2012. január 30., hétfő

Február 2.-a a szerzetesi hivatásokért való imanap - M. Klarissza nővér gondolatai

„JÖJJ, KÖVESS ENGEM”

Jézus az apostolok kiválasztása előtt az egész éjszakát imádságban töltötte. Minden döntését mennyei Atyjával megbeszélve, az Ő tetszését keresve hozta meg.
Az apostolok kiválasztása nem csodálatos, átlag feletti tulajdonságok mentén történt. Nem volt bennük semmi rendkívüli- egyszerű, gyarló, átlagemberek, mint a többség: halászok, vámosok, írni, olvasni sem tudtak. Viszont életrevalóak, képesek voltak egy családot eltartani, talpraesettek. Jézus  őket választotta ki.
Egy fontos dologgal rendelkeznek, és erre tud építeni az Úr: készségesek a jóra, szívük nyitott az Úrra. Képesek elhagyni addigi életüket és képesek változtatni, hagyják, hogy Jézus átalakítsa őket.
 Jézus ma is meghív és mondja: „JÖJJ, KÖVESS ENGEM”.
Köves engem, úgy ahogy vagy, nem a tehetségedre vágyom, nem a rendkívüli tulajdonságaid kellenek, nem kell nekem bizonyíts és ezért rekordokat megdönts, úgy gyere ahogy vagy. 

Egy dolgot kérdez Jézus: Szeretsz engem? Ez az egyetlen és legfontosabb dolog.

Merjük az Atya ölébe vetni magunkat és követni Jézust oda ahová Ő küld. Életünk egy csodálatos kaland lesz, ahol Jézus mutatja az utat és mi Rá tekintve, arcát szemlélve követjük síkságon és hegyvidéken, sivatagban és dús legelőkön egyaránt. A lényeg, hogy Ő velünk van. Ehhez kell a Lélek bátorsága és a bizalom, hogy higgyük, vele mindig jó úton járunk.
Jézus küld, hogy légy vigasz és bátorító szó, küld, hogy megetesd az éhező gyermeket és rá nyisd az ajtót a szomszédodban lakó magányosra, gondoskodj a betegről, beszélj Jézusról kicsiknek és nagyoknak, küldd, hogy légy gyógyszer a testvéred számára.
   Tegnap bementem egy idős fekvő beteg nénihez, akit ott találtam éhesen és sírt, hogy a fia minden pénzt, amit a gyermekei után kap, alkoholra költi, nincs mit egyen, de kedve sincs enni. Ez a néni hamarosan bekerül egy barátságos idős otthonba, ahol gondoskodni fognak róla, de vajon hány ilyen idős beteg van? És van-e aki segítsen neki? És a gyermekek sorsáról is gondoskodni kell.
Jöjj, kövess engem…. Mondja Jézus halkan és szelíden, mondja szüntelen 2000 évvel ezelőtt és mondja ma is Neked, aki e sorokat olvasod.

                                                                                   M. Klarissza
                                                                        ferences szegénygondozó  nővér

2012. január 28., szombat

Milyen jóságos és szeretetreméltó lelkű vagy, Uram, mindenben!

Sienai Szent Katalin szűznek „Az isteni gondviselés" című párbeszédes művéből

Amikor az örök Atya kimondhatatlan jóságával rátekintett erre a lélekre, így kezdett beszélni:
„Ó, szeretett leányom, elhatároztam, hogy mindenképpen irgalmas leszek a világhoz, és minden szükségében gondját akarom viselni az embernek. De tudatlanságában az ember, mint a halált, úgy utasítja vissza azt, amit én életként ajándékozok neki, és így éppen saját magával szemben lesz szörnyű kegyetlen; de én mégis állandóan gondot viselek rá. Ezért azt akarom, hogy te tudjad: minden, amit az embernek adok, végtelen gondviselésemből származik.
Ezért van az, hogy amikor gondviselésemmel megteremtettem az embert, magamba tekintettem, és foglya lettem teremtményem szépségének: mert azt határoztam, hogy szerető' gondviselésemmel a saját képemre és hasonlatosságomra teremtem meg őt, sőt adtam neki emlékezetet is, hogy el ne feledje a jótetteimet. Azt akartam, hogy az ember az örök Atya hatalmából is részesüljön.
Ezenfelül adtam még neki értelmet is, hogy Fiam bölcsességében megismerje és megértse az én akaratomat, aki lángoló atyai szeretetemben minden kegyelem forrása és ajándékozója vagyok. Adtam még neki akaratot is, hogy szeretni tudjon, megajándékoztam a Szentlélek kegyelmével, hogy tudja szeretni mindazt, amit az értelmével megismert és belátott.
Mindezt pedig azért tettem jóságos gondviselésem­mel, hogy az ember képes legyen majd a boldog örök másvilágban végtelen örömmel egyedül csak engem szemlélni, és belőlem élni. Amint már máskor elmondtam neked, bezárult az ég ősszülőtök, Ádám engedetlensége miatt: és ebből az engedetlenségből áradt szét azután az egész világra minden rossz.
Hogy pedig engedetlensége büntetését, a halált elvegyem az embertől, mindent felülmúló szerető gondviselésemmel odaadtam nektek egyszülött Fiamat, hogy ő segítsen nyomorúságtokon. Nagyon engedelmessé tettem őt, hogy az emberi nem megszabaduljon attól a romlástól, amely ős szüleitek engedetlensége következtében szétáradt a világon. Ezért mintegy a szeretet foglyaként őszinte engedelmességgel sietett a szent kereszten való gyalázatokkal tetézett halála felé, és szent halála közvetítésével felkínálta nektek az életet nem embersége, hanem istensége erejével."

2012. január 26., csütörtök

Adamcsik M. Cecília nővér nekrológja január 26-án

                    Cecília nővér  (1909-1995.)
                      
                 „ Az élő hit mindig tevékeny.”

