A nép elnevezte "Noel Baba"-nak, ami azt jelenti " Ajándékozó Apa"

Szent Miklós püspökké választása

Myra városa (Demre), abban az időben Anatólia fővárosa. Az egész földrész eredetileg a kalózok mekkája volt. Az összerabolt kincsek, jó gazdasági alapokat teremtettek az utókornak is. mediterrán éghajlata kedvezett valamennyi déligyümölcsnek, kertészeteknek. Így a kereskedelem, narancs és olajültetvények gazdagságot biztosítottak a lakosságnak. Myra városában a püspöki kar elanyagiasodott, és korrumpálódott. Ezért a püspökök, rendszeresen váltogatták egymást. Volt, aki csak néhány hónapig töltötte be ezt a szerepet, de volt aki kihúzta másfél évig is. 270-ben érkezett el az idő, amikor a püspöki tisztért való versengésben már nem tudtak megegyezni, és négynapi vádaskodás, és ön jelelölések után, valamint az egyik főpap látomására a püspöki kar olyan határozatot hozott: "rendben, akkor az legyen Myra városának püspöke, aki felszentelt papként elsőnek jön be a városkapun." Ekkor érkezett meg a Jeruzsálemi zarándokútról hazafelé tartó Miklós pap. Azonnal, mint főméltóságot fogadták a városkapuban, és vezették a püspöki kar elé, ahol rögtön püspökké választották. 52 évig töltötte be ezt a szerepet.

Szent Miklós családja

Szent Miklós családja Patara városában élt. Hitüket, vallásosságukat a család leszármazottai magától Pál apostoltól kapták, aki két alkalommal is járt ezen a földön. A család õseire olyan hatással voltak ezek a látogatások, hogy minden generációból a családban kellett lenni egy papnak. Miklós gyermekkorában Nagybátyja volt Patara város érseke. Itt már ebben az idõben a lakosság fele keresztényként élt. Család is mindennapi hitéletet gyakorolt, miközben 50 hektáros narancs és déligyümölcs ültetvényen gazdálkodott. Több száz ember dolgozott az ültetvényeken, az Õ gyermekeiknek is kötelezõ volt az ingyenes iskola, melyet érsek nagybátyja és Miklós családja tartott fenn. Egyházi ünnepeken minden ültetvényeken dolgozó munkás és gyermekeik, közös ünnepi lakomákon vett részt. Ilyenkor ruhákat osztottak, és a fizetésen kívül pénzadományokat kaptak. A 253-ban egy pestisjárvány tört ki, amelyben szülei odavesztek, s Õt több hónapi kezelés után Nagybátyja mentette meg, és vette magához a patarai kolostorban.

Demre közepén fekszik a Szt. Miklós templom. Mellette a sírhelye, amely 1956-ban ásatások során került elő. A Myra-folyó teljesen betakarta homokkal, ma 3 méterrel a felszín alatt van. 1087-ben olasz tengerészek a sírt feltörték, és elrabolták Szt. Miklós csontvázát. Sietségükben néhány csontot ott felejtettek, amelyet ma Antalyában őriznek. Már a 4. sz.-ban állt ezen a helyen a templom, de a mai Szt. Miklós templom a 7. sz.-ban épült. A 9. és a 11. sz.-ban megrongálódott a keresztény és arab tengeri háborúban. A 11. sz. végén helyre lett állítva. A ma látható mozaikok abból az időből származnak. 1860-ban az orosz cár, Anna Galidscha megújította. A Szt. Miklós sírján látható rongálás az olasz tengerészek 1087-es műve, amikor a csontok egy részét és a sírban levő ereklyéket Bariba vitték, ahol ma is őrzik ezeket. A rablás célja az volt, hogy a tengerészek védőszentjének maradványai olasz földre kerüljenek, ezáltal a védőszent nagyobb védelmet biztosít hajózásaik során. Tisztelete a bizánci, majd a kopt egyházban bontakozott ki a hatodik században - azóta ülik temetése emléknapját december 6-án -, majd átterjedt Itáliába is. Ereklyéinek az olasz Bari városába vitele után, 1087-ben vált valóban egyetemes szentté. Szent Miklós volt tehát a Mikulás-figura atyja, akinek nevében szerte a világon megajándékozzák a gyermekeket.

