte aláfesti életünket. Csak a kisgyermek félelmeinek
negyvenkétféle változatát ismeri a gyermeklélektan! Van tehát félelem,
ami már nem mindig hasznos, nem "jó" félelem. Mint ahogy jó a fék, de
nem jó, ha mindig fékez. Attól is felborulhat az autó.
Ilyen életet-fékező, túlfékező, felborító félelem az, amikor annyira
félünk valamitől vagy valakitől, hogy szinte foglya leszünk félelmünk
tárgyának. Amikor úgy megragadja életünket a félelem, hogy már azt is
mondhatnánk: az ragadott meg minket. Valaki annyira félt a ráktól,
hogy halálfélelmében öngyilkos lett. Felboncolták: nyoma sem volt
benne a ráknak.
Ismerős tény lelkigondozók és pszichiáterek előtt, hogy kezdő művészek
első koncertjük előtt ínhüvelygyulladást kaphatnak. Annyira félnek
attól, hogy nem sikerül a lehető legjobban a koncert, annyira
"begyulladnak", hogy a szó fizikai értelmében is gyulladásba jön az
ínhüvelyük.
Vannak, akik minél szebben akarnak elmondani valamit, annál inkább
dadognak. Vannak olyan asztmások, akik megérzik, hogy "holnap" rohamuk
lesz. És mert várják, félnek tőle - a félelem vonzza a félelem
tárgyát! - a roham jelentkezik is. Vagy félünk, hogy "holnap rossz
napunk lesz" - és az lesz.
Ez a boszorkánykör, amelyből csak FELFELÉ van menekvés.
Olvastam egyszer egy idegorvos tréfásan-halálos-komoly receptjét,
hogyan lehet idegbajt kapni és szanatóriumba kerülni:
Keresd meg azt a félelmet, ami leginkább megfelel természetednek és
tarts ki hűségesen mellette! (Például: elveszíted az állásod.
Följelentenek valamiért. Megcsal a párod, stb.....) Gondolj rá minél
gyakrabban. Lehetőleg evés és lefekvés előtt! - Ezt fűszerezd meg a
napi változatos apróságokkal: feladtál egy levelet, de nem tettél rá
bélyeget. Nyitva felejtetted a víz- vagy a gázcsapot. Tele van a város
(akácfavirág helyett) bacilussal és vírussal. Számítsd ki, mennyi
lehet egy légköbméterben? Tegnap főnöködnek mondtál valamit, s az
biztosan megsértődött. Egy jó barátod nem úgy köszönt, miért? Stb.,
stb..... - Aki csak egy ideig betartja ezt, szinte biztos lehet az
eredményben: idegösszeomlás.
Vannak, akik háromszor kerülnek szembe félelmük tárgyával: 1. mielőtt
jön; 2. amikor éppen jelen van; 3. amikor már elment vagy elmúlt.
Egyszeri találkozással még kibírható a félelem, háromszorival már
alig. De mint látjuk, a múltból és a jövőből is lehet importálni a
félelmet. De ezek a félők még legalább meg tudják nevezni félelmük
tárgyát vagy személyét. Ami még megnevezhető, az könnyen elnevezhető,
imádságban exportálható.
Rosszabb a félelemnek az a formája, amikor valaki már nem tudja
megmondani, mitől, kitől fél, csak fél. Fél életet, félelmes életet
él. Állandó szorongásban van. Maga sem tudja, miért, de egyszerre csak
szorítást érez.
Belülről indul ez az érzés, egyre inkább elhatalmasodik rajta és
- fél. Felületesen lélegzik, fulladozik és - fél. Az ilyen
megnevezhetetlenül és mindig, mindenkitől félő ember mindenben a bajt
látja. Fél orvoshoz menni, és fél el nem menni. Fél megtenni valamit,
és fél meg nem tenni.
Egy asszony szép bundát kapott férjétől. Első szava volt: - Ó,
Istenem, beleesnek a molyok! A molyoktól nem látta a bundát.
Vannak, akik mindennek csak a fonákját, a tövisét, rossz oldalát
látják. Nem jó így élni, és szinte nem is érdemes! De érdemes és
lehetséges ebből meggyógyulni, és belső félelmek nélkül élni.
Valaki egy levélben írta: borzasztó, hogy minden dolgok méhében ott
érzi a halált, s csak a halált. Mintha valaki az őszi tölgyerdőben
csak a lehulló faleveleket látná, a továbbélő termetes fákat nem. Csak
a halált - az életet nem. Csak a nagypénteket - a húsvétot nem.
