2015. január 25., vasárnap

Miért megy el egy fiatal, szép, életrevaló lány szerzetesnek?

Sokakat meglepett, hogy Ancsi bejelentette itt hagyja a világi életet és elmegy szerzetesnővérnek. Szerette a családját, munkahelyét, a gyermekeket, a plébániaközösséget. Sok hívő is értetlenül állt és sajnálták, esetleg már el is temették.
Ilyenkor jönnek a kérdések: Csalódott a szerelemben?
     Rábeszélte valaki?
     Valami titkos, rejtett dolog van az életében?

Nem is könnyű ezt megérteni, mert van benne valami misztérium hasonló ahhoz, mint mikor egy lány szerelmes lesz egy fiúba és már nem érdekeli a többi 1000 fiú csak az az egy fiú, aki a szívét rabul ejtette. Hasonlóan történik ez az Istennel, mivel az Isten személyesen szeret minket, és egészen közel jön hozzánk. És megtörténik, hogy valakit megigéz Jézus tekintete, szépsége, jósága és ez annyira betölti szívét, hogy úgy érzi nem fér bele ebbe a kapcsolatba egy fiú sem. De Isten megadja a szabadságot, annak akit meghív egy ilyen szoros kapcsolatra. Nem kényszerít senkit arra, hogy csak az Ővé legyen, ha nem így dönt, az Istenben nem lesz sem harag, sem bosszú, csak szeretet. Mert az Isten csak szeretet és a szerzetesi hívatást csak akkor érdemes vállalni, ha lenyűgözött és megérintett az Isten szeretete, ami sokkal több, mint egy emberé és egészen más, mivel az Isten lélek.
A szerzetes nem elit katolikus keresztény, ugyanolyan esendő mint bárki, küzdő, hús- vér ember, akit újra és újra magával ragad az Isten gyöngéd jósága és irgalma. A szerzetes olyan ember, akit szíven talált az Isten. Egyedül ezért érdemes elmenni papnak vagy szerzetesnek.
Csalódásból nem fakadhat boldog élet és nem is jellemző, hogy valaki ezért választaná a szerzetesi hívatást. Ez egy tévhit. A másik tévhit, hogy olyan kis szende, ügyefogyott fiatalok valók szerzetesnőnek, mert ott nincs élet, sem boldogság. Ha egy fiú megérdemel egy szép lányt akkor az Isten nem? Vagy sajnáljuk Tőle?
Szerzetesi életem kezdetén sokszor feltették nekem a kérdést, : „Jé a kedves nővér szokott nevetni és szabad?  Soha nem értettem, hogy miért nem nevethetnék, hiszen, ha valaki boldog akkor automatikusan jó kedve van. Isten az élet teljessége és az igazi boldogság forrása, minél közelebb vagyunk hozzá annál jobban megtapasztaljuk az igazi boldogságot. Az igazi boldogság nem egy szenvedés és problémamentes állapot, hanem a tiszta szeretet és öröm túlcsordulása a szívünkben. És ezzel ajándékozza meg az Úr azt, aki Őt választja. Ahogy nem sajnáljuk a házasságban élőket, azért mert csak egy férfit vagy nőt választottak egy életre és az összes többiről lemondtak, úgy nem kell sajnálni azokat a fiatal lányokat vagy fiúkat sem, akik „CSAK” az Istent választják. Benne mindent megkapnak és még annál is többet.
Úgy ahogy egy házasságban naponta tenni kell azért, hogy az a házasság jól működjön, a szeretetkapcsolat élő maradjon ugyanúgy a szerzetesi életben is naponta tenni kell azért, hogy az istenszeretet ki ne hűljön a szerzetes szívében. A jó kapcsolat úgy marad meg a házasságban, ha a házastársak fontosak egymásnak, sokszor beszélnek egymással és szakítanak időt egymásra. A szerzetességben is hasonló a helyzet, mi ezt a beszélgetést imádságnak hívjuk, és ezért is van sok imádság a szerzetes életében és ezért van az, hogy bizonyos dolgok nincsenek egy szerzetes életében. Az Istennel való kapcsolat kap prioritást és minden ennek rendelődik alá.

Mi van akkor, ha valaki elmegy szerzetesnek és mégsem lesz az, meggondolja magát?

Ismét jönnek a kérdések, ítéletek: miért jött haza? biztos nem bírta stb.
A rendbelépéstől az örökfogadalomig hosszú út vezet, ez kb. 6-8 év. Ez az időszak pont ezért olyan hosszú, hogy a fiatalnak legyen ideje átgondolni hívatását és ha esetleg felismeri, hogy más az ő útja szabadon elmehet.
Ha valaki ebben az időszakban megy el semmi tragédia nincs, hiszen a jelöltidő és a noviciátus ezért vannak, hogy jobban felismerjék hivatásukat.

A szerzetesi élet egy közösségi élet, melyben az Isten után ott van egy közösség, aki engem befogad. Ez a közösség emberekből áll. A hivatás másik fontos összetevője, hogy a közösség igent mond rám, befogad és az új tag is ismerkedik a közösséggel, tanul beilleszkedni.
Szerzetesnek csak testileg-lelkileg egészséges fiatalt lehet felvenni, mert a szerzetesi élet és ezen belül a közösségi élet komoly alkalmazkodó- és teherbíró képességet kíván.
Nálunk, Ferences Szegénygondozó Nővéreknél a Rendbelépést megelőzi egy hosszabb ismerkedési időszak. Pl. van egy fiatal lány, valami mocorog benne, de még ő sem tudja mi az és eljön hozzánk lelki napra, aztán nyáron a lelkigyakorlatunkra, utána mindegyik házunkba elmegy egy-egy hétre, hogy lássa, kipróbálja ezt az életet, tartja velünk a kapcsolatot és ezek a találkozások segítik őt, hogy dönteni tudjon. Ha úgy érzi, hogy ez az amire ő vágyik kéri a felvételét a Közösségbe.
A Tanács meghallgatása után az általános főnöknő dönti el, hogy felvételt nyert-e az illető.
 A felvétel után megkezdődik a jelöltidő, ami 1-2 év. A jelöltidő alatt a fiatal beköltözik a Közösségbe és ismerkedik a szerzetesi élettel, részt vesz a különböző szolgálatokban. Ebben az időszakban a jelöltmesternő kíséri, aki számára tanításokat tart. Ahhoz, hogy a szívében is meg tudjon érkezni a közösségbe és elcsendesedjen az imában, szükséges, hogy felvegyen egy távolságot az addigi életterétől.
A jelöltidő egy nagyon szép és izgalmas időszak, még minden az újdonság erejével hat, sok közös program, esemény és feladat színesíti. Emellett egy küzdelmes időszak, hiszen sok új dolgot kell megtanuljon, megszokjon, elfogadjon, amit eddig nem csinált, vagy teljesen másképp csinált.


                                                                                              Takács M. Klarissza
                                                                                  ferences szegénygondozó nővér



2015. január 7., szerda

A szegénység és az engedelmesség fogadalma


A Krisztustól jövő felszólítás egészen személyes: „Add el, amid van…, aztán jöjj és kövess engem!”
(Mk 10,21)
Ez a felszólítás arra hív, hogy mindenben kizárólag Isten akaratát kövessük és a szívünk középpontjában az Isten foglaljon helyet, ne a pénz és ne a hatalomvágy.
Szent Ferenc felismerte, hogy az ember szívét mennyire képes megkötözni a pénz és a hatalom, ezért elhatározta, hogy vigyáz a szívére, és ezektől szabadon él. Közösségét Kisebb Testvérek Rendjének nevezte el, hogy legyenek mindenkinél kisebbek.
„Akik igazán lelki szegények azok az Úr példáját követve semmit se sajátítanak ki és nem védelmeznek sajátjukként, hanem úgy élnek ebben a világban, mint zarándokok és jövevények.” (Regula 22.pont)
A szegénység fogadalma felszabadít, hogy egészen az Istené legyek. És ebben a pontban a három fogadalom találkozik egymással, hiszen mindegyik fogadalom ebben segít, ez a lényege, hogy egészen az Istené legyek, mindentől szabadon.
Ezért nem gyűjtögetünk, nem a pénzért dolgozunk, nem keressük az elismerést. Egyszerűen élünk, mindennek örülünk és szabadon használjuk a földi javakat mások szolgálatára.
Sajnos a mai világ a szegénységet csak arra redukálja, hogy valaki kisemmizett, nyomorog, pedig a szegénységnek sok arca van.
A lelki szegénységből fakad a külső szegénység. A lelki szegénység azt jelenti, hogy odaadjuk amink van. A szív igazi szegénysége azt jelenti, hogy az ember többé már nem önmagáé – hanem Istené, az Egyházé, az embereké.
A szegénység lelke önmagunk odaajándékozása. Kezdjük az apró dolgokon: pl. hagyom, hogy mások felborítsák a napi időbeosztásomat és megzavarják terveimet, és aki épp segítséget kér tőlem szánok rá időt és energiát az életemből. Világos azonban, hogy az ajándékozásban is egyensúlynak kell lennie: vannak elsődleges feladataim, amelyeket el kell végeznem, de a szívem segít, hogy a kötelességemet is elvégezzem és a másikon is segítsek.
A külső szegénységre gyönyörű példa a Szentcsalád: szerény, egyszerű élete, mértéktartó, de nem éheznek, nem nélkülöznek. Hisznek a Gondviselésben, rábízzák az életüket Istenre. Megvan a mindennapi kenyerük, és van idejük Isten dicséretére.
A szegénység megélésének sok formája lehetséges. Pl: egy karthauzi szemlélődő szerzetes szegénysége: a némaság, a magány, a böjt. Míg egy aktív szerzetesrend tagja számára az, hogy nem mindig van ideje rendesen megebédelni, mert csak negyed órája van és újra mások rendelkezésére áll.
Az engedelmesség
Ez ma nem egy divatos dolog, sajnos nagyon negatív lett a tartalma, mintha az aki engedelmeskedik megfosztaná magát valamitől. Holott sem egy társadalom, sem egy város sem egy család nem lesz egészséges, ha nem működik benne az engedelmesség. Ha az autós nem tartja be a Kresz szabályt annak sok halálos áldozata lesz.
Az engedelmesség latinul obedientia, azt jelenti odahallgatás. Ez az engedelmesség gyökere, lényege: meghallani az Isten szavát és azt követni, figyelmes hallgatás az Istenre. Nagyon szépen fejezi ki ezt a Kerek templom főoltárának a képe, ahogy a kis Szűz Mária figyel-odahallgat Szent Annára.
A szerzetesi engedelmesség nem katonai fegyelem és nem infantilis gyermekek rendre utasítása. A szerzetesi engedelmesség Krisztus engedelmességének a követése. Annak a Krisztusnak, aki azt mondta: „Az én eledelem az, hogy teljesítsem mennyei Atyám akaratát” és „Nem azért szálltam alá a mennyből, hogy a magam akaratát teljesítsem, hanem annak akaratát, aki küldött” (Jn 6, 38).
Jézus engedelmessége váltott meg bennünket.
A szeretetből fakadó engedelmesség egységet eredményez egy társadalomban, egy városban, egy plébániaközösségben, egy családban.
Az engedelmesség fogadalmában odaadjuk az akaratunkat Istennek. Könnyű a másik embert legyőzni, a legnagyobb dolog a magunk felett aratott győzelem, amikor saját akaratunknak képesek vagyunk meghalni. Az engedelmesség megélése egy konkrét személy, az elöljáró iránti engedelmességben mutatkozik meg. Az engedelmesség a hit cselekedete. A szerzetes, amikor az elöljárójának engedelmeskedik, valójában az Istennek engedelmeskedik, mert az elöljáró őt képviseli.
„Az Úr Jézus példájára, aki akaratát Atyja akaratába helyezte, a testvérek és nővérek ne feledjék, hogy Istenért lemondtak saját akaratukról. Ne keressenek uralmat vagy hatalmat egymás fölött. A szeretet lelkével önként szolgálják egymást és engedelmeskedjenek egymásnak. Ez a mi Urunk Jézus Krisztus igaz és szent engedelmessége.” (Regula 25. pont)

                                                                                              Takács M. Klarissza
                                                                                  ferences szegénygondozó nővér