Hozzád, csend, aki a gyümölcsök heged_se vagy. Hozzád, aki a pincék, présházak és csűrök lakója, a méhek szorgalmának mézes bödöne vagy, a tenger nyugalma vizeinek bősége felett.
Hozzád, csend, amelybe a hegyek csúcsáról letekintve bezárom a várost. Amikor elcsendesül szekereinek zöreje, lakóinak zajongása, üllőinek csengése. …
Hozzád, Isten éber őrködése lázunk felett, Istennek az emberek háborgására borított köpenye.
Hozzád, asszonyok csendje, … a nap és az élet minden hiúságának csendje, az életé, amely a napok kévéje. Asszonyok csendje, szentély és örök folytatás. … Az asszonyé, aki hallja méhét feszítő magzatát. Csend, hűséges őrzője belézárt becsületemnek és véremnek.
Hozzád, a férfi csendjéhez, aki fejét könyökére hajtva töpreng, és erejének pocsékolása nélkül kapja és gyártja gondolatai nedvét. Csend, amelynek segítségével tanulhat, de feledhet is, mert jó néha nem tudni. Csend, a férgek, az élősdik és az ártalmas füvek elutasítása. Csend, amely védelmez gondolataid gomolygása közben. Gondolatok csendje. Méhek nyugalma, mert elkészült a méz, és immár elrejtett kinccsé kell válnia. És érlelődnie. Szárnyaikat bontogató gondolatok csendje, mert nem jó dolog, ha nyugtalankodsz elmédben vagy szívedben. Szívek csendje. Érzékek csendje. Ki nem mondott szavak csendje, mert jó dolog újra meglelned Istent, aki a csend az örökkévalóságban. … Isten csendje, amely olyan, mint a pásztor álma, mert nincsen annál édesebb álom, … amikor nincs többé sem pásztor, sem nyáj, hiszen ki tudná megkülönböztetni egyiket a másiktól a csillagos ég alatt, mikor minden gyapjú puha álom?
Ó, Uram, egy napon begyűjtvén csűrödbe teremtményeidet, nyisd meg e nagy kaput az emberek fecsegő nemzetsége előtt, … és vétessék el kérdéseinktől az ő értelmük, ahogyan a betegségből gyógyul ki az ember … mert az igazság a kérdés megszűnésével jött el hozzánk. Uram, a bölcsesség nem válasz, hanem a folyton változó szavakból való kigyógyulás. Azoktól tudom, akik szeretik egymást, akik lábukat lógatva, szorosan egymáshoz simulva üldögélnek a narancsültetvény alacsony kőkerítésén, és jól tudják, hogy nem kaptak választ tegnap feltett kérdéseikre. Én azonban ismerem a szerelmet, és ezért tudom, hogy azt jelenti: megszűnik a kérdezés. … Ó szószátyárok! Kérdéseitek teljesen tönkretették az embereket! Esztelen, aki Istentől remél választ. Ha magához fogad, ha meggyógyít, azt azzal cselekszi, hogy kérdéseidet, mint a lázat, a kezével szünteti meg. Ez így van. Uram, egy napon csűrödbe begyűjtvén Teremtett világodat, nyisd fel előttünk szárnyas ajtódat, és vezess be bennünket oda, ahol nem válaszolnak többé, mert nem lesz többé válasz, csak boldogság: a kérdések záróköve és lényege, arc, amely boldoggá tesz. És aki átlép rajta, felfedezi az édes vizek végtelenségét, amely nagyobb a tengerek végtelenségénél, és amelyet már régebben is sejtett, a forrásvizek dalolását hallgatva… Csend, hajót befogadó rév. Isten csendje, minden hajók menedéke.
Antoine de Saint-Exupéry: Citadella, XXXIX
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése