2016. december 30., péntek

Ferences Betánia: az otthon melege

Az időskor súlyos keresztje a magány, ami sokszor lelki gyötrelmekkel, betegségekkel társul. A magány, amikor az idős ember nem tudja gondolatait másokkal megosztani, nincs, akivel szót váltson, amikor feleslegesnek érzi magát. Lelke a dermedt hidegség fogságában vergődik, szenved.
 Szécsény. A Ferences Betánia Idősek Otthona és Testvéri Közössége (Betánia palesztinai település volt, itt élt Jézus barátja, Lázár, akit az Úrjézus gyakran meglátogatott és fel is támasztott. A SZERK.) ezt a súlyos keresztet veszi le harminc ember válláról. A városban a rendszerváltást követően, 1994-ben nyitotta ki az otthon az ajtaját, az ott élő nővérek lelkük kapuját, hogy tizenkét idős ember méltó körülmények között élhesse le hátralévő éveit. Az igényekkel szemben az otthon már akkor kicsinek bizonyult.
– A Jóisten segítségével, jóakaratú emberek támogatásával, 2006 telén nyitotta meg kapuját az új Betánia Otthon, itt  harminc lakó számára tudunk otthont biztosítani, ez mellett napi ellátást is nyújtunk azoknak, akik részt vesznek az életünkben – mondta Takács Etelka Mária Klarissza nővér, az otthon vezetője.
Az otthon a szó legnemesebb értelmében otthont jelent. Olyan helyet, ahol lakói nap mint nap átélik a törődést, nem érzik magukat feleslegesnek. Biztonságban tudhatják életüket, ami lelki megnyugvást ad számukra.
– Az otthon lelkületét az határozza meg, hogy mi itt egy nagy családot alkotunk, a lakók, a kollégák és a ferences szegénygondozó nővérek. Ez a szemlélet a mindennapjainkban is megmutatkozik. Assisis Szent Ferenc szellemében mindenkit testvérként szeretünk, mindenki mellé testvérként állunk – fogalmazott Klarissza nővér.
– A bejárati ajtó fölé ez van írva: „Testvéri közösség Jézus Krisztusban…”
– Ez valóság! Jézus Krisztus tényleg jelen van. Jelen a kápolnában, az oltári szentségben, jelen minden lakóban, minden munkatársban és nővérben. Ő a ház vezetője, akivel együtt működhetünk, őt követve és szeretve tesszük a dolgunkat – fogalmazott az otthon vezetője.
A ház lakói megtalálják az életük hátralévő éveinek az értelmét is, nem érzik magukat felesleges embernek. Mindenki fontos, értékes, kisebb feladatok elvégzésére önként vállalkoznak. Van, akik az alma pucolásában, a dió törésében, a folyosó seprésében segédkezik, más az imaórán vezet egytized Rózsafűzért. A lakók meglátogatják egymást és elbeszélgetnek. Mindenki hasznosnak érzi magát, együtt élik meg a közösségi életet. Gyakoriak a közös programok, a séták, megemlékeznek egymás születésnapjáról. Amikor ott jártunk, készültek az Erzsébet és a Katalin napra, emléktárgyakat készítettek a városi adventi vásárra. Színes és tartalmas az életük!
Az idős korban az emberek nagy része már nagyon sok veszteségen van túl. Elveszítette családtagjait, barátait, szép lassan egyedül maradt. Az otthon abban is segít, hogy ne zárkózzanak be magányukba, kinyíljanak egymás felé.
Valkó István 13 éve eltemette a feleségét. A 83 éves férfi egyedül élt kisgéci lakásában. Február 3-án este olyan szerencsétlenül esett el a lakásban, hogy képtelen volt felállni, reggel így talált rá öccsének a felesége. Kórházba került, ott volt április végéig, végül a szécsényi Betánia Otthon lakója lett.
– Jól érzem itt magam, mi egy nagycsalád vagyunk, nem unatkozunk, részt veszünk a szentmiséken, az imaórákon, számomra már ez az igazi otthon. Halottak napján a testvérem, aki gyakran meglátogat, eljött értem, hazavitt a temetőbe, de már vágytam vissza. A nővérek úgy törődnek velünk, mint annak idején az édesanyánk – tört fel az őszinteség a férfiből.
A ludányhalászi Mester Tamás két évi várakozás után került be az otthonba.
– Magányosan éltem, nem nősültem meg. Nagyon rossz volt egyedül. Mint a kisgyermek, hogy mikor jön a Jézuska, én is úgy vártam az értesítést, mikor jöhetek be. Itt jó körülmények között vagyok. Az életem során megszoktam a munkát, itt is segítek a folyosó takarításában. Mi történik a megyében, arról a Nógrád Megyei Hírlapból tájékozódom, ami az otthonunkba is jár. A tv betekintést enged a nagyvilág életébe. A nővérek aranyosak, figyelmesek, törődnek velünk – nyílt meg a 86 éves férfi.
Egy édesanya számára nincs nagyobb lelki fájdalom, mint a fia felvesztése. A szécsényi Majoros Jánosné fia tragikus körülmények között, 33 évesen hunyt el. A férjét 14 éve veszítette el. A másik gyermeke Balassagyarmaton lakik.
– Jó kis közösségben élünk itt együtt. Igaz, hogy már járókával megyek, de nem hagyom el magam! Az almatisztításban is segítek. Mindent megkapunk a nővérektől, szeretetükkel körülvesznek, ápolnak, gondoznak minket. Nem vágyom sehová. Azt mondom, hogy a Jóisten áldja meg a nővéreket, az itt dolgozókat – mondta az ősz hajú, 84 éves Majoros néni.
A szeretet, az otthon melege tölti meg a szécsényi Betánia Otthon lakóinak a szívét és lelkét!

Szenográdi Ferenc
forrás:Nógrád Hírcentrum 2016.

2016. december 29., csütörtök

Ágoston István: Szent Ferenc leányai Baján



Háztörténet 1929–1948

Messziről indul ez a recenzió, de talán a XXI. században is megértésre talál, vagy legalábbis kíváncsivá teszi a szociális bajokra érzékeny olvasót.
Egy olyan országban, ahol a veszteség, de a győzelem is lelkiismeret−furdalást szül ezernyi változatban, ott nem lehet véletlen, hogy a sok rossz mellett az emberi jóság titok−országútján megérkezik a ferences gondolattal. Megtölti hittel az időt és a teret, aztán cselekvéssé lesz a gondoskodás, és jóleső játékká szelídül a kemény fizikai munka a nincstelenekért. A magányosan maradtak, elhagyottak és árvák pártolókra találtak – bármilyen hihetetlen –, a hit és a szeretet kézen fogva vezette a szerencsétleneket. Kályha nélkül meleget, tányér nélkül étket adtak lelküknek és testüknek. Szép ez a szerető szerelem, és csak fokozza az idő, az 1920−as évek vége! A lélek mosolya melegítő tűzként világít az I. világháború és Trianon után. Egerben elkezdtek valamit (ezért lett Egri Norma) és folytatták 1948−ig Magyarország nyolc városában.
A régi könyvek szép szokása szerint köszöntik olvasóikat a szerzők, Merk Zsuzsa történész és a művelődéstörténeti riportjai és kötetei alapján ismert Rapcsányi László, a Magyar Rádió főmunkatársa. A könyv a Baján 1929−ben letelepedett Ferences Szegénygondozó Nővérek háztörténete. A társulat rendházai közül csak itt maradt meg sértetlenül a kéziratos napló. Érdemes ezt a történetet is a recenzióban elmesélni, mert regényes. 1991−ben került a Türr István Múzeumba Molnár Ferencné (Viszmeg Rozália) ajándékaként, aki Budapestre ment férjhez, majd visszament Bajára, és a háború utáni idők forgatagában, több költözködés közben is megőrizte a nővérek Háztörténetét. Ezt egyik rokona, a Szent Ferenc leányainak is segítő Becze Kató bízta rá, és megtisztelő bizalommal adta át a bajai közgyűjteménynek további megőrzésre. A Háztörténet egy 24,5×35 cm nagyságú, barnás cseppmintás, gerincén és sarkain kék szövettel erősített, jóminőségű, vonalazott lapokat tartalmazó könyvszerű füzetben van. A vastag kartonból készült fedőlapon piros szegélyű vignettára egyetlen szót írtak fekete tintával: Háztörténet. A lapok színes metszésűek, az előzék− és hátlap kék−fehér, stilizált virágmintájú. A 369 oldalas könyvben 177 oldalon olvasható a Háztörténet. A többi üres. 1929−től 1948 márciusáig gondosan feljegyezték szorgos tevékenységük mindennapjait. Beszámolnak gazdálkodásuk gondjáról, bajáról, a város polgárainak lelkes vagy tartózkodó támogatásáról, jeles vendégeikről. Aggódva figyelik az ország sorsát érintő külpolitikai eseményeket. A szépen formált betűkkel megírt lapokon sajátos történelmet írnak, egy kisváros szociális gondoskodásának epizódjait. Álljon itt egy példa rögtön az első bejegyzésből: „Baja város szegényügyének ez egy újabb áldásos lendületet jelentett. Idáig főleg hatósági feladat volt Baján a szegényügy ellátása.”
