Ahhoz, hogy Jézus tanítványai legyünk, nem elég hinni, hogy Isten
létezik, hanem nekünk is vele együtt kell cselekednünk, kiáltanunk kell
hozzá és el kell ismernünk, hogy egyedül nem vagyunk képesek a felszínen
maradni, szükségünk van rá, mint a tengerészeknek a csillagokra, hogy
megmutassa életünk útirányát – tanította Ferenc pápa.
Beszédét az évközi tizenkettedik vasárnap evangéliumi szakaszához fűzte,
amely azt az epizódot beszéli el, amikor Jézus lecsendesíti a vihart
(Mk 4,35-41). A bárkát, amelyen a tanítványok a tó túlsó partjára
eveznek, szélvihar és hullámok támadják meg, és félnek, hogy
elsüllyednek. Jézus velük van, de a bárka végében egy vánkoson alszik. A
tanítványok félelemmel telve így kiáltanak hozzá: „Mester, nem törődöl
azzal, hogy elveszünk?” – mondta a pápa, majd rámutatott, hogy mi is
gyakran kiáltunk így az Úrhoz, amikor ránk nehezednek az élet
megpróbáltatásai: „Miért vagy csöndben és nem teszel semmit értem?”
Ferenc pápa felsorolta azokat az élethelyzeteket, amikor reményünket
veszítjük, amikor úgy tűnik, hogy valami elsüllyed, mert szertefoszlik a
szerelem vagy egy terv, amibe nagy reményeket helyeztünk; vagy amikor
az aggódás hullámai tartanak fogva; amikor úgy érezzük, hogy elmerülünk
az élet problémái között, vagy elveszünk az élet tengerén, irányvonal és
kikötő nélkül. Vagy amikor megfogyatkozik erőnk, hogy tovább haladjunk,
mert nincs munkánk, vagy egy váratlan diagnózis félelmet ébreszt
egészségünk vagy egy szeretett személy egészsége miatt. Olyan sok
pillanatban érezzük magunkat egy vihar közepén, úgy érezzük, hogy szinte
végünk van.
Forrás: Vatican news