2012. augusztus 14., kedd

Ferenc, a teológiai ikon


 Ferences környezetben a szegénység elsősorban egy személy, Szent Ferenc. Benne ölt testet s válik úgymond evangéliumi ontológiává. Keresztény az, aki szegény. Ferenc kilóg a születő ipari és kereskedelmi civilizáció keretéből. Agresszivitás nélkül ugyan, de hallani sem akar a pénz világáról, még akkor sem, ha a pénzhez nem tapad romlottság. Ferenc a semmiből élt, erre tanított, s kegyetlen élettapasztalata nyomán ezt erősítette meg végrendeletében. Szent Ferencben az jut szóhoz és testesül meg, hogy „nincs maradandó földi otthonunk”, s mégannyira sincs a ma kezdődő világban, amely az előzőhöz képest új normák szerint szerveződik. Ezt mondja ki Ferenc, miközben nemcsak a remeteség sivatagában, hanem e világ útjain, sőt a városokban is olyan életmódot folytat, amelynek semmi köze ahhoz, ami egyre inkább megszabja az emberek életét. Márpedig tanúskodását a szegénység mellett – élete végén, a La Verna hegyen átélt, egyszerre megfeszített és misztikus tapasztalatában – maga Krisztus erősíti és mondhatni, szenteli meg. Többről van tehát szó, mint csupán az evangélium melletti döntés egyik lehetőségéről, bár a szegénység a kérdés, La Verna hegyén kiderül, hogy valójában Krisztusról van szó. Krisztus személye tehát, ahogy ma mondanánk, „megkerülhetetlen” értelmezési kulcsnak bizonyul mindenfajta teológia, erkölcsi praxis és spirituális tapasztalat számára: egyaránt szemlélhető megváltó megtestesülése, örök eredete és kiemelt bibliai megnyilvánulásai felől. S válasszuk bármely nézőpontot, a teológia vagy misztikus és keresztre feszített teológia lesz, vagy semmilyen, ezek a vonásai szolgáltatják a tájékozódás kritériumait az új szellemi és társadalmi konjunktúrában. Meggyőződhetünk róla, ha szemügyre vesszük e teológia idő- és történelemszemléletét, de akár keresztény társadalom vagy emberképét is.
Mielőtt továbblépnénk, ki kell térnünk arra a drámai paradoxonra, amely Szent Ferenc tapasztalatának még a leginkább vitathatatlan mozzanatában is felismerhető a szegénység megvalósíthatatlan, ha a ferenci feltétlenséggel próbálják megélni. Az emberek még nem tartanak az idők végén, s ami egy vályogkunyhóban összegyülekező maroknyi tanítványnak elég, már nem az, ha a testvérek száma tömegnyire nő, már azért sem, mert a testvérek, egyébként Ferenchez hasonlóan, koruk gyermekei, azaz korántsem közömbös számukra a születő kultúra. Közösségük új, nem pedig több évszázadra visszatekintő szerzetesrend. Nem rendezkedhetik be másra, mint az új világra, s ez sajátos módon mutatkozik majd meg egy olyan kérdés kapcsán, amely az adott korban nagyon is modernnek számít, ami a leendő könyvekkel elsősorban a liturgikus könyvekkel, de ugyanígy a tankönyvekkel is? A ferences mozgalom rendkívüli nehézségeinek gyökerét már a Poverello, a Szegényke életében itt kell keresnünk, miféle vagyon, milyen anyagi vagy szellemi javak egyeztethetők össze a – krisztológiai lényegű – feltétlen szegénység szorgalmazásával? A kérdés megválaszolásában eleve két – nem irányzat, hiszen az lehetetlen, hanem fokozat különböztethető meg. Az egyiket, amely mérsékeltebb, Szent Bonaventura képviseli, a másikat, amely nem ismer megalkuvást, a „spirituálisok”, s mindkettő a teológiában is megjelenik.

Ghislain Lafont: A katolikus egyház teológiatörténete – Atlantisz Könyvkiadó, 1998, 182-184. old.

2012. augusztus 11., szombat

Hiszem...

Hiszem, Istenem és  Megváltóm,  erősen hiszem,  hogy  az  Oltáriszentségben   vagy, mint igaz Isten és igaz ember.   Hiszem, hogy a  te tested, a  te véred, a  te lelked, a  te Istenséged  és   szent emberséged egészen bennfoglaltatik  e szent ostyában, habár  szemeim   mindebből semmit sem látnak.

Szalézi Szent Ferenc

2012. augusztus 10., péntek

hozzád könyörgünk mindazokért, akiket bántás ért emberi méltóságukban...


Mindenható Istenünk,  hozzád  könyörgünk mindazokért,  akiket  bántás  ért emberi méltóságukban, s akiknek jogait lábbal tiporták. Hozzád fohászkodunk a nagyon sokszor megalázott  és mellőzött nőkért,  és   beismerjük a hallgatólagos  egyetértés különböző formáit,  melyek által  a   keresztények is vétkessé váltak.   Istenünk, könyörgünk hozzád, hogy a Krisztus Testének egységét megbontó és   a testvéri szeretetet sértő bűnök beismerése egyengesse az utat az  összes   keresztények kiengesztelődése és egysége felé. Ámen.

II. János Pál pápa

2012. augusztus 9., csütörtök

A hódítók Máriájától a szabadulás Máriájáig


Mária vallási magatartását gyönyörűen összefoglalja hálaéneke. Megtaláljuk benne Isten és önmaga értékelését, történelemszemléletét. Számára Isten: az Úr, a Megváltó, a Hatalmas, a Szent. Ő tette őt is naggyá, boldoggá minden nemzedék számára. Kiválasztotta, istenanyává tette, ez az ő értéke. Így alakult ki benne történelemszemlélete: Isten azokkal törődik, akikkel az emberek nem törődnek: az istenfélőkkel, az alázatosokkal, az éhezőkkel, választott népével. Számukra őrzi meg hűségét, irgalmát. Azokat viszont, akik magukban bíznak, maguk akarják intézni sorsukat, még mások kárára is - a gőgösöket, a hatalmasokat, a gazdagokat - tönkreteszi.
A hódító spanyolok magukkal vitték Máriát és tiszteletét Amerikába, ahol egyre inkább a szegények, a szabadulást várók Máriája lett...


Latin-Amerika népeinek mindennapjait áthatja "Mamita Virgen" (a Szűzanyácska). Mindenütt Mária-képek. Számtalanszor segélykiáltással fordulnak hozzá. Mondandójukat gyakran így fejezik be: "Ahogy Isten és a Szűz akarja". Minden országnak van Mária-kegyhelye. A nép számára egyszerűen ő az "anyai istenarc".
Első pillantásra ez a Mária-tisztelet a modern európainak túlzott és idegen, primitív és ízléstelen. Mégis ez a kapcsolat igazi, közvetlen, gyermeki kapcsolat az édesanyával. A hódítások idejében csak a hódítók házait díszítette a képe, szobra. Ők tartották védelmezőjüknek, királynőjüknek. Ezt a felfogást örökölték a későbbi uralkodó osztályok is. Hogyan tudott a háború Máriája az "anyai istenarc" Máriájává válni?
1521-ben Hernán Cortés elfoglalta az aztékok birodalmának fővárosát. Az emberek számára összedőlt a világ. Legyőzöttekké, jogtalan rabszolgákká válva, a hódítók által behurcolt betegségektől megtizedelve kezdtek bölcs vezetőik által párbeszédet az első misszionáriusokkal 1524-ben. Már csak ennyit mondhattak: "Hagyjatok meghalni, isteneink is halottak már. Még nem tudjuk elhinni, amit ti nekünk mondotok, még ha ezzel meg is sértünk benneteket... Ha itt maradunk, csak foglyok leszünk. Tegyetek velünk, amit akartok." Ennek a tragédiának áldozata az azték Cuauhtlatoatzin, akit később Juan Diegónak (1474-1548) neveztek. Neki jelent meg Szűz Mária 1531-ben a Mexikó közelében levő Tepeyac-hegyen egészen új alakban. Többé nem a hódítók fehér patrónája, hanem indián arcvonású asszony, aki így mutatkozik be Juan Diegónak: "Megváltónk, Urunk Jézus Krisztus szent anyja", és ezt kívánja: "Szeretném, ha itt egy hajlékot építenétek nekem, hogy benne szeretetemet és ragaszkodásomat, segítségemet és védelmemet megmutassam és megadjam. Én ugyanis jóságos anyátok vagyok, neked és az ország minden lakójának, akik hozzám folyamodnak és bíznak bennem. Itt akarom panaszaikat meghallgatni, ínségüket és szenvedésüket gyógyítani." Mária nem egy hódítónak jelent meg, hanem a legyőzöttekhez és kétségbeesettekhez megy, és mint egy közülük való, mint jóságos anyjuk, úgy mutatkozik meg. Mária a legyőzötteket is komolyan veszi. Jelenése helyéül éppen azt a hegyet választja, amelyen az azték "Nantzin"-t, a világ és az istenek anyját tisztelték, mielőtt meghódították őket.
Isten anyjának ez a képe egész Latin-Amerikában kiindulópontja lett Mária ábrázolásának és tiszteletének. Ő Jézus Krisztus evangéliumát szorosan összekapcsolja a világgal, a történelemmel és az emberek mindennapi életével. A latin-amerikai püspökök teljes összejövete­lükön (Pueblo, 1979) így nyilatkoztak: "Az Evangélium testet öltött népeinkben, egyesít bennünket történelmi és kulturális eredetiségben, amit Latin-Amerikának ismerünk. Ezt az önazonosságot világosan a guadalupei Mária arca jelképezi. Az egyház ma újra Máriához fordul, hogy az Evangélium mindinkább Latin-Amerika szívévé váljon. Ez Mária órája, egy új pünkösdé, amelyben imájával részt vesz, és a Szentlélek vezetésével az egyház zarándokútjának új szakaszát kezdi." Mária és a latin-amerikai nép történelmének új és modern dimenzióját a bázisközösségekben nyerte el. Ezek pedig Mária hálaénekének szellemében élnek és működnek.
Imádkozzunk, hogy mindenütt rátaláljanak Máriára!

Suhajda Lajos SVD
forrás: Új Ember Magazin

2012. augusztus 7., kedd

"Istenünk, Te jóságos vagy"






Istenünk, Te  jóságos  vagy,  mert képességet  adtál  nekünk,  hogy  téged   megismerjünk. Te teremtetted a  mennyet és a földet.  Te vagy a  Mindenség   Ura, az  egyedül igaz  Isten,  akin kívül  más  Isten nincs.  Urunk  Jézus   Krisztus által  küldd  el  nekünk a  Szentlélek  országát!  Segíts  minden   embert, hogy felismerjen téged: Urát és Istenét, és hogy mindig  kitartson   melletted!   

Szent Iréneusz