Jób könyve így írja le ezt a félelmet: "Éjjeli látásokon való
töprengések között, amikor mély álom fogja el az embereket, félelem
szállt rám és rettegés, és megreszketteti minden csontomat."
(Jób 4,13-14)
Íme az "életfélelem ". Amikor egyszerre csak az élet maga válik
nyomasztóan, szorongatóan félelmessé. A belül hordozott és kívül reánk
váró élet egyaránt.
Egy életfélelemmel telített ember így vall erről: "Úgy érzem magamat,
mintha kisgyermek volnék, és őserdő mélyén titokzatos ház zárt ajtaja
előtt állnék, s a halk neszek között be kellene nyitnom, de
nem merek,
és visszafordulni sem merek,
és felnézni a falra sem,
és futni sem, és tovább ott maradni sem,
és kiáltani sem, és csöndben maradni sem,
és nem merem a szemem behunyni, és nyitva tartani sem!
Minden olyan valószerűtlen. Mintha mögöttem lenne, aminek lennie kell,
de nem merek a semmi mögé nézni; mert hátha a semmi mögött sincs
semmi. Hátha minden és mindenki mögött csak a semmi van! Az üres
semmi. És ha valami van? Jaj, mi van? Az ismeretlen iszonyat??!!"
Az életfélelem okozója általában - az Ismeretlen.
Az ismeretlen bennünk-való.
Az ismeretlen kívül-való.
Milyen félelmes élmény, amikor rádöbben az ember, hogy él benne
valami, ami erősebb nála! Ami megnyergelheti, felzabolázhatja és
véresre sarkantyúzhatja!
Nem kis szorongással írhatta Pál ezeket a sorokat: "Hiszen nem azt
teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a
roszszat. Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem én
teszem, hanem a bennem lakó bűn." (Róm 7,19-20)
Pál meg is nevezi ezt a nála "erősebbet": "Nem én, hanem a bennem
lakozó bűn".
Még megnevezni is félelmes. Ha kikerülöm a nevét, és nem akarom vagy
már nem is tudom megnevezni: még félelmesebb. Minél ismeretlenebb
- annál félelmesebb.
Az ismeretlen kívül-való éppoly félelmetes lehet, mint az ismeretlen
belül-való.
Valami vagy valaki, amit vagy akit nem lehet "kiszámítani". Lehúz vagy
fölemel, vádol vagy fölment. Kikerülni nem lehet.
Ádám bokorba bújt előle. (vö. 1Móz 3,8)
Mi szavak mögé bújunk. Ilyen szavak mögé: Sors, Végzet, Természet.
Akár elnevezzük, akár néven nevezzük: "Isten" - félelmetes; mert más.
Be sok emberi lélek csapódik úgy a külső és a belső félelem között,
mint pingponglabda két ütő között! Csapódik, míg ketté nem reped.
Ezt az ide-oda csapódást nevezhetnénk - menekülésnek. A két félelem
között menekülővé lesz az ember. Menekül önmagától, mert szorongatja
valami ismeretlen "belül-való, ami nála erősebb. Menekül a csendbe. De
nem bírja azt sem, mert a csend is megcsendül, és hangotad.
Agyonlapítással fenyegeti, mint Adyt a Jó Csönd-herceg. "Fütyörésznie"
kell, hogy az rá ne lépjen és el ne tiporja.
Menekül - a menekülők közé! Megkísérli velük együtt "agyonütni" az
időt. Mert az is félelmes. De minden "agyonütött idő" után még
félelmesebb a csend és önmaga társasága és az a sötét felebarát, akit
önmagában hordoz, s aki mégis félelmetesen ismeretlen.
Majd szükül a kör. Megkísérli az Ismeretlen Kívül-valóhoz a
menekülést. Sors! Végzet! Isten!... Jajgat, kiabál, imádkozik és
káromkodik. És újra jajgat. És mint a barokk zenében: da capo alne
- ismétlés újra és újra, elejétől a végéig... Mert amihez vagy akihez
jajgat, kiabál, imádkozik és káromkodik: épp olyan komor,
megfoghatatlan, elérhetetlen, kiszámíthatatlan, mint az a félelmetes
belül-való, ami hozzá űzi.
Ez az életfélelem fokozódik, lassan kibírhatatlanná válik - és az
ember nem egyszer eldobja az életet, hogy megszabaduljon a kettős
félelemtől.
Milyen kísértetiesen tükröződik például ez a kettős félelem Adyban,
aki hangot mert adni ennek a szorongásnak:

"Ó, Istenünk, borzasztó cethal...
sok félelmemet vedd el,
melyek velőimbe befújnak...
Ó minden és vigasztalan,
egyetlen és borzalmas Isten..."

Az életfélelem dadogós, ijedt rikoltozása ez, a külső és belső félelem
között elvacogott, őszinte sorokban.
Egyelőre azonban foglaljuk össze a félelemről mondottakat:
- Van óvó félelem,
- Van megnevezhető félelem,
- és van megnevezhetetlen félelem.
- A megnevezhetetlen félelem egy sajátos ága" az életfélelem. Félelem
az ismeretlen belülés kívülvalótól.
A félelem az emberi élet legkínzóbb ellensége. (Kivéve az
óvó-félelmet.)
Tulajdonképpen semmitől nem kellene úgy félnünk, mint a félelemtől. .
A félelem az alkotó, a teremtő erő ellentéte. Szűkíti az ember
látóhatárát, valóságos és átvitt értelemben egyaránt. Szétszórttá,
esetleg széthasítottá teszi az egyéniséget. Elzsibbaszt, esetleg
megbénít teljesen. Először munkaképtelenné, majd életképtelenné tehet.
Itt kell megemlítenünk azt a sajátos félelmet, amit az úgynevezett
"átmeneti" korok idéznek elő - amikor százados életformák úgy
töredeznek szét, mint tavon tavasszal a jég. Minél inkább benne
gyökerezik valaki a múlt életformájában, minél mélyebbek gazdasági,
származási és lélektani gyökerei, annál félelmesebb számára az
átmeneti kor. A szakadozó gyökerű ember reakciója erre a félelemre nem
mindig "akciós". Igen gyakran mélylélektani jelenség - cselekvés
nélkül. Lelkígondozói segítségre szorul.
Képzeljük el, mi történne azzal az emberrel, aki állandóan maga fölé
tartaná a kezét, mintegy védekezésül? Elzsibbadna! Megdermedne! De a
lélek is el tud zsibbadni és az idegzet is tönkre tud menni, ha
állandóan védekezik. Sőt, mindez "áttételeződik" a testre is. A
krónikus félelem (a "gond-itisz"), pl. krónikus álmatlanságot,
depressziót, sírógörcs-rohamokat, dühkitöréseket, kiborulásokat, szív-
és emésztési zavarokat, szédülést, vérnyomás-ingadozást,
pajzsmirigy-zavarokat, stb. okozhat.
Mivel védekezhetünk a félelmek ellen?
1. Egy megfigyeléssel.
2. Egy mozdulattal.
3. És hittel!

Egy megfygyeléssel: Jegyezzük fel, csak egy hónapon át (de pontosan!),
mitől félünk. Ha a hónap végén átnézzük a feljegyzéseket, kitűnik:
amitől féltünk, annak csak egy kis része következett be. És ami
bekövetkezett, az elhordozható volt. Attól roppanunk össze, amitől
félünk - és nem következik be. A MAI nap gondja, félelme alatt még
senki sem roppant össze. Csak a holnap és holnapután félelmei miatt!
"Minden napnak elég a maga baja" (Mt 6,34), amelyekhez "elég nekünk az
Ő kegyelme " (vö. 2Kor 12,9). Ha nem elég, akkor elégünk.

Egy mozdulattal, azzal a mozdulattal, amelylyel Jézus Krisztus egyszer
szembefordult az Őt megkövezni akarókkal (vö. Jn 8,59).
Nevét segítségül híva forduljunk szembe félelmeinkkel!
Ha a víztől félünk: menjünk bele.
Ha a beszédtől: beszéljünk.
Ha a hangos imádságtól: imádkozzunk minél gyakrabban hangosan.
Ha egy embertől: ne kerüljük el, keressük fel és beszéljünk vele.
Ha a haláltól: kössünk vele barátságot.
Ha futunk a félelem elől, utolér, befog és ő használ minket: kihasznál
és elhasznál. De ha szembefordulunk vele, akkor mi használjuk fel a
félelmet, mint a sas a rázúduló vihart: szembefordul vele és fölébe
emelkedik - éppen a vihar ereje segítségével. Minden legyőzött félelem
fölfelé emel !
Gondoljunk csak Jézus Gecsemáné-kertbeli éjszakájára, amikor az alvó
tanítványok mellett félelmesen elhagyatva vért verejtékezett - mert
emberi teste félt. És akkor imádságában szembefordul a félelemmel, a
szenvedéssel és így szól: "Keljetek fel és menjünk! " (Mk 14,42)
Szembe a kereszttel. Legyőzött félelme átviszi a halálon, és így
szerzett nekünk is "kitaposott utat" a halálon át az életre.

