Három nagy világvallás szent városa, a hívő világ egyik egyetemes központja Jeruzsálem.
A híres szólásban („Messze van, mint Makó Jeruzsálemtől”) szereplő Makónak ugyanis semmi köze a dél-alföldi kisvároshoz, annál inkább egy, a keresztes hadjáratok idején élt Makó nevezetű magyar vitézhez, aki 1217-ben II. András királlyal indult a Szentföldre. Makó vitéz a hosszú tengeri út fáradalmait borokkal enyhítette, miközben egyszer csak spiccesen egy várost pillantott meg, tornyain keresztekkel. Azt hitte, elérték Jeruzsálemet, és imádkozni kezdett, pedig csak a mai horvátországi Split volt az. Így lett hát Makó vitéz a magyar keresztes haderő legismertebb katonája.
A keresztes katonák és szentföldi zarándokok modern turista utódjaként a Jeruzsálemi Óváros Siratófala és a Templom-hegy után egy másik világba is betekintettünk: korábban már több szakaszát bejártuk a Via Dolorosának, de mivel nem találtunk meg minden stációt, az ötödiknél csatlakoztunk egy keresztet cipelő szerzeteshez és egy zarándok csoporthoz, és velük jártuk be a híres Via Dolorosa (a Fájdalmas út, a Fájdalmak útja vagy Keresztút) utcaköveit, azt az útvonalat, amelyen a hagyomány szerint Jézust a Golgotára, keresztre feszítésének helyére vitték.
A ferences szerzetesek szoktak keresztúti ájtatosságot tartani ezen az útvonalon, mely abból áll, hogy végigjárják Krisztus Keresztútját, megállva és imádkozva azoknál a helyeknél, stációknál, amelyeknél a hagyomány szerint valami jelentős esemény történt Jézussal.
Az ájtatosságon résztvevő férfiak – a hagyomány szerint –, felváltva egy-egy nehéz fakeresztet visznek vállukon. Így történt ez a mi zarándok csoportunkban is, vallásos dalokat éneklő kanadai férfiak vitték felváltva a keresztet a ferencesekkel.
Az evangéliumokban rögzített helyek egy része egyébként minden további nélkül azonosítható, más stációk kikövetkeztethetőek, de bizony vannak olyanok is, amik inkább tartoznak valószínűleg a legendák birodalmába.
Olvastam egy bédekkerben, hogy a 14 stációt olyan, XVI. századi, leírásokra és szájhagyományra támaszkodó európai keresztény tudósok jelölték meg, akik soha nem is jártak Jeruzsálemben! Így lopózhatott hát be a legenda a tények közé.
Legenda vagy tény, ezt nem az én tisztem eldönteni, én csak végigjártam, s most megosztom az olvasókkal. Az első stációk környékét délelőtt barangoltuk be, de itt nem nagyon azonosítgattuk a helyeket.
Tudtuk, hogy valahol az I. stáció (az ítélet) mellett vagyunk, ahol Jézust a Heródes-féle Antonia-erődben halálra ítélték (az eredeti helyet ma modern épületek foglalják el). Pilátus pedig az óváros keleti részében, a ferences kolostorral szemben fekvő mai El-Omariyye iskola udvarán adta át Jézust a katonáknak. És voltunk ott is, ahol Jézus vállára vette a keresztet (II. stáció), az elítélt Jézust a katonák pedig az erőd udvarán bántalmazták és kigúnyolták, illetve töviskoronát tettek a fejére.
De mielőtt még Jézus vállára tették a keresztet, Pilátus megmutatta őt a népnek, szólván: „Íme, az ember!” ("Ecce homo!" - János 19:5).A III. stáció az, ahol Jézus először esik el a kereszt súlya alatt, ám erről az evangéliumok nem tesznek említést. A IV. stáció (Jézus találkozik anyjával, Máriával) egy kis kegyeleti oltár a Fájdalmas Miasszonyunk örmény katolikus temploma bejáratánál. És mi itt csatlakoztunk be a kanadai zarándokokhoz, és az V. stációt (Simon viszi tovább Jézus keresztjét) már csoportosan jártuk be.
A stáció felirata: „Simoni Cyrenaeo Crux Imponitur”. Az evangélium szerint találtak egy Simon nevű cirenei embert, és a római katonák kényszerítették, hogy vigye a keresztet. Az esemény helyén ma egy kis XIX. századi ferences kápolna áll, de ide nem mentünk le.
Lementünk viszont vezetőnket követve a kereszttel a kicsiny Szt. Veronika templomba, amely egy keresztes kolostor alapjain épült újjá. Ez a keresztúton a VI. stáció (Veronika megtörli Jézus arcát): a hagyomány szerint egy asszony letörölte a vért és verejtéket Jézus arcáról, és a Megváltó arcvonásainak nyoma a kendőn maradt (a kendőt ma a római Szt. Péter-székesegyházban őrzik). Az „Igaz Képmás” görög kifejezésből származik a Veronika név. Az asszony eredeti neve ismeretlen, ma Szt. Veronikaként tisztelik. A legenda a XVII. sz. óta része a jeruzsálemi hagyománynak.
A VII. stációnál (Jézus másodszor esik el a kereszt terhe alatt) sokszor jártunk, de most is csak átgyalogoltunk rajta: a népi emlékezet szerint a Via Dolorosa és a Khan ez-Zeit bazár utcájának mai kereszteződésénél esett el Jézus másodszor a kereszttel.
