"szocializálja a koldulást, megszünteti mint magánipart"

 NÉPSZAVA, 1936. július 18. 

 A belügyminiszter - szocializál,
szocializálja a koldulást, megszünteti mint magánipart. November l-jétől a koldulást államosítják, illetve községesítik. November l-jétől tilos a koldulás - magánszemélyek számára. Az állam hatalmi erejével végét veti a koldusok céhének.
Elvben magunk is helyeseljük, ha a kolduskérdést rendezik, helyeseljük, ha az állam, a városok és a községek vállalják a munkaképtelen szegények eltartását. Csak az a kérdés, hogy a belügyminiszteri rendelet alkalmas-e a kolduskérdés megoldására, alkalmas-e a szegényügy rendezésére? Véleményünk szerint nem!
A szocializálást nem a koldusnál kell kezdeni és távolról sem elegendő, ha a koldusokat eltüntetik, kitiltják az utcákról, elkergetik őket a sarkokról, de kisujjal sem nyúlnak hozzá a rendszerhez, amely a koldulást és a koldusokat kitenyészti.
Bizonyos, hogy az utóbbi esztendőkben a koldusok föltűnően elszaporodtak. Ennek mélyreható gazdasági és szociális okait azonban úgy látszik sem a belügyminiszter, sem a kormány nem látják és nem veszik tudomásul. Ezért nyúlnak a következményekhez és ezért hagyják érintetlenül az okokat. A következményeket azonban nem lehet megszüntetni anélkül, hogy meg ne szüntessék a koldusszaporodásnak, a szegénység szörnyű növekedésének okait.
A kolduskérdés szociális probléma, megoldani csak szociális eszközökkel lehet. Arról a rendeletről, amelyet a belügyminiszter kiadott, hiányzik a szociális lelkiismeret jegye és hiányzik annak a fölismerésnek a jele is, hogy a szegényügyet nem „magyar normá"-val lehet és kell megoldani, hanem mélyreható gazdasági és szociális reformokkal.
A belügyminiszteri rendelet szerint „a közsegély nélkül megélni nem tudó szegényekről a községeknek és városoknak kell gondoskodniuk, de ha költségvetésileg a szegénysegélyezést biztosítani nem tudják, igénybe vehetik a társadalom segítségét", vagyis magyarul: a koldusok helyett ők koldulhatnak. Csakhogy: azoknak a köre, akiktől koldulni lehet, egyre szűkebbre szorul, és egyre jobban szélesedik azoknak a serege, akik gazdaságilag védelemre szorulnak. Egyre jobban terjed a szegénység és egyre mélyrehatóbb lesz a nyomorúság.
Egyszerűbb, emberségesebb és ésszerűbb megoldás a szegénység és nyomorúság megfékezésére: munkaalkalmak teremtése, munkaalkalmak szaporítása.
Csak a termékeny és termékenyítő munka képes arra, hogy kiszárítsa a szegénység ingoványait. Csak a munka képes arra, hogy az embert emberré tegye.
Persze, a munkaképességnek is vannak határai. A munkából kiöregedett munkásokról és alkalmazottakról elegendő módon, emberségesen, öregségi biztosítással lehet és kell gondoskodni. Az elaggott, gyenge, támasz nélkül álló embereket szegényházakba kell elhelyezni, ahová nemcsak protekció útján lehessen bejutni. Vagyis a szegénykérdés gazdasági reformokkal és szociálpolitikai törvényekkel oldható meg legjobban és legeredményesebben.
Londonban most ülésezik a nemzetközi népjóléti konferencia. Ezen a konferencián az egyik amerikai kiküldött arról beszélt, hogy ,/iem szabad addig lebontani a nyomornegyedeket, amíg megfelelő lakóhelyekről nem gondoskodtak a hajléktalanná váló emberek számára". Egy másik küldött arról beszélt, milyen nagyszerűen kifejlődött a nyomornegyedekben a felebaráti szeretet és a barátság érzése. Ez a küldött fölhívta a figyelmet arra, hogy ezeket az erkölcsi értékeket át kell menteni.
Valóban: a szegények szolidaritását ápolni kell, és át kell telepíteni a társadalom minden területére, mert csak az emberi szolidaritás erkölcsi alapján épülhet föl a szociális gondoskodásnak szilárd épülete.
Milyen jó volna, ha a belügyminiszter annak az amerikai küldöttnek a szellemében cselekszik, és mielőtt még lerombolta volna a koldulás intézményét, előbb fölépítette volna a széles körű szociális gondoskodás hajlékát.

Egykor Baján szolgáltak a Ferences Szegénygondozó nővérek 1929-1948

Ágoston István Szent Ferenc leányai Baján 

Háztörténet 1929-1948 

Messziről indul ez a recenzió, de talán a XXI. században is megértésre talál, vagy legalábbis kí­váncsivá teszi a szociális bajokra érzékeny olvasót.Egy olyan országban, ahol a veszteség, de a győzelem is lelkiismeret-furdalást szül ezernyi válto­zatban, ott nem lehet véletlen, hogy a sok rossz mellett az emberi jóság titok-országútján megérke­zik a ferences gondolattal. Megtölti hittel az időt és a teret, aztán cselekvéssé lesz a gondoskodás, és jóleső játékká szelídül a kemény fizikai munka a nincstelenekért. A magányosan maradtak, elha­gyottak és árvák pártolókra találtak - bármilyen hihetetlen a hit és a szeretet kézen fogva vezette a szerencsétleneket. Kályha nélkül meleget, tányér nélkül étket adtak lelkűknek és testüknek. Szép ez a szerető szerelem, és csak fokozza az idő, az 1920-as évek vége! A lélek mosolya melegítő fűz­ként világít az I. világháború és Trianon után. Egerben elkezdtek valamit (ezért lett Egri Norma) és folytatták 1948-ig Magyarország nyolc városában.A régi könyvek szép szokása szerint köszöntik olvasóikat a szerzők, Merk Zsuzsa történész és a művelődéstörténeti riportjai és kötetei alapján ismert Rapcsányi László, a Magyar Rádió főmunka­társa. A könyv a Baján 1929-ben letelepedett Ferences Szegénygondozó Nővérek háztörténete. A tár­sulat rendházai közül csak itt maradt meg sértetlenül a kéziratos napló. Érdemes ezt a történetet is a recenzióban elmesélni, mert regényes. 1991-ben került a Türr István Múzeumba Molnár Ferencné (Viszmeg Rozália) ajándékaként, aki Budapestre ment férjhez, majd visszament Bajára, és a háború utáni idők forgatagában, több költözködés közben is megőrizte a nővérek Háztörténetét. Ezt egyik rokona, a Szent Ferenc leányainak is segítő Becze Kató bízta rá, és megtisztelő bizalommal adta át a bajai közgyűjteménynek további megőrzésre. A Háztörténet egy 24,5x35 cm nagyságú, barnás cseppmintás, gerincén és sarkam kék szövettel erősített, jóminőségű, vonalazott lapokat tartalmazó könyvszerű füzetben van. A vastag kartonból készült fedőlapon piros szegélyű vignettára egyetlen szót írtak fekete tintával: Háztörténet. A lapok színes metszésűek, az előzék- és hátlap kék-fehér, sti­lizált virágmintájú. A 369 oldalas könyvben 177 oldalon olvasható a Háztörténet. A többi üres. 1929- től 1948 márciusáig gondosan feljegyezték szorgos tevékenységük mindennapjait. Beszámolnak gaz­dálkodásuk gondjáról, bajáról, a város polgárainak lelkes vagy tartózkodó támogatásáról, jeles ven­dégeikről. Aggódva figyelik az ország sorsát érintő külpolitikai eseményeket. A szépen formált be­tűkkel megírt lapokon sajátos történelmet írnak, egy kisváros szociális gondoskodásának epizódja­it. Álljon itt egy példa rögtön az első bejegyzésből: „Baja város szegényügyének ez egy újabb áldá­sos lendületet jelentett. Idáig főleg hatósági feladat volt Baján a szegényügy ellátása."Itt kell szólnunk P. Oslay Oswald ferences szerzetesről, aki sokirányú tevékenysége közben meg­ismerkedett az emberi élet sok bajával, nyomorúságával. Az a társadalmi kihívás foglalkoztatta, hogy miként lehetne megoldani a szegények és az elesettek ügyét. így bontakozott ki lelkében az Eg­ri Norma vagy Magyar Norma eszménye. „Be kell vallanom, hogy az Egri Normát a m odem szoci­ális jótékonysággal szemben érzett és most már nyíltan bevallott elégedetlenségem szülte" - írta Oslay Oswald egyik tanulmányában. Ugyanis maga a gondolat annak felismeréséből adódott, hogy ha a Trianonban lesújtott, kifosztott magyarság nem képes az egyes tényezők erején túlnőtt szegény­ügy megoldásán eredményesen munkálkodni, nagy eredményeket érhet el összefogott erőkkel. Ahogy a Városok Lapja 1938. március 1-jei számában írja, P. Oslay normájában egyesítette a közha­talmat, a társadalmat és az egyházat. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy egy-egy város, falu, te­hát egy adott település ebben az időben kétféle szegénygondozási rendszert ismert. Az egyik a zárt,

az intézeti, azaz a szegényházi elhelyezés volt, a m ásik a nyílt, a rendszerint pénzsegélyek formájá­ban történő gondoskodás. Az I. világháborút követően, a 20-as évek elejére, a szegényházak megtel­tek, a koldulás tömegessé vált. Az egyesületek által végzett szegénysegélyezés alkalomszerű volt. Országosan körülbelül 800 szervezet foglalkozott m indkét területtel, és még ide számíthatjuk a plé­bániákon található Szent Antal-perselyeket és m ás egyházi, de nem egyesületi segélytevékenységet. A szegényügy ilyen mérvű szétforgácsolódása az am úgy is szűkös anyagi eszközök célszerű felhasz­nálását teljességgel lehetetlenné tette. Az Egri N orm a P. Oslay Oswald által létrehozott szerzetes- rend, a Ferences Szegénygondozó Nővérek ezeket az anyagi erőket egyesítették és összefogták. Oku­lásul érdem es idézni Borbíró Ferencnek, Baja polgármesterének a Városok Lapjában megjelent gon­dolatait: „A társadalom valójában csak adakozásra képes, adományának állandóan jó és eredményes felhasználására képtelen. A közhatóságok csak szervezni és irányítani tudnak: csak fokozni képesek a szellemi és anyagi erőket, a végrehajtás az ő kezükben is hamarosan elgépiesedik. Amit ebbe a m unkába az egyház ad: az a hit, amely fel tudja belül is emelni az elesett embert; a gondozó szere­tet, am ely becsessé, százszoros értékűvé tudja tenni az emberbaráti alamizsnát. Az ehhez szükséges melegszívű, áldozatos m unkát nem lehet az élet ezer gondja közt élő társadalomtól elvárni; nem le­het m egkapni a hatóságnak bármily lelkes, de mégis csak anyagiakért dolgozó alkalmazottjától sem. Ennek a nehéz munkának alázatos szolgálatára csak a lelkes ferences nővérek százainak sorompó­ba állítása volt a megoldás."Ez az új gondolat, a szegényügynek az Egri N orm a szerinti megoldása újságcikkek százait szül­te. A kötet mellékletéből kiderül, hogy a Városok Lapja, a Népszava, a Független Magyarság, a Baja-Bács-ka sok-sok oldalon foglalkozott a szegénygondozással és a ferences nővérek szeretetszolgálatával. A Szent Ferenc leányai tevékenységével Baja város közgyűlése rendszeresen foglalkozott. Ugyancsak a mellékletben kapott helyet a kalocsai Érseki Levéltárban található levelek közül jó néhány. Termé­szetesen a gondolat szülőatyját egy rövid életrajzból megismerheti az olvasó.A szerzők igyekeztek árnyalttá tenni a Szegénygondozó Nővérek bajai munkásságát, ezt segíti a jegyzetanyag, valamint a Zarka Magdolna által gondosan összeállított mutató. A kötet a mai napok­ra is érvényes tanulságokkal szolgál, mert szándéka szerint jóra emlékezteti a világ gondjaiban el­merült társadalmat.(Türr István Múzeum, Baja, 2003)