Hittel: Azzal a hittel, hogy sorsunk nem vaksors! "Szem" van mögötte.
Mindent együttlátó és rendező intelligencia: Isten.
Csak egyetlenegy példát mutatok a végtelen sok közül: Jónásét. Jónás,
Isten szolgája, engedetlen. Ninivébe kellene mennie, szolgálni - és ő
menekül Isten parancsa elől. Az Ige szerint Isten az ellenkező irányba
haladó hajónak elébe "áll" egy viharral. Ekkor a hajósok, akik
"sors-hívők" meg akarják tudakolni a sorsot, miért van rajtuk a
veszedelem.
"Egymásnak pedig mondák: - Jertek vessünk sorsot, hogy megtudhassuk:
mi miatt van rajtunk a veszedelem! És sorsot vetének, és a sors
Jónásra esék. " (Jón 1,7)
Mint egy görög sors-tragédia - és mégsem az. Nem vaksors labdázik itt
a hajóval és a benne ülőkkel! Minden arról beszél ebben a kis bibliai
könyvben, hogy Jónást egy ellenállhatatlan AKARAT vezeti, sőt neveli.
Tengerbedobástól a végcélig: Ninivéig.
Minden sor arról beszél ebben a kis könyvben ů is, hogy minden
félelmetes, érthetetlennek, sőt értelmetlennek látszó "sors" mögött
Rend van. Fönséges, irányító, céltudatos, nevelő Rend. Hogy sorsunk
nem vak sors, legfeljebb mi vagyunk vakok, ha nem ismerjük fel a Rend
Urát! Aki felismeri, az már kezd meggyógyulni félelmeiből.
Mindenekelőtt a legfélelmetesebb félelemből: élet-félelméből. Ha
gyógyulásában hittel továbbjut, és felismeri, hogy Aki sorsunkat a
kezében tartja, szerető szemmel néz bennünket: egészen meggyógyulhat.
Ide pedig Jézus Krisztus által, Igéje és Lelke által juthat el.
Mert Jézus Krisztus maga az Üzenet erről. Ezt az üzenetet Ő bemutatta,
elénk élte. "Sorsa" a legszenvedőbb és legtragikusabb minden emberfia
közül. És mégis a kereszten elhangzott utolsó diadalszaváig:
"Elvégeztetett" - azt "mutatja be", hogy Ő nem a vak sors csapásai
alatt lebukó tragikus hős - hanem Valaki, Aki egész életét az Atya
kezében tudja, és magán érzi az Atya szerető szemének tekintetét.
Jézus Krisztus nem a vaksors félelmetes nihiljébe hull, hanem az Atya
kezébe simul bele, Annak szerető tekintete alatt. Az Atya szerető
Rendjébe. Es ez a rend = ÜDVREND.
Nincs félelem-oldóbb, az életfélelemből kimentőbb élmény, mint az a
Hit, amellyel elfogadjuk sorsunk elhordozásának egyetlen emberi és
méltó módját: Sorsunkat az Atya kezéből venni és szerető tekintete
alatt hordozni - Jézus Krisztus szerint.
Jézus Krisztus oldhat fel bennünket az "ismeretlen belülvaló és az
"ismeretlen kívülvaló félelmétől is. Hittel kell hallanunk a kereszten
elhangzott első szavát: Atyám! - Nem Adonáj, nem Jehova! Nem Ady
"Cethal-istene"! ATYA!
Ha hittel halljuk, a keresztről hallgatjuk ezt a szót: a "távoli"
egyszerre közel kerül, a Nagy Ismeretlen egyszerre ismerőssé válik. S
nem félelmetes már az "ismeretlen kívülvaló".
De hallgassuk csak tovább: "...bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit
cselekszenek... " A gyilkosokért könyörög, s mert Ő könyörög: van
bocsánat a bűnre! Aki ezt hittel meghallja, annak meg kell hallania
ebből azt is, hogy van valami, ami nagyobb az "ismeretlen
belülvalónál", a bűnnél: a BOCSÁNAT! Van megoldás, van feloldás a
belülről szorongató félelmekkel szemben is: Jézus Krisztus által.
Van megbékélés! A golgotai kereszt kettős félelmünk közé is ékelődött,
s széttárt egyik kezével az Atyáét fogja: "Atyám!" - másik kezével a
miénket: "bocsáss meg nekik... " És utolsókat dobbanó szívével
megbékélteti az Atyát a fiakkal. És a fiakból kiveszi a félelmet az
Atyával szemben. Így vált meg bennünket a félelemtől is.

