Az ember teljesen csak akkor találhat önmagára, ha őszintén ajándékul adja önmagát…

Sárospataki Zsuzsanna:
Egészen a Tiéd! - II. János Pál pápa ma is időszerű lelkisége

Az ezredforduló talán legismertebb és legjobban szeretett személyisége volt a lengyel származású II . János Pál pápa. Érdeklődő hit, mély bölcsesség, sugárzó szeretet jellemezte, ami csaknem minden embert megérintett, aki hallotta, látta, vagy találkozott vele. Boldoggáavatásával a katolikus egyház hivatalosan is példaképei közé emelte.

II. János Pál pápa közismerten éppúgy foglalkozott a papok és püspökök feladataival és felelősségével, a nők pappá szentelésének és a papi nőtlenségnek újból és újból felmerülő kérdésével, mint az egész emberi társadalmat érintő témákkal: az emberi jogokkal, az erkölccsel, az abortusz vagy az euthanázia indokolhatatlanságával, a korunkban továbbra is fellelhető fajgyűlölettel és antiszemitizmussal, továbbá a katolikus egyház más, akár nem keresztény vallásokhoz való viszonyulásával. A következőkben néhány ma is időszerű, utat mutató gondolatát olvashatják.

Az ima fontossága
„Életutam egész során mindvégig áthatott az a meggyőződés, hogy hivatásom mindenfajta tevékenységekor az imádság – és lényeges mértékben az elmélkedő ima – elsődleges jelentőségű volt.” – fogalmazza meg II. János Pál elsősorban a papok, de minden hívő számára is fontosnak tekintendő és követendő szemléletet. …ne feledjük, hogy a legtökéletesebb… igazi tevékenység, a napi szentmise, ami az ima legteljesebb szintézise, a Krisztusban Istennel való találkozás kulcspontja… ezt a csúcsot elérni,… erre a teljességre eljutni csak úgy lehet, ha ide imával lépünk be, és ugyanúgy távozunk, az egész átimádkozott nap irányába, akkor is, ha tudjuk, hogy ez a nap megint agyon lesz zsúfolva mindenféle feladattal és kötelezettséggel… egészében véve a munkával telik el a legtöbb idő, de minden tevékenységnek az imádságban kell gyökereznie, mint lelki termőföld rögében.” *

„

 

 Az eát

Ne féljetek!
Pápává választását követően néhány nappal hangzottak el híres bátorító szavai: Ne féljetek! Az Átlépni a remény küszöbén c. önéletírásában így emlékezik: „Amikor… a Szent Péter téren hangosan kimondtam e szavakat… még nem tudhattam, milyen jövő vár rám és az egész Egyházra. Nem az ember, hanem a Szentlélek mondatta velem ezeket a szavakat, akit Krisztus ígért meg az apostoloknak, mint Vigasztalót. …A Ne féljetek! buzdítás … bizonyos tekintetben minden emberhez szólt, hogy legyőzzük a félelmet a mai világban… Krisztus keresztjének és feltámadásának ereje sokkal nagyobb minden rossznál, amelytől az embernek félnie lehetne vagy kellene… Ne féljetek! – mondta Krisztus az Apostoloknak (Lk 24,36) és az asszonyoknak (Mt 28,10) a feltámadás után… s Mária nem félt. … Talán soha nem volt ennyire szükségünk a feltámadott Krisztus bíztató szavaira, mint most, a második évezred vége felé közeledve… Szükségük van rá az embereknek …Szükség van arra, hogy tudatukba visszatérjen az a bizonyosság, hogy van Valaki, aki kezében tartja a világ sorsát… Ez a Valaki a Szeretet (1Jn 4,8.16): az emberré lett Szeretet, az emberek között mindig jelenlévő szeretet. Eukarisztikus szeretet... Egyedül Ő lehet garancia a szavaira, hogy Ne féljetek!” Keljetek föl, menjünk! c. könyvében az apostolok hitével kapcsolatban így fogalmaz: „Az apostol legnagyobb hibája a félelem. …»A félelem által elhallgattatni« - ez a gonoszok stratégiájának első pontja. A terror, amellyel minden diktatúra él, az apostolok félelmére épít. A hallgatás csak akkor ékesszóló és apostoli, amikor az ember nem fordítja el arcát az elől, aki megüti. Így tett Krisztus is, hallgatott. De ezzel megmutatta szilárdságát. Krisztus nem hagyta magát megfélemlíteni az emberektől. A csőcselék elé lépve bátran mondta: »Én vagyok«”.