Itt kell szólnunk P. Oslay Oswald ferences szerzetesről, aki sokirányú tevékenysége közben megismerkedett az emberi élet sok bajával, nyomorúságával. Az a társadalmi kihívás foglalkoztatta, hogy miként lehetne megoldani a szegények és az elesettek ügyét. Így bontakozott ki lelkében az Egri Norma vagy Magyar Norma eszménye. „Be kell vallanom, hogy az Egri Normát a modern szociális jótékonysággal szemben érzett és most már nyíltan bevallott elégedetlenségem szülte” – írta Oslay Oswald egyik tanulmányában. Ugyanis maga a gondolat annak felismeréséből adódott, hogy ha a Trianonban lesújtott, kifosztott magyarság nem képes az egyes tényezők erején túlnőtt szegényügy megoldásán eredményesen munkálkodni, nagy eredményeket érhet el összefogott erőkkel. Ahogy a Városok Lapja 1938. március 1−jei számában írja, P. Oslay normájában egyesítette a közhatalmat, a társadalmat és az egyházat. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy egy−egy város, falu, tehát egy adott település ebben az időben kétféle szegénygondozási rendszert ismert. Az egyik a zárt, az intézeti, azaz a szegényházi elhelyezés volt, a másik a nyílt, a rendszerint pénzsegélyek formájában történő gondoskodás. Az I. világháborút követően, a 20−as évek elejére, a szegényházak megteltek, a koldulás tömegessé vált. Az egyesületek által végzett szegénysegélyezés alkalomszerű volt. Országosan körülbelül 800 szervezet foglalkozott mindkét területtel, és még ide számíthatjuk a plébániákon található Szent Antal perselyeket és más egyházi, de nem egyesületi segélytevékenységet. A szegényügy ilyen mérvű szétforgácsolódása az amúgy is szűkös anyagi eszközök célszerű felhasználását teljességgel lehetetlenné tette. Az Egri Norma P. Oslay Oswald által létrehozott szerzetesrend, a Ferences Szegénygondozó Nővérek ezeket az anyagi erőket egyesítették és összefogták. Okulásul érdemes idézni Borbíró Ferencnek, Baja polgármesterének a Városok Lapjában megjelent gondolatait: „A társadalom valójában csak adakozásra képes, adományának állandóan jó és eredményes felhasználására képtelen. A közhatóságok csak szervezni és irányítani tudnak: csak fokozni képesek a szellemi és anyagi erőket, a végrehajtás az ő kezükben is hamarosan elgépiesedik. Amit ebbe a munkába az egyház ad: az a hit, amely fel tudja belül is emelni az elesett embert; a gondozó szeretet, amely becsessé, százszoros értékűvé tudja tenni az emberbaráti alamizsnát. Az ehhez szükséges melegszívű, áldozatos munkát nem lehet az élet ezer gondja közt élő társadalomtól elvárni; nem lehet megkapni a hatóságnak bármily lelkes, de mégis csak anyagiakért dolgozó alkalmazottjától sem. Ennek a nehéz munkának alázatos szolgálatára csak a lelkes ferences nővérek százainak sorompóba állítása volt a megoldás.” Ez az új gondolat, a szegényügynek az Egri Norma szerinti megoldása újságcikkek százait szülte. A kötet mellékletéből kiderül, hogy a Városok Lapja, a Népszava, a Független Magyarság, a Baja−Bácska sok−sok oldalon foglalkozott a szegénygondozással és a ferences nővérek szeretetszolgálatával. A Szent Ferenc leányai tevékenységével Baja város közgyűlése rendszeresen foglalkozott. Ugyancsak a mellékletben kapott helyet a kalocsai Érseki Levéltárban található levelek közül jó néhány. Természetesen a gondolat szülőatyját egy rövid életrajzból megismerheti az olvasó.
A szerzők igyekeztek árnyalttá tenni a Szegénygondozó Nővérek bajai munkásságát, ezt segíti a jegyzetanyag, valamint a Zarka Magdolna által gondosan összeállított mutató. A kötet a mai napokra is érvényes tanulságokkal szolgál, mert szándéka szerint jóra emlékezteti a világ gondjaiban elmerült társadalmat.