Hosszabban időztünk kicsit a VIII. stációnál (Jézus a síró jeruzsálemi asszonyokhoz szól). Itt a görögkeleti Charalamposz-kolostor falán domborművű kereszt emlékeztet a Szt. Lukács által megörökített jelenetre. Jézus megszólította az őt követő jeruzsálemi asszonyokat és azt kérte tőlük, hogy inkább magukat és fiaikat sirassák. A megjósolt napok 36 év múlva következtek el, amikor római légiók rombolták le Jeruzsálemet, lakói éhen pusztultak, elestek a harcban, kivégezték, vagy rabszolgának adták el őket. Itt, a nyolcadik stáció tövében volt egy szuvenírárus, aki amíg a ferences beszélt a kanadaiakhoz, székén ülve feje előrecsuklott állapotában bőszen aludt. A jelenetet természetesen lefotóztam.
A IX. stáció: Jézus harmadszor is elesik. Jézus harmadik elesése a kereszt súlya alatt legenda, pontos helye vitatott. Igazából a VIII. stációtól ferences idegenvezetőnk a Khan ez-Zeiten déli irányba, a Szent Sír-bazilika tetejére épült Etióp-kolostorhoz vivő lépcsősorig kísért minket. Végigsétáltunk hát azon az úton, amelyen Jézus vitte a keresztjét a Golgota felé (Via Dolorosa). A keresztvitel útján így érkeztünk el a Szent Sír-bazilikához, amely azon a helyen fekszik, ahol Jézust keresztre feszítették és ezt követően sírjába helyezték.És itt, a Szent Sír-bazilikában találhatók a Keresztút X-XIV. stációi (X. stáció: Jézust megfosztják ruháitól; XI. stáció: Jézust keresztre szegezik; XII. stáció: Jézus meghal a kereszten; XIII. stáció: Jézus testét leveszik a keresztről és anyja ölébe fektetik; XIV. stáció: Jézust sziklasírba temetik). A Szent Sír-bazilika rejti tehát a Golgotát és Jézus sírját, a kereszténység legszentebb zarándokhelyeit.
A Golgota jelentése (amely az arám Golgolta és a héber Gulgolet összevont alakja) koponya. A Golgota-hegy (Koponya-hegy, a Bibliában Koponyák hegye) az a hely, ahol Jézust keresztre feszítették, majd sírba tették. A zsidó hagyomány szerint ugyanis itt temették el az emberiség ősatyjának, Ádámnak a koponyáját, amelyet Noé magával vitt a bárkába. A Golgota név latin megfelelője a Calvaria, ezért a dombot 333 óta Kálvária-hegynek (Mons Calvariae) is nevezik.
Megérkeztünk hát a Szent Sír-bazilikába. Nem írnám le ennek minden látnivalóját, hiszen kialvatlanul, benyomásokat követve jutottunk csak el ide, így csak impressziókat írok, hogy mi maradt meg leginkább.
Az egyik legerősebb hatással a Szent Sír templom tetejére, a kupola külső fala köré emelt, fecskefészekszerű cellákban élő szegény etióp szerzetesek voltak rám. Nagyon egyetértek Hegyi Gyulával, aki "A jeruzsálemi papírhíd" című esszéjében ezt írja az etiópokról: „A pár kőkunyhóból álló afrikai minifalu a Krisztus sírja fölé emelkedő kupola tetején az ezerarcú város egyik legsajátosabb részlete”. Ugyanő írja még: „Arra gondolok, hogy minden általam látogatott mise, istentisztelet, keresztény szertartás közül ez hasonlíthat legjobban ahhoz, ahogyan az őskeresztények emlékeztek meg Krisztusról. A sufniszerű kis imaház, a szegényes berendezés, az egyszerű lepelbe öltözött papok és a zenekíséret nélküli énekhang bizonyosan közelebb áll az őskeresztények szertartásához, mint akárhány ünnepi nagymise vagy protestáns istentisztelet”.
Lenyűgözött még a Szent Sír-bazilikában a sokszínűség, az, hogy a bazilikán ma hat vallási közösség osztozik: a római katolikus, a görögkeleti, az örmény, a kopt, a szír és az etióp.
És amire még nagyon figyeltem, sokat fotóztam, az egy márványlap volt. Ahogy belépünk a Szent Sír templomba, elhaladva a muszlim őr padja mellett, ott találunk egy vörös márványlapot. A keresztény hagyomány szerint e márványlap alatti sziklára fektették Jézust, miután levették a keresztről. Arimatiai József és Nikodémusz megkente testét olajjal, majd bebalzsamozták és utána a közeli sírba helyezték. A vörös márványt folyamatosan zokogó, ráboruló és csókoló emberek özönlötték el. Az egyistenhívő vallások hívein túl egyébként sok más turista is felkeresi Jeruzsálemet, hiszen az óváros része az UNESCO Világörökségnek (érdekesség, hogy nem Izrael, hanem Jordánia javaslatára vették még fel anno az UNESCO által vezetett kulturális világörökségek listájára Jeruzsálem óvárosát és Jeruzsálem falait 1981-ben).
A bazilikából kijőve még egy nagyon rövid kódorgást tettünk az óváros legkisebb negyedébe, az örmény negyedbe. Az örmények Noé unokáinak leszármazottai, az Ararát hegyének, azaz a feltételezett Édenkertnek a népe. Ők voltak az elsők, akik elfogadták a kereszténységet, az i.sz. III. században.
Márai Sándor, aki 1927-ben járt a itt, hosszabban ír a városról, az ő sorainak idézésével fejezném be ezt az útleírást: „Jeruzsálem nem olyan, ahogy Josephus Flavius elmesélte, és nem olyan, ahogy én előadom. Nem is áltatom magam; nem tudom elmondani, milyen Jeruzsálem. Mintha a város csak ürügy, csak keret akarna lenni mindenféle – mohamedán, keresztény, zsidó – elképzelésnek arra a tartalomra, amelyről azt hiszik, hogy értelme a titokzatos kegyhely: Jeruzsálem”.
Kép és szöveg: Barna Béla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése