2012. február 29., szerda

Szent Oswald fejereklyetartója

Február 28  Szent Oswald
Szent Oswald ereklyetartóján megfigyelhetjük, hogyan áll össze  különböző korú egységekből egy évszázadokon keresztül tisztelt tárgy: a filigrános korona 1000 körül készült, melybe elöl antik római gemmát foglaltak bele; felső kupolás része 12. századi; alsó, gravírozott táblácskái az 1300 körüli időből származnak. Utóbbi lapocskákon magát a szentet, illetve angol királyok niello vagy gravírozott figuráit láthatjuk, gótikus stílusban. Antik gemmák felhasználása más kiállított darabokon is megfigyelhető. A Kunstgewerbemuseum legrégebbi középkori ötvösműve, egy erszény alakú 8. századi ereklyetartó a herfordi Szent Dénes-templomból, egyik oldalán drágakövek mellett szintén tartalmaz négy, befoglalt bakkhánsokat és szatírokat ábrázoló gemmát. A legkorábbi, még kevésbé maradandó és drága anyagokból készült ereklyetartók formáját követő tárgy lehetséges, hogy Nagy Károly ajándéka volt Widukind szász hercegnek, akinek megkeresztelésénél a császár jelen volt mint keresztapa. A pogány jelenetek mellett természetesen Krisztus, Mária és az angyalok domborműve sem hiányozhat az „erszény” másik oldaláról.

Szent Oswald fejereklyetartója, 1185-1189 körül (Dom-Museum Hildesheim)

2012. február 28., kedd

Wass Albert: Te és az Isten

Isten csodálatos világa és a szabadság
Gondoltál-e már arra, hogy milyen csodálatos a világ?
Mennyire egész és mennyire tökéletes minden, amit nem az ember alkotott?
Nézz meg egy virágot! A legegyszerűbbet: nézz meg egy hóvirágot!
Honnan tudja meg bent a föld alatt, hogy odakint már elment a hó s az ágak könnyező rügyein cinkék hintáznak a napsütésben? Nincs telefonja, rádiója sincsen, mégis értesül arról, hogy mennyire haladt a világ a tavasszal. Hideg föld öleli még a gyökeret, de már megindulnak benne az élet nedvei és moccan a csíra. Felüti kis zöld fejét a nyirkos falevelek alól. Kinő a szár, utána futnak a levelek. Zöldek. A föld nedvei összetalálkoznak a napsugárral és zöldre festik a hajszálereket. Aztán kinyílik a szár, kifeslik a bimbó, előkacag a virág. Kacag. Szinte hallani lehet.

Nézd meg jól, milyen szép! Milyen szép és milyen tökéletes. Ember-művész nem alkotott még hozzá foghatót, csak másolt. Egy láthatatlan nagy művész keze dolgozik körülötted.
Néztél vízcseppet mikroszkóp alatt? Mennyi ezer élet nyüzsög benne. Egy egész világ. Minden vízcsepp egy világ. Minden világ egy vízcsepp. Önmagáért való zárt egész. A Te szemedben céltalan, mert nem vagy művész. Művész csak egy van ezen a világon, egyetlenegy, aki alkot. Napról-napra, percről-percre, mindig újat és mindig ugyanazt.

Nézd a fát! Nézd a hegyet! Nézd meg a folyót vagy a tengert! És gondold el, hány milliárd vízcsepp van benne, hány milliárd vízcseppbe zárt világ! És aztán gondolj a csillagokra! Azokra, amiket ismersz, és azokra, amiket nem ismerhetsz. Tiszta éjszakákon nézz föl az égboltra: olyan éppen, mint a vízcsepp a mikroszkóp alatt. Minden csillag egy élő valami és köztük a Tied, a Föld, talán a legkisebb. Gondold csak el, hány milliárd vízcsepp lehet még ezen az egyen kívül, amit ismersz.

És akkor gondolj szánalommal azokra, akik el akarják hitetni Veled, hogy nincs Isten.
Nincs, mert ez, vagy amaz így történt. Mert romokban fekszik a házad. Mert meghaltak sokan, akiket szerettél. Mert kevés a kenyér. Mert sok a nyomorúság. A világban, mondod, nincsen igazság. És a Te világodat érted alatta. A Te külön világodat, ezt az aszfaltos, vízvezetékes, órabéres és gyárkéményes világot. A nyakkendős, nyúlszőrkalapos, szénhiánnyal küzdő, műhelyszagú és paragrafusok közé zsúfolt világot. És elfelejted, hogy ezt a világot Te csináltad magadnak. Te és a többi emberek, és így egyedül ti vagytok felelősek mindazért, ami benne történik.

Istennek semmi köze a házakhoz és az órabérekhez, az általad feltalált bombákhoz és drótsövényekhez, semmi köze ahhoz, hogy kapsz-e nyugdíjat vagy sem és hogy meg tudsz-e élni abból a fizetésből, amit a többi emberek adnak Neked az önként magadra vállalt munkáért. Isten bele sem néz a számlakönyveidbe, nem törődik a gépeiddel és talán azt sem tudja, hogy létezik az egyik vízcsepp milliomodik porszemén egy úgynevezett társadalmi rendszer, amit mesterségesen fölépítettél magadnak és amivel most nem vagy megelégedve. Ő a csillagrendszerekkel és az ibolyák gyökerével törődik csupán.

Isten művész, aki megalkotta a világok milliárdjait és pillanatról pillanatra újakat alkot. Amit Ő alkotott, azért vállalja a felelősséget. Ott minden az Ő elgondolása szerint történik, tiszta és művészi törvények alapján. Ott nincsenek meglepetések és váratlan fordulatok. Nincs győzelme a gonosznak, mert nincs gonosz. Ezt a fogalmat az ember alkotta és emelte földöntúli alapzatra, hogy megbocsáthasson magának, ha ostobaságokat cselekszik. A sas nem gonosz, amikor lecsap a galambra. Fiainak viszi, hogy élhessenek. Művészi rendező keze igazította így a szerepeket, hogy ne szaporodhassanak el a galambok s ne egyék el az egerek elől a gabonát.

Az ember alkotott magának egy külön világot, a vízcseppen belül. Kiugrott a nagy együttesből, kivonta magát a művészi rendező keze alól, ácsolt magának külön színpadot, pingált magának külön díszleteket s maga osztja ki magának a szerepeket benne. Hát ne jajgasson, ha rosszul sikerül az előadás. Ha a kontár módon ácsolt kulisszák olykor rászakadnak és rozsdás szögekbe veri a fejét. Maga tette oda a szögeket.

Ha rosszul mennek tehát a dolgaid, ne csodálkozz. És főleg ne igyekezz Istenre hárítani a ballépések felelősségét. Szabad kezet kértél, s Ő, amennyire lehetett, szabad kezet adott. A lerombolt házakért, a drágaságért, a feketepiacért, a szénhiányért s azért, hogy pénz nélkül maradtál és vakarod a fejed: Ő igazán nem tehet. Talán nem is tud ezekről. Nem kíváncsi, hogy az Ő rendjén kívül, a sok milliárd vízcsepp közül az egyikben egy izgága kis moszatocska a maga önteltségéből mire végezte. Neki a hóvirágokra van gondja, meg a madarakra. A csillagokra és a fákra. Meg arra, hogy szüless és meghalj. És hogy a gyomrod - feltéve, ha mértéktelenségedben el nem rontottad - megeméssze az ételt, amit adsz neki. Nem felelős, ha szíved idő előtt megunja pumpálni a véredet, mert hanyagul és könnyelműen elrontottad felesleges izgalmakkal, amiket a magad bosszantására sikerrel kiagyaltál.
Egyáltalában: az Istennek hagyj békét saját világoddal kapcsolatban. Nem várhatod, hogy Ő menjen oda hozzád, ha magad voltál az, aki fölényes emberi elmédre hivatkozva hátat fordítottál Neki. Te kell fölkeressed Őt, ha vissza akarsz Hozzá térni. Könnyen megleled, ha igaz és tiszta benned a szándék. Ha nem sértett hiúságodat és csalódott önzésedet akarod Neki elpanaszolni, hanem egyszerűen csak látni akarod Őt s megnyugodni abban, hogy van.

Ott leled mindég, a műhelyében. A vízcseppben, amit számodra alkotott. Csak nyisd ki a szemedet jól.
Megtalálod a fűszálban, amikor éppen nő. A virágban, mikor a szirmait bontja. A pillangóban, ahogy szárnyra kél. Ott dolgozik. És ha elég tisztán és elég egyszerűen állasz meg előtte, levetve minden magadra aggatott bohóc-cicomát, amit társadalompolitikának, tudománynak vagy előítéletnek nevezel: akkor talán reád is néz. Talán még reád is mosolyog.
Mélységes mély, szelíd művész-szemével végigsimogat és azt mondja:
- Bizony látom, rossz bőrben vagy fiam. Ideje volt, hogy visszatérj közénk.