A lajosvárosiak Cecília Nővérnek ismerték, és a születési nevét kevesen tudták. Valójában Adamcsik Izabella Klára néven született 1909. augusztus 7-én, és Ferences Szegénygondozó Nővérként vette fel a  Mária Cecília nevet. A története, amit ismerek, Egerben játszódik, pontosabban Lajosvárosban. A legkorábbi esemény, amit vele kapcsolatban Visontai Andrásné (Terike) elmondott, a következő:
„Az 1950-es évek végén a Sóház utcában lakott, és onnan járt a Lajosvárosi Templomba, ahol kántor volt. Akkoriban én és a férjem sekrestyésként dolgoztunk, így napi kapcsolatban voltunk Cecília nővérrel. A kántorizálás mellett irányította a munkánkat, énekkart szervezett, és karitatív tevékenységet is végzett, amire a legszegényebbeken való segítés motiválta. Azt mondta, hogy újra kellene éleszteni a karitast. A szegények, öregek, betegek ápolását, látogatását, imaközösségek alakítását szorgalmazta. Karácsonykor csomagokat osztott szét a rászorulók között. Mindig talált támogatókat, és segítőket.”
       A jelenleg működő lajosvárosi karitas csoportnak erre az időszakra nyúlnak vissza a gyökerei.
Én 1975-ben találkoztam vele, ami nagyon elevenen él az emlékezetemben. A helyi járat megállójában várakoztam, munkába igyekeztem. Ő is ott állt, és megszólított.  Azt kérdezte tőlem, hogy, járok-e templomba. „Igen, járok.”- válaszoltam, és tovább folyt a beszélgetésünk. Szóba került az énekkar is, megemlítette, hogy kórustagokat keres. Mindig szerettem énekelni, ezért megígértem neki, hogy lehetőségeim szerint segítek mindenben.  Ez így is történt. Azóta a kóruson vagyok, először, mint énekkari tag, majd 1992-től kántorként.
Hogy az időbeli sorrendet kövessem, visszatérek az 1980-as évek elejére. Ekkor költözött Cecília Nővér a Kolozsvári utcába, abba a házba, ahol most a RÉV működik. Sokan segítettünk a ház rendbe tételében, berendezésében.  A ház egyik szobájában tárolta a hívek adományait, elsősorban ruhaneműket, és adta tovább a rászorulóknak. Eltökélte, hogy egy kis „kápolnát” alakít ki a házban. Ezt adományokból valóra is tudta váltani. A bútorokat, a házi oltárt és a tabernákulumot Visontai Andrásné fia, Visontai Tibor és egy társa készítette el. Itt gyűltünk össze minden csütörtökön 15 órakor, és elvégeztük a  Szeretetláng Engesztelő Imaórát. 

Katona Rózsa, aki az édesanyját kísérte el, így emlékszik vissza:
„Az édesanyám rendszeresen járt ide imádkozni. Általában 8-12 asszony gyűlt össze a kb. 16 m2-es szobában.Középen állt az asztal, azon a „Jézus Szíve” és a „Mária Szíve” szobor, szenteltvíz, imakönyv, rajta egy rózsafűzér és két gyertyatartó. Oldalt egy harmóniumot helyeztek el.  Az oltáriszentség a bejárattal szemközti falon függő tabernákulumban volt elhelyezve. Az előimádkozó külön ült, a többiek az oldalt felállított két személyen padokban. Az együttlét és a közös imádság egyaránt élmény volt számunkra. Sajnos Cecília Nővér halála után a szobát kiürítették, és a tárgyak különböző helyekre kerültek.”
Az imádságos lelkület viszont megmaradt, és a plébánián jelenleg is több imacsoport működik.
86 évesen még mindig aktív volt, rendszeresen járt a templomba. Egy vasárnap azonban nem jött el. A szentmise után elmentek néhányan a lakására, mert aggódtunk érte. Akkoriban már különböző egészségi problémái voltak: nehezére esett a járás, gyakran érezte gyengének magát. Látogatói az ágyban fekve találták, rosszul volt. Azonnal a kórházba szállították, de már nem tudtak segíteni rajta. 1995. január 26-án elhunyt.

Kántorként természetesen Cecília Nővér előttem a példa. Minden misén, litánián ott volt, sokat gyakorolt, a misékre felkészülten érkezett. Pontos volt, és fegyelmet tartott. Tőle hallottam először, hogy aki énekel, az kétszeresen imádkozik. A hivatástudata nagy hatással volt rám, ezért, amikor 1984-ben lehetőségem adódott, hogy kántorképzésen vegyek részt, minden egyéb teendőmet háttérbe szorítva, elkezdtem az iskolát. A négy év alatt sokat tanultam, de még nagyon keveset tudtam. 1992. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén ültem először az orgona mellett. Bizonytalan voltam magamban, talán nem is leszek alkalmas arra, hogy átvegyem a kántornő feladatát. Nagyon sok biztatást kaptam a családomtól: nem adhatom fel, higgyem el, képes vagyok rá. Azt tettem, amit tehettem: nagyon sokat gyakoroltam, és a mai napig így teszek.
Hittel, nagy elszántsággal kell végeznünk a munkánkat, ahogyan Cecília Nővértől láttuk.

Eger, 2012. január 25.

                            Kovács Imréné (Margó)




Reményik Sándor: Csendes csodák

Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.

Tedd a kezedet a szívedre
Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog,
Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodásabb dolog?

Nézz a sötétkék végtelenbe,
Nézd a kis ezüstpontokat:
Nem csoda-e, hogy árva lelked
Feléjük szárnyat bontogat?

Nézd, árnyékod hogy fut előled,
Hogy nő, hogy törpül el veled.
Nem csoda ez? – s hogy tükröződni
Látod a vízben az eget?

Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök.

2012. január 25., szerda

A világban, de nem a világból

Nagy Szent Gergely pápának az evangéliumokról mondott szentbeszédeiből

Buzdítani szeretnélek benneteket, hogy hagyjatok el ti is mindent, de mégsem merem. Ha viszont nem tudtok lemondani a világ minden javáról, akkor legalább úgy tartsátok meg azokat, hogy miattuk ne ragadjatok meg a világban. Birtokoljátok ugyan a földi dolgokat, de azok ne birtokoljanak titeket. A lelketek legyen az úr
mindenek fölött, ami a tiétek, nehogy a földi dolgoktól meghódítva, azok ragadják hatalmukba lelketeket.
Használjuk tehát az ideig valókat, vágyakozzunk viszont az örökkévalók után; az ideig valók legyenek velünk e vándorutunkon, az örökkévalók pedig majd óhajtott célba érésünkkor. Tekintsük szinte mellékesnek evilág dolgait, de annál jobban törekedjünk és figyeljünk az eljövendőkre.
Irtsuk ki gyökeresen a bűnöket, nemcsak tetteinkből,, hanem a szív érzéseiből is. Ne tartson minket távol az Úr lakomájától a test gyönyöre, kíváncsiság, aggoda­lom vagy hiú becsvágy. Ami tisztes dolog van itt a világban, arra mindig ügyeljünk, hogy szolgaija ugyan a testünket a földi dolog, de a lelkünknek sose ártson.
Testvérek, tehát nem merjük nektek azt tanácsolni, hogy hagyjatok el mindent. Ha úgy tetszik, mindent megtartotok és mégis mindent elhagytok, ha úgy használjátok fel az ideig valókat, hogy egész lélekkel az örökkévalókra törekedtek. Mert e világot hasznára fordítja az ember, de szinte mégsem használja azt az, aki a szükséges dolgokat élete szolgálatára fordítja ugyan, de nem hagyja, hogy azok uralkodjanak fölötte, így csak külsőleg szolgálja őt a világ, de a lélek belső szárnyalását nem akadályozza. Akik tehát így élnek, azoknak az összes földi dolog valóban nem a vágyukat elégíti ki, hanem csak szolgálja az életüket. Semmi se korlátozza tehát a lelketek vágyát, és semmi földi kívánság se béklyózzon le titeket.
Ha megkedvelnél valami földi jót, forduljon lelked a tökéletesebb javak felé: az égiek felé; ha riasztana valami földi rossz: tárd lelked elé az örök kárhozatot, hogy lelked meg ne zavarja többé sem a földi jó, sem a földi rossz, amit itt láthatsz.
Mindezek megvalósításában segít bennünket az, aki Közbenjáró az Isten és az emberek között, maga Jézus Krisztus; ővele gyorsabban elérünk majd mindent, ha igaz szeretettel ragaszkodunk hozzá, aki az Atyával és a Szentlélekkel él és uralkodik, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.

2012. január 23., hétfő

M. Lúcia nővér felhívása a Taizéi imaórára a siófoki rendházukban

Siófoki rendházunkban, 2011. júniusában néhány lelkes fiatallal elkezdtük szervezni a taizéi imaórát!
Számomra nagy örömet jelentett ez a kezdeményezés, mivel már voltam többször ilyen imaórán, és nekem ez az egy óra mindig sokat adott! Például, ezeken az alkalmakon gyűjtöttem bátorságot ahhoz, hogy saját szavaimmal dicsérjem az Urat, kérjem Őt és áldjam a sok jóért amit nekem juttatott! Az Istennel való személyes kapcsolat alakulását segítette!
Emiatt is nagyon örültem, mert azt gondolom, hogy ez egy lehetőség lehet más fiatal számára is abban, hogy az Istenre figyeljen a csendben, az énekek szövegein keresztül, a Szentíráson keresztül. Azt gondolom, különösen a fiatalok számára nagyon fontos, hogy megérezzék, a keresésük elején az Isten közelségét, a szeretetét.
Januárban 8. alkalommal jöttünk össze néhányan, hogy együtt az Istent dicsérhessük.


                                  Az alkalmak minden hónap 2.péntekén 19-órától vannak,
                                    amelyre szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!
                              Az imaórák helyszíne Siófok, Kele utca 23. Ferences rendház.

M. Lúcia
ferences szegénygondozó nővér

2012. január 22., vasárnap

Üdvözöllek, irgalmasság Anyja, szép reménység, megbocsátás Anyja;

Üdvözöllek, irgalmasság Anyja, szép reménység, megbocsátás Anyja; Istenszülő, kegyelmek szent Anyja, égi-tiszta örvendezés Anyja. Szent Szűz, áldunk!

Új tavaszvölgy, liliomillattal, elárasztva mennybéli javakkal; jöjj, Szűzanyánk, hathatós szavaddal, szállj le hozzánk, ments meg irgalmaddal. Szent Szűz, áldunk!

Égi Atyánk megteremtett téged, Egyszülöttje betöltötte méhed; termő ággá ojtott a Szendétek, zengjen áldás mindhárom Személynek. Szent Szűz, áldunk! Ámen.

2012. január 20., péntek

Ahol a Ferences Szegénygondozó Nővérekkel is találkozhatsz

A megszentelt élet napja

Több éve kialakult hagyomány Mátraverebély-Szentkúton, hogy február 2-án a szerzetesközösségek képviselőivel együtt ünneplejük meg a vita consecrata napját.
Ebben az évben a 9:30-kor kezdődő „katekézist” Majnek Antal OFM, munkácsi püspök tartja, Az evangéliumi szegénység címmel.
Ő lesz a 11.00-kor kezdődő ünnepi szentmise főcelebránsa is.
Ezt követően rövid szertartás keretében újítjuk meg életünk felajánlását és tisztelgünk Boldog II. János Pál pápa ereklyéje előtt. A 9.30-kor kezdődő szentmisére híveket is szeretettel várunk. 
forrás: www.szentkut.hu


A  megszentelt élet napján Mátraverebély - Szentkúton a szerzetesek között a Ferences Szegénygondozó Nővérek is megújítják életük felajánlását. Ez alkalommal van lehetőség velük találkozni.

"Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás"

Budaörs, Kő-hegy, Szeplőtelen Fogantatás temploma
A hagyományos katolikus hit szerint Mária, Jézus anyja különleges kegyelem által soha nem követett el bűnt, mivel Isten eleve megóvta őt az áteredő bűn hatásától. Ezt a tökéletes védettséget nevezzük szeplőtelen fogantatásnak. E megfogalmazás negatív jellege mellett az egyház valami fontosat, nevezetesen Mária különleges szentségét akarta kifejezni. Életének első pillanatától kezdve a szentség különleges ragyogása gazdagította Máriát - nyilatkozta róla a II. vatikáni zsinat (Lumen gentium 56). A keletiek a "panagia" görög szót használják Máriával kapcsolatban, mely az egészen szent életre utal. Ez a hit az egyházban egy nagyon ősi hagyományon alapszik, mely valójában a Szentírásra támaszkodik, ahol Gábor angyal így köszönti Máriát: "Üdvöz légy, kegyelemmel teljes!" (Lk 1,28).
Jóllehet a hagyomány "egészen szent"-nek nevezi Máriát, a teológusok mégis feltették kérdéseiket. Elsőnek azt, hogy ha Jézus az egész világ megváltója, melynek Mária is a tagja, még ha ő egészen szent is, hogyan lehet Jézus az ő számára is megváltó? Sem Szent Bernát, sem Aquinói Szent Tamás, sem Szent Bonaventúra nem tudta ezt a látszólagos ellentmondást feloldani. A 13. század jelentős skót teológusa, a doctor subtilis címet kiérdemelt Duns Scotus (1265-1308) talált erre megoldást, amikor kifejtette, hogy Mária a Fia révén elővételezett megváltásban részesült. Ettől kezdve Scotus a doctor marianus tiszteletcímet is megérdemelte. Végül is ezt a megfogalmazást ismerte el az egyház, amikor másfél évszázada, 1854. december 8-án az Ineffabilis Deus kezdetű apostoli konstitúció bullájában Boldog IX. Piusz pápa kifejtette: "A kimondhatatlan Isten egyszülött Fiának kezdettől fogva és a századok előtt anyát választott. Csodálatosan elhalmozta őt mindenféle égi kegyelmi ajándék bőségével, hogy ő a bűn minden szennyétől mindig teljesen mentesen és teljes valójában szépen és tökéletesen, az ártatlanság és a szentség teljességének példáját nyújtotta, teljesen mentes lévén még az áteredő bűn szennyétől is" (DH 2800-2801). Ezután a pápa kimondta a hittételt: "A Boldogságos Szűz Mária fogantatásának első pillanatában, a mindenható Isten egyedülálló kegyelméből és különleges kegyéből, az emberi nem Üdvözítőjének, Jézus Krisztusnak érdemeire való tekintettel, az áteredő bűnnek minden szennyétől eleve megőrizve mentes volt." (DH 2803) A Szent Péter bazilika kupoláján még ma is láthatóak azok a bádogfülek, amelyekre gyertyákat erősítettek, és így világították meg a kihirdetés napjának estéjén a katolicizmus központi templomát.
Az ünnepélyes formula kihirdetése előtt azonban már kétszáz évvel a szicíliai Palermo városa, melynek a fő patrónusa a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatása, már hivatalosan kérte a Szentszéket a dogma kimondására. 1850-ben a szicíliai püspöki kar IX. Piusz kérdésére válaszolva kijelentette, hogy a kihirdetendő dogma a Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatásáról mindig is a szicíliai keresztények hitének és jámbor hagyományai örökségének teljes és elidegeníthetetlen részéhez tartozott. II. János Pál pápa ez év októberében levelet intézett Salvatore de Giorgi palermói érsekhez, a szicíliai püspöki konferencia elnökéhez, és lelki közelségéről biztosította a Szicíliában élő katolikusokat, akik az évforduló kapcsán egyesülnek Róma püspökével.
Négy évvel később, 1858. február 11-én - mintegy a dogma kihirdetésének az igazolására - egy tizennégy éves francia parasztlány, a teológiai kérdésekben teljesen járatlan Bernadette Soubirous a Lourdes melletti Gave folyó közelében lévő barlang oldalában egy ragyogó fényességű asszonyalakot látott, aki neki így mutatkozott be: "Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás" (Que soy era Immaculada Concepcion). 2004. augusztus 15-én azért látogatott el II. János Pál pápa a közismert francia kegyhelyre, hogy emlékeztessen e hittétel jelentőségére és aktualitására. Magyarországon pedig Prohászka Ottokár, székesfehérvári püspök emlékeztetett arra, hogy hagyományosan a "Pázmány-egyetem alapszabályai megkívánják, hogy tanárok s tanítványok készek legyenek a szeplőtelen fogantatásért síkra szállni".
Milyen értelmet ad az egyház a szeplőtelen fogantatás dogmájának? Máriát úgy állítja a keresztény hívek elé, mint akiben az Isten által elgondolt tökéletes emberség megvalósult. A példa nem egy hős vagy egy kiváló tudós, hanem egy fiatal leány, aki egyszer s mindenkorra kimondta az igent Isten előtt, mindvégig hűséges maradt az ő szavához és Fiában való hite még a szenvedés legnehezebb órájában sem ingott meg.

Kránicz Mihály
forrás: Új Ember Magazin

2012. január 19., csütörtök

Mi ad erőt a Szegénygondozó Nővéreknek?

Aki a szegények után indul, annak el kell készülnie, hogy ezeregy panasszal fog találkozni a szegények nyomortanyáin;el kell készülnie, hogy a szegényeket inkább szellemmel, mint kenyérrel lehet lecsitítani, így állandóan a Szentlélek 7 ajándékára van utalva. Állandóan a Szentlélek Úristennel kell összeköttetésben maradnia. Ezért kell különösképpen imádnia és tisztelnie minden Szegénygondozó Nővérnek a Szentlélek Úristent…
                Oslay Oswald ofm


2012. január 17., kedd

Ima hivatásért


Mennyei Atyám! Te teremtettél engem és jóságodban kijelölted életem útját is, hogy azon járva érjem el örök üdvösségemet. Engedd felismernem, hogy milyen terveid vannak velem, mutasd meg nekem hivatásomat. Mutasd meg, hol tudnám a legjobban használni erőimet, s hol tudnálak téged a legjobban szolgálni. Engedd, hogy jól válasszam meg hivatásomat, alaposan elsajátítsam és megfelelően teljesítsem abban feladatomat. Engedd, hogy egész életem téged dicsőítsen.
Ámen.

II. János Pál gondolatai

Házszentelés a Ferences Szegénygondozó Nővéreknél




2012. január 16., hétfő

Hogyan lehet a 21. században olyan életet vállalni, amelyből hiányzik az önérvényesítés a divat, a pénz, a hatalom?

1927-ben, 85 évvel ezelőtt barna ruhás fiatal lányok tűntek fel Eger utcáin biciklin száguldozva vagy éppen meszelővel a kezükben, hogy a lakásnak nem mondható elszegényedett emberek odúit kimeszeljék, rendbe hozzák, emberhez méltóvá tegyék. Így alakult meg a Ferences Szegénygondozó Nővérek közössége Egerben és terjedt el nagyon gyorsan az egész országban P. Oslay Oswald ferences provinciális kezdeményezésére.
Odaadott életük és szeretettel teli szívűk sok fiatalt vonzott, hogy merjék bátran odaadni az életüket Krisztushoz hasonlóan.
Korunkban szerzetesi életformát vállalni őrültségnek számít, sokszor úgy tekintenek ránk az emberek, mint középkori muzeális darabokra. Hogyan lehet a 21. században olyan életet vállalni, amelyből hiányzik az önérvényesítés a divat, a pénz, a hatalom? E nélkül is lehet boldognak lenni? Mi jelentheti mégis az örömet?
Boldognak lenni egymagunkban nem tudunk, meg kell osztanunk másokkal. Istennek átadva magunkat olyan erőt és boldogságot kapunk, amit nem tudunk magunkban tartani. Amikor hívatásunkat élve Isten kicsinyei között vagyunk kétkezi munkánkkal őket mosdatva, őket meghallgatva, szenvedéseikben melléjük állva, olyan igazi örömöt élünk át, amely drága kinccsé válik számunkra.
Életünk folyamán nap mint nap találkozunk az élet, a szenvedés és az öröm kérdéseivel, melyekre Isten nélkül nincsen logikus válasz. A szerzetesek élete is érthetetlen, ha nem vesszük számításba Istent. Így szavak nélkül, a puszta létünkkel tanúskodunk Arról, aki értelmet és célt ad tetteinknek.
Krisztus arra hívott bennünket, hogy osztozzunk az Ő életében és szeretetében, és azt adjuk tovább másoknak.
Jézus arcát ismerjük fel a csillogó szemű cigány gyermekben, az enni kérő hajléktalanban, az egyedül élő magányosban, a súlyos sebekkel teli betegben, a sok évet megélt idős emberben. Testvérként melléjük szegődünk és elkísérjük őket életük útján.
Erőforrásunk az Eucharisztia, a Jézussal való csendes együttlét, a testvéri közösség, és az öröm. Szent Ferenc atyánk lelkületéből merítve életünk nem más mint szüntelen istendicséret, akár imádkozunk, akár dolgozunk.
M. Ágnes nővér

2012. január 14., szombat

„A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme”

XVI. Benedek pápa a szeretetről
Félelem, remény, szeretet
Ha a remény és a szeretet kapcsolatáról beszélünk, érintenünk kell a félelem témáját is. A félelem a remény szülötte, amely képtelen elviselni a várakozást a szeretet kikényszeríthetetlen ajándékára. Így lesz a reményből félelem, abból pedig biztonságra törekvés, hogy semmi se maradjon kétségben. Ebben az esetben nem a szeretet győzi le a félelmet; az önelégült ember ugyanis nem bízik meg a „csak” párbeszéden alapuló biztonságban. Ha ez a kiindulópont, akkor a félelmen nekem magamnak, egyedül kell úrrá lennem, másoktól függetlenül.
A bizonyosságra való törekvés az „én” totális érvényesítésén alapul; nem merészkedik önmagán kívülre, nem mer másra hagyatkozni. Ez a szeretet hiányának próbája. Ezzel a félelemnek az a módja áll szemben, amelyik nemcsak összeegyeztethető a szeretettel, de szükségszerűen következik belőle: attól félünk, hogy megsértjük a szeretett személyt, vagy saját hibánkból mi pusztítjuk el a szeretet alapjait. A liberalizmus és a felvilágosodás el akarja hitetni velünk, hogy létezik félelem nélküli világ, azt ígéri, hogy eloszlat mindenféle félelmet. Száműzni kívánja a várakozást, a másikra utaltságot és az ebből adódó feszültséget, ami pedig a remény és a szeretet lényegéhez tartozik. Aki ily módon „szabadítja meg” az embert a félelemtől, az „megszabadítja” a reménytől és a szeretettől is.
„A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme” (Péld 1,7) – az Írásnak ez a kijelentése mind a mai napig igaz. Teremtmény mivoltunkból, különösen a bűnbeesésből következik, hogy bűnt tudunk elkövetni, és ez a bűnre való hajlandóság a helyes és egészséges félelem ontológiai oka. A keresztény nevelés nem irányulhat a félelem minden fajtájának kiirtására. Ha ezt tenné, ellentmondásba kerülne azzal, ami az emberi nevelés feladata, hogy megtisztítsa a félelmet, helyére illessze, beleolvaszsza a reménybe és a szeretetbe, hogy azok segítsék és őrködjenek felette. Így növekedhet a valódi bátorság, amelyre félelem nélkül nem lenne szükségünk. Ha valaki azt állítja, hogy maradéktalanul eloszlatja a félelmet, az tagadja a létünk üdvösségét és sértetlenségét fenyegető veszélyeket; az elfojtott, helyét nem lelő félelem újra meg újra felbukkan az elemi szorongás képében. (...)
Korunkban, amely elvette az embertől az üdvösség és a bűn félelmét, tehát úgymond megszabadította őt a félelemtől, új félelmek burjánzanak, és nemegyszer a tömegpszichózis alakját öltik magukra: félünk a betegségektől, technikai hatalmunk következményeitől, a lét ürességétől és értelmetlenségétől. Gondoljunk csak a Csernobilt követő zaklatott reakciókra! Ezekből lemérhető, hogy az emberi szív mélyén megbúvó zabolátlan félelem bármely pillanatban értelmetlen robbanással felszínre törhet. A felsorolt szorongások a halálfélelem, a véges lét miatti rettegés álarcai. Az effajta rettegés és félelem akkor következik be, amikor az ember szeretet helyett eleve szorongással szembesül a végtelennel, és úgy véli, hogy szorongását a végtelen tagadásával sikerül eloszlatnia. Ám a végestől való félelem ijesztőbb és vigasztalanabb, mint a végtelen félelme, hiszen benne elrejtve vár ránk a vigasztalás titka.