(Türr István Múzeum, Baja, 2003)



2016. július 6., szerda

Fiatalok Lelkigyakorlata




Felkelek és Atyámhoz megyek!

Elsősorban 18 és 35 év közötti fiatal felnőtteket hívunk és várunk erre a lelkigyakorlatra, akik segítséget keresnek életük egy-egy fontos döntéséhez, hivatástisztázáshoz. Melynek megtaláláshoz négy dolgot biztosan ad a lelkigyakorlat.

-IDŐ arra, hogy megállj.
-CSEND, amiben helyükre kerülnek dolgaid.
-IMA, ami felemel és magával ragad.
-KÖZÖSSÉG, aki támogat elhatározásodban.

Van más kérdésed is, amire választ keresel életed hivatásához? Gyere és találd meg Istenben, az Ő segítségével.

A lelkigyakorlat Ferences Szegénygondozó Nővérek szervezésében kerül megrendezésre Szentlélek támogatásával 2016. augusztus 05-09. Szécsény.

Részletes információ és jelentkezés: Magó M. Teréz nővérnél: 20/620-1978 telefonszámon vagy a magosarj@gmail.com levélcímen.




2016. március 15., kedd

Kiállítás Április 1-től


Minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak a Nővérek kiállításukon az üllői Városházán.

2015. február 17., kedd

Mi a különbség a monasztikus és az apostoli szerzetesrendek között?


A szerzetesrendek sokszínűsége a Szentlélek gazdag működésének jele az Egyházban. A szerzetesrendek karizmái Jézus tanításának és tulajdonságának egy-egy jellemzőjét mutatják meg, tárják elénk és együtt alkotják Krisztus testét. Mind a monasztikus, mind az apostoli Rendekben szerzetesek élnek, akik egy életre fogadalommal kötelezték el magukat Krisztus követésére közösségben élnek, szerzetesrendjük meghatározott szabályzata szerint. A szegénység, tisztaság, engedelmesség fogadalma is közös, csupán az életformában vannak eltérések, de a lényeg ugyanaz: életük odaadásával akarnak válaszolni Isten szeretetteljes hívására.
A szerzetesek az imádság emberei, elsődleges hivatásuk az imádság. A szerzetes nem csupán magáért imádkozik a kolostorban, hanem elsősorban az egész világért. Minden nap az Isten elé áll és könyörög irgalomért, békéért, bűnbocsánatért az egész világ számára, minden emberért. Az Evangéliumban olvassuk, hogy Jézus felment egy hegyre imádkozni és az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. A monasztikus rendek életformájukkal az imádkozó Jézust jelenítik meg, míg az apostoli rendek jobban a tanító, gyógyító, cselekvő Jézust mutatják meg a világnak.
Monasztikus rendek például: a pálosok, trappisták, ciszterciek, karthauziak, bencések, kármeliták, ágostonos rendek kontemplatív ága, klarisszák stb.
Apostoli rendek például: domonkosok, ferencesek, piaristák, Teréz Anya nővérei (Szeretet Misszionáriusai), szatmári irgalmas nővérek, vincések, szaléziak.

Mi jellemzi a monasztikus- szemlélődő rendeket?

-          Többnyire nagyobb létszámú közösségekben élnek
-          A liturgia, imaórák ünnepélyes végzése
-          Szigorú klauzúra: csak kivételes esetben hagyhatja el a kolostort
-          Csend, magány
-          Lectio Divina- a Szentírás elmélkedő olvasása
-          Szellemi és kétkezi munka a kolostoron belül
-          Önellátás
-          Vendégfogadás, vendégszeretet
Az ora et labora- imádkozzál és dolgozzál elve jellemzi a monostorokat. A szüntelen imádság áthatja a munkát is. A szerzetesközösségben a munka a szegénység és aszkézis eszményéhez kapcsolódik. Már az első szerzetesközösségekben, a IV. században Szent Pachomius idején a monostor egy önellátó faluhoz volt hasonlítható, ahol mindenki hozzájárult a közösség fenntartásához a péktől kezdve a sarukészítőig. Szláv nyelvterületen a szerzetesek kezdetektől igen nehéz fizikai munkát végeztek: erdőírtás, kőtörés, építkezés. A szerzetes számára nincs különbség a szellemi és a fizikai munka között: a zsoltározó szakács, sajtot készítő trappista szerzetes vagy a tanító bencés között. A szerzetes imádkozva dolgozik és dolgozva imádkozik. A szemlélődő rendek napirendjében a legtöbb időt az imádság, zsoltárok  imádkozása, szemlélődés, a Szentírás olvasása teszi ki. Az imádság és munka ritmikus váltakozása harmóniát, békét, Isten jelenlétében való életet eredményez, melyet a monostorba betérő vendégek is megtapasztalnak.

Mi jellemzi az apostoli rendeket?
Hasonló élete van az apostoli rendben élő szerzetesnek azzal a különbséggel, hogy ott a munka valamilyen apostoli szolgálatot jelent.
Az apostoli szolgálatot végző szerzetesek azt a Jézust jelenítik meg a világ számára, aki jóllakatott sok száz embert, gyógyította a betegeket és tanította a tudatlanokat.
Ez a szolgálat mobilitást igényel, emberek közötti életet, a kolostor rendszeres elhagyását. A közös ima és elmélkedés ugyanúgy jelen van az apostoli szolgálatot végző szerzetes életében csak más hangsúllyal, figyelembe véve az emberek szolgálatát. Pl. a szegénygondozó nővér a nap kezdetén a szentmisében, zsolozsmában, elmélkedésben találkozik Isten szeretetével, és ezt viszi, adja tovább napközben az időseknek,  betegeknek, rászorulóknak, gyermekeknek, ahová a feladata szólítja. Este az Úr elé viszi egész napját, minden történését, Neki ajánlva a rábízottakat, a szegényeket. A szerzetes mások szolgálatában szentelődik meg.
Mivel ők gyakran elhagyják a kolostort, kapcsolatban vannak az emberekkel, másak a szabályaik, mint a monasztikus rendeknek. Az apostoli Rendeknél azért létezik a szabadság, hogy fel tudjon frissülni, hogy pihenni tudjon a szerzetes, aki másokért fárad.

A monasztikus rend nem több vagy jobb a másiknál, és fordítva sem igaz ez. Mindkettőben eljuthat a szerzetes a szeretet tökéletességére, mint ahogy sok szent élete ezt mutatja. A szerzetesi élet két arca, a monasztikus és apostoli élet nincs ellentétben egymással, hanem kiegészíti egymást. A monasztikus rendek az Egyház erőforrása, olyanok, mint valami energiatermelők. Sok csendes, rejtett életet élő szerzetes imája és áldozata szenteli meg ezt a világot, teszi termékennyé az apostoli munkát és az egész Egyházat. A rejtett élet gyümölcsét majd a mennyországban fogjuk meglátni.
„Az apostolság élete az evangélium szerinti élet.”(Szent Bazil)
Klimachos Szent János szerint a szerzetes egyetlen apostoli tevékenysége az életpéldája. Hatása egyszerű létezéséből fakad.
Ezért a szerzetes értékessége nem a munkássága, hanem Istennek való odaszenteltsége. A szerzetes elsődleges szolgálata nem az ezerféle munkát jelenti, hanem az istendicsérő zsolozsma végzését, bűnbánatot és vezeklést a világ üdvösségéért.
„Az apostolság soha nem egyéni tevékenység, emberi képességek és erőforrások eredménye, hanem együttműködés Krisztussal, aki az Egyház egész apostoli tevékenységének forrása és eredete.”(Puskely Mária: keresztény szerzetesség)
     
                                                                                        Takács M. Klarissza
                                                                                 ferences szegénygondozó nővér


2015. február 13., péntek

Isten szeretete egy ferences szerzetesnő szívéből (Cikk 4 részre oszlik ez a 4/4)

A jövő nemzedéknek, akik ebben az időszakban „keresnek”, mit tudnál tanácsolni? Mit javasolnál, hogyan válhatnak szerzetessé?

Az első és legfontosabb, hogy legyen az Istennel kapcsolatuk. Akkor találom meg önmagamat, akkor találom meg a hivatásomat. Ezt csak úgy érhetem el, ha Istennel van egy stabil és mély kapcsolatom. Ez az alapja mindennek. A másik, ami nagyon fontos, hogy keressem az Istent, hogy igazán csak Ő hozzá, Ő utána vágyódjam. Ha valaki a szerzetesi életben gondolkodik, akkor nagyon fontos, hogy mélyüljön az Istennel való kapcsolata. Azért, hogy megtapasztalja az Isten szeretetét. Mert minden szerzetesi hivatásnak az a motivációja, hogy megragadott az Isten szeretete és Isten maga. S az tesz boldoggá, hogy neki élhetek, már nem vágyom másra. Nem akarok másé lenni, másnak élni, mint az Istennek és vele. A másik nagyon fontos momentum, hogy önmagát is ismerje, törekedjen magát megismerni. Azt is úgy, hogy Isten fényében és szemében látni saját magát. Akkor tudunk egy érett, megfontolt, helyes döntést hozni, ha van egy helyes önismeretünk önmagunkról. Én azt kívánom a fiataloknak, hogy merjék bátran odaadni életüket Istennek, abban a formában, amiben az Isten kéri tőlük. Mert az is nagy dolog, ha valaki keresztény édesanya! Egy életre szóló igent kimondani egy másik embernek és vállalni gyermekeket az abortusz helyett. Ezek mind nagyon nagy igenek, amelyeket Istennek mondunk ki.

És mit javasolsz azoknak a szülőknek, akiknek a gyermekei szerzetesi vagy papi hivatáson gondolkodnak?
Azt tudom javasolni, hogy ismerjék meg azt a közösséget vagy azt a hivatást ahová az ő gyermekük készül. Sokszor nagyon negatív ismereteik, vagy éppen tévképzeteik vannak az embereknek a szerzetesi életről. Például egy-egy középkori film hatása miatt. Mert igazán a szerzetesi élet az Isten szeretetében leélt testvéri közösségi élet. Sajnos sok embernek az ostorcsapások, a rideg falak jutnak róla eszébe. Szerzetes csak az lehet, aki önként, szabad akaratból vállalja ezt a hivatást. Aki nem érzi jól magát a Közösségünkben, annak jobb, ha időben meggondolja magát. Nem kívánjuk, hogy úgy éljen valaki egy közösségben, hogy nem boldog abban a hivatásban.
Előfordul, hogy egy-egy szülő sajnálja, kétségbe esik, hogy gyermeke szerzetes vagy pap lesz. A gyermekek Isten ajándékai és egy szülő sem sajátíthatja ki gyermekét magának, mert nem az övé. Bátorítok minden szülőt, hogy bízzon Istenben és gyermekében, hogy az Úr képes arra, hogy gyermekét végtelenül boldoggá tegye.

