Váljunk Isten dicsőítő énekévé

2020. december 31-én megnyílt a spanyolországi Santiago de Compostela Szent Jakab-bazilikájának szent kapuja, és ezzel kezdetét vette a Szent Jakab-év. Az ünnepi eseményre Ferenc pápa spanyol nyelvű üzenet küldött, arra kérve a zarándokokat, hogy „járják a megtérés útját, mely egyúttal az útitársakkal való szolidáris együttjárás zarándoklata; lépjenek ki magukból, és nyíljanak meg mások előtt”.

A Szent Jakab-templom, mely az idősebb Szent Jakab apostolnak, Jeruzsálem első püspökének földi maradványait őrzi a 9. század óta, Európa egyik fő zarándokhelye: a Megváltó Krisztus szentföldi és az apostolfejedelmek római kegyhelyei után a harmadik, ám a közkedveltség és a látogatottság tekintetében a legrangosabb. Különösen az utóbbi negyven évben lett a „legjártabb” zarándokút, amelyet százezrek járnak végig gyalog az odavezető szövevényes ősi zarándokút-hálózaton keresztül.

A lényeg mindig az úton levés, Krisztus követése, akinek apostola, Szent Jakab a hagyomány szerint eleget tett Mestere kérésének, és „elment a föld végső határáig”.

Santiago de Compostela atlanti-óceán-parti vidékét így is hívják: Finis Terrae, a föld vége, a „világ vége” – földrajzi értelemben.

Santiago de Compostela időszámítása is sajátos helyiértékkel rendelkezik. Nem a szokásos 25, 50 vagy 100 éves időtartam adja itt a szentévek egymást követő ritmusát, hanem úgymond a „gondviselésszerű véletlen”, vagyis amikor az idősebb Jakab apostol, a Iacobus Maior ünnepe vasárnapra esik – idén július 25-e vasárnap –, az egész év jubileumi esztendő.

Az idei szentév témáját Julián Barrio Barrio érsek, Santiago de Compostela főpásztora hirdette meg, „Menj ki a földedről! Az Apostol vár téged!” címmel. A kegyhely a „kegyelem és a megbocsátás évében” szeretettel várja a zarándokokat. E szentév immár a harmadik az új évezredben; Szent Jakab apostol bátor tanúságtétele kiváló alkalom arra, hogy újra felfedezzük hitünk erejét és a keresztségben kapott küldetésünket.

A pápa a compostelai székesegyház szent kapujának 2020. december 31-i megnyitására küldte üzenetét, kifejezve szeretetét és közelségét Spanyolországban és Európában azok iránt, akik részt vesznek e kegyelmi időszakban. „Amikor elindulunk az apostol nyomában, kilépünk saját magunkból, a biztonságból, amelyhez ragaszkodunk, ám célunkat tisztán szem előtt kell tartanunk, hiszen nem foroghatunk mindig magunk körül, mert így sehová sem jutnánk el. Amikor megérkezünk a szent kapuhoz, három gesztus emlékeztet bennünket zarándokutunk okára: Jézus tekintete, az apostol ölelése és az Eucharisztia, amely arra hív bennünket, hogy Isten népének érezzük magunkat, aki hagyományainkat dicsőítő énekké teszi”.

Nagyon fontos az úticél tudatosítása – fogalmaz a Szentatya –, hiszen

a zarándoklat a megtérés útja, amely Jézus követésében áll, aki az Út, az Igazság és az Élet.

Ezen az úton Isten irgalma kísér minket, akkor is, ha a bűn okozta gyengeség állapota megmarad, ám ezt felülmúlja a szeretet ereje, és lehetővé teszi, hogy reménységgel tekintsünk a jövőbe, és hogy készek legyünk életünket a helyes útra terelni.

„Mielőtt útra kelnénk – emeli ki Ferenc pápa –, el kell válnunk a felesleges dolgoktól, melyek megnehezítik az utunkat. Ne egyedül járjuk az utunkat, hanem gyanakvás nélkül bízzunk az útitársainkban, ismerjük fel bennük Isten ajándékát, aki elkísér bennünket. Lépjünk ki önmagunkból, hogy a többiekhez társulhassunk, hogy segítsük és támogassuk egymást, miközben megosztjuk egymással fáradságainkat és eredményeinket. Az út végére hátizsákunk üres lesz, de a szív megtelik azzal a tapasztalattal, melyet útközben jóban és rosszban, nézeteltérésben és egyetértésben szereztünk, melyek az egzisztenciális és kulturális különbözőségből erednek. Mindeközben felfedezzük, hogy missziós tanítványokká kell lennünk, akik mindenkit abba a hazába hívnak, amely felé együtt haladunk.”

A Szentatya megfogalmazása szerint a zarándok „képes Isten kezébe helyezni önmagát, tudatában annak, hogy a megígért haza már jelen van Krisztusban, aki közel van hozzá, és így megérintheti a testvér szívét, mesterkéltség (...) nélkül, kinyújtott kézzel, mely tud adni és elfogadni is”.

Üzenete végén a pápa megköszöni Santiago de Compostela érsekének és a segítőknek erőfeszítéseiket, akik közreműködnek e jubileumi év megvalósításában, az Úr áldását kérve rájuk.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

„Akarok jó Pásztor lenni, aki, ha kell, életét adja juhaiért.”

 

Szentszéki határozat Mindszenty József bíboros életszentségének pápai elismeréséről

A boldoggá- és szenttéavatási eljárásokban a pápai és a fontosabb kongregációs döntésekről határozatot hoznak, melynek aláírásokkal hitelesített példánya legtöbbször csak hónapok múltán válik hozzáférhetővé. A Mindszenty bíboros életszentségét elismerő dekrétumot egy évvel a pápai döntést követően kapta kézhez a Magyarországi Mindszenty Alapítvány, melynek szövegét teljes terjedelmében az Alapítvány fordításában közöljük.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán  

A Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának Isten Szolgája Mindszenty József, a római Anyaszentegyház bíborosa, néhai esztergomi érsek és Magyarország prímása Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében lefolytatott boldoggá- és szenttéavatási ügyében hozott erényekre vonatkozó határozata

„Akarok jó Pásztor lenni, aki, ha kell, életét adja juhaiért.”

     Isten Szolgája Mindszenty József 1945. december 8-án e szavakkal kezdte meg új püspöki szolgálatát az esztergom(-budapest)i érsekség élén, egyszersmind Magyarország prímásaként. És valóban, népe, valamint saját életének szörnyű tragédiái közepette a hivatásában mindig rendkívüli módon kitartott és szilárd bátorságot tanúsított, a barbár erőszakra szeretettel és evangéliumi szelídséggel válaszolt.

     Isten Szolgája 1892. március 29-én egy Vas megyei faluban, honi nyelven Csehimindszenten, szőlőműves családba született, Kovács Borbála és Pehm János gyermekeként. Úgy emberségből, mint kereszténységből a legjobb nevelést kapta, a plébániatemplomot gyakran látogatta, ahol a szertartásokon ministrált. Már gyermekkorától a papi hivatás jeleit tapasztalta, ezért lépett Szombathelyen a premontrei atyák iskolájába. Tanulmányai és mély lelki élete egyértelműen kijelölték elhatározásának útját, hivatása felől bizonyosságot szerzett. Ez még inkább kiteljesedett azokban az években, amikor az egyházmegyei szemináriumban a teológiai tanulmányait végezte. 1915. június 12-én, Jézus Szentséges Szívének ünnepén Józsefet pappá szentelték.

     Első feladata a felsőpatyi kápláni szolgálat volt, ahol nagy lelkesedéssel és lelkipásztori szeretettel fordult mindenki felé. Páratlan jelleme, rendkívüli tudása, és minden bizonnyal a tüzes és magával ragadó igehirdetése hamar ismertté tette őt a plébánián kívül is. Hittant tanított a zalaegerszegi iskolákban, a fiatalok nagy rokonszenvétől övezve.

     Azokban az években teljesedett ki az I. világháború szörnyű tragédiája. Miután a háború befejeződött, az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlott, Magyarország kormányzása a kommunisták kegyetlen irányítása alá került, ami azonban csak rövid ideig tartott. József atyát letartóztatták, de a rendszer bukása után azonnal szabadon engedték. Ezek után zalaegerszegi plébánosnak nevezték ki, 1919. október 1-jén egy 16 ezer lelket számláló közösségben kezdte meg apostoli munkáját. Ilyen körülmények között Isten Szolgája helyesen ismerte fel, hogy a legfontosabb és legsürgetőbb feladat a tudatlanság megszüntetése. Ezért támogatta az iskolaügyet és a hitoktatást, és felkarolt számos kulturális és vallási egyesületet. Előmozdította templomok és plébániák építését, igen nagy fontosságot tulajdonított az igehirdetésnek, az imaéletnek, a szentségimádásnak és Szűz Mária tiszteletének.

     Mindeközben új felhők gyülekeztek Magyarország és egész Európa fölött, miután Németországban Hitler jutott hatalomra és a II. világháború mindent lángba borított. Akkor, ebben a nagyon válságos helyzetben, 1944. március 4-én XII. Piusz pápa Isten Szolgáját veszprémi püspökké nevezte ki. Székhelyére tíz nappal azután érkezett, hogy a náci katonák megszállták a várost. A többi magyar püspökkel együtt azon munkálkodtak, hogy segítséget nyújtsanak a zsidóknak, akik közül sokakra a biztos halál várt a fogolytáborokban. Miközben a háború dühöngött, Mindszenty csak az emberek megsegítésén fáradozott, segítette a szegényeket, papi értekezleteket tartott, támogatta a világiak apostoli szolgálatát, szívén viselte a betegek ellátását, új plébániákat és iskolákat alapított. A nácik börtönbe zárták, mialatt kelet felől a szovjet hadsereg fosztogatta és nagy pusztítással elfoglalta Magyarországot. Ezekben a vészterhes napokban nevezte ki XII. Piusz pápa Isten Szolgáját esztergomi érsekké és Magyarország prímásává.

     Az új érsek számára rendkívül nehéz időszak kezdődött. Szolgálatában először arra törekedett, hogy csillapítsa népe körében az éhínséget és a szenvedéseket, védelmezze a fogságba kerülteket, annak ellenére, hogy az államhatalmat megszerző kommunista vezetők ezt akadályozták. Magyarországon egyre súlyosbodó egyházüldözés vette kezdetét, melynek a katolikus iskolák lettek az első áldozatai. 1948 júniusában az egész iskolarendszert államosították. Ebben az ügyben a két évvel korábban bíborossá kinevezett érsek a harangok megszólaltatásával tiltakozott, hogy az egész nemzet végveszélybe kerülését jelezze. A nehézségek nem törték meg Isten Szolgájának lelkét, épp ellenkezőleg, még nagyobb erőfeszítéssel dolgozott céljaiért: új plébániákat alapított, zarándoklatokat szervezett, és ezzel oly nagy haragra gerjesztette a kommunista vezetőket, hogy 1948. december 26-án, amikor ő a kápolnájában imádkozott, az államrendőrség lecsapott rá. Oda hurcolták, ahol korábban a Gestapónak nevezett titkos rendőrség kínozta ellenségeit, ezután 39 napon át egy hideg és nedves pincében, ruháitól megfosztva, összeverve, magánzárkában tartották, ahol újra és újra további kínzásokkal gyötörték. A bíboros olyannyira legyengült, hogy engedett és aláírta a kínzással kicsikart vallomást, amelyben magát a „nép ellenségének” nyilvánította. A jegyzőkönyvre odaírta a „C.F.” betűket, azaz „coactus feci” – kényszer hatására tettem. 1949. február 3-án koncepciós perben halálra ítélték, amit aztán fegyházbüntetésre változtattak. Bilincsbe verve felajánlotta magát és szenvedéseit övéiért. Azért imádkozott, hogy egyesülhessen a megfeszített Krisztussal. 1956 októberében, amikor a magyarok a szovjet birodalom uralmát lerázták magukról, ő is újra szabad lett.

     A szovjet uralom megbuktatásának kísérlete rövid életű volt, néhány nappal később Magyarországot a korábbi állapotába kényszerítették. Mindszenty bíboros számkivetésben élte az életét az Amerikai Egyesült Államok budapesti követségének épületében, amit egy napra sem hagyhatott el. Ott élt csendesen, imádságosan, magát folytonosan Istennek ajánlva a hazájáért, az Egyházért és a béke uralmáért a világban.

     1971-ben az azóta már szentté avatott VI. Pál pápa kívánságára a bíboros szabad utat kapott Rómába, ahol részt vett a Püspöki Szinóduson. Azután Bécsbe távozott, és hátralévő életét ott töltötte. Szabadságát visszanyerve korlátozások nélkül utazhatott nemcsak számos európai országba, hanem különböző földrészekre is, hogy erősítse a száműzött magyarok lelkét, hirdetve nekik az evangélium igazságát.

     Teljes odaadása Krisztus iránt, az Ő igazsága és igazságosságának érvényesülése iránt, a bizalommal teli ráhagyatkozása az isteni Gondviselésre, élő és állhatatos reménye, népe iránti szeretete, rendíthetetlen és szenvedélyes lelkipásztori tevékenysége, buzgósága az egyetértésért és a békéért, okossága és ereje, a világi dolgok iránti megvetése, és végül az evangéliumi eszményekre való folytonos törekvése – mindezek a vonások remekül megrajzolják Mindszenty bíboros lelki portréját. Erénygyakorlásával ékesítette a bíbort. Egész életét a Krisztusba és az Ő egyházába vetett hitének szentelte.

     Isten Szolgája termékeny és szenvedésekkel teli földi életét 1975. május 6-án Ausztria fővárosában fejezte be. Testét Ausztriában, a celli Mária-kegyhelyen temették el, és 1991-ben vitték át az esztergomi főszékesegyházba.

     Minthogy életszentségének híre egyre nőtt, 1995. január 19. és 1997. december 30. között lefolytatták ennek egyházmegyei vizsgálatát az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében. 1995. június 2. és július 15. között kiegészítő eljárás zajlott le a Szombathelyi Egyházmegyében. Mindezek jogszerűségét és érvényességét a Szenttéavatási Ügyek Kongregációja 1999. november 8-án kelt határozatával elismerte. A Positio összeállítása után a bevett szabályok szerint megvizsgálták, hogy Isten Szolgája valóban hősi fokon gyakorolta-e az erényeket. A teológusok különleges tanácsa 2018. június 14-én kedvező kimenetellel tartotta meg ülését. A bíboros és püspök atyák 2019. január 15-én rendes ülésen gyűltek össze, melyet én magam, Angelus Becciu bíboros személyesen elnököltem, és elismerték, hogy Isten Szolgája a teológiai és vele összefüggő sarkalatos erényeket hősies fokon gyakorolta.

 l, miután mindezekről Ferenc pápának az alulírott bíboros prefektus gondosan beszámolt, Őszentsége a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának véleményét meghallgatva és megerősítve, a mai napon kinyilvánította: ebben az ügyben és kérdésben teljesen bizonyos, hogy Isten Szolgája Mindszenty József, a római Anyaszentegyház bíborosa, néhai esztergomi érsek és Magyarország prímása a teológiai erényeket, a hitet, a reményt, az Isten és a felebarát iránti szeretetet, valamint a sarkalatos erényeket, az okosságot, az igazságosságot, a mértékletességet és a lelki erősséget, külön-külön és együtt véve hősies fokon gyakorolta.

Ennek a határozatnak a közzétételét és iktatását a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának iratai közé Őszentsége, a pápa elrendelte.

Kelt Rómában, az Úr 2019. évében, február 12-én,

Angelus Becciu, bíboros prefektus és Marcellus Bartolucci, címzetes érsek titkár

Rónay György: Himnusz a Boldogságos Szűzhöz

Halkan hull az őszi este harmata…
Harmatozd rám égi kedved, Mária.
Oszladozzék balga szívem bánata.
Te vigyázz rám, boldogságos Szűzanya.
Hogyha kővel megdobnak az emberek,
Szeljek nékik ízes búza-kenyeret.
Töltse be a lelkemet a szeretet.
Tiszta szívvel áldhassam szent Gyermeked.
Bánatok közt elvadultam. Légy szelíd
térítőm, hogy égi Atyánk fényeit
szeplőtlenül tükrözhessem, mint a víg
tengerszem a hajnal ifjú fényeit.
Gyermek-kedvvel ámuljak a fényeken,
Rózsa legyen tövisek közt életem,
piros rózsa, virágozzak ékesen.
Rózsakertek öntözője, légy velem.
Ellankasztó szárazságot messze űzz.
Égjek a szent szerelemben, mint a tűz,
égi Tűznek tűztestvére, kit derűs
kötelék a legfőbb Tűzzel összefűz.
Fáradtságban biztatásod el ne vedd.
Cirógasson langyos, puha tenyered.
Jó öledbe hajtva tikkadt fejemet,
megbékéljek mint a megvert kisgyerek.
Hogyha majd egy furcsa órán meghalok,
mint Fiadat úgy öleljen két karod.
Köszöntsenek örvendezve angyalok.
Fogadjon be országodba magzatod.
Amen.

 

Ferenc pápa számára József különleges szent, aki akkor is védelmez és segít, amikor alszik.

 Szent József-év – Mit jelent a pápa számára Szent József, akinek szobrát az íróasztalán őrzi?

Ferenc pápának a szent iránti tisztelete még fiatalkorára nyúlik vissza, sőt, kapcsolódik a hivatásához és péteri szolgálata kezdetéhez is. Íróasztalán a Szent Józsefet álomba merülve ábrázoló szobor alá cédulákat csúsztat, amelyekkel közbenjárását kéri.

A 17 éves Jorge Maria Bergoglio Buenos Airesben, a Szent József-templomban érezte meg az elhívást a papságra. 2013. március 19-én pedig – hat nappal azután, hogy Róma püspökévé és az egyetemes Egyház fejévé választották – a péteri szolgálata kezdéseként bemutatott szentmise homíliájában Jézus nevelőapjának őrző szerepéről beszélt. Nem meglepő tehát, hogy december 8-i apostoli levelét neki szenteli, és meghirdeti a Szent József-évet (és az ehhez kapcsolódó teljes búcsút). Úgy is mondhatnánk, hogy utolsó láncszemként (ebben a pillanatban utolsóként) kapcsolódik ez a két gesztus a szeretetnek és a tiszteletnek ahhoz a láncolatához, amely Jorge Maria Bergogliót Szűz Mária jegyeséhez köti.

Ferenc pápa sokszor elmesélte már, hogyan szokta Szent Józsefre bízni az imaszándékokat, közbenjárását kérni szolgálatáért. A Szent Márta-házban a dolgozószobájában két kis Szent József-szobor is van. Az egyik különösen is kedves neki, régtől fogva vele van, amióta San Miguelben a Colegio Máximo rektora volt. Európában szokatlan, a dél-amerikai hívek között azonban elterjedt módon ábrázolja a szentet: álomba merülten.

A Szentírásból tudjuk, milyen fontos szerepet töltött be az álom ennek az ácsnak a földi életében, aki a Szent Család őrzője lett. Ferenc pápa új apostoli levele is szól az álmokról, arról, hogy József hallgat az angyalra, aki azt mondja neki, vegye magához a jegyesét, Máriát, és meneküljön Egyiptomba, hogy megmentse a Gyermek Jézust Heródes üldözése elől, aztán térjen vissza Názáretbe, amikor a kegyetlen király már meghalt.

A pápa az alvó szent szobrocskája alá szokta csúsztatni azokat a cédulákat, amelyeken a hívek gondjai, imái olvashatók. Mintha arra hívná Szent Józsefet, hogy „aludjon rá egyet”, és szóljon egy jó szót Isten előtt, hogy atyai irgalmával forduljon az őt szeretők felé, oldódjanak meg a nehéz helyzetek, segítse meg a szükséget szenvedőket.

2015. január 16-án Manilában a családokkal találkozva a Szentatya elmondta: „Nagyon szeretem Szent Józsefet, mert erős és csendes ember. Az íróasztalomon van egy kis szobor, mely az alvó Szent Józsefet ábrázolja, és amikor valami gondom vagy nehézségem van, felírom egy darab papírra, és a szobra alá teszem, hogy álmodhasson róla. (...) De Szent Józsefhez hasonlóan, amikor már meghallottuk az Úr hangját, fel kell rázódnunk az álmunkból, fel kell kelnünk, és cselekednünk kell.” Ferenc pápa számára József különleges szent, aki akkor is védelmez és segít, amikor alszik.

A Szentatya több beszédében is szólt József alakjáról. 2018. december 18-án a Szent Márta-házban azt mondta: „József az az ember, aki képes csendben ott lenni a másik mellett”, ő „az álmok embere”. Idén május 1-jén, Szent József, a munkás ünnepén a Szent Márta-házban fogadta Szent József szobrát, amely általában az olasz dolgozók keresztény szövetsége (ACLI) római székhelyének bejáratánál áll.

„József őrző, mert tudja Istent hallgatni, engedi, hogy az ő akarata vezesse, és éppen ezért érzékenyebb a rábízott emberek iránt, képes realizmussal olvasni az eseményeket, figyel arra, ami körülveszi, és meg tudja hozni a legbölcsebb döntéseket” – mondta 2013-ban a beiktatási szentmise homíliájában. E szavak csengenek vissza a Patris corde (Atyai szívvel) kezdetű apostoli levelében is.

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás és fotó: Avvenire

Magyar Kurír 

Dsida Jenő: Légy szent, fiacskám!

 Légy szent, fiacskám!

Ember! – hívnak a száraz téli erdők,
hogy virágba borítsd a tar világot,
szikkadt ó kutak öble búg utánad,
hogy kristály-buzogású tiszta vízzel
töltsd meg őket: – ezért ma mély örömmel
hinned kell, hogy a kósza fellegek mind
biztosan kiszabott úton suhannak,
s minden lépted után nyomok maradnak.
Ismerd meg – fiam, ó – a fűbefekvő
ember békefödött, szelíd derűjét
nyisd ki már az aranykaput, amelynek
alján kék patakok zenéje zendül.
Minden bús madarat, szomorka bárányt
végy öledbe, becézz, étess, vigasztalj! –
Légy vidám, sugaras: légy szent, fiacskám!

(1934)

„Ne félj, veled vagyok. Közel állok hozzád és közel leszek hozzád!”

 

Ferenc pápa teljes homíliáját, melyet Fisichella érsek olvasott fel, az alábbiakban közöljük.

A mai vasárnapon, Isten igéjének vasárnapján az Isten országát hirdető Jézust halljuk. Nézzük meg, mit mond, és kinek mondja!

Mit mond. Jézus így kezd prédikálni: „Betelt az idő, közel van Isten országa” (Mk 1,15). Isten közel van, ez az első üzenet. Országa a földre szállt. Isten nem fenn a mennyben, a távoli messzeségben, az emberi állapottól elkülönülve létezik, mint ahogy gyakran képzeljük, hanem velünk van. A távollét ideje véget ért, amikor Jézusban Isten emberré lett. Azóta Isten egészen közel áll hozzánk; sosem szakad el és sosem fárad el emberségünktől. Ez a közelség az evangélium kezdete, ez az, amit – hangsúlyozza a szöveg – Jézus „mondott” (Mk 1,15): nemcsak egyszer mondta, hanem mondogatta, vagyis folytonosan ismételte. „Isten közel van” – ez volt prédikálásának vezérmotívuma, üzenetének középpontja. Ha ez Jézus prédikálásának kezdő és visszatérő témája, akkor a keresztények életének és üzenetének is csak ez lehet állandó lényege. Minden mást megelőzően azt kell hinnünk és hirdetnünk, hogy Isten közel jött hozzánk, hogy kegyelmet kaptunk, irgalomra leltünk.

Az Istenről szóló minden szavunkat megelőzően ott van az ő értünk elhangzó szava, mely továbbra is azt mondja nekünk: „Ne félj, veled vagyok. Közel állok hozzád és közel leszek hozzád!”

Isten igéje lehetővé teszi, hogy kézzelfogható legyen számunkra ez a közelség, mert ez az ige – mondja a Második törvénykönyv – nincs távol tőlünk, hanem közel van szívünkhöz (vö. MTörv 30,14). Ez az ellenszere az attól való félelemnek, hogy egyedül kell megbirkóznunk az élettel. Az Úr ugyanis – igéje révén – megvigasztalja [con-sola] azt, aki egyedül [solo] van, vagyis együtt [con] van azzal, aki egyedül van. Hozzánk szólva emlékeztet arra, hogy a szívében őriz bennünket, értékesek vagyunk szemében, a tenyerén hordoz bennünket.

Isten igéje békével tölt el, de nem hagy békén bennünket. Vigasztaló, de megtérésre is hívó szó. „Térjetek meg”, mondja ugyanis Jézus rögtön azt követően, hogy meghirdette Isten közelségét.

Mert az ő közelségével véget ért az az idő, amikor eltávolodtunk Istentől és a többi embertől, véget ért az az idő, amikor mindenki csak magára gondolt és saját szakállára próbált boldogulni. Ez nem keresztény, mert aki megtapasztalja Isten közelségét, nem határolódhat el másoktól, nem fordulhat el tőlük közömbösen. Ebben az értelemben, aki rendszeresen hallgatja Isten igéjét, az üdvös helyreigazítást kap: ráébred, hogy az élet nem arra szolgáló idő, hogy elforduljunk másoktól és önmagunkat óvjuk-védjük, hanem arra nyíló lehetőség, hogy a közeli Isten nevében mások segítségére siessünk. Így a szívünk talajába vetett ige arra indít, hogy a közelség révén reményt öntsünk másokba. Ahogyan Isten teszi velünk.

Most lássuk, kihez beszél Jézus. Először a galileai halászokat szólítja meg. Ők egyszerű emberek voltak, akik kezük munkájából éltek, éjjel-nappal keményen dolgozva. Nem voltak az Írások szakértői, és természetesen nem tűntek ki tudás és műveltség terén. Olyan térségben laktak, ahol többféle népesség, etnikai csoport és kultusz élt: ez a hely volt a legtávolabb Jeruzsálem vallási tisztaságától, az ország középpontjától.

Jézus mégis onnan indul, nem a központból, hanem a perifériáról, és azért teszi, hogy nekünk is elmondja: senki sincs Isten szívének peremére szorítva!

Mindenki be tudja fogadni az ő igéjét és személyesen is találkozhat vele! Ezzel kapcsolatban van egy szép részlet az evangéliumban: figyeljük meg, hogy Jézus prédikálása János prédikálása „után” történik (Mk 1,14). Ez egy döntő jelentőségű „után”, mely különbséget jelez: János a pusztában fogadta az embereket, ahová csak azok tudtak elmenni, akik elhagyhatták lakóhelyüket. Jézus ellenben a társadalom kellős közepén beszél Istenről, mindenkihez szól, bárhol is legyen. És nem előre meghatározott időpontokban beszél: „a tó partján járva” beszél a halászokhoz, akik éppen „hálót vetnek” (Mk 1,16). A leghétköznapibb helyeken és időben fordul az emberekhez. Láthatjuk hát Isten igéjének egyetemes erejét: mindenkihez és az élet minden területén eljut.

De Isten igéjének van egy sajátos ereje is, vagyis mindenkit közvetlenül, személyesen érint. A tanítványok sosem fogják elfelejteni azokat a szavakat, amelyeket aznap hallottak a tó partján, csónakjuk, családtagjaik és munkatársaik közelében, azokat a szavakat, amelyek örökre meghatározzák életüket. Jézus azt mondja nekik: „Jöjjetek velem, én emberhalásszá teszlek benneteket” (Mk 1,17). Nem magas és érthetetlen szónoklatokkal vonzza őket, hanem az életükhöz beszél: a halakat fogóknak azt mondja, hogy emberek halászai lesznek. Ha azt mondta volna nekik: „Jöjjetek velem, apostollá teszlek benneteket: elküldelek a világba, és a Lélek erejével hirdetitek majd az evangéliumot, megölnek benneteket, de szentté váltok”, elképzelhetjük, mit válaszolt volna Péter és András: „Köszönjük, de jobb nekünk a hálóinknál és a csónakjainknál!” Ezzel szemben Jézus az életükből kiindulva hívja őket: „Halászok vagytok, emberhalászok lesztek.” Szíven találta őket ez a mondat, és lépésről lépésre felfedezik majd, hogy halakat fogni kevés volt, de Jézus szavára a mélyre evezni az öröm titka.

Így cselekszik velünk az Úr: ott keres, ahol vagyunk, úgy szeret, amilyenek vagyunk, és türelmesen kíséri lépteinket.

Mint azokat a halászokat, minket is az élet partján vár. Szavával irányváltásra akar késztetni bennünket, hogy abbahagyjuk a tengődést és őt követve a mélyre evezzünk.

Ezért, kedves testvérek, ne mondjunk le Isten igéjéről! Ez egy olyan szerelmeslevél, amelyet az írt nekünk, aki úgy ismer bennünket, mint senki más: amikor olvassuk, újra halljuk az ő hangját, látjuk az arcát, megkapjuk az ő Lelkét. Az ige közel visz bennünket Istenhez: ne tartsuk távol magunktól! Mindig vigyük magunkkal, a zsebünkben, a telefonunkon; adjunk neki méltó helyet otthonunkban!

Olyan helyre tegyük az evangéliumot, ahol nem felejtjük el naponta kinyitni, talán a nap elején és végén, hogy a fülünkbe jutó sok szó között Isten igéjének néhány verse elérje szívünket!

Hogy így tudjunk cselekedni, kérjük az Urat, adjon erőt a tévé kikapcsolásához és a Biblia kinyitásához; a mobiltelefon lezárásához és az evangélium fellapozásához! Ebben a liturgikus évben Márk evangéliumát olvassuk, a legegyszerűbbet és a legrövidebbet. Miért ne olvasnánk magunkban is mindennap egy kis részt? Segít majd, hogy közel érezzük az Urat magunkhoz, és bátorságot önt belénk az élet útjához.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

 

 

 

Ferenc pápa imája Lumen Fidei enciklikája végénUram, a szeretet Istene, hallgasd meg imánkat!

Forduljunk imádsággal Máriához, az Egyház és hitünk anyjához:

Ó, Anyánk, segítsd hitünket!
Nyisd meg hallásunkat a szóra, hogy felismerjük Isten hangját és az ő hívását.
Ébreszd föl bennünk a vágyat, hogy elhagyva földünket és befogadva az ő ígéreteit, kövessük az ő lépteit.
Add, hogy megérintsen bennünket az ő szeretete, hogy mi a hittel meg tudjuk érinteni őt.
Segíts, hogy teljesen ráhagyatkozzunk, higgyünk az ő szeretetében, főként a szorongatás és a kereszt óráiban, amikor a hitünknek érettebbé kell válnia. Ültesd el hitünkbe a Feltámadott örömét.
Emlékeztess minket, hogy aki hisz, soha nincs egyedül.
Taníts minket Jézus szemével látni, hogy ő legyen a világosság utunkon. S hogy a hit e világossága egyre növekedjék bennünk, mindaddig, amíg el nem jön az alkony nélküli nappal, aki maga Krisztus, a te Fiad, a mi Urunk!

- Ámen

Boldog Batthyány-Strattmann László imája

"Imádlak, végtelen Fönség,
aki nekem az orvosi hivatást jelölted ki,
s megadod a lehetőséget ahhoz is,
hogy kórházat tartsak fenn
a testvéri szeretet gyakorlására.
Mennyei Atyám,
áldj meg minden hozzám forduló
és kórházamban fekvő beteget.
Végtelen jóságodban add meg lelküknek
az örök életet és az irántad való
igaz szeretetet,
valamint testi bajaik gyógyulását,
amelyhez gyönge erőm segítségét kérik.
A te mindenhatóságod
és szereteted pótolja mindazt,
amit én emberi gyöngeségem miatt
nem tudok megtenni.
Jöjj, Szentlélek,
világosíts meg mindabban,
ami hivatásom teljesítéséhez szükséges!
Szűzanyám és Szent Erzsébet,
ajánljátok kérésemet
Üdvözítő Istenünk oltalmába!"

A Boldogságos Szűz tiszteletéről az Egyházban

  Máriát, akit az isteni kegyelem a Fiú után az angyalok és emberek fölé magasztalt mint Isten szentséges anyját, mivel részese volt Krisztus misztériumainak, méltán tiszteli az Egyház különleges tisztelettel. És valóban, a legősibb koroktól fogva "Istenszülő" néven tisztelik a Boldogságos Szüzet, és a hívők minden veszedelmükben és ínségükben az ő oltalma alá futnak könyörgésükkel.[192] Különösen az efezusi zsinat óta növekedett meg csodálatosan Isten népének Mária-kultusza, tiszteletben és szeretetben, segítségül hívásban és követésben, az ő prófétai szava szerint: "Boldognak mond engem minden nemzedék, mert nagyot tett velem ő, a Hatalmas" (Lk 1,48). Ez a tisztelet, ahogyan az Egyházban mindig él, teljesen egyedülálló ugyan, mégis lényege szerint más, mint az imádás, mellyel a megtestesült Igét, valamint az Atyát és a Szentlelket imádjuk, s melyre a Mária-tisztelet nagyon is ráhangol. A Mária-tisztelet különféle formái -- melyeket az Egyház a józan tanítás és ortodox tanítás határain belül a korok és helyek körülményeinek megfelelően és a hívők sajátosságaihoz és képességeihez alkalmazkodva jóváhagyott --, azt eredményezik, hogy miközben az anyát tiszteljük, a Fiút, akiért minden teremtetett (vö.Kol 1,15--16), s akiben az örök Atyának tetszése szerint az egész teljesség lakozik (Kol 1,19) valóban megismerjük, szeretjük, dicsőítjük és megtartjuk parancsait.

 Részlet a II. Vatikáni Zsinat LUMEN GENTIUM kezdetű dogmatikus konstitúciója az Egyházról

Lelki útravaló a meggyógyult betegeknek

 Boldog Batthyány-Strattmann László  Az imádságról

Akarsz-e megismerni egy olyan eszközt, amelynek segítségével a Jóistennél mindent elérhetsz? Ez az eszköz: az imádság.

Az imádság által részt nyerhetsz Isten mindenhatóságából. Erről Jézus biztosít bennünket: Bizony, bizony, mondom nektek… bármit kértek az Atyától az én nevemben megteszem nektek (vö. Jn 14, 12. 13).
Hiszen már ez a szó: Mi Atyánk is mutatja, hogy gyermeki szeretettel és bizalommal kell őhozzá fordulnod.
Az imádságra kivétel nélkül mindannyiunknak feltétlenül szükségünk van. Maga az Üdvözítő jelenti ki: Kérjetek és adnak nektek (Lk 11, 9). Ez nem csupán tanács, hanem parancs. Aki nem kér, az nem is kap. Erről mondja Szent Ágoston: „Az Úristen kívánja és akarja, hogy kegyelmet nyerjünk, a kegyelemben viszont csak azt részesíti, aki könyörög érte.”
Egyesek erre azt szokták mondani: „Isten úgyis tudja, mire van szükségem,” E kifogásra az a válaszom: Az apa is tudja, mi kell a gyermekének, és mi szerez neki örömet. Mégis elvárja, hogy mindezt kérje tőle. Ezáltal lesz ugyanis tudatossá a gyermekben: kitől kapta az adományokat, és kinek kell érte köszönetet mondani.
Van-e nagyobb jótevőnk, mint Isten? Neki köszönhetjük ugyanis minden testi-lelki javunkat. Ne késlekedjünk hát egészen rá hagyatkozni, ezeket a javakat tőle kérni, és értük minden nap őszinte köszönetet mondani.
Mások meg azt kifogásolják: „Sokszor imádkoztam, mégsem kaptam meg, amit kértem.” S az édesapa talán teljesíti gyermekei minden kérését? Ugye csak azt, amelyik a javukra válik.
Isten végtelenül bölcs, és az ő csodálatos rendelései, útjai kifürkészhetetlenek (vö. Róm 11, 33). Ezért nyugodtan rábízhatjuk, hogy döntse el ő: kéréseink közül mi válik a javunkra. S azt adja meg nekünk.
Imádkozzál állhatatosan! Arra ugyanis nincs ígéretünk, hogy imádságunk azonnal meghallgatásra talál. Gondolj Szent Mónikára. Ő sok-sok évig imádkozott, hogy fiának elméje megnyíljék az igazság világossága előtt. S könyörgése végül is meghallgatásra talált. Fiából lett a nagy „szent”, Ágoston.
Imádkozzál teljes bizalommal!
Az imádsághoz, sajnos nem elég nagy a szívünk. Pedig tudjuk, kis korsóba kevés víz fér bele, nagy korsóba több. A mi szívünket – hasonlattal szólva – a bizalom és reménység tágítja ki, hogy sok kegyelem férjen bele. A bizalmatlanság és reménytelenség viszont szűkíti a szívünk térfogatát és korlátozza a beléje áramló kegyelem mértékét.
Imádkozd a Miatyánkot, és gyakran gondolkozzál el az egyes szavak és kérelmek felett. Kéréseid között mindig Isten dicsősége és lelked üdvössége legyen a legfontosabb.
Ha rég nem imádkoztál jól, kérlek, fogj hozzá. Különösen is fontos az ima kísértés idején. Aki a harcban nem használja fegyverét, azt legyőzik. Márpedig a lelki harcban az imádság a legjobb fegyver, amely soha nem hagy cserben bennünket.
Imádkozzál reggel, mikor felkelsz. A tested gondozása és ápolása mellett fontos, hogy teremtő Atyádról se feledkezzél meg. Hiszen egész nap rászorulsz az ő áldására. Ugyanilyen fontos az esti ima is. Köszönj meg Istennek minden jót, amit kaptál, és ébressz lelkedben töredelmes bánatot.
Az ima, mint a mágnes, vonzza rád és minden rászoruló emberre Isten atyai áldását.

A szerzetesek

Lumen Gentium kezdetű dogmatikai konstitúciójából

Az evangéliumi tanácsokat, az Istennek szentelt szegénységet, tisztaságot és engedelmességet isteni ajándékként kapta az Urától az Egyház, hiszen az Úr szavain és példáján alapulnak; az apostolok, az atyáit, az Egyház tanítói és pásztorai ajánlják; az isteni kegyelem is mindig megőrzi ezt az ajándékot. Magának a hivatalos Egyháznak pedig gondja van arra, hogy a Szentlélek vezetésével értelmezze e tanácsokat, szabályozza követésüket, és a bennük foglaltak alapján tartós életformákat is megszervezzen. Így a magból, amelyet Isten vetett el az Úr földjén, fa nőtt, csodálatos és szerteágazó fa: a remetéskedő és a közös élet különféle formái alakultak ki, és szerzetescsaládok nagy változatosságban. Mindezek jelentékenyen segítik tagjaik tökéletesedését, és gyarapítják az egész krisztusi test gazdagságát. A szerzetescsaládok ugyanis megadják tagjaiknak az életforma szilárdabb állandóságát, a jól bevált tanítást a tökéletesség elérésére, Krisztus seregében a testvéri közösséget és a segítséget az engedelmességben kibontakozó szabadsághoz úgy, hogy szerzetesi elkötelezettségükben biztosan helytállhatnak és hűségesen kitarthatnak, s örvendező lélekkel haladhatnak előre a szeretet útján.
A szerzetesség az Egyház isteni és hierarchikus alkotmánya szempontjából nézve nem közbülső állapot a klerikusok és a laikusok között. Az Isten ugyanis mind a két részről hív keresztény hívőket, hogy az Egyház életén belül különleges adományban legyen részük, és ki-ki közreműködjék a maga módján az Egyház üdvösségszerző küldetésében.

A szeretet erős, mint a halál

 

Annak a szerzetesnőnek Emlékirataiból, aki titkár volt Szent Johanna Franciska mellett

     Egy nap Szent Johanna ezeket a tüzes szavakat mondta, amelyeket rögtön hűségesen lejegyeztek:
    „Szeretett leányaim, szent atyáink közül és az Egyház oszlopai közül a legtöbben nem jutottak vértanúságra. Mit gondoltok, miért történt ez így?” Miután mindegyikük válaszolt, a szentanya így szólt: „Az én véleményem szerint azért történt ez így, mert van még másfajta vértanúság is: a szeretet vértanúságának nevezik ezt. Ebben Isten egyszerre vértanúkká és hitvallókká teszi szolgáit és szolgálóit azzal, hogy életüket az ő dicsőségéért való munkálkodásra tartja fenn. Tudom – fűzte hozzá –, hogy erre a vértanúságra vannak hivatva a vizitációs nővérek, és közülük – ha Isten is úgy akarja – azok fognak ilyen vértanúságot szenvedni, akik kiesdeklik maguknak ezt a boldog kegyelmet.”
    Amikor pedig az egyik nővér az iránt érdeklődött, hogy miképpen lehetséges ez a vértanúság, így felelt:
     „Csak hagyatkozzatok teljességgel Istenre, majd megtapasztaljátok. Az isteni szeretet ugyanis úgy járja át lelkünk titokzatos mélyét, mint egy kard, és énünket megszabadítja az önzéstől. Én ismertem egy lelket, akit a szeretet nem kevésbé különített el a számára legkedvesebb dolgoktól, mintha a zsarnoki kardcsapás választotta volna szét lelkét a testétől.”
     Mi pedig felismertük, hogy ő most magáról beszélt. Amikor az egyik nővér megkérdezte, meddig tart ez a vértanúság, így szólt: „Attól a pillanattól fogva, amelyben minden fenntartás nélkül Istennek adtuk át magunkat, egészen életünk végéig. Ezt azonban csak a nagylelkű emberekre kell érteni, akik lemondanak mindenükről, és megőrzik a szeretetben való hűségüket. Mert a gyöngéket és akikben fogyatékos a szeretet és az állhatatosság, azokat Urunk nem szándékozik vértanúságban részesíteni; – hagyja, hadd járják középszerű életútjukat, csak el ne szakadjanak tőle; sohasem használ ugyanis erőszakot a szabad akarattal szemben.”
    Végül, amikor sürgetve kérdezték tőle, vajon a szeretet vértanúsága egyenértékű lehet-e a testi vértanúsággal, így szólt: „Ne kutassuk az egyenrangúság kérdését. Habár – úgy vélem – egyik sem előzi meg a másikat. Mert a szeretet erős, mint a halál! (Vö. Én 8, 6), és a szeretet vértanúi ezerszer súlyosabb kínokat szenvednek el akkor, amikor életüket Isten megőrzi, hogy az ő akaratát teljesítsék, mint ha ezer életet kellene feláldozniuk azért, hogy tanúságot tegyenek hitük, szeretetük és hűségük mellett.”

"azokat a kéréseket is meghallja, melyeket nem mertek kimondani"

 

A szeretet azokat a könnyeket is meglátja, amelyeket nem sírtak el, és azokat a kéréseket is meghallja, melyeket nem mertek kimondani.

 A szeretet vértanúsága attól a perctől kezdődik, amikor mindenestül Istennek szenteljük magunkat, és tart életünk végéig, ha hűségesek maradunk e szeretethez.

 Chantal Szent Franciska

"Ugyanennek a tükörnek a végén lásd meg azt a kimondhatatlan szeretetet, amellyel szenvedni akart a keresztfán"

 

Figyeld ennek a tükörnek a kezdetét, a jászolba fektetett és pólyába takart gyermek szegénységét. Ó, csodálatos alázat, ó, bámulatos szegénység! Az angyalok Királya, a menny és föld Ura jászolban nyugszik. A tükör közepén szemléld azt az alázatot, meg azt a boldog szegénységet, és azt a számtalan fáradalmat és nyomorúságot, amelyet elviselt az emberi nem megváltásáért. Ugyanennek a tükörnek a végén lásd meg azt a kimondhatatlan szeretetet, amellyel szenvedni akart a keresztfán, és vállalta a leggyalázatosabb halált. Ezért azután maga ez a keresztfára szögezett tükör szólította fel az arra járókat, hogy lássák meg mindezt: Ó, ti mindnyájan, akik jártok-keltek az úton, nézzetek ide, és lássátok: Van-e oly fájdalom, mint az én fájdalmam? (Siral 1, 12). Egy hanggal, egy lélekkel feleljünk neki, aki ennyi fájdalommal kiált hozzánk: Lelkem folyvást rajtad töpreng, és már-már összeroskad (Siral 3, 19-20). Ettől gyulladj szüntelen lángolóbb szeretetre, ó, te, aki a mennyei Király királynője vagy! 
     Ha ezenfelül még az ő kimondhatatlan édességét, gazdagságát és örök dicsőségét is szemléled, akkor szíved vágyakozásával és szeretetével így kiálts: Vigyél magaddal, siessünk, keneteid illata kellemes (Én 1, 3-4), ó, mennyei Jegyesem. Követlek, és nem fáradok el, míg be nem viszel szőlőskerted házacskájába, amíg bal karod nem lesz a fejem alatt, és jobbod át nem ölel engem, és ajkad boldogító csókjával meg nem csókolsz. Ha ezeken elmélkedel, gondolj a te szegényke anyádra is, mert jól tudod, hogy téged kedves emlékként kitörölhetetlenül én is a szívembe írtalak, hiszen te mindenkinél kedvesebb vagy számomra.

Részlet Szent Klára szűznek Prágai Szent Ágneshez írt leveléből

 

A szeretet gyógyít

 

A szeretet gyógyít, felemel, támogat,
ezzel szolgálhatunk lelkesen másokat.
Olyan energia, ami sosem fogy el,
s ha kapom, úgy érzem, nekem is adnom kell!
Szeretettől a szív, mind örömre lelne,
boldogtalan, beteg, többé sosem lenne!
Tovább kell hát adnunk a szeretet-lángot,
és jobbá szeretni az egész nagyvilágot.

Jó lenne hát tudni, hogy mi célból lettél,
utad megtaláltad, amikor szerettél,
és ha másoknak is mutatod az utat,
jó érzéssel tölt el, boldogít a tudat.
Gyógyíts szeretettel, s taníts másokat is,
mert gyógyul a lélek, mikor másokban hisz!
Hiszem, ha örömöd másokban megleled,
lelked is gyógyítja majd a szereteted.

Ami kiáramlik, az visszatér hozzád,
ha az szeretet volt, szeretetet hoz rád!
Ezzel a tudattal sokkal könnyebb élni:
ahol szeretet van, nincsen okunk félni!
A szeretet ezért képes gyógyításra,
szórjuk hát szívünkből, a lelkünkből másra!
Gyógyuljon a világ, éljen a szeretet,
váljon gazdagabbá a hétköznap veled!

Aranyosi Ervin ©

Találjunk időt elajándékozni Istenre és felebarátainkra 3/3

 

A harmadik ige pedig a megtalálás. Az evangélium szerint a pásztorok „megtalálták Máriát, Józsefet és a gyermeket” (Lk 2,16). Nem rendkívüli és látványos jeleket találtak, hanem egy egyszerű családot. Ott viszont valóban Istent találták meg, aki nagyság a kicsinységben, erő a gyengédségben. De hogyan tudták megtalálni a pásztorok ezt a kevéssé feltűnő jelet? Angyal hívta őket. Mi sem találtuk volna meg Istent, ha nem kaptunk volna meghívást kegyelemből. El sem tudtunk volna képzelni egy ilyen Istent, aki asszonytól születik és gyengédséggel forradalmasítja a történelmet, de kegyelemből megtaláltuk. És felfedeztük, hogy megbocsátása új életet ad, vigasztalása reményt gyújt, és jelenléte visszatarthatatlan örömmel tölt el bennünket.

Megtaláltuk, de nem szabad szem elől tévesztenünk! Az Urat ugyanis nem lehet egyszer s mindenkorra megtalálni, hanem mindennap rá kell találni.

Ezért az evangélium mindig keresésben, mozgásban mutatja be a pásztorokat: „sietve elindultak…, megtalálták…, elbeszélték…, Istent dicsérve és magasztalva hazatértek” (Lk 2,16–17.20). Nem voltak passzívak, mert a kegyelem befogadásához aktívnak kell maradni.

És nekünk mit kell megtalálnunk az év elején? Jó lenne időt találni valakire.

Az idő az a vagyon, amellyel mindannyian rendelkezünk, de amelyre féltékenyen vigyázunk, mert csak a magunk érdekében akarjuk felhasználni.

Kérjük annak kegyelmét, hogy időt találjunk: időt Istenre és felebarátainkra: az egyedül élőkre, a szenvedőkre, azokra, akik meghallgatásra és gondoskodásra szorulnak. Ha találunk időt elajándékozni, akkor csodálkozunk majd, és boldogok leszünk, mint a pásztorok.

A Szűzanya, aki Istent hozta el az időbe, segítsen odaadni időnket!

Isten szent anyja, neked szenteljük az új évet. Te, aki tudsz a szívedben őrizni, végy gondjaidba bennünket! Áldd meg időnket, és taníts meg időt szánni Istenre és másokra! Örömmel és bizalommal köszöntünk: Isten szent anyja! Így legyen!

 Forrás:Magyar Kurír

 

Isten megszületett, igen, de a te szívedben is? – tette fel a kérdést a pápa: „Megszületett a szívemben? Megszületett a szívünkben?”

Urunk megjelenése, Epifániája minden embernek szól

Ma, Epifánia, Vízkereszt napján Urunk megjelenését ünnepeljük, amely világosságként tündököl minden nép számára – kezdte beszédét a Szentatya. Ennek a fénynek a jelképe, amely a világot beragyogja és minden ember életét meg akarja világítani, az a csillag, amely a napkeleti bölcseket Betlehembe vezette. Az evangélium szerint látták „csillagát napkeleten” (Mt 2,2) és úgy döntöttek, hogy hagyják magukat vezettetni Jézus csillaga által.

Jézus csillaga soha nem alszik ki

A mi életünkben és vannak különféle csillagok, amelyek ragyognak és irányítanak bennünket. Rajtunk áll, hogy melyiket akarjuk követni. Például vannak villogó fények, amelyek felváltva kigyulladnak és kialszanak, mint az élet kis örömei: bár megelégedést váltanak ki, nem elegendők, mert kevés ideig tartanak, és nem hagyják maguk után azt a békességet, amelyet keresünk. Itt vannak azután a rivalda vakító fényei, mint a pénz és a siker, amelyek azt ígérik, hogy elnyerünk mindent és azonnal: csábítók, de erejük elvakít, és miközben dicsőségről álmodozunk, a legsűrűbb sötétségbe zuhanunk. A napkeleti bölcsek azonban arra szólítanak fel bennünket, hogy kövessünk egy állandó, kedves fényt, amely soha nem alszik ki, mert nem ebből a világból való: a mennyekből jön és ragyog ... a szívekben.

A világ hulló csillagai helyett kövessük Jézus soha ki nem alvó csillagát

Ez az igazi világosság az Úr világossága, vagy még inkább maga az Úr. Ő a mi világosságunk: olyan fény, amely nem vakít el, hanem elkísér, és egyedülálló örömet ajándékoz. Ez a fény mindenkinek szól és mindenkit hív: Izajás próféta a mai olvasmányban így szól hozzánk: „Kelj föl, és tündökölj (Iz 60, 1). Így jövendölte meg ennek a mai napnak az örömét Jeruzsálemben. Minden nap kezdetén fogadjuk be ezt a felhívást: kelj föl, és tündökölj, kövesd ma a világ olyan sok hulló csillaga között Jézus ragyogó csillagát! Ha ezt tesszük, olyan örömben lesz részünk, mint a napkeleti bölcseknek, akik „A csillagot meglátva nagyon megörültek” (Mt 2,10). Mivel ahol Isten jelen van, ott van jelen az öröm.

Jézus világossága legyőzi a legsűrűbb sötétséget is

Aki találkozott Jézussal, az megtapasztalta a sötétséget kettéhasító világosság csodáját és ismeri ezt a fényt, amely ragyog és megvilágít – mondta Ferenc pápa, majd így folytatta: „Szeretnék nagy tisztelettel mindenkit arra kérni, hogy ne féljen ettől a fénytől és nyíljon meg az Úrnak. Mindenekelőtt azoknak szeretném ezt mondani, akik belefáradtak a keresésbe, akiket legyőzött az élet homálya, és akikben kialudt a vágy: kelj föl, bátorság, Jézus világosság le tudja győzni a legsűrűbb sötétségeket is”.

Kövessük a napkeleti bölcsek példáját, hogy megtaláljuk az isteni fényt

És hogy hogyan találhatjuk meg ezt az isteni fényt? Kövessük a napkeleti bölcsek példáját, akik az evangélium elbeszélése szerint mindig mozgásban vannak. Aki a fényt keresi, az kilép önmagából, nem marad bezártságban, mozdulatlanul figyelve, hogy mi történik körülötte. A keresztény élet egy szüntelen úton-levés, reménységből, keresésből áll. Út, mint a napkeleti bölcseké, amely tovább halad akkor is, amikor a csillag pillanatnyilag eltűnik a láthatárról. Ezen az úton kelepcék is vannak, amelyeket kerülni kell: a felszínes és világias pletykák, amelyek fékezik lépteinket; az önzés bénító szeszélyei, a borúlátás üregei, amelyek csapdába ejtik a reménységet.

Karácsonykor a mi szívünkben is szülessen meg Jézus

Ezek az akadályok tartóztatják fel az írástudókat, akikről a mai evangélium beszél. Tudták, hogy merre volt a fény, de nem mozdultak. Amikor Heródes megkérdezi őket, hogy „Hol születik a Messiás?”, így felelnek: „Betlehemben!” . Tudták, hogy hol, de mégsem nem mozdultak. Sok mindent tudtak, de tudásuk hiába való volt. Nem elég tudni, hogy Isten megszületett, ha nem születik meg Karácsonykor szívünkben is. Isten megszületett, igen, de a te szívedben is? – tette fel a kérdést a pápa: „Megszületett a szívemben? Megszületett a szívünkben?” Így megtaláljuk őt, mint a napkeleti bölcsek, Máriával és Józseffel együtt az istállóban.

Lépjünk személyes szeretetközösségbe Jézussal

A napkeleti bölcsek megtalálták a Gyermeket: „Földre borulva hódoltak előtte” (11). Nem pusztán nézték, nem csak elmondtak egy alkalomhoz illő imát, majd továbbmentek, hanem imádták: személyes szeretetközösségbe léptek Jézussal. Azután aranyat, tömjént és mirhát ajándékoztak neki, vagyis legértékesebb javaikat adták az Úrnak. Tanuljuk meg a napkeleti bölcsektől, hogy ne csak maradék időnket, néha egy-egy gondolatunkat szenteljük Jézusnak, mert így soha nem részesülünk világosságában. A napkeleti bölcsekhez hasonlóan induljunk útnak, Jézus csillagát követve öltsük fel a világosságot és teljes lényünkkel imádjuk az Urat.

Forrás:Vatikán rádió

Találjunk időt elajándékozni Istenre és felebarátainkra 3/2

 

A második ige a születni. Szent Pál hangsúlyozza, hogy Isten Fia „asszonytól született” (Gal 4,4). Egy csodálatos dolgot mond el néhány szóban, azt, hogy az Úr úgy született, mint mi. Nem felnőttként, hanem gyermekként jelent meg; nem magától jött a világra, hanem egy asszonytól, miután kilenc hónapot töltött az anya méhében, akinek megengedte emberségének szövését. Az Úr szíve Máriában kezdett dobogni, az élet Istene tőle kapott oxigént. Azóta

Mária Istennel egyesít bennünket, mert Máriában Isten a testünkhöz kötötte magát, és soha többé nem is hagyta el azt.

Mária – Szent Ferenc így szerette mondani – „testvérünkké tette a fölséges Urat” (Szent Bonaventura: Legenda maior, 9,3). Ő nemcsak a híd köztünk és Isten között, hanem több annál:

ő az út, amelyen Isten végighaladt, hogy elérjen bennünket, és ő az út, amelyen nekünk is végig kell haladnunk, hogy elérjük őt.

Márián keresztül úgy találkozunk Istennel, ahogy ő akarta: gyengédségben, meghittségben, testben. Igen, mert Jézus nem egy elvont eszme, hanem konkrét, megtestesült, asszonytól született, és türelmesen nőtt fel. A nők ismerik ezt a türelmes konkrétságot: mi, férfiak, gyakran elvontak vagyunk, és azonnal akarunk valamit; a nők konkrétak, és képesek türelmesen szőni az élet szálait. Mennyi asszony, mennyi anya van, aki így szüli és szüli újjá az életet, jövőt adva a világnak!

Nem azért vagyunk a világon, hogy meghaljunk, hanem hogy életet adjunk.

Isten szent anyja arra tanít, hogy az első lépés ahhoz, hogy életet adjunk annak, ami körülvesz bennünket, az, hogy szeretjük azt magunkban. Mária a mai evangélium szerint „mindent megőrzött szívében” (vö. Lk 2,19). És a szívből születik a jó: milyen fontos a szív tisztán tartása, a lelki élet ápolása, az imádság gyakorlása!

Mennyire fontos a szív nevelése a törődésre, arra, hogy szeressük az embereket és a dolgokat!

Minden itt kezdődik, a másokról, a világról, a teremtett világról való gondoskodásnál. Nem sok értelme van ismerni sok embert és sok dolgot, ha nem törődünk velük! Idén, miközben újjászületésben és új gyógymódokban reménykedünk, ne hanyagoljuk el a törődést!

Mert a testnek szánt oltóanyag mellett szükségünk van a szívnek szánt oltóanyagra is: és ez az oltóanyag a törődés. Akkor lesz az évünk boldog, ha törődünk másokkal, ahogy a Szűzanya teszi velünk.

 Forrás:Magyar kurír

Találjunk időt elajándékozni Istenre és felebarátainkra 3/1

 A mai liturgia olvasmányaiban szembeötlik három ige, melyek beteljesednek Isten anyjában: megáldani, születni és megtalálni.

Megáldani. A Számok könyvében az Úr azt kéri a szent szolgálatot ellátó emberektől, hogy áldják meg népét: „Áldjátok meg Izrael fiait, ezekkel a szavakkal: »Áldjon meg az Úr!«” (Szám 6,23–24). Ez nem egy jámbor biztatás, hanem egy konkrét kérés. Fontos, hogy a papok ma is adjanak áldást Isten népére, fáradhatatlanul; és hogy az összes hívők áldáshordozók legyenek, hogy ők is áldást adjanak!

Az Úr tudja, hogy áldásra szorulunk: az első dolog, amit a teremtés után tett, az volt, hogy jót mondott mindenről, és nagyon jót mondott rólunk [emberekről].

De most, Isten Fiával, nemcsak áldó szavakat kapunk, hanem magát az áldást: Jézus az Atya áldása. Benne az Atya, mondja Szent Pál, „minden áldással” megáld bennünket (Ef 1,3). Valahányszor megnyitjuk szívünket Jézus előtt, Isten áldása belép az életünkbe.

Ma Isten Fiát, a lényegénél fogva áldottat ünnepeljük, aki az anyán, a kegyelemből áldotton keresztül érkezik hozzánk. Mária így Isten áldását hozza el nekünk.

Ahol Mária van, oda Jézus is érkezik. Ezért be kell fogadnunk őt,

mint Szent Erzsébet, aki beengedte őt házába, és rögtön felismerte az áldást, majd így szólt: „Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse!” (Lk 1,42). Ezeket a szavakat ismételjük meg az üdvözlégyben.

Ha helyet adunk Máriának, akkor áldást kapunk, de áldani is megtanulunk. A Szűzanya ugyanis azt tanítja, hogy az áldást azért kapjuk, hogy továbbadjuk.

Ő, az áldott, áldás volt mindazoknak, akikkel találkozott: Erzsébetnek, a kánai ifjú házasoknak, az imateremben egybegyűlt apostoloknak… Mi is azt a feladatot kaptuk, hogy áldjunk, hogy Isten nevében jót mondjunk. A világ súlyosan szennyezett attól, hogy rosszat mondunk és rosszat gondolunk másokról, a társadalomról, önmagukról. Csakhogy

a megszólás [a rosszat mondás] mindent beszennyez, mindent elront, az áldás viszont új élettel ajándékoz meg, erőt ad a mindennapi újrakezdéshez.

Kérjünk Isten anyjától azt a kegyelmet, hogy Isten áldásának örömteli hordozói legyünk mások számára, miként ő áldáshordozó számunkra!

 Forrás:magyar kurír

 

Ha kíváncsi vagy, hogy mit jelent érett embernek lenni.....

''Csak Krisztusban találjuk meg a valódi szeretetet és az élet teljességét. Ezért ma arra hívlak benneteket, hogy nézzetek Krisztusra. Ha kíváncsi vagy a saját misztériumodra, nézz Krisztusra, aki megadja neked az élet értelmét! Ha kíváncsi vagy, hogy mit jelent érett embernek lenni, nézz Krisztusra, aki az emberiség teljessége. És ha kíváncsi vagy a szerepedre a világ (…) jövőjében, nézz Krisztusra. Csak Krisztusban fogod tudni beteljesíteni a lehetőségeidet (…) mint a világ közösségének polgára!" Szent II. János Pál pápa

Beszéd középiskolásokhoz, Madison Square Garden, New York, 1979. 10. 03.

Nem teszünk úgy, mintha az élet csupán szépségekből állna

"Nem teszünk úgy, mintha az élet csupán szépségekből állna. Tudatában vagyunk a bűn, a fájdalom, a szegénység sötétségének. De tudjuk, hogy Jézus legyőzte a bűnt, és a saját fájdalmain keresztül eljutott a feltámadás dicsőségébe. Mi pedig misztériumának fényében élünk, halálának és feltámadásának misztériumában. Mi a húsvét emberei vagyunk és az alleluja az énekünk." Szt. II. János Pál pápa

 Úrangyala imádság, Adelaide, Ausztrália, 1986. 11. 30.