2016. július 6., szerda

Fiatalok Lelkigyakorlata




Felkelek és Atyámhoz megyek!

Elsősorban 18 és 35 év közötti fiatal felnőtteket hívunk és várunk erre a lelkigyakorlatra, akik segítséget keresnek életük egy-egy fontos döntéséhez, hivatástisztázáshoz. Melynek megtaláláshoz négy dolgot biztosan ad a lelkigyakorlat.

-IDŐ arra, hogy megállj.
-CSEND, amiben helyükre kerülnek dolgaid.
-IMA, ami felemel és magával ragad.
-KÖZÖSSÉG, aki támogat elhatározásodban.

Van más kérdésed is, amire választ keresel életed hivatásához? Gyere és találd meg Istenben, az Ő segítségével.

A lelkigyakorlat Ferences Szegénygondozó Nővérek szervezésében kerül megrendezésre Szentlélek támogatásával 2016. augusztus 05-09. Szécsény.

Részletes információ és jelentkezés: Magó M. Teréz nővérnél: 20/620-1978 telefonszámon vagy a magosarj@gmail.com levélcímen.




2016. március 15., kedd

Kiállítás Április 1-től


Minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak a Nővérek kiállításukon az üllői Városházán.

2015. február 17., kedd

Mi a különbség a monasztikus és az apostoli szerzetesrendek között?


A szerzetesrendek sokszínűsége a Szentlélek gazdag működésének jele az Egyházban. A szerzetesrendek karizmái Jézus tanításának és tulajdonságának egy-egy jellemzőjét mutatják meg, tárják elénk és együtt alkotják Krisztus testét. Mind a monasztikus, mind az apostoli Rendekben szerzetesek élnek, akik egy életre fogadalommal kötelezték el magukat Krisztus követésére közösségben élnek, szerzetesrendjük meghatározott szabályzata szerint. A szegénység, tisztaság, engedelmesség fogadalma is közös, csupán az életformában vannak eltérések, de a lényeg ugyanaz: életük odaadásával akarnak válaszolni Isten szeretetteljes hívására.
A szerzetesek az imádság emberei, elsődleges hivatásuk az imádság. A szerzetes nem csupán magáért imádkozik a kolostorban, hanem elsősorban az egész világért. Minden nap az Isten elé áll és könyörög irgalomért, békéért, bűnbocsánatért az egész világ számára, minden emberért. Az Evangéliumban olvassuk, hogy Jézus felment egy hegyre imádkozni és az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. A monasztikus rendek életformájukkal az imádkozó Jézust jelenítik meg, míg az apostoli rendek jobban a tanító, gyógyító, cselekvő Jézust mutatják meg a világnak.
Monasztikus rendek például: a pálosok, trappisták, ciszterciek, karthauziak, bencések, kármeliták, ágostonos rendek kontemplatív ága, klarisszák stb.
Apostoli rendek például: domonkosok, ferencesek, piaristák, Teréz Anya nővérei (Szeretet Misszionáriusai), szatmári irgalmas nővérek, vincések, szaléziak.

Mi jellemzi a monasztikus- szemlélődő rendeket?

-          Többnyire nagyobb létszámú közösségekben élnek
-          A liturgia, imaórák ünnepélyes végzése
-          Szigorú klauzúra: csak kivételes esetben hagyhatja el a kolostort
-          Csend, magány
-          Lectio Divina- a Szentírás elmélkedő olvasása
-          Szellemi és kétkezi munka a kolostoron belül
-          Önellátás
-          Vendégfogadás, vendégszeretet
Az ora et labora- imádkozzál és dolgozzál elve jellemzi a monostorokat. A szüntelen imádság áthatja a munkát is. A szerzetesközösségben a munka a szegénység és aszkézis eszményéhez kapcsolódik. Már az első szerzetesközösségekben, a IV. században Szent Pachomius idején a monostor egy önellátó faluhoz volt hasonlítható, ahol mindenki hozzájárult a közösség fenntartásához a péktől kezdve a sarukészítőig. Szláv nyelvterületen a szerzetesek kezdetektől igen nehéz fizikai munkát végeztek: erdőírtás, kőtörés, építkezés. A szerzetes számára nincs különbség a szellemi és a fizikai munka között: a zsoltározó szakács, sajtot készítő trappista szerzetes vagy a tanító bencés között. A szerzetes imádkozva dolgozik és dolgozva imádkozik. A szemlélődő rendek napirendjében a legtöbb időt az imádság, zsoltárok  imádkozása, szemlélődés, a Szentírás olvasása teszi ki. Az imádság és munka ritmikus váltakozása harmóniát, békét, Isten jelenlétében való életet eredményez, melyet a monostorba betérő vendégek is megtapasztalnak.

Mi jellemzi az apostoli rendeket?
Hasonló élete van az apostoli rendben élő szerzetesnek azzal a különbséggel, hogy ott a munka valamilyen apostoli szolgálatot jelent.
Az apostoli szolgálatot végző szerzetesek azt a Jézust jelenítik meg a világ számára, aki jóllakatott sok száz embert, gyógyította a betegeket és tanította a tudatlanokat.
Ez a szolgálat mobilitást igényel, emberek közötti életet, a kolostor rendszeres elhagyását. A közös ima és elmélkedés ugyanúgy jelen van az apostoli szolgálatot végző szerzetes életében csak más hangsúllyal, figyelembe véve az emberek szolgálatát. Pl. a szegénygondozó nővér a nap kezdetén a szentmisében, zsolozsmában, elmélkedésben találkozik Isten szeretetével, és ezt viszi, adja tovább napközben az időseknek,  betegeknek, rászorulóknak, gyermekeknek, ahová a feladata szólítja. Este az Úr elé viszi egész napját, minden történését, Neki ajánlva a rábízottakat, a szegényeket. A szerzetes mások szolgálatában szentelődik meg.
Mivel ők gyakran elhagyják a kolostort, kapcsolatban vannak az emberekkel, másak a szabályaik, mint a monasztikus rendeknek. Az apostoli Rendeknél azért létezik a szabadság, hogy fel tudjon frissülni, hogy pihenni tudjon a szerzetes, aki másokért fárad.

A monasztikus rend nem több vagy jobb a másiknál, és fordítva sem igaz ez. Mindkettőben eljuthat a szerzetes a szeretet tökéletességére, mint ahogy sok szent élete ezt mutatja. A szerzetesi élet két arca, a monasztikus és apostoli élet nincs ellentétben egymással, hanem kiegészíti egymást. A monasztikus rendek az Egyház erőforrása, olyanok, mint valami energiatermelők. Sok csendes, rejtett életet élő szerzetes imája és áldozata szenteli meg ezt a világot, teszi termékennyé az apostoli munkát és az egész Egyházat. A rejtett élet gyümölcsét majd a mennyországban fogjuk meglátni.
„Az apostolság élete az evangélium szerinti élet.”(Szent Bazil)
Klimachos Szent János szerint a szerzetes egyetlen apostoli tevékenysége az életpéldája. Hatása egyszerű létezéséből fakad.
Ezért a szerzetes értékessége nem a munkássága, hanem Istennek való odaszenteltsége. A szerzetes elsődleges szolgálata nem az ezerféle munkát jelenti, hanem az istendicsérő zsolozsma végzését, bűnbánatot és vezeklést a világ üdvösségéért.
„Az apostolság soha nem egyéni tevékenység, emberi képességek és erőforrások eredménye, hanem együttműködés Krisztussal, aki az Egyház egész apostoli tevékenységének forrása és eredete.”(Puskely Mária: keresztény szerzetesség)
     
                                                                                        Takács M. Klarissza
                                                                                 ferences szegénygondozó nővér


2015. február 13., péntek

Isten szeretete egy ferences szerzetesnő szívéből (Cikk 4 részre oszlik ez a 4/4)

A jövő nemzedéknek, akik ebben az időszakban „keresnek”, mit tudnál tanácsolni? Mit javasolnál, hogyan válhatnak szerzetessé?

Az első és legfontosabb, hogy legyen az Istennel kapcsolatuk. Akkor találom meg önmagamat, akkor találom meg a hivatásomat. Ezt csak úgy érhetem el, ha Istennel van egy stabil és mély kapcsolatom. Ez az alapja mindennek. A másik, ami nagyon fontos, hogy keressem az Istent, hogy igazán csak Ő hozzá, Ő utána vágyódjam. Ha valaki a szerzetesi életben gondolkodik, akkor nagyon fontos, hogy mélyüljön az Istennel való kapcsolata. Azért, hogy megtapasztalja az Isten szeretetét. Mert minden szerzetesi hivatásnak az a motivációja, hogy megragadott az Isten szeretete és Isten maga. S az tesz boldoggá, hogy neki élhetek, már nem vágyom másra. Nem akarok másé lenni, másnak élni, mint az Istennek és vele. A másik nagyon fontos momentum, hogy önmagát is ismerje, törekedjen magát megismerni. Azt is úgy, hogy Isten fényében és szemében látni saját magát. Akkor tudunk egy érett, megfontolt, helyes döntést hozni, ha van egy helyes önismeretünk önmagunkról. Én azt kívánom a fiataloknak, hogy merjék bátran odaadni életüket Istennek, abban a formában, amiben az Isten kéri tőlük. Mert az is nagy dolog, ha valaki keresztény édesanya! Egy életre szóló igent kimondani egy másik embernek és vállalni gyermekeket az abortusz helyett. Ezek mind nagyon nagy igenek, amelyeket Istennek mondunk ki.

És mit javasolsz azoknak a szülőknek, akiknek a gyermekei szerzetesi vagy papi hivatáson gondolkodnak?
Azt tudom javasolni, hogy ismerjék meg azt a közösséget vagy azt a hivatást ahová az ő gyermekük készül. Sokszor nagyon negatív ismereteik, vagy éppen tévképzeteik vannak az embereknek a szerzetesi életről. Például egy-egy középkori film hatása miatt. Mert igazán a szerzetesi élet az Isten szeretetében leélt testvéri közösségi élet. Sajnos sok embernek az ostorcsapások, a rideg falak jutnak róla eszébe. Szerzetes csak az lehet, aki önként, szabad akaratból vállalja ezt a hivatást. Aki nem érzi jól magát a Közösségünkben, annak jobb, ha időben meggondolja magát. Nem kívánjuk, hogy úgy éljen valaki egy közösségben, hogy nem boldog abban a hivatásban.
Előfordul, hogy egy-egy szülő sajnálja, kétségbe esik, hogy gyermeke szerzetes vagy pap lesz. A gyermekek Isten ajándékai és egy szülő sem sajátíthatja ki gyermekét magának, mert nem az övé. Bátorítok minden szülőt, hogy bízzon Istenben és gyermekében, hogy az Úr képes arra, hogy gyermekét végtelenül boldoggá tegye.

Te boldog ember vagy-e?

Igen, nagyon boldog vagyok, vannak küzdelmes és nehéz napok, de Isten szeretete és öröme ezt mindig felülírja.
Végtelenül hálás vagyok Istennek, hogy meghívott és az Övé lehetek.


„Az életet nem azért kaptuk, hogy féltékenyen magunknak megőrizzük, hanem azért, hogy azt átadjuk.” (Ferenc pápa)


A riportot Szabó Tamás készítette

2015. február 6., péntek

Isten szeretete egy ferences szerzetesnő szívéből (Cikk 4 részre oszlik ez a 4/3)

Miért volt fontos neked, hogy a szegényeket szolgáld?

Ezt nem tudom megmondani, mert amióta az eszemet tudom, erre vágytam. Ezt az Isten adta! Édesanyám is ápolónő. Ő nagyon szerette a hivatását és nagyon komolyan vette az egészségügyi titkot.  Így otthon sosem beszélt a munkájáról. Az biztos, hogy Szent Ferenc élete megragadott, és a szegényekkel való foglalkozás iránti érdeklődésem felerősödött, mikor megismertem az életét. Úgy akartam élni, mint Szent Ferenc. Olyan szabadon, olyan örömmel és olyan szeretettel a szegények iránt.

Szerzetesi életed során noviciamesternő is voltál. Azóta két fiatal nővér, akiknek a képzésében részt vettél közétek tartozik. Hogy élted ezt meg? Emlékeztettek ők a saját noviciátusi idődre?

Azt gondolom, hogy az életemben az egyik legszebb szolgálat az volt, amikor noviciamesternő lehettem. Ez engem is nagyban segített, hogy mélyüljek hivatásomban, foglakozzak olyan spirituális dolgokkal, amik után nem biztos, hogy érdeklődtem volna, ha nem ez a feladatköröm. A noviciátusban a noviciákat képezni, kísérni az egyik legszebb szolgálat. Ez olyan, mint amikor segítek a születésben. Segítek, hogy valaki szerzetessé váljon. Mert szerzetessé nem egyik napról a másikra leszünk. Hanem azzá válunk, folyamatosan. Ez egy folyamat. Én ebben segítek. Mikor egy novícia nővér életébe bepillantok, az olyan, mintha egy titokba pillantanék bele. Nagy megtiszteltetés, hogy kísérhetek valakit az ő hivatásának az útján, és bepillanthatok az ő Istennel való kapcsolatába. Ettől én is nagyon sokat kaptam. S nekem nagy ajándék, hogy tovább adhatom nekik mindazt, amit kaptam. Másrészt, én is sokat kapok tőlük. Mindez nyitottságra is nevel, hogy tudjak nyitott lenni a mai fiatal felé, és próbáljam őt megérteni. Ez is nagyon fontos!

A harmadik munkaterületed a Renden belül a múltatok kutatása. Ez a szerzetesi életedhez, mivoltodhoz, a mai létetekhez milyen pluszt ad? Neked személy szerint mit jelképez az a múlt, amit saját kezűleg fedezel fel?

Azt gondolom, hogy a múltunk óriási kincs. A múltunk az a gyökerünk, amire építeni tudunk és nagyon sokszor merítettem erőt a múltunkból. Nagyon nagy élmény volt, mikor egy rendi forrásra rátaláltam, akár általatok. Óriási élmény volt az egri Egyházmegyei Levéltárból a Rendünk anyagait átolvasni. Valami új tűz gyúlt a szívemben minden egyes alkalommal. Egy vágy fogott el, hogy mindezt továbbvigyük, éltessük és éljen bennünk a láng. Az a tűz, ami megvolt az elődeinkben. Többször volt úgy szolgálatom közben, hogy egyszerűen csak elfáradtam, vagy kimerített a munka, és akkor is nagyon nagy erőt adott, ha elolvastam akár a bajai ház történetétének egy kis részletét. Mennyi szeretettel, lelkesedéssel végezték a nővérek a szegények szolgálatát. Nagyon izgalmas terület a Rendünk multájával foglalkozni és elmélyülni benne.


2015. február 4., szerda

Isten szeretete egy ferences szerzetesnő szívéből (Cikk 4 részre oszlik ez a 4/2)

Hány éves is voltál ekkor?

Tizenhat éves voltam, mikor beléptem a Rendbe. Ez egy folyamat volt. Sokat tépelődtem azon, hogy engem, pont engem hív? Milyen sok szuper ember szalad az utcán, és mégis, tényleg engem hív? Így sokszor ebben elbizonytalanodtam. Mégis nagy erőt adott Szent Pál azon mondata, hogy: „Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyengeségben nyilvánul meg.” (2 Kor 12,9) Ekkor valamit megértettem. Nem az én erőmre kell támaszkodjak, hanem Isten erejére. Mert az volt a problémám, hogy „jó, most 16 évesen lángolok, és alig várom, hogy az Istennek adjam magam – de vajon 26 vagy 36 évesen is így fogom ezt gondolni?” Itt akadtam el. Mi lesz, ha nem így gondolom? Ezen elég sokáig töprengtem. Erre az előbb említett mondat volt a válasz Istentől. Ha tényleg engem hív Isten, akkor hihetem, hogy hosszú évek múlva is ugyan ezt fogom gondolni, érezni, és megadja a hivatás kegyelmét. Mielőtt beléptem volna a Ferences Szegénygondozó Nővérek Rendjébe nagyon megérintett a ferences lelkiség. Kolozsváron van a „híres” barátok temploma, ahol a kommunizmusban egyetlen barát szolgált, Albert atya, aki az utcán nem hordhatta a Ferences habitusát. Ezért első péntekenként székely ruhában ment a betegeket áldoztatni. Nem volt a megalkuvások embere. Nagyon szerették a hívek. 14 évesen barátnőmmel felkerestem Albert atyát, hogy meséljen nekünk a szerzetesi életről. Ő ezt úgy mutatta be, mint egy nagyon távoli, rideg aszketikus dolgot. Megkérdeztem tőle: nekünk erre nincs semmi reményünk? Erre teljesen megváltozott a stílusa, és egészen másképp beszélt a szerzetességről. Majd azt mondta, ő felvesz minket a Ferences Harmad Rendbe. S mától kezdve mi noviciák vagyunk. Képzés alatt állunk a Ferences Harmad Rendben. Majd rá egy évre az ő szobájában, titokban fogadalmat tettünk, hogy az evangélium szerint élünk Szent Ferenc szellemében.
Mikor beléptem a Ferences Szegénygondozó Nővérekhez, én már harmad rendi fogadalmas voltam úgymond, és Szent Klára volt a védőszentem.