Te boldog ember vagy-e?

Igen, nagyon boldog vagyok, vannak küzdelmes és nehéz napok, de Isten szeretete és öröme ezt mindig felülírja.
Végtelenül hálás vagyok Istennek, hogy meghívott és az Övé lehetek.


„Az életet nem azért kaptuk, hogy féltékenyen magunknak megőrizzük, hanem azért, hogy azt átadjuk.” (Ferenc pápa)


A riportot Szabó Tamás készítette

2015. február 6., péntek

Isten szeretete egy ferences szerzetesnő szívéből (Cikk 4 részre oszlik ez a 4/3)

Miért volt fontos neked, hogy a szegényeket szolgáld?

Ezt nem tudom megmondani, mert amióta az eszemet tudom, erre vágytam. Ezt az Isten adta! Édesanyám is ápolónő. Ő nagyon szerette a hivatását és nagyon komolyan vette az egészségügyi titkot.  Így otthon sosem beszélt a munkájáról. Az biztos, hogy Szent Ferenc élete megragadott, és a szegényekkel való foglalkozás iránti érdeklődésem felerősödött, mikor megismertem az életét. Úgy akartam élni, mint Szent Ferenc. Olyan szabadon, olyan örömmel és olyan szeretettel a szegények iránt.

Szerzetesi életed során noviciamesternő is voltál. Azóta két fiatal nővér, akiknek a képzésében részt vettél közétek tartozik. Hogy élted ezt meg? Emlékeztettek ők a saját noviciátusi idődre?

Azt gondolom, hogy az életemben az egyik legszebb szolgálat az volt, amikor noviciamesternő lehettem. Ez engem is nagyban segített, hogy mélyüljek hivatásomban, foglakozzak olyan spirituális dolgokkal, amik után nem biztos, hogy érdeklődtem volna, ha nem ez a feladatköröm. A noviciátusban a noviciákat képezni, kísérni az egyik legszebb szolgálat. Ez olyan, mint amikor segítek a születésben. Segítek, hogy valaki szerzetessé váljon. Mert szerzetessé nem egyik napról a másikra leszünk. Hanem azzá válunk, folyamatosan. Ez egy folyamat. Én ebben segítek. Mikor egy novícia nővér életébe bepillantok, az olyan, mintha egy titokba pillantanék bele. Nagy megtiszteltetés, hogy kísérhetek valakit az ő hivatásának az útján, és bepillanthatok az ő Istennel való kapcsolatába. Ettől én is nagyon sokat kaptam. S nekem nagy ajándék, hogy tovább adhatom nekik mindazt, amit kaptam. Másrészt, én is sokat kapok tőlük. Mindez nyitottságra is nevel, hogy tudjak nyitott lenni a mai fiatal felé, és próbáljam őt megérteni. Ez is nagyon fontos!

A harmadik munkaterületed a Renden belül a múltatok kutatása. Ez a szerzetesi életedhez, mivoltodhoz, a mai létetekhez milyen pluszt ad? Neked személy szerint mit jelképez az a múlt, amit saját kezűleg fedezel fel?

Azt gondolom, hogy a múltunk óriási kincs. A múltunk az a gyökerünk, amire építeni tudunk és nagyon sokszor merítettem erőt a múltunkból. Nagyon nagy élmény volt, mikor egy rendi forrásra rátaláltam, akár általatok. Óriási élmény volt az egri Egyházmegyei Levéltárból a Rendünk anyagait átolvasni. Valami új tűz gyúlt a szívemben minden egyes alkalommal. Egy vágy fogott el, hogy mindezt továbbvigyük, éltessük és éljen bennünk a láng. Az a tűz, ami megvolt az elődeinkben. Többször volt úgy szolgálatom közben, hogy egyszerűen csak elfáradtam, vagy kimerített a munka, és akkor is nagyon nagy erőt adott, ha elolvastam akár a bajai ház történetétének egy kis részletét. Mennyi szeretettel, lelkesedéssel végezték a nővérek a szegények szolgálatát. Nagyon izgalmas terület a Rendünk multájával foglalkozni és elmélyülni benne.