2012. január 12., csütörtök

Szeretet és igazság – szeretet és kereszt

XVI. Benedek pápa a szeretetről
(...) Aki szeret, feltétel nélkül igent mond a szeretett lényre. Nem valamelyik tulajdonságát szereti, hanem a személyt, aki persze e tulajdonságokban nyilvánul meg, de mégis több a jellemvonások összességénél. A szeretet a személyre vonatkozik, annak hibáival együtt. Ám a valódi szeretet a pillanatnyi fellángolással ellentétben a valósághoz kapcsolódik, és egy személy valóságára irányul, még akkor is, ha az fejletlen, rejtett vagy eltorzult. A szeretetben persze benne él a megbocsátásra való fáradhatatlan készség, ami viszont megkívánja, hogy a bűnt bűnnek lássuk. A megbocsátás gyógyít, ezzel szemben a gonosz, a betegség jóváhagyása rombol: az, hogy egyszerűen tudomásul veszem a másik betegségét, ami a másik számára semmiképpen sem lehet jó.
Ez érthetőbbé válik, ha egy kábítószeresre, saját bűnének foglyára gondolunk. Aki igazán szereti, az nem titkos kívánságát, az önmérgezés vágyát akarja teljesíteni, hanem valódi boldogulásán fáradozik: mindent megtesz, hogy kigyógyítsa szenvedélyéből, ha fájdalmak árán, a beteg elvakult szándéka ellenében is. Más példa: egy totalitárius rendszerben valaki magát és talán pozícióját is barátja, elvei és lelke elárulása árán menti meg. Az igazi szeretet kész ezt megérteni, ám méltányolni és ártatlannak minősíteni semmiképpen sem. A megbocsátás belső utakon halad: gyógyulás, amely megkívánja, hogy az ember visszatérjen az igazsághoz. Ha nem ezt teszi, hanem elfogadja az önpusztítást, akkor ellentmondásba kerül az igazsággal s egyben a szeretettel is.
Innen érthető meg, mit is jelent az „Úr haragja”, a haragvó Isten. A harag az igazsággal azonos szeretet szükségszerű megnyilvánulása. A szent harag, az igazság és az igaz szeretet keménységét nélkülözi, a mindennel és mindenkivel egyetértő Jézus nem az Írás igaz Jézusa volna, hanem annak szánalmas torzképe. Egy olyan „evangélium” gondolatának, amelyből hiányzik Isten haragjának szigora, semmi köze a bibliai Evangéliumhoz. Az igazi megbocsátás egészen más, mint a gyámoltalan be nem avatkozás. A megbocsátás nagy igényekkel lép fel, és mindkét féltől létének teljességét követeli meg. A mindent jóváhagyó Jézus nem szenvedne kereszthalált, hiszen akkor az ember gyógyítása érdekében felesleges volna szenvednie a kereszten. Valóban, egyre nyilvánvalóbbá válik az a törekvés, hogy a keresztet kirekesszék a teológiából, és csupán valami zavaró balesetet vagy pusztán politikai ügyet fabrikáljanak belőle.
Egy bizonyos modern felfogásba nem illik bele a kereszt, mint az elégtétel a megbocsátás és a megváltás eszköze. A kereszt igazi teológiai értelme csak az igazság és a szeretet összefüggésében érthető meg. A megbocsátás nem szakadhat el az igazságtól, ezért követeli meg a Fiú keresztjét és a mi megtérésünket. A megbocsátás ugyanis az igazság helyreállítása, a lét megújítása és a bűnben benne rejlő hazugság legyőzése; a bűn, természetéből adódóan, mindig elfordulás az egyéni lét s ezáltal az Isten, a Teremtő igazságától.
Úgy is mondhatnánk: a megbocsátás fájdalmas átmenet a bűn kábulatából a szeretet igazságába. Aki megbocsát, az a bűnös előtt, vele együtt járja be a haláltól az újjászületésig vezető utat, így segíthet a kábítószeresnek (a bűn kábítószer, a hamis boldogság hazugsága), hogy végigmenjen a fájdalom sötét folyosóján. Ez az út kizárólag a fájdalom és a halál által történő átváltozás vállalása árán járható, mert csak így tűnik fel sötét éjszakájában az új élet reményének fénye. Megfordítva: csak a szeretet adhat erőt a megbocsátásra, vagyis arra, hogy együtt menjek a másikkal a megtisztító szenvedés útján. Csak a megbocsátás ad erőt, hogy a másikkal együtt, őérte magunkra vegyük és elviseljük a hazugság halálát. Csak általa vagyunk képesek megmaradni a fény hordozóinak a sötét, végtelennek látszó alagútban, és érzékeltetni az újjászületés ígéretének friss levegőjét.
Innen kell hát kibontani a kereszt teológiáját, az igazság és a szeretet teológiáját: Krisztus keresztje azt jelenti, hogy előttünk és velünk jár megváltásunk fájdalmas útján. Innen kell magyarázni a keresztség és a bűnbánat teológiáját is: kereszt, keresztség, bűnbánat összetartozik, végső soron csak a világot teremtő és megváltó szeretet egyetlen alaptémáját bontja ki.
Mondanom sem kell, hogy mindennek nagyon is konkrét pasztorális következményei vannak. A mindent elsimító, a felületesen értelmezett „megértő és megbocsátó” lelki vezetés éles ellentétben áll a Biblia tanúságtételével. A valódi lelki vezetés az igazsághoz visz, felébreszti az igazság szeretetét, és segít elviselni annak fájdalmát. Egyik módja annak, hogy embertársunkkal együtt járjuk be az új élethez vezető nehéz és szép utat, az igaz és nagy öröm útját. 

Az írás Joseph Ratzinger: Krisztusra tekintve c. művének  A szeretet lényegéről c. fejezetében olvasható.
A könyv a Vigília Kiadó gondozásában jelent meg 1993-ban.

Szent Ferenc Szegénygondozó Nővérek Szeretetotthona Nagyvenyim

Szent Ferenc Szegénygondozó Nővérek Szeretetotthona

Kis Csaba az otthon vezetője
2421 Nagyvenyim, 
Táncsics Mihály. u. 6.
Tel/fax: (06-25) 259-425





A Ferences Szegénygondozó Nővérek Szeretetotthona Nagyvenyimben található, Dunaújváros távolsága 7 kilométer. Az épületet egy szép park határolja, ahol mindig csivitelnek a madarak. 

Intézetük 20 db két ágyas, külön fürdőszobás lakosztályból, valamint 3 db két ágyas fürdőhelyiség nélküli szobából áll. A három fürdő nélküli szobához egy közös fürdőszoba és nemek szerint elkülönített WC található. Otthonuk súlyos demens idősek fogadására is alkalmas.




Teríts asztalt, teríts szegénynek s árvának.

Székely asztali-áldás

Evés előtt
Ki asztalt terítesz az égi madárnak,
Teríts asztalt, teríts szegénynek s árvának.
Nyújtsd ki Atyánk, nyújtsd ki jóságos kezedet,
Adj a koldusnak is tápláló kenyeret.
Ételben, italban legyen bőven részünk,
Gondviselő Atyánk, könyörögve kérünk.
Ámen.


Evés után
Gondviselő Atyánk, asztalodtól kelve
Szívből hálát adunk kezünk összetéve.
Áldd meg ezt a házat s ennek gazdáját,
Fordítsd vissza néki a vendéglátását.
Szánd meg a szegényt, a szenvedőt s az árvát,
S a benned bízóknak viseld mindig gondját!
Ámen.

2012. január 11., szerda

Deo gratias

Mindenért, amit adtál. – Deo gratias!
Mindenért, amit elvettél. – Deo gratias!
Mindenért, amit megengedtél. – Deo gratias!
Mindenért, amit megakadályoztál. – Deo gratias!
Mindenért, amit megelõztél. – Deo gratias!
Mindenért, amit megbocsátottál. – Deo gratias!
Mindenért, amit nekem készítettél. – Deo gratias!
A halálért, amit nekem választottál. – Deo gratias!
A helyért, melyet nekem a mennyben készítettél. – Deo gratias!
Hogy a Te örök szeretetedre rendeltél. – Deo gratias!
Mi is mondjuk: Köszönet Istennek!

A szeretet mint „igen”

XVI. Benedek pápa a szeretetről
A szeretet szó manapság fokozatosan veszít jelentőségéből, ellaposodik, látszólag egyre kevésbé használható. ősi szavainkról (Isten, szeretet, élet, igazság stb.) mégsem mondhatunk le, nem engedhetjük, hogy megfosszanak tőlük. Ám ha eredeti jelentésének gazdagságát tekintetbe vesszük, csaknem megválaszolhatatlanná válik a kérdés, hogy mi a tartalma. Túlságosan gazdag és sokrétű a benne foglalt jelenség. Sokrétűségének csorbítása nélkül annyit elmondhatunk, hogy a szeretet a másik alapvető helyeslése, egy „igen”, ami Josef Pieper találó meghatározása szerint azt jelenti: jó, hogy vagy. Aki szeret, a szeretett személyben felfedezi, hogy lenni jó, örül a másik létének, igent mond rá, helyesli azt. Még mielőtt magára gondolna, még mielőtt megszületnék a vágy, örömet érez, hogy a szeretett személy létezik, igent mond a létére. Csak második lépésben (nem az időt, hanem a lényeget tekintve) fedezi fel, hogy ily módon – mivel jó, hogy van egy te – saját léte is szebbé, értékesebbé és boldogabbá vált. A másikra, a te-re mondott igen révén saját énem is megújul, s te általad új módon mondhatok igent magamra.
De nézzük meg közelebbről az első lépést, a te-re kimondott igent, a létezés (azaz a szeretetben és a szeretetből való lét) igenlését. Ez az „igen” teremtő aktus, újrateremtés. Az embernek az életéhez van szüksége erre az igenre. A biológiai születés önmagában nem elegendő: az ember csak akkor tudja elfogadni saját magát, ha létét másvalaki jóváhagyja. Ez az igen új és végérvényes formában ajándékozza meg saját létével. Egyfajta újjászületés ez; enélkül születése befejezetlen volna, és ellentétet támasztana benne. E kijelentés érvényéről meggyőződhetünk, ha olyan emberek életére gondolunk, akiket az elsô hónapokban elhagytak szüleik, és nem fogadta be őket egy életüket átölelő és igenlő szeretet. A születést a szeretetben való újjászületés zárja le, és ez nyitja meg az ember előtt az értelmes lét kapuit.
Ha ezt beláttuk, közelebb kerültünk a teremtés és a megváltás titkához. Világossá válik, hogy a szeretet teremtô aktus, és Isten szeretete az az erő, amely a semmiből megteremtette a létet, minden valóság talaját. De ebből kiindulva azt is megértjük, hogy a kereszttel Isten másodszor is igent mondott az emberi létre, ez a mi újjászületésünk, ezáltal lettünk végérvényesen élőkké. És végül sejthető, hogy mint olyan lények, akiknek létét Isten helyesli, arra vagyunk hivatva, hogy részesüljünk igenjében. Ránk bízatott a teremtés folytatása, magunknak is teremtővé kell lennünk, a szeretet igenjében új módon kell a léttel megajándékoznunk embertársainkat, mert a lét csak így válik igazán ajándékká.

Az írás Joseph Ratzinger: Krisztusra tekintve c. művének A szeretet lényegéről c. fejezetében olvasható. A könyv a Vigília Kiadó gondozásában jelent meg 1993-ban.

2012. január 9., hétfő

Veronika kendője, Longinus lándzsája

Domenico Fetti 1620-as Veronica kép
Jézus oldalát megsebzi a lándzsa, Fra Angelico
  5.század táján titokzatos Jézus-ábrázolás bukkant fel az ősrégi arameus városban, Edesszában (a mai törökországi Urfa). „Akheropita” – ezzel a jelzővel illették a textílián látható arcmást, ami annyit tesz, „nem emberi kéz alkotta”. A Mandülion (az arab eredetű szó jelentése „asztalkendő”) eredetéről több legenda is született. A legelterjedtebb, hogy Veronika kendőjéről van szó. Veronikát általában a Máté evangéliumában szereplő, vérfolyásából Jézus ruhájának érintése által kigyógyult asszonnyal azonosították, aki megtörölgette a kereszt alatt görnyedő Jézus véres, verítékes arcát, és kendőjén ott maradt annak lenyomata. Egy V. századi szíriai forrás nem Veronikához köti a Mandülion történetét, hanem a leprában szenvedő Abgar királyhoz, aki elküldte szolgáját, Ananiást Jézushoz, hogy meghívja őt Edesszába. Jézus megígérte, hogy maga helyett elküldi egyik tanítványát. Ananiás, aki a király festője volt, megfestette Jézus arcmását, ezzel tért vissza megbízójához. Ahogy Abgar meglátta a képet, nyomban meggyógyult. Az edesszai Mandülion ma az olaszországi Genovában található. Az ottaniak il Sudario vagy il Santo Mandillo néven emlegetik a San Bartolomeo degli Armeni templomban őrzött ereklyét, amely kalandos útja során több helyen megfordult, míg végül gazdag genovai kereskedők szerezték meg, és hozták haza messze földről, több mint hatszáz évvel ezelőtt. A szakemberek szerint valóban az első században készült, és nem kizárt, hogy alkotója látta Jézust, vagy olyan emberek elbeszélései alapján festette meg arcképét, akik ismerték őt.
A leprából való csodás kigyógyulás motívuma szerepel a Veronika történetét leíró apokrif szövegekben, pl. a Vindicta Salvatorisban is: ezek szerint Veronika Jézus halálát követően Rómába ment, és magával vitte a drága ereklyét. Egy Volusianus nevű magas rangú római tisztségviselő azonban erőszakkal elvette tőle, és elvitte Tiberiushoz. A császár, alighogy rápillantott a képmásra, kigyógyult a leprából. Veronika visszakapta a kendőjét, és halála előtt Szent Kelemen pápára bízta.
Ez lehetne az a Veronika-kendő, amelyet a római Szent-Péter bazilikában őriznek, és olyan rossz állapotban van, hogy rajta a Jézus-arc ma már szinte kivehetetlen. Azonban nem biztos, hogy az, mert Szent Kelemen korában még nem volt Rómában. Feltételezések szerint az ún. „római Veronika” azzal az ereklyével azonos, amelyet Bizáncban egy kis kappadókiai városka nevéről Kamuliai Szentképnek neveztek, és 574-ben Caesareából, Kappadókia fővárosából Konstantinápolyba vittek. Mivel Julianus Apostata uralkodása alatt elveszett Nagy Konstantin zászlója, kitörő örömmel fogadták, és a város védő ereklyéjeként tisztelték. Ezzel a nyélre erősített képpel vonultak hadba a bizánciak, ezt függesztették ki a város falára 622-ben, az avarok ostroma idején. Egy szép napon eltűnt, a képrombolási láz elől Rómába menekítette a konstantinápolyi pátriárka. Mivel továbbra is az ottani egyház tulajdonát képezte, és azzal a titkos megegyezéssel vitték Rómába, hogy a veszély elmúltával visszaviszik, nem tették közszemlére, csupán Konstantinápoly eleste, 1204 után.
Ezt a „római Veronikát” látta két évvel a nagy pestisjárvány után, 1350-ben, a pápa által meghirdetett szentévben a sok ezer zarándok, köztük svédországi Szent Brigitta és Nagy Lajos királyunk népes kíséretével. Mint egy névtelen krónikás írta, abban az esztendőben „az egész kereszténység Rómába jött”, hogy teljes búcsút nyerjen. A Szent Péter-bazilikában minden vasárnap és minden ünnepnapon közszemlére tették a Veronika kendőjének tartott kamuliai ereklyét, és akkora volt a tolongás, hogy Matteo Villani leírása szerint minden alkalommal több embert – egy ízben összesen tizenkettőt – összetiport a tömeg. Ez a nagy becsben tartott ereklye a 16. században eltűnt, ma már csak egy kora középkori másolatát őrzik a római Szent Péter-bazilikában.
Egyes kutatók szerint az elrabolt eredeti egy kis abruzzói település, Manoppello templomába került, és ma is az ottani Santuario del Volto Santóban található. Felbukkanása regényes körülmények között zajlott: 1506-ban egy idegen érkezett a városkába, és megszólította a templom előtt beszélgető férfiak egyikét, Giacomo Antonio Leonelli orvost, hogy menjen be vele a templomba. Ott a kezébe nyomott egy kis csomagot azzal, hogy tartsa nagy becsben, és amíg Leonelli kibontotta, az ismeretlen eltűnt. A csomag egy összetekert textília volt, felületén Jézus arcával. Az ereklye több mint száz évig volt a Leonelli család birtokában, aztán az egyik lány hozománya lett. Ő 1618-ban eladta, hogy kiválthassa férjét a börtönből. Aki megvásárolta tőle, két év múlva a városkában épp akkor letelepedett kapucinusoknak ajándékozta. Azok két üveg közé téve díszes keretbe foglaltatták, ma is így látható. Minden évben zarándokok hatalmas tömege látogat el Manoppellóba, hogy láthassa a különös Jézus-arcot, amely olyan, mintha egy leheletvékony függönyön keresztül tekintene a szemlélőre, vonásai hol határozottan kirajzolódnak, hol elmosódottaknak tűnnek, arckifejezése egyszer szenvedőnek, máskor nyájasnak hat.
Nagyon sokan azonban nem hisznek abban, hogy a ma-noppellói ikon azonos volna a római Szent Péter-bazilikából elrabolttal. Elsősorban Venetico Superiore lakói nem hiszik: ők azt állítják, hogy plébániatemplomuk birtokolja a „római Veronika” hű másolatát, az pedig egyáltalán nem hasonlít a Manoppel-lóban őrzött képre. Ezt a másolatot, különös pápai kegy folytán, Venetico ura, Giuseppe Spadafora készíttette 1625-ben, és mint felirata hirdeti, pápai kiközösítés vár mindenkire, aki másolatot készítene róla. A Berninit foglalkoztató VIII. Orbán pápa grandiózus építkezései, no meg háborúi irdatlan összegeket emésztettek fel, Venetico gazdag ura bizonyára nem ingyen jutott a másolathoz. Valószínűleg más is megkapta volna ezt a kegyet, ha jól megfizeti. De miről készült a másolat, ha az eredetinek tartott Veronika kendője még 1625 előtt eltűnt Rómából? Erre a kérdésre nem létezik kielégítő válasz.
Ahogy arra sem, hogy melyik lándzsa ütötte át a keresztfán függő, halott Jézus oldalát: az-e, amelyet Rómában őriznek, vagy pedig az, amely a bécsi Hofburg kincstárában látható? Longinus lándzsája – így nevezik arról a római katonáról, aki miután keresztülszúrta Jézus élettelen testét, egy csoda folytán hívévé vált: Jézus lecsorduló vére ugyanis Longinus beteg szemébe kerülve csodás gyógyulást eredményezett. A katona odahagyva ezredét csatlakozott az apostolokhoz, és Rómában átadta a lándzsáját Szent Péternek. Az örök városban őrzött Longinus-lándzsánál azonban sokkal híresebb az, amely Bécsben található. Ezt a legenda szerint Nagy Konstantin császár édesanyja, Szent Ilona találta meg, ugyanaz, aki megálmodta, hol van Jézus keresztfája. A kelet-római császárok mindig utódjukra hagyták a becses ereklyét, amely győzelemre segítette fegyvereiket. A hagyomány szerint neki köszönhetően verte vissza Aetius Attila hunjait, győzte le Theodosius a gótokat, Martell Károly az arabokat, Nagy Károly a szászokat. Nagy Károlyt 47 csatában segítette – jegyezték fel a krónikások, akik szerint az uralkodó végzetét is a szent lándzsa okozta: percekkel azután, hogy egyszer véletlenül leejtette, meghalt. A frankoktól a Hohenstaufen-dinasztiához került, segítette Barbarossa Frigyest és utódait, majd végül a Habsburgoké lett. Az austerlitzi csata után majdnem Napóleon kezébe került, de még idejében elmenekítették. Trevor Travenscorft A Végzet Lándzsája c. könyvében leírja, milyen morbid szenvedély fűzte a Parcival-legendában és a Grál-mondában oly fontos szerepet játszó fegyverhez az okkultizmussal is kacérkodó Hitlert, akinek meggyőződése volt, hogy mágikus erővel bír, és világuralomhoz segítheti. Az Anschluss után Bécsbe bevonulva személyesen vette ki a Hofburg múzeumának tárlójából, és küldte Nürnbergbe. Innen a háború végén egy föld alatti rejtekhelyre vitték. 1945. április 30-án amerikai katonák találták meg. Nyolcvan perccel azután, hogy az amerikai kormány nevében lefoglalták, Hitler bunkerjában öngyilkos lett, halálával erősítve meg a Végzet Lándzsája legendáját.

Vitál Anna
forrás: http://vasarnap.ujszo.com