Hogy élted meg a nővérekkel való találkozást, amikor befogadtak téged a közösségbe, és elkezdted a noviciátust?

Én teljesen rendhagyó módon léptem be a rendbe1990-ben. A Ferences Szegénygondozó Nővérekről egy barátnőmtől hallottam, vele leveleztem. Mikor kaptam a levelezőlapot tőle, rá volt írva, hogy Ferences Szegénygondozó Nővérek. Én éppen ilyet kerestem, ferences rendet és olyat, amely apostoli tevékenységet végez a betegek, szegények között. Mikor megláttam a levelezőlapon, már tudtam, hogy ez az én hivatásom. Eljöttem megnézni. Édesanyámnak azt mondtam, hogy megyek meglátogatni a barátnőmet Esztergomba. Mikor megérkeztem, az ebédnél bejelentettem a nővéreknek hogy szeretnék belépni a Rendbe. Gilberta nővér felállt, átölelt és annyit mondott: Isten hozott. Attól a perctől kezdve a Rend tagja lettem.
A belépés ma már persze nem így működik, van egy ismerkedési idő, és azután a jelöltidő. Mivel nagyon fiatal voltam, négy évig jelöltként tanultam Esztergomban az Árpád házi Szt. Erzsébet Egészségügyi Gimnáziumban. Rendkívül vártam azt, hogy beöltözhessek. Életem egyik legáldottabb és legszebb élménye volt a beöltözés. Tényleg nagyon nagy öröm volt, mikor végre magamra vehettem Szent Ferenc ruháját. Végigbőgtem a szertartást, annyira boldog voltam.
A noviciátust nagyon élveztem. Ez egy csendesebb év, amikor az Istennel foglalkozunk. Tanítások vannak, megismerkedünk a Rend szellemiségével, lelkületével. A Szentírással foglalkoztunk, a szerzetesi élettel kapcsolatos tantárgyakat oktattak nekünk. Készültünk a fogadalomra. A noviciátusom egy szép időszak volt, szívesen emlékszem rá vissza. Vidáman telt. Többen voltunk novíciák, összesen négyen. Ebből csak én maradtam meg. Mindig kitaláltunk valami vidámságot, például egyszer szilvás gombócot készített a nővér, én pedig kitaláltam, hogy tegyünk a szilva helyett parafa dugót a gombócba. Így némelyik gombócba tényleg az került. Sajnos pont az idős, elöljáró nővérnek jutott a parafás gombóc. Bízvást mondhatom, hogy egy vidám élet volt. Vártam, hogy letegyem az első fogadalmamat, és hogy szolgálhassam az Istent a szegényekben. Mikor ez megtörtént, nagy-nagy örömként éltem meg. Az első fogadalom után Siófokra kerültem, már a szolgálatban éltem meg a hivatásomat.