Garamszentbenedek templomának oltárképét - ezen Szent Miklós püspök gabonacsodája megmenti az éhező népet - 1427-ben Kolozsvári Tamás festette. Az éhezõket segítette meg, amikor a császári hajókról kért kevés gabonával két éven át táplálta népét.

Több éves aszályos esztendőt követően teljesen kifogytak a gabonatartalékok, még a vetőmagokat is megették az emberek. Egyiptomból, Olaszországból hoztak be búzát. Egy alkalommal a Myra-i kereskedelmi flotta, majdnem teljes egészben odaveszett egy viharban. Így már több hónapja nem volt kenyere a népnek. Tehát éhínség sújtotta a vidéket, Miklós a kikötőben várta, mikor érkezik búzaszállítmány. Amikor az megérkezett, arra kérte a hajósokat, ha többel nem, hajónként csak száz mérő gabonával segítsenek az éhínségtől elcsigázott embereken. Azok félve a királyi számtartótól, nem mertek kérésének eleget tenni, mert a rakományt induláskor pontosan lemérték. Miklós arra kérte őket: Tegyétek csak amit mondok, és Isten erejében ígérem néktek, hogy nem lesz károtok.? Így is tettek, és a hivatalnokok az induláskor mért mennyiséget mérték le, kirakáskor.

A csodának híre ment, nagy dicsérettel magasztalták szolgájában Istent. A gabonát pedig kinek-kinek szükséglete szerint osztotta szét Isten embere, úgyhogy az csudamód két éven át nemcsak hogy szükségleteiket elégítette ki, hanem bőségesen maradt vetőmagnak is. A kép Szent Miklósnak azt a csodatételét ábrázolja, amikor Myra püspökeként megmenti a várost az éhínségtől azzal, hogy a gabonazsákokat  megsokszorozza.

Egy ember elindult Miklóshoz, hogy áldását kérje, hogy végre gyermeke szülessen. Amikor odaért, a püspök már halott volt, így a holttestet takaró vászonból ereklyeként magával vitt egy darabot. A következő év december 6-án a házaspárnak fia született. A gyermeket a hetedik születésnapján arab rablók vitték magukkal. Egy év múlva, ismét pont december 6-án, amikor a házaspár a Miklós-templomban imádkozott a gyermekük megszabadulásáért, egy forgószél kerekedett, amely felkapta a fiút és éppen a templom előtt tette le. 

Daniel Gran 1736-ban a bécsi Schwarzspanierkirche oltárképén örökítette meg Szent Miklós legendájának jelenetét: a szent püspök elragadja az agaránusok királyának asztalától az elrablott gyermek Adeodatust, hogy visszavigye szüleihez. Az oltárkép 1786 óta a bécsi minoriták templomában áll. Számos vázlata és kicsinyített másolata maradt fenn. Ez a változat 18. századi magyar festő átköltése, amely jelentősen eltér a kivitelezett oltárképtől. Nem ismerjük mesterét vagy készültének idejét.

Szent Miklós a hajózók védőszentje

Patara városában a kolostori életet során, a tanulás és sportoláson kívül más teendője nem volt. Így a mintegy 180 cm magasságú fiatalember, aki napi több órát töltött tornával, egy szikár minden erőpróbát kibíró alkat lett. Kitűnő úszó volt, néha több kilométerre beúszott a tengeren. Így történhetett meg, hogy egy tengeri út alkalmával a bajban bátran vetette magát a habok közé, hogy segítsen másokon. Egy ilyen cselekedete után, amit csodának hittek az emberek, vált a hajózók védőszentjévé.

