„Éljen Jézus, éljen Mária!”

Pió atya mesélte valakinek: „Egyik reggel, amikor a férfiakat gyóntattam, odajött egy úr: magas, fürge mozgású, finom ízléssel öltözött, előkelő modorú, szívélyes. Kezdi meggyónni a bűneit, és ezek aztán mindenfélék voltak: Isten ellen, a felebarát ellen, az erkölcs ellen. Mind súlyos eltévelyedések.Valamire felfigyeltem. Minden bűnére, miután intelmet mondtam neki, idézve az Isten Igéjét, az Egyházi tanítóhivatalt, a szentek erkölcsi tanítását, ez a rejtélyes gyónó vitatkozni kezdett azzal, amit mondtam, hihetetlen ügyességgel és egészen nagy kedvességgel mentegetve minden bűnét, kiüresítve azokat minden rosszindulattól, és próbálta a legundorítóbbat is úgy beállítani, mint normális, természetes, emberileg érthető dolgot. És nemcsak azokat a bűnöket, amelyek hátborzongatóak voltak Isten ellen, a Szűzanya, a szentek ellen – őket egyébként soha nem nevezte meg, csak tiszteletlen fogalmazással körülírta – hanem azokat is, amelyek erkölcsileg olyan szennyes és durva bűnök voltak, hogy a csatorna legmélye is tisztább annál. Elcsodálkoztam, milyen körmönfontan és milyen szalonképessé tett rosszindulattal válaszolja meg újból és újból az én érvelésemet. Kezdtem kérdezni magamban: Kicsoda ez? Miféle világból jön? Ki ehet? Próbáltam jól megnézni az arcát, hátha kiolvasok valamit a vonásaiból. Közben hegyeztem a fülemet, hogy egy szavát el ne mulasszam, és mindet alaposan mérlegeljem. Egyszerre egy eleven és ragyogó fény villant fel bennem, és világosan felismertem, kivel állok szemben. Határozott és erős hangon megszólaltam: ’Éljen Jézus, éljen Mária!’ Amint kimondtam ezeket az édes, szent és erős neveket, a Sátán eltűnt egy füstfelhőben, undorító bűzt hagyva maga után...”