2015. február 2., hétfő

Isten szeretete egy ferences szerzetesnő szívéből (Cikk 4 részre oszlik ez a 4/1)


 „Ez az év jó alkalmat nyújt arra, hogy minden karizmatikus család megemlékezzen kezdeteiről, történelmi fejlődéséről, és köszönetet mondjon Istennek, aki az egyháznak oly sok ajándékot adott, amelyek széppé és mindenféle jó tettre felkészültté teszik (vö. Lumen gentium, 12).” Ferenc Pápa

   Takács Mária Klarissza nővérrel beszélgettünk a megszentelt élet éve kapcsán. Ő tavaly szeptemberben járt templomunkban – akkor a szécsényi Ferences Betánia Idősek Otthona javára gyűjtött adományokat nővértársával. Klarissza nővér életútjáról, tapasztalatairól, és a számára legnagyobb boldogságot okozó élményeiről is mesélt nekem.

A megszentelt élet éve mit jelent a számodra?

Számomra ez egy felhívás, hogy tekintsek rá Istennek a hűségére, s komolyabban gondoljam át a hivatásomat. Illetve, fontos még a hálaadás a hivatásomért. Különösen ebben az évben.

Mit tapasztaltál meg a rendszerváltás előtti időkben, mikor még nem lehetett nyíltan megvallanod hitedet?

Mivel én a nyolcvanas években voltam tinédzser, és akkoriban nem lehetett igazán az Istenről beszélni, titokban kellett megélnünk hitünket. Akár egy keresztvetés a templom előtt is jelenthetett hitvallást. Sokszor szégyelltem megvallani a hitemet, mivel olyan volt a társadalmi helyzet. Ezért is örülök annak, hogy hordhatom a habitust, mert így egészen nyílván valóan hirdetem az Istent. Ezt nagyon szeretem a hivatásomban. Ha nem szólok egy szót sem, még akkor is a puszta létemmel kifejezem, hogy van Isten. Hisz erre tettem fel az életemet. Már azzal megvallom az Istent, hogy felveszem a habitust és így járok az utcán, metrón, villamoson, vonaton. Így utazom, és ez által is hirdetem az Ő jelenlétét. Nekem ez nagyon nagy ajándék. Még a kilencvenes évek elején fordult elő, hogy felszálltunk a metróra, és meglátott bennünket egy ember. Ez annyira megérintette, hogy elkezdett bőgni. Mert meglátott minket, szerzetesruhában. Az ott egy megrendült sírás volt. Nem tudjuk, hogy mit hoztunk ki belőle. De sokszor van, hogy mikor meglátnak ismeretlen emberek, azonnal elkezdenek az Istennel való kapcsolatukról beszélni. Pusztán azért, mert megláttak engem habitusban. Holott nem is szólítottam meg. Sokszor kérik, hogy imádkozzam értük.

Amikor a hivatásodat megkaptad Istentől, mi alapján gondoltad, hogy Krisztus és ez a hivatás lesz az életed?


Amikor éreztem, hogy Krisztus hív, még kommunizmus volt. Nem lehetett hallani szerzetesekről, csak hittanórán.  Az atyánk azt mondta, hogy ma az Isten nem ad szerzetesi hivatásokat. Én ekkor a bensőmben nagy ellenállást éreztem. Mert úgy gondoltam, hogy egy diktátor sem tudja megállítani az Istent. És senkinek nincs az Istennél nagyobb hatalma. Én ekkor azt éreztem, hogy kivétel vagyok a tiltás közepette! A hivatásomat elsősorban az Isten ültette a szívembe. Emlékszem, Kolozsvárott trolibuszon utaztam, és azon gondolkoztam, mit adhatnék én az Istennek mindazért a jó ért, amit velem tett. És megtapasztaltam azt, hogy Ő engem mennyire szeret, és „ingyenesen” szeret, milyen jó vele élni. Sőt, megváltott, és az életét adta értem. Ez a tény nagyon megrendített, hogy Jézus értem is meghalt a kereszten. Azon gondolkodtam, hogy én mit tudnék neki adni, mivel tudnám viszonozni? S ekkor azt éreztem, hogy az Ő nagy szeretetéhez képest bármi, amit lehetne adni, az semmi, mert elúszik. Ha valami lenne, amit tudnék neki adni, az nem más, mint az életem. Erre valahogy nagyon jó volt gondolni. Ugyan akkor ott volt a szívemben egy nagyon-nagyon erős hívás tőle, ami egyre inkább erősödött.