Betegekért és betegekkel élve Szécsényben

Takács M. Klarissza nővér

Nagy dolog betegséget hordozni, betegségekkel, szen­ve­dé­sekkel együtt élni. Misztérium – ti­tok, melyet szépen megélni csak hit­tel lehet. Mivel misztérium és aján­dék, nem érde­mes kérdezni „miért”, mert erre csak az Úr válaszolhat, de sokat segíthet egy Máriához hasonlító IGEN az Istenre való ráhagyatkozásban. A betegség lehet számunkra áldás és teher. Ha áldásként fogadjuk, súlyából nem veszít, mégis könnyebb hordozni. A betegségben mélyebben találkozhatunk Istennel, szembesülhetünk életünk igazi értelmével és céljával, tanulhatunk több türelmet, elfogadást és felajánlhatjuk nap, mint nap Istennek, mint neki tetsző áldozatot. Így egy betegség igazgyönggyé, kinccsé válhat az életünkben, és segít annak a beismerésében, hogy Isten nélkül milyen gyönge és törékeny vagyok.

Szerzetesi életem kezdetén betegeket látogatva szép volt megtapasztalni, hogyan vált egy néni számára betegsége ajándékká. Zsuzsa néni mindkét lába amputálva és fél oldala lebénulva volt. Ezért mindig ágyban feküdt. Férje nagy szeretettel gondozta és ápolta. Ez a néni egyszer azt mondta nekem: „Nővérke! Én 17 éve viselem ezt a betegségemet. Annyi mindenen átmentem, annyi mindent megtapasztaltam és annyi kegyelmet kaptam általa, hogy tényleg semmi pénzért oda nem adnám. Olyan kinccsé vált az életemben, ami nagyon drága nekem.”

Az öregségre, betegségre készülni kell lélekben, hogy amikor bekopogtat, ne érjen felkészületlenül.

Ferences Betánia Otthonunkban megosztjuk életünket az idősekkel, fogyatékosokkal, súlyos betegekkel. Sokat tanulok tőlük, igaz példák számomra, és sokszor mély tiszteletet érzek irántuk néma szenvedésüket látva. Csendben szenvednek, sokszor már beszélni is alig tudnak, lényük mégis hangos kiáltás a világ számára. Vendégek, ellenőrök, ismerősök, mélyen megrendülnek türelmük és mosolyuk láttán, és erőt merítenek belőlük. Egyik szentéletű pápa utolsó hónapjait már súlyos betegen töltötte. Megkérdezték egyszer tőle, nem hiányzik-e neki a szentáldozat bemutatása? Ő így felelt: „Az ágy az oltár és magam vagyok rajta az áldozat.” Lakóinkat látva ez a gondolat sokszor eszembe jut.

Otthonunknak nem az a célja, hogy ide úgy mond „bedugják” az idős embert, aki nem kell a családnak. Ez az otthon nem erről szól, amint a nevében is benne van: Ferences Betánia Idősek Otthona és Testvéri Közössége. Tehát egy közösségbe fogadjuk be azokat, akik önként és szívesen jönnek, és a hozzátartozójukkal közösen segítünk, hogy öregségüket, betegségüket szépen, áldásként tudják hordozni. Az Istent szerető közösségnek hatalmas ereje van, mely lendít és erősít, persze a közösségben egymás terhét is hordozni kell.

Lakóink felének már nincs, nem él sem házastársa, sem gyermeke. A másik fele sem azért van itt, mert a családnak nyűg, teher vagy, mert nem sze­retik. Van­nak sú­lyos betegségek, akik­kel emberek sok éven át élnek. Sok esetben a család emberfeletti áldozatot hoz, hogy szerettüket kiszol­gálják. De az emberi erő is véges, csak az Isten ere­je végtelen. És mielőtt a család­tagok összeomolnának, segíteni kell őket terhük hordozásában. Korunkban egyre gyakrabban megjelenő betegség az Alzheimer kór és a demencia – időskori elbutulás. Az ilyen betegek úgymond nem úgy súlyosak, hogy fekszenek az ágyban, és emelgetni kell őket, hanem ellenkezőleg, mindig indulnak, bolyonganak, nem tudják, hol vannak. Fél percre sem lehet őket magukra hagyni, minden cselekvésüket irányítani kell, és sokszor ugyan azt nagy türelemmel kell elmagyarázni. Kiszolgáltatottá válnak, mint egy kisgyermek és babusgatásra szorulnak, mint egy csecsemő. Küzdelmes folyamat szembesülni azzal, hogy az, aki korábban fölnevelt, támaszunk volt, most meg sem ismer, és teljes gondoskodásra szorul.

Nekünk nővéreknek az a hivatásunk, hogy ilyen emberek mellé álljunk és életük utolsó szakaszát széppé, békéssé tegyük. Bár a társadalom lenézi és kirekeszti őket, bennük mégis különösen jelen van a szegény és megalázott Jézus. Életünk értékessége nem azon múlik, hogy mennyit dolgozunk, mennyi hasznos munkát végzünk. Isten szemében a betegek, akik nagyobb teljesítményre nem képesek ugyanolyan értékesek és kedvesek. Örüljünk, ha szolgálhatjuk őket, mert a betegek áldást hordoznak számunkra.

Ezúton szeretnénk megköszönni a szécsényi híveknek mindennemű támogatásukat, amit továbbra is szeretnénk kérni. Fontos ez otthonunk és betegeink számára is, hisz az elmúlt évben a közüzemi díjak jelentős emelkedése és az alkalmazotti bérek kötelező emelése ellenére mintegy másfél millió forinttal kevesebb normatívát kapunk az államtól, mint az előző évben. Lakóink nagy része kisnyugdíjas, akiktől nem kérhetünk és nem is kérnénk támogatást, mint más luxusotthonokban. Szeretnénk azonban szolgálatunkat javukra és Szécsény javára folytatni, és ha az Úr úgy akarja, bővíteni is.

Bízunk az isteni Gondviselésben, hisz mindnyájan az ő kezében vagyunk.

Takács M. Klarissza, ferences szegénygondozó nővér

forrás: A szécsényi katolikus egyházközség hírlevele - 2006. Nagyböjt