Értem halt meg; ne mondd, hogy sokakért!

levétel a keresztről

Nagyböjti elmélkedés

Teljes bíbordíszben, koronával fején, jogarral kezében, kísérettel lép fel s vonul el a keresztúton a penitencia királya. Aki ezt megérti, sírni kezd; aki elindul nyomában, nem győzi tisztára mosni lelkét.

Jézus alázatba és szenvedésbe öltözve eleget tesz bűneinkért; mélyebben fölfogva: bűneimért. Akit a penitencia kegyelme megérint, annak szemei előtt a passió izgalmas jeleneteinek alakjai szétfoszlanak, a zaj elcsitul, Jeruzsálem környéke puszta lesz, a két lator keresztje eltűnik, s a lélek magára marad Jézusával. Keresztje előtt térdelek, vérének csepegését hallom, minden kínja lelkemre borul; megnyitja ajkait s kérdi: Ember, mit tettél?

S öntudatom feleli, az egész világnak kiáltja: Vétkeztem! Bűneimet senkivel meg nem oszthatom, értük mások könnyeit föl nem ajánlom; hisz úgy állok itt, mintha az egész világban én magam volnék, mintha nem volna anyám, atyám, barátom! Valóban, ezek most számba sem kerülnek; nekem, nekem magamnak kell penitenciát tartanom!

De a penitencia érzése tüzesebb, mélyebb: ezt az az öntudat, hogy vétkeztem, nem jellemzi eléggé. Jézus, miután kérdőre vont, magára veszi bűneimet; megrémülve kérdezem: Mit akarsz Uram? Hová mész? „Megyek a keresztre.” Én voltam a bűnös, de a penitenciát az Úr Jézus tartotta meg helyettem s meghalt értem. Értem halt meg; ne mondd, hogy sokakért! Minden virág a földön azt mondja: a nap értem van az égen; belőle, általa élek. Így az Úr Jézus értem szenved; értem gyullad ki a lelke vérvörösen. S azt mondják a szentek: értem, értem halt meg; ezt mondja Szent Szűz a maga módja szerint; ezt mondom én is; értem, értem szenved; úgy szeret, hogy értem halt meg. Ah, Istenem, van-e melegebb, feneketlenebb mélység, mint ez az igazság: értem halt meg az Úr!

Erőszakos, szenvedélyes bánattá válik szeretetem, ha hozzágondolom, hogy hol volnék nélküle. Bűnben születtem; ha jogról van szó, nincs a kegyelemre nagyobb jogom, mint a kannibál négereknek! Örvényből, poklokból emel ki minket Jézus megváltó szeretete. Ha az Úr nem könyörül rajtunk – lettünk volna, mint Szodoma, és hasonlók volnánk Gomorrához. Azért karoljuk át a keresztet, bűnösök és szentek. Nem, nem szentek; itt nincsenek szentek; a kereszt alatt a ragyogó szentek is mind, mind elkárhozandó lelkek. Az Isten kegyelméből lettek szentek, lettek bűnbánó, lettek szerető lelkek! A kereszt alatt megszállja őket is méltatlanságuk érzete, nem találják helyüket. Zsákba öltöznek Jolánta, Margit, Kinga, Erzsébet: penitenciát tartanak és sírnak! Mindnyájan lelkek vagyunk, akikhez lehajolt a keresztre feszítettnek kegyelme s fölemelt minket.

(Prohászka Ottokár)

Könyörögjünk. – Úristen! Ki Anyaszentegyházadat a negyvennapi böjt évenkénti gyakorlásával tisztogatod, add népednek, hogy amit tőled önmegtartóztatása által megnyerni igyekszik, azt jótetteivel végrehajthassa. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Ámen