Az eset 270-ben Jeruzsálembe tartó zarándokúton történt.

Akkoriban is rendszeresen zarándokoltak az emberek a Szentföldre. Ezt tette az ifjú Miklós pap is. Ezek a zarándoklatok, ősszel történtek, amikor nem volt olyan nagy meleg. Igen ám, de ilyenkor a tenger az egyik pillanatról a másikra kiszámíthatatlanul viharos tud lenni. Ezért a zarándoklatra tartó hajók, biztonságból egymáshoz közel, konvojszerűen haladnak. Ezen az úton is kitört egy váratlan vihar. Miklós pap hajója mellett alig száz méterre haladó hajónak az orrvitorla árbóca kitört, ennek helyre tételéhez legalább két ember kell. Ki is mentek elvégezni a munkát, de mind kettőt lesodorták a hullámok. Tudni kell, hogy ezek a kishajók 3-5 fős személyzettel rendelkeztek, így nem volt ki megjavítsa a hajót, ami ez által süllyedésre volt ítélve. Valamint azt is tudni kell, hogy aki viharban a tengerbe esik, annak nincs túlélési esélye! A helyzetet látva Miklós pap, gondolkodás nélkül a vízbe vetette magát, és elsőként a két fuldokló tengerészt mentette ki, és ezt követően kapaszkodott fel a tehetetlenül hánykódó hajóra, ahol egymaga helyezte vissza az orrvitorla árbócát, majd megköszönve Istennek a segítségét, imádkozni kezdett. Közben a megrémült és a hajófenékbe menekült emberek csak azt vették észre, hogy a hajó stabilizálódott, és amikor kimerészkedtek a fedélzetre, egy a hajójuk elejében imádkozó embert láttak. Mindenki arra gondolt az ismeretlen megjelenésével, hogy valami égi Szent segített rajtuk. Az ima befejeztével, pedig szemük láttára belevetette magát a habok közé és eltűnt. Ez a tengerbe ugrás egyet jelentett az odaveszéssel, s ezért ezt egyszerű ember nem tehette. Amikor elcsendesült a vihar, mindenki megdöbbenésére, a vízbe esett halott tengerészek nyugodt álmukat aludták a hajófenéken. Miklós, zarándokútról hazafelé ellátogatott Anatólia fővárosába, Myrába. Itt legendás körülmények között püspökké választották. Majd később, amikor a Jeruzsálemi út tengerészei közül néhányan Myrába jártak, hálaadásra betértek imádkozni a templomba, ahol Szt. Miklós püspökben felismerték a hajójukon a viharban imádkozó személyt, s ettől kezdve a tengerészek hozzá imádkoztak a bajban, és így a védőszentjükké vált.

Hajógyári Szent Miklós templom

Nem sokkal a Dubrovnik-i Köztársaság megalakulása után, Gruž-ban egy hajógyárat létesítettek. A hajóépítők testvérisége a hajógyár tőszomszédságában 1727 egy templomot emelt, a Hajógyári Szent Miklós templomot (Crkvica sv. Nikole od Škara). A templomot Divko Pavlov építette. Itt, Istentiszteleteket a hajók vízre bocsátásakor, vasárnap és a vallásos ünnepek alkalmával tartottak. A templom belsejét számos arany és ezüst ex-voto díszíti, valamint a hajózók által adományozott vitorláshajókat ábrázoló festmény.

Szent Miklós eredeti legendája

Krisztus után 245-ben Kis-Ázsiában, Patara városában született, egy gazdag család gyermekeként. Már gyermekkorában is történtek vele csodák. Alig kezdte el iskoláit, mikor Patara városában nagy járvány tört ki, és mint kisgyermek, árvaságra jutott. Ezért a szüleitől örökölt hatalmas vagyonával érsek Nagybátyjához, Patara város kolostorába költözött. Felügyelete mellett nevelkedett, s gyermekévei alatt megszerette a kolostori életet, majd iskoláinak befejeztével a papi hivatást választotta. Életét az emberiségnek és a gyerekek tanítására szentelte. Bárki kérte, mindig segített. Ember szeretete, segítőkészségének híre messze földre eljutott. Az emberek kezdték imáikba foglalni a nevét. 270-ben Jeruzsálembe tartó zarándokúton történtek miatt a tengerészek védőszentjévé vált! Zarándokútról visszafelé, betért imádkozni Anatólia fővárosába, Myra városába, ahol legendás körülmények között püspökké választották.

52 évig volt püspök. Évek alatt a szeretete, a gyerekekkel, emberekkel való törődése miatt annyira megszerették, hogy nem csak püspökük, de még vezetőjüknek is tartottak. Vagyonát a gyerekek és az emberek megsegítésére fordította. Egyszerű emberként élt a nép között, miközben tanított és szeretetet hirdetett. Éhínség idején a teljes Egyházi vagyont a nép étkeztetésére fordította, amiért szembe került az Egyházzal, halála után, ezért az engedetlenségért egy időre ki is tagadták az Egyházból!

Minden este órákig sétált a városka utcáin, beszélgetett az emberekkel, figyelt a gondjaikra. Így történt a legendáját alkotó eset is:

A kolostor szomszédságában él egy elszegényedett nemes ember, aki úgy elnyomorodott, hogy betevő falatra is alig jutott. Három férjhez menés előtt álló lánya azon vitatkozott egy este, hogy melyikük adja el magát rabszolgának, hogy tudjon segíteni a családon, és hogy a másik férjhez tudjon menni. Ekkor ért a nyitott ablak alá Miklós püspök, és meghallotta az alkut. Visszasietett a templomba, és egy marék aranyat kötött keszkenőbe, és bedobta az ablakon. A lányok azt hitték csoda történt. Majd egy év múlva ugyanebben az időben még egy keszkenő aranyat dobott be a második lánynak. Kisiettek, mert lépteket hallottak az ablak alól, s akkor látták, hogy egy piros ruhás öregember siet el a sötétben. Harmadik évben ezen a napon nagyon hideg volt, és zárva találta az ablakot. Ekkor felmászott a sziklaoldalban épült ház tetejére, és a nyitott tűzhely kéményén dobta be az aranyat. A legkisebb lány éppen ekkor tette harisnyáját a kandalló szerű tűzhelybe száradni, és az pont bele esett. Az ismeretlen jótevőről kezdték azt hinni, a hóborította Taurus hegyről, mivel mindig ilyenkor télen történtek ezek a csodák, hogy maga a Tél-Apó jön el ezekkel, az ajándékokkal. 

Fra Angelico: A három szűz férjhezadása

Az idő folyamán mégis kitudódott a titok, hogy a jótevő maga Miklós püspök. Ugyanis a legkisebb lánynak bedobott aranyban volt egy olyan darab, amit a helyi aranykereskedő előzőleg adományozott Miklós püspöknek egy szerencsés üzletet követően. Ezt felismerve, már mindenki tudta, hogy ki a titokzatos segítő! De kiderült ez abból is, hogy december 5-én a névnapja előestéjén a hideg idő beköszöntével rendszeresen megajándékozta a gyerekeket mindenféle édességgel. Ezért az adakozásaiért a nép elnevezte "Noel Baba"-nak, ami azt jelenti " Ajándékozó Apa". A keresztényüldözések alatt őt is elfogták, éheztették, kínozták, de kivégezni nem merték. Fogságából végül kiszabadult, hosszú, békés öregkort ért meg. A legenda szerint lelkét (326-ban) angyalok vitték végső nyughelyére, ahol egy tiszta forrás eredt. Ebből a tiszta forrásból áradó szeretettel küldi legendája a mai gyerekekhez utódát, a Mikulást.