2012. február 24., péntek

Sokan mondják: nincs mit meggyónnom..segítség a felkészüléshez

Gondolatok a szentgyónásra való felkészüléshez
Hogy a gyónást mint fölösleges terhet, vagy mint szabadulást éljük meg, az nagy mértékben függ attól, hogy hogyan készülünk fel rá. Ezért az alábbiakban szeretnénk segítséget adni a felkészüléshez. Sokan mondják: nincs mit meggyónnom.. Az itt következő felkészülési gondolatok azon alapulnak, hogy nem magamat vizsgálom, hanem megkérem Istent: vizsgálj meg Te engem, mutasd meg, milyennek látod az életemet!. A felkészülésre szánj egy órát (a köv. 3 lépésre 20-20 percet) egészen egyedül Istennel, ahol sem csengő, sem telefon nem fog zavarni.

Első lépés: Ne feledd el jótéteményeit! (Légy hálás, mert az bizalmat szül!)
Kezdetnek lassan, nyugodtan, imádkozva olvasd el a 103. Zsoltárt! Állj meg azoknál a mondatoknál amelyek megérintenek. Végy egy darab papírt és írd a tetejére a 103. zsoltár 2. versét (.Áldjad lelkem az Urat..). Kérd az Urat, hogy mutasson meg neked mindent, ahol az elmúlt időben (utolsó gyónásod óta) jó irányban változtatott téged. Ezeket a felismeréseket írd fel a papírra, lehetőleg minél konkrétabban. Közben olvasd el újra meg újra a 103. Zsoltárt és adj hálát Istennek, minden egyes dologért, emberért, ahol, vagy akik által pozitív változást
tapasztaltál. A hála által erősödik a bizalmad Istenben.

Második lépés: Megbocsátja minden bűnödet (Itt a bűneidről van szó!)
Gondold végig, hogy mennyire szeret az Isten. Végy egy újabb papírt, és a tetejére írd fel a 139. zsoltár 23-24 verseit (.Vizsgálj meg Istenem..) A szívedről, a gondolataidról, az utadról, az életed alakulásáról van szó. A következő 20 percben olvasd el újra meg újra a tékozló fiú történetét (Lk 15,11-32). Figyelj az apára, hogyan viselkedik a fiaival. Isten ugyanígy szeret téged! Imádkozd közben többször: .Vizsgálj meg Istenem., és kérd Őt, hogy tényleg vizsgáljon
meg. Írj föl minden bűnt egész konkrétan, amelyet Isten megmutat neked, még a legkisebbeket, legjelentéktelenebbnek tűnőket is! A 20 perc végén írd az oldal végére Isten ígéretét 1Jn 1,9-et (.Ha megvalljuk bűneinket..) Most talán szégyen vagy megtörtség vesz erőt rajtad. Ez jól van így (vö. Zsolt 51,19 Iz 57,15) Isten szeret téged mindenek ellenére!

Harmadik lépés: Minden sebedet meggyógyítja (A lelki sérüléseidről van szó!)
Vannak lelki sérüléseid, amelyeket mások okoztak, de olyanok is, amelyeket magadnak köszönhetsz. Ezek a sérülések lehetnek nagyon régiek is, de még ma is azonnal vérezni kezdenek, ha valaki megérinti. Sokszor egy ilyen lelki seb az oka annak, ha bizonyos helyzetekben helytelenül viselkedsz, pedig harcolsz ellene. Az Úr nemcsak meg akarja bocsátani a bűneidet, hanem meg akar gyógyítani minden sérültséget, ezeket a lelki sebeket is. Olvasd el: 1Sám 1,1- 20. Kérd Istent, hogy mutassa meg ezeket a sebeidet. Ha felfedezel ilyeneket, írd fel őket egy papírra. Olvasd el közben még egyszer a 103. Zsoltárt, időzz el azoknál a verseknél, amelyek segítenek abban, hogy tekintetedet a szerető és gyógyító Isten felé fordítsd.

Gyónás: Megvallottam neked a bűneimet... (A bűneid megvallásáról van szó...)
A pszichológusok szerint, amit nem mondunk ki, az nem fog meggyógyulni. A 32. Zsoltár első 5 verse is erről szól, olvasd el. A gyónásban öntsd ki bátran a szívedet Istennek: a hálában, bűneid megvallásában, gyógyulás kérésében. A felkészülés minden pontjára térj ki. Nyugodtan magaddal viheted a jegyzeteidet is, amiket készítettél. A gyóntatód Krisztusra irányítja figyelmedet, aki a te bűneidért is meghalt a kereszten és végső szava ez volt: Beteljesedett!. Istentől kapott hatalmánál fogva feloldoz téged a bűneid alól, és megjelöl a megbocsátás pecsétjével. Hálát ad veled Istennek, akinek irgalmassága nagyobb minden bűnünknél. Végül imádkozni fog veled gyógyulásért. Fogadd Isten megbocsátó szeretetét. Ezt a leginkább azáltal teheted, ha hálát adsz azért, hogy megbocsátott neked. A köszönet azt jelenti: elfogadom a bocsánatot. Kérd, hogy Isten mutassa meg neked, ha jóvá tehetsz valamit. Ezt lehetőleg tedd meg azonnal!

forrás: Hírharang VI. évfolyam 7. szám

Nagyböjti időszak a készület ideje


A Nagyböjti időszak a készület ideje a legfontosabbra, a Megváltásra, a Feltámadt Úrral való találkozásra, Aki életünk középpontja kell, hogy legyen.
Hogyan készüljünk erre?

•  Böjt: Önkiüresítés. Az éhezésben, mint Jézus is, felfedezhetem, hogy az
Atyától függök, Ő ad eledelt. Mindez segít, hogy a lelki táplálékokra éhezzek.
Ima: Istennek adott idő; bizalom, hogy a Feltámadott rendezi el tetteimet és Ő ad erőt tevékenységeimben.
Bűnbánat: Szentgyónásban magammal szembesülve érezhetem meg Isten felemelő irgalmas jóságát.
Lelkinapok: Egy-egy elmélkedés segítségével újra és új szempontok alapján gondolhatom át a Megváltásomat és Istenhez tartozásomat.

Achilles ferences atya

2012. február 23., csütörtök

Betánia Szécsényben

forrás: Kisvárosi Krónika 2011_2évf_3szám

Értem halt meg; ne mondd, hogy sokakért!


levétel a keresztről
Nagyböjti elmélkedés

Teljes bíbordíszben, koronával fején, jogarral kezében, kísérettel lép fel s vonul el a keresztúton a penitencia királya. Aki ezt megérti, sírni kezd; aki elindul nyomában, nem győzi tisztára mosni lelkét.
Jézus alázatba és szenvedésbe öltözve eleget tesz bűneinkért; mélyebben fölfogva: bűneimért. Akit a penitencia kegyelme megérint, annak szemei előtt a passió izgalmas jeleneteinek alakjai szétfoszlanak, a zaj elcsitul, Jeruzsálem környéke puszta lesz, a két lator keresztje eltűnik, s a lélek magára marad Jézusával. Keresztje előtt térdelek, vérének csepegését hallom, minden kínja lelkemre borul; megnyitja ajkait s kérdi: Ember, mit tettél?
S öntudatom feleli, az egész világnak kiáltja: Vétkeztem! Bűneimet senkivel meg nem oszthatom, értük mások könnyeit föl nem ajánlom; hisz úgy állok itt, mintha az egész világban én magam volnék, mintha nem volna anyám, atyám, barátom! Valóban, ezek most számba sem kerülnek; nekem, nekem magamnak kell penitenciát tartanom!
De a penitencia érzése tüzesebb, mélyebb: ezt az az öntudat, hogy vétkeztem, nem jellemzi eléggé. Jézus, miután kérdőre vont, magára veszi bűneimet; megrémülve kérdezem: Mit akarsz Uram? Hová mész? „Megyek a keresztre.” Én voltam a bűnös, de a penitenciát az Úr Jézus tartotta meg helyettem s meghalt értem. Értem halt meg; ne mondd, hogy sokakért! Minden virág a földön azt mondja: a nap értem van az égen; belőle, általa élek. Így az Úr Jézus értem szenved; értem gyullad ki a lelke vérvörösen. S azt mondják a szentek: értem, értem halt meg; ezt mondja Szent Szűz a maga módja szerint; ezt mondom én is; értem, értem szenved; úgy szeret, hogy értem halt meg. Ah, Istenem, van-e melegebb, feneketlenebb mélység, mint ez az igazság: értem halt meg az Úr!
Erőszakos, szenvedélyes bánattá válik szeretetem, ha hozzágondolom, hogy hol volnék nélküle. Bűnben születtem; ha jogról van szó, nincs a kegyelemre nagyobb jogom, mint a kannibál négereknek! Örvényből, poklokból emel ki minket Jézus megváltó szeretete. Ha az Úr nem könyörül rajtunk – lettünk volna, mint Szodoma, és hasonlók volnánk Gomorrához. Azért karoljuk át a keresztet, bűnösök és szentek. Nem, nem szentek; itt nincsenek szentek; a kereszt alatt a ragyogó szentek is mind, mind elkárhozandó lelkek. Az Isten kegyelméből lettek szentek, lettek bűnbánó, lettek szerető lelkek! A kereszt alatt megszállja őket is méltatlanságuk érzete, nem találják helyüket. Zsákba öltöznek Jolánta, Margit, Kinga, Erzsébet: penitenciát tartanak és sírnak! Mindnyájan lelkek vagyunk, akikhez lehajolt a keresztre feszítettnek kegyelme s fölemelt minket.
(Prohászka Ottokár)

Könyörögjünk. – Úristen! Ki Anyaszentegyházadat a negyvennapi böjt évenkénti gyakorlásával tisztogatod, add népednek, hogy amit tőled önmegtartóztatása által megnyerni igyekszik, azt jótetteivel végrehajthassa. A mi Urunk Jézus Krisztus által.
Ámen

Bárhol térdelsz


   Bárhol térdelsz – előttem térdelsz!
Bárhová nézel – szemedbe nézek!
Bármi a gondod, bármi a vágyad 
Énreám gondolj: ott vagyok nálad!
Hol emberlélek van – Én ott vagyok!
Hol minden néma – Én szólhatok!
Hol üres minden – Engem láss meg ott!
Hol megsemmisül minden – Én ott alkotok
Mert én Ember – s megváltó Isten vagyok!

2012. február 22., szerda

Szegényekről

Ferences Szegénygondozó Nővérek
" Amint a ragyogó aranyszemek az iszapban és a homokban láthatatlanok, de ha lemossuk a salakot, rögtön szemünkbe mosolyog a fényük. Mi is úgy vegyük le a szegényekről az elhagyatottság salakjait, fájdalmas lelki lehangoltságát, és rögtön kigyullad a szemük és fénylik a lelkük."
P. Oslay Oswald 
Ferences Szegénygondozó Nővérek rendjének alapítója

2012. február 21., kedd

Nagyböjti lelkinap a Ferences Szegénygondozó Nővérekkel március 10-én

Szeretettel hívnak a Ferences Szegénygondozó Nővérek Nagyböjti lelki napjukra 17 és 35 év közötti lányokat az esztergomi Anyaházukba.

A lelki nap témája a bűnbánat - avagy "Tiszta szívet teremts bennem, Ó Isten"

Az érdeklődők számára lehetőség nyílik megismerni Szent Ferenc szellemiségét, a Ferences Szegénygondozó Nővérek Rendjét, valamint egy napra betekintést nyerhetnek a szerzetesi életbe. Nem csak azokat a lányokat várják szeretettel a Nővérek, akik a szerzetesi hivatásról érdeklődnek, hanem azokat is, akik a házasságra a családra vágynak. 

Időpont:2012 március 10. (szombat) 10-17 óráig 
Helyszín: Esztergom, Kossuth L. u. 50.

Érdeklődni és jelentkezni lehet:
Takács M. Klarissza nővérnél: tklarissza@gmail.com vagy 06207700590 
M. Teréz  ferences szegénygondozó nővér

2012. február 19., vasárnap

Kérünk Téged Krisztus, a mi Urunk által.

A Szentatya, Benedek pápa szavaival kérjük Teremtő Istenünket:

„Ó, Atyánk, add, hogy a keresztények közül
számos szent papi hivatás szülessen,
akik élő hittel őrzik Fiad, Jézus szent emlékét,
igéjének hirdetése, és a szentségek kiszolgáltatása által
amelyekkel folyamatosan megújítod híveidet.

Adj szent szolgákat oltárodhoz,
legyenek figyelmes és lelkes őrzői az Eucharisztiának,
amely szentség Krisztus legfőbb ajándéka
a világ megváltásáért.

Hívj szolgákat a te irgalmasságod kifejezésére,
hogy a kiengesztelődés szentsége által
megbocsátásod örömét terjesszék.

Add meg, ó, Atyánk, hogy az Egyház örömmel fogadja
Fiad Lelkének számos sugallatát,
és iránta való tanulékonysággal gondoskodjon
papi és szerzetesi hivatásokról.

Erősítsd meg a püspököket, papokat, diakónusokat,
szerzeteseket, és minden Krisztusban megkereszteltet,
hogy hűségesen teljesítsék küldetésüket
az evangélium szolgálatában.

Kérünk Téged Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.”

(XVI. Benedek pápa)

Názáret, a családi és közösségi élet iskolája

Isten egyszerű és szegényes életkeretet választott az isteni Ige megtestesüléséhez: Betlehemben, egy istállóban született, sötét éjszaka. Egy vidéki kisvárosban nevelkedett. Mindenről lemondott az Istenember, amikor erre a világra jött, mindenről, csak Máriáról és Józsefről nem, vagyis arról, hogy szerető családba szülessen és abban nevelkedjen. A szeretet roppant fényűzéséről nem mondott le az Isten, mert úgy gondolta, hogy az minden embernek kijár; enélkül megőrülnénk, s még Isten Fia sem lehetne normális ember. Ezért kiválasztotta azt a lányt, akinek a szíve a világon a legfogékonyabb volt Isten csodálatos működésére, és azt a férfit, aki a történelemből valószínűleg egyedül volt képes elfogadni Szűz Mária titkát. Isten nem olyan szülőket választott Fiának, akik két diplomával rendelkeznek, nem fővárosiakat, nem gazdagokat, hanem szegényeket, egyszerűeket, tanulatlanokat, akik ugyanakkor zseniálisak voltak Istenre, és úgy tudtak szeretni, ahogy csak ember szeretni tud a földön. Mária és József között olyan mélységes szeretet volt, melyhez fogható nem volt azelőtt, s nem is lesz soha többé férfi és nő között. Mária főállású anya és feleség, József pedig ugyancsak főállású atya és férj volt.
Ha szép gyermekkorunk és családi otthonunk volt, akkor egészen biztos tapasztalatunk van az édenkertről, mert a boldog gyermekkor hiteles képe, mintegy szentségi jele a paradicsomi állapotnak. A bőrünkön éreztük, hogy feltétlenül szeretve vagyunk, és magától értetődő természetességgel elfogadtuk, hogy létezésünkre igent mondtak. Szüleinknek semmi haszna nem volt akkor belőlünk, semmi céljuk nem volt velünk, elfogadtak, szeretetük elérte létezésünk legmélyét, és ennek mélye mindent beragyogott körülöttünk. Ez az édenkerti megvilágítás. Az a kisgyermek, aki valaha voltunk, úgy tudta, hogy öröktől fogva és mindörökké szeretve van, hiszen a szeretet legbenső természetéből fakadóan örökkévaló.
Nagyon messzire vezet ez a felfedezés. Nyilvánvalóvá teszi, hogy Isten elsősorban az emberen, az emberi szereteten keresztül van jelen a világban. Isten az embert a saját képére és hasonlatosságára teremtette, pontosabban - és ez a látásmód Szent Ferenctől Boldog Scotus Jánoson át napjainkig a ferences rend legnagyobb kincse - a megtestesült Ige képére. Isten legtökéletesebb jelenléte a világban maga Jézus Krisztus. Földi létének csaknem kilenctized része, harminc év csendes tudomásulvétele annak, hogy szeretve van; nyilvános működésének három éve annak kimondása, hogy minket is szeret az Isten általa; háromórányi szenvedése pedig, amikor megbocsátja bűneinket, arra való, hogy bűneink ellenére se féljünk a szeretettől.
Az az édesanya lépi át Názáret küszöbét, aki képes lemondani a karrierről szeretteiért, és sohasem tesz szemrehányást emiatt sem Istennek, sem a férjének, sem a gyermekeinek. Persze nem arról van szó, hogy egy asszonyt be kell zárni a négy fal közé. Mária élete nem igen tetszhet a feministáknak, pedig királynőként élt a családban a két férfi társaságában. Ő adott nekik enni, ő ruházta őket. Ez az igazi méltóság! Az angyalok irigykednének, ha képesek lennének rá. Az a férj lépi át Názáret küszöbét, aki mindennap újra elfogadja feleségét, gyermekeit, életkörülményeit, s nem akar más lenni, mint férj és atya. Van más hivatás férfiember számára? A pap, a szerzetes is jegyesi misztériumot él meg, és lelki atyává válik.
Az a szerzetes lépi át Názáret küszöbét, aki nem csupán szerzetesdit játszik, hanem kész meghalni magának, hogy a mindennapok vértelen vértanúsága által Krisztus életét bontakoztassa ki saját életében. Ez nagyon sokba kerül, de jutalma is nagyon nagy: a szívbéli békesség. A szerzetesség nem egy meghatározott feladatra kiképzett ütőképes csapat, hanem elsősorban testvéri család, melyben a tagok Krisztus iránti szeretetből egymás alárendeltjei.
Az a pap lépi át Názáret küszöbét, aki megtalálja az igazi papi lelkiséget, ami csak egy van, egyetlenegy: "Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!" Nincs más papi lelkiség, csak a misézés, annak félelmetes nagy kihatásaival, ahogyan lassan átjárja a pap idegeit, testét-lelkét, emberi kapcsolatait, amikor is a pap a Krisztus-misztériumba emel mindenkit, akivel találkozik. Hiteles papság is csak közösségben képzelhető el, mint az apostolok korában.
Egy család, egy közösség akkor válik Názáretté, ha megszületett az alapdöntés Isten mellett, és aztán mindennap ennek az erőterében él. Názáretre hatalmas csönd borul. Odaadtuk az életünket, és most éljük a hétköznapokat, és a testvérek közötti kommunikáció is a mélyben zajlik. Názáret lakói Isten irgalmas szeretetének csöndjében élnek. Történetük olyan közösséggé válás, mely közösség az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal. Ez Názáret legvégsőbb mondanivalója.

Barsi Balázs

forrás: Új Ember Magazin

2012. február 17., péntek

A "szerzetesség harmadik virágkorának csekély három évtizede" összekapcsolódik a Ferences Szegénygondozó Nővérek szolnoki és jászberényi jelenlétével.

Ferences Szegénygondozó Nővérek
Egy rész a teljes anyagból:

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendházak és tevékenységük ismertetésének végére érve megállapíthatjuk, hogy a magyar szerzetesség harmadik virágkorának csekély három évtizede alatt 1920-1950 között a megyében is hatalmas fejlődés ment végbe. A szerzetesházak száma 5-ről 22-re emelkedett. Ezen belül a férfirendeké 3-ról 6-ra, a női szerzeteké 2-ről 16-ra nőtt. 1948-ban az 50 férfiszerzetes közül 28 volt felszentelt pap.97 Ugyanabban az évben 111 szerzetesnő végezte szeretetszolgálatát az alföldi megyében.98 Ebből Szolnokon 5 (Pintér Ilona, szolnoki lakos szóbeli közlése), szegénygondozó nővér.

A magyar szerzetesség életét a két világháború közötti időszakban mindenekelőtt a már meglévő rendek számbeli erősödése, új rendek meghonosodása, illetve új magyar kongregációk keletkezése jellemzi.101 A 20-as évek végétől kezdve már ezek a tényezők éreztetik hatásukat az Alföldön is. Ehhez járul az egyházi vezetés törekvése az eddig elhanyagolt — helyenként protestáns többségű — területek szerzetesek segítségével történő misszionálására.102 Meg kell azonban állapítanunk, hogy ez a törekvés is csak csökkenteni tudta e területek elmaradottságát az ország — e szempontból — fejlettebb területeihez képest.103

A szerzetesség felvirágzásának másik jele a szerzetesi szellem és fegyelem megszilárdulása, illetve a szerzetesek aktivitásának rendkívüli fokozódása.104 Ennek számtalan jelét tapasztalhattuk a megye szerzetházainak ismertetésénél is, annak ellenére, hogy nem tudtuk minden tevékenységi területüket ismertetni. Munkánk természeténél fogva egyébként is csak a külvilág számára érzékelhető cselekvéseiket mutathattuk be.

A terjeszkedés a II. világháború után sem állt meg. Még 1948-ban is két rendházat alapítottak a megyében.

Ezzel azonban a harmadik virágkor végéhez értünk. 1948 és 1950 között az iskolák, kórházak és szociális intézmények államosítása következtében a szerzetesek nagy része elvesztette működési területét, majd 1950. szeptember 7-én az Elnöki Tanács törvényerejű rendelettel megvonta a szerzetesrendek működési engedélyét.105 Az év végéig Jász-Nagykun-Szolnok megye minden rendházát át kellett adni a hatóságoknak.106 A szerzeteséletet ezzel hosszú időre kioltották.107

Ferences Szegénygondozó Nővér
A Szegénygondozó Nővérek Társulatának az az Egerben kidolgozott szegénygondozási módszer az előzménye, amely „Egri Norma", később „Magyar Norma" néven országosan, majd külföldön is ismertté vált. Az akcióban dolgozó katolikus női munkatársak közül kerültek ki a Társulat első tagjai. A nővérek mindenhol a koldulást kívánták megszüntetni. Ennek érdekében a következő tevékenységet végezték: társadalmi gyűjtések lebonyolítása és elosztása, szegények kihelyezése, felügyelete, árvaszéki és hasonló kivizsgálások, környezettanulmányok készítése, egyházközségi segélyek elosztása.78

Már egy évvel az alapítás után, 1931-ben megkezdték szolgálatukat Szolnokon,79 külső gondozást végezve, majd 1932-től — az Isteni Megváltó Leányait felváltva — 30 nő és 30 férfi belső gondozását is vállalták a Városi Szeretetházban.80

Jászberényben 1936-tól külső,81 1948-tól — a Hatvani úti Városi Szeretetotthonban — 40 személy belső gondozását végezték a nővérek.82
 
 
 
+ a jászberényi ferences rendház a török hódoltság előtt 1472-1594 között már működött
+ + a jánoshidai premontrei rendház már működött a XII-XVI. században, majd újjászervezve 1786-ig

A szerzetesrendek, kongregációk és társaságok névrövidítéseinek feloldása:
C.S.C.Sz.Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek (Congregatio Sororum Caritatis de Szatmár)
C.S.P.S.Szegénygondozó Nővérek Társulata (Congregatio Sororum Pauperibus Succurentium)
C.S.S.M.Szervita Nővérek, Szűz Mária Szolgálóleányainak Magyar Kongregációja (Congregatio Sororum Servarum Mariae)
F.S.CKeresztény Iskolatestvérek Kongregációja (Institutum Fratrum Scholarum Christianarum)
Irg. Nőv.Irgalmas nővérek, Páli Szent Vince Szeretetleányai
K.K.N.T.A Krisztus Királyról nevezett Népművelő Testvérek Társasága
O.C.D.karmeliták (Ordo Fratrum Discalceatorum Beatae Mariae Virginis de Monte Carmelo)
O.F.M.ferencesek (Ordo Fratrum Minorum)
O.Praempremontreiek (Ordo Canonicorum Regularium Praemosntratensium)
O.S.M.szerviták (Ordo Servorum Mariae)
S.D.R.Az Isteni Megváltó Leányainak Kongregációja (Congregatio Sororum a Divino Redemptore)
S.D.S.Az Isteni Üdvözítő Nővérei, Salvátor Nővérek (Congregatio Sororum Divini Salvatoris)
S.F.S.B.Szent Benedek Leányainak Társasága (Societas Filiarum Sancti Benedecti)
(A térképet tervezte és rajzolta, a rövidítésjegyzéket összeállította: Barna Gábor.)
 
forrás: forrás:
Kósa Károly: SZERZETESRENDEK ÉS HÁZAIK JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE TERÜLETÉN 1920 és 1950 KÖZÖTT (Magyar egyháztörténeti vázlatok 3. 1991. Szerk. Horváth Tibor. Bp. 1992.
Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközössége, p. 149-159.
)
http://www.kosakaroly.hu/irasok/szerzetes/rendek.html
 

2012. február 15., szerda

Kegyelme áldott, szent erő, királyi törzsnek szentje nő....

Kegyelme áldott, szent erő, királyi törzsnek szentje nő, gyermekként Istent tisztelő, hős, tisztaságot kedvelő.
Imre, keresztény jó vezér, ki trónra termett, hősi vér, hűséges harcos Krisztusért, testben, de égi módra él.
Tűnő világot megveti, test szenvedélyét megtöri, s a sátán ravasz, ördögi sok fegyverét mind szétveri.
így győzve hármas ellenit, az útja szűzen égbe vitt, s felölti kettős ékeit: királyi díszt és mennyeit.
Ott ékesítik fényesen, tündöklő csapat fényiben, a Bárány híve, bűntelen, véle van immár szüntelen.
Ki nem született: az Atyát dicsérjük, s véle szent Fiát, s a Léleknek is glóriát zengjünk örök időkön át. 
Ámen.

Antifónák, zsoltárok és kantikum a Szent férfiak kö­zös zsolozsmájából, 1707.

In memoriam II. János Pál pápa

 2005. április 2-án hunyt el II. János Pál pápa, a Katolikus Egyház történetének egyik legjelentősebb egyházfője. A temetési szertartáson Joseph Ratzinger bíboros – a nem sokkal később XVI. Benedek néven megválasztott új pápa – mondott szentbeszédet. II. János Pál pápára halálának évfordulóján e szentbeszéd egy részletével és egyik írásának néhány sorával emlékezünk.
Ő úgy közvetítette nekünk Húsvét misztériumát, mint az isteni irgalom misztériumát. Utolsó könyvében így írt: A gonosznak „végül az Isteni Irgalom” szab határt. Az őt ért merényletről így ír: „Krisztus, amikor mindannyiunkért feláldozta magát, új jelentést adott a szenvedésnek, megnyitva egy új dimenziót, egy új parancsot: a szeretet parancsát… Ez a szenvedés elégeti és felemészti a gonoszt a szeretet lángjával és még a bűnből is a jóság virágzik”. Ettől a látomástól ösztönözve a pápa Krisztussal egységben szenvedett és szeretett – szenvedésének és némaságának üzenete ezért bizonyult annyira emelkedettnek és gyümölcsözőnek. Isteni Irgalom: a Szentatya a Szűzanyában találta meg Isten irgalmának legtisztább visszatükröződését. Ő, aki fiatalon elvesztette édesanyját, égi édesanyját annál jobban szerette. Hallotta a keresztrefeszített Úr szavait, amelyek személyesen is neki szóltak: „Íme a te anyád”. És ő is úgy tett, ahogy a szeretett tanítvány: hazavitte őt otthonába. Totus Tuus. És ettől az édesanyától megtanulta, hogyan váljon Krisztushoz hasonlóvá.
Egyikünk sem felejtheti el, hogy a Szentatya életének utolsó Húsvétvasárnapján, a szenvedéstől megjelölve még egyszer megjelent az Apostoli Palota ablakában, és utoljára osztott Urbi et Orbi áldást. Biztosak lehetünk abban, hogy szeretett pápánk ma a Mennyei Atya házának ablakából néz bennünket, és megáld. Igen, áldj meg minket, Szentatyánk! Drága lelkedet a Szűzanya, a Te édesanyád kezébe ajánljuk, aki minden nap vezetett, és most az ő Fia, a mi Urunk Jézus Krisztus örök dicsőségébe vezet téged. Ámen.
(A Magyar Kurír nem hivatalos fordítása)

II. János-Pál pápa írása:
Mosolyod, mely szívből fakad,
Aranyozza be arcodat!
Mosolyod nem kerül pénzbe,
Mégis sokat ér testvéred szemében.
Gazdagítja azt, aki kapja,
S nem lesz szegényebb az sem, aki adja.
Pillanatig tart csupán,
De örök nyomot hagy maga után.
Senki sem oly gazdag,
Hogy nélkülözni tudná,
És senki sem oly szegény,
Hogy meg nem érdemelné.
Az igaz barátság látható jele,
Hintsd be a világot egészen vele.
Mosolyod: nyugalom a megfáradottnak,
Bátorság a csüggedőnek,
Vigasztalás a szomorkodónak.
Mosolyod értékes, nagyon nagy jó,
De semmiért meg nem vásárolható.
Kölcsönözni nem lehet, ellopni sem,
Mert csak abban a percben van értéke,
Amelyben arcodon megjelen.
És, ha ezután olyannal találkozol,
Aki nem sugározza a várt mosolyt,
Légy nagylelkű, s a magadét add,
Mert senkinek sincs nagyobb szüksége mosolyra,
Mint annak, aki azt másnak adni nem tudja.

forrás: vörösvári újság 2006 március

2012. február 14., kedd

"Mély meggyőződésem, hogy minden ember kimeríthetetlen kincsestár."

Mély meggyőződésem, hogy minden ember kimeríthetetlen kincsestár. S ha emberségünkben gazdagodni és fejlődni akarunk, akkor keresnünk kell a másikkal való találkozást. Tulajdonképpen egész életünk találkozások sorozata, amelyek segítségével jobban megismerjük önmagunkat. Mert például szeretetünk nagyságát is csak akkor tudjuk igazán felmérni, ha váratlanul segítségre szoruló emberrel találkozunk. Türelmünk erejét is csak akkor látjuk, ha például izgága személyt kell elviselnünk. Mert más az, amit bensőnkben magunkról elképzelünk, és más az, ami kihívó helyzetekben megnyilvánul.
Életünket nagymértékben befolyásolják az emberekkel való találkozások és a velük kialakított kapcsolatok. Szüleinket, nevelőinket, legközelebbi barátainkat csak azért említem, mert hajlamosak vagyunk megfeledkezni róluk. Nem vesszük észre, mi mindent nyújtottak nekünk. Gyakran csak a "nagy emberekkel" való találkozásokat tartjuk számon, amikor egy-egy jó tanácsuk, útbaigazításuk megváltoztatta életünk irányát.
Korunk emberének újra fel kellene fedeznie a találkozások üdvös hatását. Fokozatosan oda jutunk, hogy már egymás üdvözlése is elmarad, a tisztelettel teljes köszöntése a másik emberi lénynek, aki magán hordozza Isten teremtményeinek méltóságát, s ezért kalapunk megemelésével egyben az őt megalkotó Teremtőt üdvözöljük. Idegenként megyünk el egymás mellett, s közben nem észleljük: rendkívüli lehetőséget szalasztunk el.
Nem akarok lélektani elemzésekbe bocsátkozni, de azt már biztosan megtapasztaltuk, hogy még az "ellenségeinkkel", antipatikus személyekkel való találkozás is sokat segít abban, hogy megtisztuljunk és érettebbé váljunk. Valójában a másik embert Isten nem azért teremtette, hogy mindig legyen az életben gáncsoskodónk, hanem hogy mindig legyen támaszunk. És ha mégis gáncsoskodást élünk meg, akkor sem kellene megfeledkezni arról, hogy az egész élet egy akadályfutás, amelyen csak azok tudnak végigérni, akik megedződnek és kellő energiára tesznek szert.
Nekünk keresztényeknek van egy remek példaképünk: Jézus Krisztus. De felmerül a kérdés, hogy ő, aki mentes volt a bűntől, miért állt be a bűnös emberek sorába. Hiszen a Jordánnál beállt, mert sorsot akart vállalni az emberrel. Ezt nemcsak azért tette, hogy bátorságot öntsön belénk, hogy megértsük az üzenetet: ember, sorsodban nem vagy magadra hagyva -, hanem azért is, hogy megmutassa, mennyire fontos számára az ember. Találkozni akar vele, és ebben a találkozásban nem azt méricskéli, hogy ki mennyire bűnös, kinek milyen hibái vannak. Egyszerűen az ember a fontos. Ha Jézus találkozásaira gondolunk, láthatjuk, hogy a vele való találkozás felszabadító. Gondoljunk csak Zakeusra: megszabadul az egyéni kisebbségérzettől, de a karrier rabságából is.
A találkozás tehát sorsközösség vállalása a másikkal, megnyílás a másik felé, ugyanakkor gazdagodás a másik kincstárából. Használjuk ki tehát a szabadságok nyújtotta új találkozási lehetőségeket is - gazdagabbak leszünk általuk.

Harmath Károly OFM

forrás: 2005. augusztus II. évf. 8. szám

2012. február 13., hétfő

Szabó Xavér OFM - Az Evangéliumok Erőterében - február 15

Az evangéliumok erőterében címmel Szabó Xavér ferences szentíráskutató tart előadás-sorozatot a Sapientia Szabadegyetem keretében február 15-től kéthetente, szerdánként 18 órai kezdettel a pesti ferencesek Szent Ferenc-termében (Bp., V. Ferenciek tere 9.). 

Az öt részből álló sorozat egyes alkalmain egy-egy evangéliumot elemez. Akkor miért nem négy részes a sorozat? – kérdezte a Sapientia tanárát a Ferences Sajtóközpont. „VI. Pál pápa nevezte a Szentföldet az ötödik evangéliumnak – válaszolta Szabó Xavér. – A négy evangéliumot abban a sorrendben tárgyaljuk, ahogy az Újszövetségben találhatók és az utolsó, április 18-i előadás Az evangéliumok Jézusának nyomában: A Szentföld mint az ötödik evangélium címet kapta.”
A fiatal ferences szerzetes, aki a Sapientia Bibliatudományi Tanszékének tanára, tavaly tért haza, miután négy évig a Szentföldön folytatott tanulmányokat. Kedvenc témája, hogy a régészeti leletek hogyan vallanak Jézusról.
Az első négy előadás azt mutatja be, hogy mit tudunk az egyes evangéliumok szövegéről, a szerzőjéről, milyen teológia van az egyes művekben, és milyen lehetett az a közösség, amely magáénak vallotta az egyes evangéliumokat. Mert mindegyik evangélium mögött egy-egy keresztény közösség állt, Márknak, Máténak, Lukácsnak és Jánosnak a saját egyházi közössége.
A húsvéti lelki szellemi felkészüléshez is igen alkalmas a szabadegyetemi sorozat, mert a megváltás misztériuma felé tartó lelki zarándokutunkon az evangéliumok kiváló társak. Olyasmit tartalmaznak, ami képes bennünket is átalakítani, és ez által a világot is.
Van-e kedvenc evangéliuma a szentírástudósnak? „Régen úgy gondoltam – mondta Szabó Xavér –, hogy Márk evangéliuma, mert az a legősibb, a legkezdetlegesebb, a legegyszerűbb. Azonban egyre inkább megszerettem Máté evangéliumát, ami alapvetően egy zsidó-keresztény közösségnek íródott, és ugyanígy vagyok János evangéliumával is, aminek mélysége ragadott meg, ahol egyszerre van jelen a történetiség és a szimbólumok nagyon gazdag világa. De az ötödik, a Szentföld is a szívemhez nőtt, úgyhogy nem mernék sorrendet felállítani. Ugyanakkor mint a szövegekkel foglalkozó szakember, vagyis egzegéta, a János evangéliuma áll hozzám legközelebb, a Szentföld pedig a szövegektől függetlenül mindenek fölött áll.”

2012. február 12., vasárnap

"Igen, ünnepelünk - de nem magunkat, hanem Istent, aki meghívott bennünket szolgálatára"

M. Anna ferences szegénygondozó nővér
II. János Pál pápa 1997-ben nevezte ki Gyertyaszentelő napját a szerzetesi hivatások ünnepévé. Igen, ünnepelünk - de nem magunkat, hanem Istent, aki meghívott bennünket szolgálatára. A szentmise beszéde is erről szólt: a hivatást Istentől kapjuk, senki sem jöhet Jézushoz, ha az Atya nem vonzza. Vannak persze helyzetek életünkben, amikor döntenünk kell: vagy jobbra, vagy balra, lefelé vagy fölfelé... De ha újra elindulunk a "sziklás terepen", és napról-napra újra kimondjuk az igen-t és szeretetünket Istennek, akkor hűsége átsegít bennünket a nehézségeken. Az a fontos, hogy mindig meg tudjunk fordulni és újra kezdeni.
Több szerzetesközösség is megjelent ezen a szép ünnepen, valamint világi rendi közösségek tagjai Jászberényből, Esztergomból, Gyöngyösről, Fülekről.
Ebéd után szentségimádás keretében megújítottuk fogadalmainkat, és hivatásunk újbóli felajánlásaként mindenki egy-egy tömjénszemet tett a parázsra egészen elégő áldozatként Istennek.
 
írta: M. Anna 

2012. február 11., szombat

“Így kincsed lesz a mennyben”

Hivatástisztázó lelkigyakorlat 2011
Imádkozzunk tovább a hivatásokért! Hogy azok, akikről Istennek az a terve, ismerjék fel és kövessék a hívást. És az Egyház megújuljon a hivatások által is.
Jézus egyeseket arra hív, hogy véglegesen osszák szét mindenüket. (Ez az evangéliumi tanács.) - De minden kereszténynek azt mondja: Istentől kaptad, amid van. Nem azért kaptad, hogy ragaszkodjál hozzá, hanem, hogy embertársaid és a magad javára hasznosítsd (vö. 1 Kor 12,7; Mt 6,19-20).
Nézz körül tehát játékaid, holmid között. Mi az, amire nincs szükséged? Gondold meg, kinek mivel szerezhetnél örömet, s add oda neki. “Így kincsed lesz a mennyben” (Mk 10,21).
Egy hittanos mesélte: “Amikor arról a szentírási mondatról beszélgettünk, hogy “adjátok el amitek van”, a beszélgetés közben megjelent előttem a fiókom, és benne kedves dolgaim, amikhez nagyon ragaszkodom. Már aznap este nekifogtam, hogy kiválogassam azokat a dolgokat, amelyeket szeretek, de igazában nincs rájuk nagyon szükségem. Néhány nap alatt szétosztottam azokat. Lehetőleg olyanoknak adtam, akikről tudtam, hogy örömet szerez nekik. Talán legnehezebb volt naptárgyűjteményemtől megválnom. Régóta gyűjtöm a naptárakat, és sikerült régieket is összeszednem, úgy hogy születésemig visszamenőleg minden évből voltak naptáraim. Egy ismerős kisfiúnak adtam, aki gyűjti. Nagyon örült. - Amikor mindent odaadtam, olyan nagy szabadságot éreztem, amit nem is tudok elmondani. Örültem, hogy másoknak örömet szereztem, de úgy éreztem, sok hely szabadult fel bennem a jó Isten számára.”
Egy egyházközségben felnőttek és gyerekek együtt próbálják élni azt, hogy mindenüket amijük van, azért kaptak, hogy másokat szolgáljanak vele. - A templom ajtajára minden héten kitesznek két lapot. Az egyikre az van írva: Kérések. Erre ilyeneket írnak: (Egy öreg néni): Kérek kedden valakit favágásra. - Szükségem volna valakire, aki szombat este vigyáz a gyerekekre. - Segítséget kérek az orosz tanuláshoz. (egy VI. osztályos). - A másikra ez van írva: Felajánlások. Ezen ilyeneket olvashatunk: Szívesen segítek bevásárolni. - Vasárnap időseket el tudok hozni kocsival a szentmisére. - Vállalok segítséget, felolvasást, betegápolást délutánonként. (Természetesen mindenki feltünteti címét is.) - Mindkét lapra a kérések vagy felajánlások mellé “fel lehet iratkozni”. - Ez a szellem megfelel az ősegyház szellemének (vö. ApCsel 4,32-35).

forrás: Dr. Tomka Ferenc: Találkozás a Kereszténységgel

2012. február 9., csütörtök

“Add el amid van, és árát oszd szét a szegények között”. (Mk 10,21) - olvassa Assisi Szent Ferenc (+1226) az evangéliumban. Szétosztja mindenét, s közösséget alapít, amely erre az evangéliumi mondatra épít.

- “Ahol ketten vagy hárman összejönnek a nevemben, ott vagyok közöttük” - mondja Jézus. (Mt 18,20). - És Keleten Remete Szent Antal (+356), Nagy Szent Vazul (+379), stb. Nyugaton Szent Benedek (+547) megalapítják (illetve megszervezik) az első szerzetesközösségeket.
- “Add el amid van, és árát oszd szét a szegények között”. (Mk 10,21) - olvassa Assisi Szent Ferenc (+1226) az evangéliumban. Szétosztja mindenét, s közösséget alapít, amely erre az evangéliumi mondatra épít.
- “Tegyetek mindent Isten dicsőségére” (1 Kor 10,31) - írja a Szentírás. Loyolai Szent Ignácot (+1556) megragadja a gondolat. Létrehozza a jezsuita rendet, amelynek jelmondata: “Minden Isten nagyobb dicsőségére” az Egyház szolgálatában.
- “Amit egynek tettetek legkisebb testvéreim közül... nekem tettétek” - mondja Jézus. És szerzetesrendek és keresztény közösségek indulnak el a legkülönbözőbb korokban, akik életre akarják váltani Jézus e szavát. (Gondolj a betegápoló, szegénygondozó, stb. rendekre.)
- “Szüntelen imádkozzatok” - írja a Szentírás. (1 Tessz 5,17; Lk 18,1) És Nagy Szent Teréz (+1582) megalapítja a Karmelita-rendet, amelynek sajátos célja a folytonos Istennel egyesülő imádságos élet.
- “Tegyetek tanítványommá minden népet” (Mt 28,19) - mondja Jézus. - Lavigerie Károly (+1868), majd Jansens Arnold (+1909) és mások missziós szerzetes-közösségeket hoznak létre, amelyek tagjai elmennek távoli országokba, hogy hirdessék az evangéliumot.
- “Aki első akar lenni, legyen mindenkinek szolgája” (Mk 10,44) - mondja Jézus. És Charles de Foucauld (+1916) nyomán létrejönnek a “kis testvérek” és “kis nővérek” közösségei, amelyeknek egyik legfőbb jellemzője a csendes szolgálat.
- “Legyetek mindnyájan egy...” (Jn 17,20) - imádkozik Jézus. És korunkban világszerte közösségek alakulnak, amelyek az egység megélését, az egységről való tanúságtételt tűzik ki célul. (vö. 15. rész 1; 35. rész 1).
És sorolhatnánk tovább... Mintha az Egyház különböző korszakaiban Jézus egyik-másik szava, igéje új pompában virágozna ki egy-egy szent, egy-egy keresztény közösség által...

 Jézus minden keresztényt tökéletességre hív. Egyesek mégis külön hívást éreznek, hogy sajátos teljességgel adják Istennek életüket. Ilyen hivatással rendelkeznek a szerzetesek.
A legtöbb szerzetesrend, egy-egy kor igényére válaszként jött létre, - hogy a szükségnek megfelelően szegényen éljenek, tanítsanak, beteget ápoljanak, prédikáljanak, stb. De a szerzetesközösségeket még inkább felfoghatjuk úgy, mint Jézus egy-egy megvalósult szavát. Világító fáklyák ezek, amelyek emlékeztetik az emberiséget Jézus egy-egy tanítására: pl. a felebaráti szeretetre, a szolgálatra, a gyermekek vagy az ifjúság nevelésének fontosságára, az Istenre hagyatkozásra, az imádságra, engedelmességre, alázatra, önmegtagadásra, apostolkodásra vagy az egységre - attól függően, hogy mi a rend sajátos “karizmája”.
A Szentlélek titokzatos terve, hogy a különböző embereket az evangélium különböző titkainak megélésére hívja. S így az Egyházban láthatóvá válik az evangélium színes gazdagsága (vö. 56. rész 3).

forrás: Dr. Tomka Ferenc: Találkozás a Kereszténységgel

2012. február 8., szerda

Szeretettel várunk Téged is, most pénteken (10-én) Taizéi imaórára Siófoki Rendházunkba!

Jó egy fárasztó nap után kicsit megpihenni, időt szakítani, olyanra, ami erővel, frissességgel, békével tölt el!
Sok szeretettel várunk a Taizéi közösség lelkületében imádságra,  csendes elmélkedésre. A város fiataljai imádkoznak együtt, akik gitáros taizéi dalokat énekelve vezetik ezt a minden fiatal számára nyitott lelki programot. Minden alkalom végén lehetőség nyílik kötetlen beszélgetésre.
  
M. Lúcia  ferences szegénygondozó nővér gondolatai:
Számomra nagy örömet jelentett ez a kezdeményezés, mivel már voltam többször ilyen imaórán, és nekem ez az egy óra mindig sokat adott! Például, ezeken az alkalmakon gyűjtöttem bátorságot ahhoz, hogy saját szavaimmal dicsérjem az Urat, kérjem Őt és áldjam a sok jóért amit nekem juttatott! Az Istennel való személyes kapcsolat alakulását segítette!
Emiatt is nagyon örültem, mert azt gondolom, hogy ez egy lehetőség lehet más fiatal számára is abban, hogy az Istenre figyeljen a csendben, az énekek szövegein keresztül, a Szentíráson keresztül. Azt gondolom, különösen a fiatalok számára nagyon fontos, hogy megérezzék, a keresésük elején az Isten közelségét, a szeretetét.


  Az alkalmak minden hónap 2.péntekén 19-órától vannak,
         amelyre szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

Az imaórák helyszíne: Siófok, Kele utca 23. Ferences rendház.
Légy Te is a közösség része és alakítója!

2012. február 7., kedd

"Tenyered hajlatába fogadd Krisztus testét, rámondva az áment. Elővigyázattal szenteld meg a szent test hozzáérintésével szemeidet, ügyelj rá, nehogy valamennyi is elmorzsolódjon belőle"

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 1986 szeptemberétől engedélyezte a kézbe áldoztatás gyakorlatát. Bevezetése előtt a püspökök körlevélben fordultak a papsághoz és a hívekhez, amelyben emlékez-tettek az Oltáriszentség iránti tisztelet fontosságára, "függetlenül a módtól, ahogyan a szentáldozáshoz járulunk". Nyilvánvaló, hogy a kézbe áldoztatásnak is ki kell fejeznie - amiként a nyelvre történő áldozásnak is - a tiszteletet Krisztus valóságos jelenléte iránt az Oltáriszentségben.
Mára természetessé vált a kézbe áldozás lehetősége, ám sajnálatos módon sokan vannak, akik nem ismerik a kézbe áldozás helyes és ajánlott módját. Az áldoztató papok egészen furcsa kéztartásokkal találkoznak, de áldoztatás közben nincs mód és lehetőség a méltóságteljes áldozás megtanítására.
A kézbe áldozás legrészletesebb és legszebb leírását a jeruzsálemi Szent Cirill müsztagógikus katekézisében (IV. század) találjuk meg. Érdemes idézni, mert alkalmas arra, hogy mindnyájunkat megtanítson a méltó és megfelelő tiszteletet megadó szentáldozásra: "Amikor odajárulsz, ne kinyitott tenyérrel és szétfeszített ujjakkal jöjj, hanem egyik tenyered legyen a másik tenyered trónja, így fogadd az eljövendő Királyt, és tenyered hajlatába fogadd Krisztus testét, rámondva az áment. Elővigyázattal szenteld meg a szent test hozzáérintésével szemeidet, ügyelj rá, nehogy valamennyi is elmorzsolódjon belőle. Mert ha valamennyit is elmorzsálsz belőle, az olyan, mintha saját tested egy tagja menne veszendőbe. Mondd meg nekem: ha valaki aranyport adna neked, nem tartanád-e igen óvatosan, nehogy valami is elvesszen belőle, és megkárosodj? Hát akkor nem fogsz-e még sokkal jobban vigyázni, hogy még egy szemernyi se essen el belőle, ami aranynál és drágaköveknél is értékesebb?"
Ebből a leírásból is láthatjuk, hogy az első évszázadokban a keresztények milyen nagy tisztelettel járultak szentáldozáshoz, annak ellenére, hogy még szó sem volt a nyelvre való áldoztatásról. Ebből az időből, az ötödik századból más leírások is fennmaradtak, melyek nagyon hasonlítanak az előbbi leíráshoz. Mopszvesztiai Tivadar (+428) prédikációjában olvashatjuk a következő leírást: "Amikor valaki közülünk közeledik, összeszedett tekintettel és kinyújtott kézzel közeledjen. Az a tény, hogy az áldozó mindkét keze ki van nyitva, azt jelenti, hogy ő megértette annak az ajándéknak a nagyságát, amit fogadni kíván. Kinyitja a bal tenyerét, hogy fogadja az ajándékot, de aláhelyezi a jobb kezét, hogy így is kifejezésre jusson a mély tisztelete. A celebráns azután, amikor áldoztat, így szól: Krisztus teste. Te így fogsz válaszolni: ámen! És amikor kezeidbe fogadtad, imádd a Testet, vagyis ismerd fel annak a nagyságát, aki most a kezedben van."
Nyilvánvaló, hogy elsősorban a papok feladata és kötelessége, hogy megtanítsák híveiket a kézbe áldozás hogyanjára. Nem elegendő az, hogy az elsőáldozás előtt megtanítjuk a gyermekeket a szabályos, szép kéztartásra. Időnként, például az Oltáriszentség ünnepein is, szóvá kell tenni a helytelen gyakorlatot. Nem mindegy, hogy milyen lélekkel és milyen kéztartással fogadjuk az Urat!
A hívő ember a kézbe áldozáskor az egyház által kapja az Oltáriszentséget. Ezért nem magának kell vennie a kehelyből, vagy a pap kezéből, hanem nyújtania kell a kezét, hogy a szentáldozást a kiosztó pap kezéből kapja a saját kezébe. Az áldozók úgy nyújtsák ki két kezüket, hogy kezükből trónust alakítsanak ki, amelynek majd a szentségi Jézust kell fogadnia. A legfőbb szabály: a bal kéz legyen a jobb kéz fölött, hogy azután könnyen tudják megfogni a szentostyát, majd pedig rögtön magukhoz venni. Mindenkit figyelmeztetni kell, különösképpen a gyermekeket, a kezek tisztaságára, az Oltáriszentség iránti tiszteletből.
Magyar nyelven is megjelent Romano Guardini Örökmécs című könyve, melyben elemzi a liturgia legfontosabb szimbólumait. Leírásában rádöbbent bennünket arra, hogy nemcsak az arc, hanem a kéz is a lélek eszköze és tükre. Talán a kézbe áldozásra is vonatkozik a következő figyelmeztetése: "Ne csináljunk a kéztartásból üres, mesterkélt játékot, hanem legyen az olyan nyelv, amellyel a test tiszta igazságában elmondja Istennek azt, ami a lelket eltölti." 

Dolhai Lajos

Forrás: Új Ember 2008.03.02

Szenteltessék meg a te neved!

 Szent Ciprián püspök és vértanúnak „Az Úr imádsága" című értekezéséből


Milyen nagylelkű az Úr! Milyen gazdag az ő kegyes jósága irántunk! Hiszen ő akarta: úgy imádkozzunk hozzá, hogy az Ég Urát Atyánknak szólítsuk, és amint Krisztus az Isten Fia, úgy minket Isten gyermekeinek hívjanak. Melyikünk merte volna még imádságban is Atyának szólítani őt, ezt a szót csak kimondani is, ha ő maga nem engedte volna meg, hogy így imádkozzunk? Jól jegyezzük meg tehát, szeretett testvéreim, és tartsuk is mindig szem előtt, hogy ha Istent Atyának szólítjuk, akkor Isten gyermekei módjára kell viselkednünk. Mert ahogyan mi kedvünket találjuk abban, hogy Isten az Atyánk, úgy ő is lelje kedvét bennünk.
Ügy éljünk tehát, mint Isten templomai, hogy biztosan bennünk lakjék az Úr. Ne legyen a cselekvésünk elütő attól, amik lélek szerint vagyunk: lelki és mennyei embernek indultunk, ezért csak lelki és mennyei módra gondolkodjunk és cselekedjünk; maga Urunk, Istenünk mondotta ugyanis: Aki tisztel, azt én is megtiszteltetésben részesítem, aki azonban megvet, azt megszégyenülés éri (l Sám 2, 30). A szent Apostol is hangsúlyozza levelében: Nem vagytok a magatokéi. Nagy volt a váltságdíjatok. Dicsőítsétek meg, és hordozzátok tehát Istent a testetekben! (l Kor 6, 20).
Majd így folytatjuk imádságunkat: Szenteltessék meg a te neved (Mt 6, 9). Nem azt kívánjuk Istennek, hogy a mi imádságaink szenteljék meg őt, hanem azt kérjük az Úrtól, hogy szenteltessék meg az ó' neve mibennünk. Mert ugyan ki által is szentelődnék meg Isten, hiszen ő maga szentel meg minket? Viszont ő maga mondta: Szentté legyetek, mivel én szent vagyok (Lev 11, 45), azért kérjük könyörögve, hogy akik a keresztségben szentek lettünk, meg is maradjunk ebben a szentségben, amelyben már élni kezdtünk. És ezt mindennap esdve kérjük! Szükségünk is van mindennap a megszentelődésre, hiszen mindennap vetkezünk; akkor pedig kell, hogy szüntelen megszentelődés által újra megtisztuljunk bűneinktől.
Az Apostol azt is megmondja, hogy miben áll ez a megszentelődés, amelyet Isten kegyes jósága ad nekünk, így tanítja: Sem tisztátalan, sem bálványimádó, sem házasságtörő, sem kéjenc, sem kicsapongó, sem tolvaj, sem kapzsi, sem részeges, sem átkozódó, sem rabló nem részesül Isten országában. Néhányan bizony ilyenek voltatok, de megtisztultatok, megigazíthatok, és szentek lettetek Urunk, Jézus Krisztus nevében, Istenünk Lelke által (l Kor 6, 9-11). Azt írja tehát az Apostol, hogy szentek lettünk Urunk, Jézus Krisztus nevében, Istenünk Lelke által. Mi tehát azt kérjük, hogy ez a megszentelődés maradjon meg bennünk. Urunk és Bíránk szigorúan meghagyta, hogy akit ő egyszer meggyógyított, és életre keltett, az többé már ne vetkezzék, nehogy valami még nagyobb bajba essék. Kérjük tehát imádságunkban szüntelenül, esdekeljünk éjjel és nappal azért, hogy őrizze meg Isten ezt a megszentelődésünket és ezt az új életünket, amelyet Istentől kaptunk ajándékba.

2012. február 6., hétfő

Assisi Szent Ferenc: Mária-köszöntő

Üdvözlégy, szent Úrnő,
legszentebb Királynő,
Isten Anyja, Mária!
Te örökké Szűz,
téged a mennyei Atya választott ki,
megáldott szeretett Szent Fiad által
a Vigasztaló Lélekkel,
aki a kegyelem teljessége
és a tökéletes jóság.
Üdvözlégy, Isten palotája,
Üdvözlégy, Isten lakóhelye,
Üdvözlégy, Isten sátora,
Üdvözlégy, Isten öltözéke,
Üdvözlégy, te az Úr szolgálóleánya!
Üdvözlégy, Istennek Anyja!

2012. február 4., szombat

Krisztus Urunk kettős szeretete

Prohászka Ottokár elmélkedése 

Ha nem szerettek, nem lesz élet bennetek, ha nem szerettek, nem lesz örömötök, nem lesz erőtök, sem lelkesüléstek; mert a Szentírás mondja, hogy aki nem szeret, az halálban marad. Amily mohón kívántok élni s amily kevéssé akartok meghalni, oly igazán kell hát szeretnetek.
Jézus is azt akarja. Szeret és szerettetni kíván, s hogy e szeretetet bennünk kiválthassa, két ,,excessus”-ra ragadtatta magát; az egyik az Oltáriszentség rendelése, a másik a kereszthalál. Krisztus Urunk kereszthalálából van életünk, s az Oltáriszentség a lelkek ez élesztésének legfinomabb s leghatalmasabb orgánuma; mert a kereszthalál életforrása itt bugyog föl legélénkebben; a kereszt szent tüze itt gyullad ki leghatalmasabban; a kegyelmeknek behatása a lelkekre itt érvényesül a legszerencsésebben; szóval az Oltáriszentség az Úr Jézus szeretetének művészi szerve s csodálatos eszköze.
Ez orgánum létesítésében remekelt a Mester s belerejtette hatalmát, erejét, tüzét, lelkének finomságát, szívének bensőségét; s amely lélek fölgondolja s fölérti e szentség szellemét, lehetetlen, hogy az Úr Jézus tüzes szeretetét ne merítse belőle.
Mindenekelőtt belerejtette e szentségbe a tanítványaihoz ragaszkodó, baráti léleknek szeretetét. A barátság szent közösség, gondolatok, érzések, fájdalmak s örömök, vágyak és remények közössége, vagy mondjuk inkább egysége; egy életnek két szívre s két lélekre való kiáradása; kettős életnek, kettős szeretetnek élvezése. Jézus barátja az ő tanítványainak; a baráti együttérzés ülteti őket az utolsó vacsorához; a baráti szeretet szenvedélye forr föl bennük ez utolsó estén, mely együttlétüknek alkonyata, búcsúztató találkozása volt. Azért természetes, hogy a jó barátnak arca hevül, hangja lágy, keze párás; a ,,filius hominis'” érzi, hogy mennyire nőtt szíve hozzá e tanítványokhoz, e házhoz, e falakhoz, mennyire szokott hozzá arcukhoz, hangjukhoz, s e mély benyomásoktól olvadozik szíve. A szerető szív beszédes is; beszél ő is; beszél szeretetről s viszont szeretetet kér; panaszkodik, bizalmat kér, buzdít. Azután nemcsak beszél, de tesz; leveti ruháját -- mert a szeretet mindig alázatos, s megmossa tanítványainak lábait; azt is utoljára. Csak el ne felejtsék őt; csak el ne felejtsék, hogy szereti őket!
Ez a baráti, búcsúzó s mégis hozzánk tapadó szeretet rejlik az Oltáriszentségben, s aki beleáll az utolsó vacsorának hangulatába, annak lelkében visszhangot talál Krisztus Urunknak búcsúkiáltása; annak szívében öntudatra ébred a tudat, hogy Krisztus szeretett; mit kell tehát viszont neked tenned?!
De nemcsak ez a búcsúzó, baráti szeretet alkotja az Úr Jézus érzületét az Oltáriszentségben, hanem az áldozatos szeretetnek szenvedélye s tüze lobog benne. Jézus azt a szeretetet is lehelte az Oltáriszentségbe, mely őt Istennel szemben életének utolsó estéjén, szenvedésének szent vigíliáján eltöltötte, s az az Istent engesztelő, Istent imádó s magát testvéreiért fölajánló szeretet volt.
Istennek imádás s áldozat járt, mert végtelen nagy, s a teremtménynek megsemmisülésében is imádandó fölség ő; s szinte természetes, hogy ha áldozatot kell neki bemutatnunk, akkor bizonyára a legszebb lélekre, a legértékesebb gyöngyre, a legtökéletesebb szívre vetette tekintetét s azt kívánta meg. Jézus tudta, hogy e virághullásnak, e szívmegtörésnek, ez odaadásnak most üt az órája. Tudta, hogy az ő lelke az a tulajdonképpeni nazarénus, vagyis virágos lélek, melynek le kell törnie, hogy az Isten elé tehesse ki szeretetét; tudta, hogy az ő szíve az a forrás, melyet át kell döfni, hogy a váltságnak s a tisztulásnak vizei árasszák el a földet. S miután ezt tudta, azért a ragaszkodó, baráti szereteten kívül Jézus szívét az Úrvacsoránál az Isten-szeretet áldozatos lelkületébe, a magát engesztelésül fölajánló szívnek lelkesülése, az áldozatnak alázata s az Isten kegyelmét kiesdő léleknek imádságos hangulata töltötte el.
Ó, hogy áll itt ez asztal, ez oltár előtt az áldozatos Úr Jézus; mily izzó, mily tüzes érzelmek hevítik szívét! Mily elérzékenyülés vesz erőt rajta, mikor ez esteli imát, az Üdvözítőnek esteli hálaimáját mondja s ez utolsó vacsorával az ószövetséget lezárja! Mily alázatos és szent volt az újszövetség főpapjának imája, melyet mint első testvér imádkozott gyámoltalan s csak dadogni tudó testvéreiért! Hogy alázta meg magát, hogy semmisült meg, mint ahogy áldozathoz illik! Hogy kiáltott föl lelke ,,erős kiáltással”, hogy meghallja azt a haragvó Isten! A szenvedésnek mily hevét, az érzésnek mily tüzét, a szeretetnek mily indulatát lehelte tehát Krisztus Urunk ez Oltáriszentségbe, miután e szentséget az Úrvacsora áldozatos szellemének emlékéül rendelte s áldozatát benne megújítja!
,,Ezt érezzétek – kiáltjuk föl Szent Pállal – ezt érezzétek, amit Krisztus érzett”, amit ott akkor érzett s amit itt és most érez; azt érezzétek, azt a hőt, azt a bensőséget, azt a tüzet, azt az égre csapó lángot, mely szívében kigyúlt, mikor az utolsó vacsoránál a kenyeret kezeibe vette s az Oltáriszentséget rendelte, hogy abban tovább éljen s égjen szeretettől az utolsó napig!
Ha ezt érezitek, ti is szeretni fogtok s hősök lesztek. Ha ezt érezitek, akkor a szenteket nem a múlt koroknak árnyában kell keresnünk; itt vannak azok körülöttünk; itt lángolnak, szenvednek s lelkesülnek, erőt s szeretetet merítve az Oltáriszentségből.
Az Oltáriszentséget szegélyezi a nagy s igazán keresztény lelkeknek koszorúja, kikben az Úr Jézus az ő művészi orgánumával kialakította saját hasonmását s akikbe beleoltotta érzelmeit. Itt nem uralkodik a félelem, hanem a szeretet; itt nincs halál, hanem élet; itt az ember istenül.
Lehetne-e más imánk, mint hogy tért foglaljon bennünk az Oltáriszentség szelleme, hogy azután Krisztus élete is megnyilatkozzék bennünk s mindegyikünk elmondhassa:
,,Élek én, már nem én, hanem Krisztus él bennem”.