Szeretet és felelősség – Egyén és család
André Frossard: Ne féljetek! c. interjúkötetében, Chesterton megállapítására hivatkozva, miszerint „a család az elnyomással szembeni ellenállás sejtje” – felteszi a kérdést a római egyházfőnek, mit gondol erről. Íme, a válasz: „Hogy a család… az elnyomással szembeni ellenállás sejtje lehessen, nagyon érett és mély közösséggé kell válnia… És alapul kell venni a személyek szellemi érettségét. Ha ez utóbbi hiányzik, akkor a férfi vagy a nő, felbonthatatlan közösségükben nem láthat mást, csak olyan kényszert, amit szét kell törni… A család struktúrája, lényege szerint, a személyekre épül. A család minden tagjának megvan a maga jelentősége… Ha a családban – feltéve erkölcsi érettségét – minden tagnak megvan a maga fontossága,… ez egyúttal arra szólítja fel őt, hogy másoké legyen… Az ember teljesen csak akkor találhat önmagára, ha őszintén ajándékul adja önmagát…Minél inkább tud egy család minden tagja a többiekért élni, annál nyilvánvalóbb, hogy a család számára mennyire fontos, hogy van, azáltal, hogy a családé.” „Úgy vélem, az ember szabadsága az, amit ki-ki akkor ismer fel önmagában, amikor felelősnek érzi magát… A szabadság adomány és kötelesség is egyben. Az ember, szabadsága révén, saját maga számára válik olyan feladattá, amelyet teljesítenie kell… Az erkölcsöt tanítani annyi, mint az emberi lény belsejét alakítani… A keresztény erkölcs gyakran állítja az embert olyan követelmények elé, amelyeket szívesebben elkerülne… mert megköti az ő szabad én-jét… Ha a szabadság az a képesség és lehetőség, hogy megtegyem mindazt, amit csak akarok (vagy inkább mindazt, amihez kedvem van), akkor nyilvánvaló, hogy az így értett szabadság számára nemcsak a keresztény erkölcs, hanem minden erkölcs kényszerítőnek számít! Az Evangélium mindig és mindenütt kihívást jelent az emberi gyengeséggel szemben. Viszont pontosan ebben a kihívásban rejtőzik az ereje! Az ember tudat alatt vágyik is az ilyen kihívásra, hiszen szükségét érzi, hogy felülmúlja önmagát. Az ember csak akkor lehet igazán ember, ha képes önmagát felülmúlni. A fiatalokat fel kell készíteni a házasságra, meg kell tanítani nekik a szeretetet. A szeretetet nem lehet megtanulni, mégis, nincs még egy olyan valami, amit ennyire kellene tanulni. A fiatalok valójában a szépet keresik a szeretetben. Azt akarják, hogy az ő szeretetük szép legyen. Ha engednek is a gyengeségnek, ha olyan viselkedési modelleket követnek is, amelyeket nyugodtan nevezhetünk botrányosnak, … szívük mélyén mégis a szép és tiszta szeretetre vágynak. Tudják, hogy ezt a szeretetet senki mástól nem kaphatják meg, csak Istentől. Ezért készek arra, hogy kövessék Krisztust, nem törődve az áldozatokkal, amivel ez együtt járhat.” 

forrás: .asziv.hu