2012. június 6., szerda

Pünkösd vasárnapot a Ferences Szegénygondozó Nővérekkel töltöttük

Köszönöm a lehetőséget, hogy írhatok egy pár sort a Pünkösd vasárnapi élményekről amit elsősorban Istennek, majd a Ferences Szegénygondozó Nővéreknek köszönhetünk.

A füleki (Szlovákia) Ferences Világi Rend tagja vagyok, aminek nagyon örülök.Bár még csak októbertől vagyok ennek a nagy családnak a tagja, de testvéreim elkötelezettségét, állhatatosságát, evangéliumi szegénységét és tisztaságát szemlélve itt, ebben a családban szeretnék növekedni a hitben, erősödni a reményben és tökéletesedni Krisztus szeretetében.

Szent Ferenc atyánk lelki arculatát hűen viselik a szegénygondozó nővérek is akikhez a Szentlélek vezérelte a füleki világi rend útját.Hatalmas hálával tartozunk ezért a Mindenhatónak.

Pünkösd vasárnapján a Gondviselés karján erőt meríthettünk az elhivatott nővérektől, akik hűségesen hirdetik az örömhírt szavakkal és tettekkel egyaránt. Jóízűeket beszélgettünk, és vidám kacagás vonásai nyomták rá bélyeget arcunkra és lelki világunkra.

Mindig nagy öröm a testvérekkel összejönni,a kellemes együttlétnek örülni,Krisztus szeretetében gazdagodni! Együtt kell működnünk, hogy egy testvéribb és evangéliumibb világot építhessünk ki épp ott, ahova a Teremtő rendelt bennünket! Sokszor meglepő helyzetekben kerülünk, de nem félünk,mert az Üdvözítő a vigasztalóban közben jár értünk. Szent Ferenc atyánk pártfogása alatt nem kaphat teret életünkben a félem!
Az eseményeket szemlélve bátran kijelenthetjük: Méltó a Bárány, aki megöletett, hogy övé legyen a hatalom és istenség és bölcsesség és erő és tisztelet és dicsőség és áldás (vö.Jel.4.11), dicsérjük és magasztaljuk őt mindörökké!

Ui: Köszönjük a nővéreknek, hogy a Pünkösd vasárnapi délutánt együtt tölthettük.Gyönyörű napot szereztetek nekünk.Lelkileg feltöltődve tértünk haza, hála Istennek szerencsésen. 
Áldjon meg benneteket az Isten!

Mária Hrabec
Ferences Világi Rend - Fülek

2012. június 5., kedd

Korábbi lelkigyakorlatokról, valamint a nővérektől tanúságtételeket olvashatsz

A blogra folyamatosan felkerülő anyagokból ide gyűjtöttem azokat melyek korábbi a Ferences Szegénygondozó Nővérek által tartott lelkigyakorlatokról szólnak olyanoktól, akik ezen részt vettek, vagy a nővér aki épp tartotta. De azokat az írásokat is megtaláljátok melyek a nővérek hivatásuk történetét, tanúságtételét mutatja be. Igyekeztem úgy összeállítani az anyagot, hogy a kereső lányok megtalálhassák hivatásukhoz, Isten keresésükhöz a válaszokat. Valamint ezek a beszámolók, személyes tapasztalatok, örömteli visszajelzések is. Arra utalnak, hogy a hivatástisztázó lelkigyakorlaton minden jó megeshet azzal aki ezen részt vesz. Van olyan, aki már tudja, hogy mi a hivatása és eleve így érkezik, de van akinek éppen ez kell hozzá, hogy ráébredjen melyik út az övé. De egy biztos ez a hét közelebb visz Isten és önmagam megismeréséhez melyhez a Ferences Szegénygondozó Nővérek hozzá teszik a maguk varázsát, közvetlenségüket, ide vágó kérdéseiket, melyek előmozdítanak bennünk a lelkünkben egy olyan hatást amivel közelebb kerülünk egymáshoz, az Úrhoz. 

Tanúságtételek:
Egy hivatás tisztázódásának története
„Mert nem azáltal tökéletesedünk, amit teszünk, hanem azáltal, ami velünk tétetik!”  
Hivatások vasárnapja április 29. 
Felismerted már a hivatásodat? 
A nővérek lelkigyakorlatán voltam... 
M. Veronika nővér beszámolója a hivatástisztázó lelkigyakorlatról  
Mit jelentett számomra a fogadalomújítás?  
Mi ad erőt a Szegénygondozó Nővéreknek?  
Mit jelent számomra a Betániában dolgozni?
Jubiláns Eszter nővérünk
Február 2.-a a szerzetesi hivatásokért való imanap - M. Klarissza nővér gondolatai  
M. Klára nővér: "Nagy szüksége van erre a világnak..."  
Hogyan lehet a 21. században olyan életet vállalni, amelyből hiányzik az önérvényesítés a divat, a pénz, a hatalom?
M. Ágnes: Örökfogadalom, mint válasz egy meghívásra  
M. Klarissza nővér hivatása I. rész 
M. Klarissza nővér hivatása II. rész 
M. Klarissza nővér hivatása III. rész 
M. Klarissza nővér hivatása IV. rész 
M. Klarissza nővér hivatása V. rész

2012. június 4., hétfő

Hivatástisztázó lelkigyakorlat a Ferences Szegénygondozó Nővérek szervezésében 2012

Hivatástisztázó lelkigyakorlat a Ferences Szegénygondozó Nővérek szervezésében Mátraverebély - Szentkúton július 16-21-ig, jelentkezés július 5-ig. Szeretettel hívnak a nővérek 17 és 35 év közötti hajadon lányokat, akik még nem döntöttek vagy még nem tudnak dönteni életállapotukkal kapcsolatban; nemcsak azokat várják, akik szerzetesi hivatásban gondolkodnak, hanem azokat is, akik házasságra, családra vágynak. A nővérek közvetlenek, jó kedélyűek és teljes mértékben nyitottak a jelentkezők felé. Jelentkezéssel kapcsolatos elérhetőség, ahova a kérdéseket is lehet címezni: ersek.anna1@gmail.com vagy a telefonos elérhetőség: 32/370-639. Korábbi lelkigyakorlatokról, valamint a nővérektől tanúságtételeket olvashatsz a http://hivatas.blogspot.com oldalon

2012. június 3., vasárnap

Az Ige, az Isten Bölcsessége testté lett

Aranyszavú Szent Péter püspök beszédeiből

Az Apostol azt tanítja, hogy két embertől ered az emberiség élete: Ádámtól és Krisztustól. Ez a két ember test szerint egyforma, de érdemét tekintve különbözik. Testi felépítettségük valóban azonos, eredetük azonban egészen más. írva van: Ádám, az első ember, élő lénnyé lett, az utolsó Ádám pedig éltető lélekké (l Kor 15, 45).
Azt az elsőt ez az utolsó teremtette, és ettől kapta lelkét is, hogy éljen. Emez önmagától való, nem vehette életét mástól, hiszen egyedül ő ad életet mindennek. Az a föld értéktelen porából alakult, ez viszont a Szent Szűz áldott méhéből született. Abban a föld pora lett testté, ebben viszont egészen az Istenig magasztosul fel az emberi test.
És ami még több: amikor ez a második Ádám megteremtette azt az elsőt, akkor a saját képét helyezte el benne. Ezért vette azután magára annak emberi természetét és nevét is, nehogy elvesszen az, akit saját képére teremtett. Van tehát egy első Ádám, és van egy utolsó. Az elsőnek van kezdete, az utolsónak nincs vége. Sőt igazában ez az utolsó maga az első, mert ő mondja: Én vagyok az első, és én vagyok az utolsó (Jel l, 18).
Én vagyok az első, vagyis a kezdet nélküli, és én vagyok az utolsó, mert véget nem ismerek. De nem a szellemi az első — mondja az Apostol —, hanem az érzéki, aztán következik a szellemi (l Kor 15, 46). Hiszen előbb van a föld, mint a gyümölcs, de a föld nem olyan értékes, mint a gyümölcs. Az fáradságos munkát követel, ez viszont táplálékot és életet ad. Méltán dicsekszik a Próféta ezzel a gyümölccsel, amikor így beszél: Földünk megtermi gyümölcsét (Zsolt 84, 13). Milyen gyűmölcsöt? Azt, akiről máshol így olvasunk: Aki testedből származik, trónodra azt ültetem (Zsolt 131, 11). Az első ember földből való, földi — mondja az Apostol —, a második ember a mennyből való, mennyei (l Kor 15, 47).
Amilyen a földből való, olyanok a földiek is; s amilyen a mennyből való, olyanok a mennyeiek is (l Kor 15, 48). Altkor pedig hogyan lehetséges, hogy akiit nem mennyeinek születtek, mégis olyanná lehetnek, vagyis nem maradnak olyanok, mint amilyenek születésükkor voltak, és miért maradnak azután olyanok, mint amilyenné újjászülettek? Onnan van ez, testvéreim, hogy maga a mennyei Szentlélek tette ilyen termékennyé saját isteni fényességével ezt a szűztiszta keresztelőkutat, így azokat, akiket a föld porából való eredetük e világ nyomorúságai alá vetett, ez az új életforrás mennyeivé alakította át, sőt elvezeti őket az isteni Teremtőjükkel való hasonlóságra. Ha tehát már újjászülettünk, és Teremtőnk képmására már megújultunk, teljesítsük is az Apostol figyelmeztetését: Ezért ahogy a földi ember alakját magunkon hordozzuk, a mennyeinek alakját is magunkon fogjuk hordozni (l Kor 15, 49).
Mivel tehát Urunk hasonlóságára újjászülettünk, és gyermekeivé is fogadott bennünket Isten, ezért hordozzuk Teremtőnk képét a legteljesebb hasonlóság szerint! Ez a hasonlóság nem éppen a méltóságára vonatkozik, mert az egyedül csak őt illeti meg, hanem legyünk hozzá hasonlók ártatlanságban, egyszerűségben, szelídségben, türelemben, alázatosságban, irgalmas szeretetben és békés egyetértésben. Urunk ilyen volt hozzánk, és így élt közöttünk nagy jóságában.

2012. június 2., szombat

A Krisztus testéből és véréből való részesedés megszentel minket

Szent Fulgentius ruspei püspöknek Fabianus ellen írt értekezéséből

Az áldozat bemutatásában megvalósul az, amit maga Üdvözítőnk parancsolt, így ír erről a szent Apostol: Urunk, Jézus elárulásának éjszakáján fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: „ Vegyétek és egyétek, ez az én testem, értetek. Ezt tegyétek az én emlékezetemre." Ugyanígy vacsora után fogta a kelyhet, és így szólt: „Ez a kehely az Újszövetség az én véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle, az én emlékezetemre." Valahányszor ugyanis e kenyeret eszitek, és e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön (l Kor 11,24-26).
Tehát azért mutatjuk be az áldozatot, hogy az Úr halálát hirdessük, és megemlékezzünk róla, aki értünk adta életét. Ő maga mondja: Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért (Jn 15, 13). Mivel pedig Krisztus szeretetből halt meg értünk, a szent áldozat bemutatásakor haláláról megemlékezve azért könyörgünk, hogy a Szentlélek eljövetele által növekedjek bennünk a szeretet. Azért is esedezünk, hogy az a szeretet — amellyel Krisztus oly jóságosán vállalta, hogy értünk keresztre feszítsék — minket is késztessen a Szentlélek kegyelmével, hogy számunkra keresztre szegeztessék ez a világ, és mi is keresztre szegeztessünk e világ számára. Utánozzuk a mi Urunk halálát mi is, hogy miként Krisztus a halálával egyszer s mindenkor­ra meghalt a bűnnek, élve azonban az Istennek él (Róm 6, 10), ugyanúgy mi is új életre keljünk (Róm 6, 4); és miután megkaptuk a szeretet ajándékát, mi is meghaljunk a bűnnek, és éljünk az Istennek.
A nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete (Róm 5, 5). Mert az Úr testéből és véréből való részesedés — vagyis amikor az ő kenyerét esszük és az ő kelyhéből iszunk — arra indít nőinket, hogy haljunk meg e világ számára és életünk Krisztussal el legyen rejtve az Istenben; testünket pedig szegezzük keresztre szenvedélyeivel és bűnös kívánságaival együtt.
így lehetséges az, hogy mindazok a hívek, akik szeretik Istent és embertársukat, ha nem is isznak a testi szenvedés kelyhéből, isznak az Úr szeretetének kelyhéből. Ettől megittasodva, féken tartják testüket, és az Úr Jézus Krisztusba öltözötten nem követik a testi vágyakat, s nem a láthatókra, hanem a láthatatlanokra fordítják figyelmüket, így tehát az iszik az Úr kelyhéből, aki megőrzi a szent szeretetet: enélkül semmi sem használ az embernek, még az sem, ha valaki a testét is odaadná égőáldozatul. A szeretet ajándéka megadja nekünk, hogy valóban azzá is legyünk, amit a szent áldozatban titokzatosan megünnepelünk.

2012. június 1., péntek

A Szentlélek közbenjár értünk

Szent Ágoston püspöknek Próbához írt leveléből

Aki azt a bizonyos egyet kéri az Úrtól, és állhatatosán keresi, meg is kapja, ha kételkedés és aggodalom nélkül kéri, és nem fél, hogy kárára lesz, amikor elnyeri, hiszen enélkül bármit is kapjon, semmi sem elégíti ki teljesen. Az egyetlen igazi és egyedül boldog élet az, hogy mindörökre örvendezünk az Úr színe látásának halhatatlan és romolhatatlan testben, lélekben. E miatt az egy miatt kell sürgetnünk és kérnünk illő módon minden mást. Aki ezt az egyet elnyerte, az mindent el­ nyert, amit csak akart, hiszen ott már mást nem is akarhat. Ott nem lehet semmi olyan, ami nem odaülő.
Hiszen ott van az élet forrása. Üdítő erejét most csak imádságunkban szomjazzuk, amíg reményben élünk. Most még ugyanis remélünk, és nem a szemlélés állapotában élünk, hanem annak védőszárnyai oltalmában, aki előtt minden vágyunk ismeretes, hogy megittasodjunk háza gazdagságától, és igyunk gyönyörűségének patakjából, minthogy nála van az élet forrása, és az ő fényében látjuk meg az igazi fényt (vö. Zsolt 35, 8-10). Ekkor minden vágyunkat teljesen betöltik e javak, és ezentúl már semmit sem kell sóhajtozva keresnünk, hanem csak annak örvendezünk, amit elértünk.
Minthogy ez már maga az a béke, amely felülmúl minden értelmet, ezért tehát nem is tudjuk pontosan, hogy mit is kérünk az imádságunkban. Amit ugyanis el sem tudunk gondolni, hogy milyen, arról tényleg nem tudjuk, hogy milyen. Ha pedig ezzel kapcsolatban bármi is felvetődik gondolatunkban, azt rögtön visszautasítjuk, elvetjük, kevésnek tartjuk, mert nyomban belátjuk, hogy ez nem az, amit keresünk, jóllehet még mi sem tudjuk, hogy az milyen.
Van tehát bennünk — hogy úgy mondjam — egy bölcs oktalanság, amelyre a Szentlélek tanított meg, aki segít minket e gyengeségünkben. Erről vall az Apostol, amikor így beszél: Ha tehát reméljük, amit nem látunk, várjuk állhatatosán. Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk. A Lélek azonban maga jár közben értünk, szavakba nem önthető sóhajtozásokkal. S ő, aki a szíveket vizsgálja, tudja, mi a lelkünk kívánsága, mivel Isten tetszése szerint jár közben a szentekért (Róm 8, 25- 27).
Ezt a következőképp kell értenünk: Ne gondoljuk azt, hogy esetleg a Isten Szentlelke — alti változhatat- lan Isten a Szentháromságban és egy Isten az Atyával és a Fiúval — úgy járna közben a hívekért, mintha ő nem lenne Isten. Ezért mondja az Apostol: közbenjár a szentekért, hiszen a közbenjárása szentté teszi őket, de az is írva van: Az Úr, a te Istened próbára fog tenni benneteket, hogy megtudja, csakugyan szeretitek-e őt (MTörv 13, 4), vagyis azt akarja, hogy tudatára ébredjetek annak, hogy igazán szeretitek-e Istent. Tehát szavakba nem önthető sóhajtozásokkal serkenti a híveket is a közbenjárásra, lelkük mélyébe vágyakozást önt az eddig ismeretlen, felülmúlhatatlan valóság után, amit reményteljes türelemmel várunk. Ámde miként szólhatnánk arról, amit úgy kívánunk, hogy nem ismerjük? Mert ha egyáltalán nem ismernénk, nem is vágyódnánk rá; másfelől, ha már látnánk, akkor sem vágyakoznánk utána, és nem keresnénk sóhajtozva.