Előtte gyermekek járták végig a falut, és csengőszóval hívták a Szentmisére a híveket...

Mi az, ami az advent kora reggeli szentmiséinek, az ún. roráté-miséknek egyedülálló atmoszférát ad? A fény! A fény emberemlékezet óta nagy hatással volt az emberre. Különösen a hideg és sötét évszakokban varázsolta el őket – világossággal és meleggel. Szüleink és nagyszüleink nem kis nosztalgiával emlékeznek vissza az adventi reggelekre, amelyeken zsúfolt templomokban, kicsik és nagyok gyertyafény mellett ünnepelték a Karácsony előtti szentmiséket. Egyes vidékeken előtte gyermekek járták végig a falut, és csengőszóval hívták a szentmisére a híveket...
A roráté-mise elnevezése egyébként egy latin miseének kezdő sorából származik, amely így szól: „Rorate coeli de super et nubes pluant iustum!” – „Harmatozzatok, egek, onnan felülről, és ti, felhők, hullassátok az Igazat! Nyíljék meg a föld és teremje az Üdvözítőt, és sarjadjon vele szabadulás is.” (Izajás 45,8) Ezekkel a szavakkal kezdődött a II. Vatikáni Zsinat előtt az adventi Mária-mise. Így maradt ez ma is, évtízedekkel utána, csak nem latinul énekeljük, illetve mondjuk ezeket a sorokat, hanem anyanyelvünkön. A Zsinat tehát nem építette le az adventi roráté-miséket. A magyar Misekönyvben, de más nemzetek misekönyveiben is, változatlanul ott van a roráté-mise szövege.A szombat  Szűz Mária-napja. (Hétfő az angyaloké, kedd Szent Antalé, szerda Szent Józsefé, csütörtök az Oltáriszentséggé, péntek pedig Jézus Szívéé)... Örvendenék, ha minél többen készülnének így, szentmisével, a Karácsonyra! 

  írta: Imre atya 

Fekete István novellájából: Roráte - Rudolf Péter előadásában

Az évszázados egyházi hagyományban Ádvent jelentette az egyházi év kezdetét. Ádventtel indult újra ez a "szüntelen körforgás", amely a keresztény ember életében Jézus élete főbb állomásainak (születés, tanítás, szenvedés, halál, föltámadás, mennybemenetel, Szentlélek elküldése) "újraélését" jelentette. 

Ezen időszak várakozás, vágyakozás jellege. Fölkészülés Karácsonyra, a Messiás földi születésének méltó megünneplésére. A keresztény ember emellett Krisztus második eljövetelét is várja. A világ végén dicsősége és hatalma teljességében megjelenő Krisztus lesz a minden embert érintő utolsó ítélet bírája. Erre szintén készülnie kell erényes és Istenre figyelő, parancsait megtartó élettel, ha meg akar állni az ítélő Krisztus előtt.Az ádventi vallásos gyakorlatok mindezt az előkészületet szolgálják, ezt a kettős várakozást táplálják és tartják ébren.

Az adventi időszak kezdete és hossza nem egységes. A hossza koronként és felekezetenként változó volt: három héttől hat hétig terjedt. Ma a katolikus közösségek négy hét körüli időben állapítják meg. Kezdete régebben november közepére esett (hat hetes időszak), később Szent András napjára (november 30.), az utóbbi időben pedig a november 27 és december 3-a közötti vasárnapra. Így Ádvent hossza 21 és 28 nap között ingadozhat december 25-höz viszonyítva.

Ádvent legelterjedtebb elnevezésének eredete a latin "adventus Domini", azaz "az Úr érkezése, eljövetele" kifejezés, amely Karácsonyra és a világ végi eseményekre utal. Latinosabb ("deákosabb") kiejtéssel szokták még adventnek is nevezni, de a népnyelvben előfordul az ádvint, az edvent és az ádvënt forma is. Magának a latin kifejezésnek, az "adventus"-nak eredeti jelentése valamely méltóság, úr első hivatalos megjelenésére, hivatalba lépésére, uralomra jutására utal.

Ádvent két jellemző "erénygyakorlata" a böjt és az ún. "rorate" mise. A hívő ember úgy készíti föl testét a Megváltóval való találkozásra, hogy megtartóztatja magát az ételtől és italtól. Ádventben ez hetente két napra volt jellemző (szerda, péntek). Az étkezésnek mindig is volt valami ünnepélyes, közösség teremtő (vö.: asztalközösség) jellege, ezért (volt) szokás a nagy ünnepeken, így Karácsonykor is a gazdagabb ünnepi asztal. Az étkezéstől való tartózkodás, illetve a mérsékelt fogyasztás valamiképpen tehát tartózkodás az ünnepléstől, az ember önmagára figyelésének, befelé fordulásának kifejeződése. Amikor valaki az étkezéstől tartózkodik, vagy kevesebbet eszik, akkor azt mindig valamilyen nagy dolog érdekében avagy valamilyen "nagy valaki" (Isten) kegyeinek, jóindulatának elnyeréséért teszi. A böjt önuralmat követel, erőfeszítést, az (ilyenkor persze fokozottan jelentkező) éhség leküzdését követeli meg. Ez az erőfeszítés, ez az áldozat "ajándék" lehet Istennek, esetleg vezeklés az elkövetett bűnökért. A jelenlegi egyházi gyakorlatban a böjt nem az étkezés hiányát, hanem csak korlátozását jelenti: aki böjtöl, az napi háromszor étkezik, de csak egyetlen egyszer lakik jól, továbbá húst nem eszik. A böjt mellett Ádventben szokás volt még az, hogy szombatonként egyáltalán nem ettek húst Karácsonyig ("hústilalom") - függetlenül az aznapi étkezések számától.

Ádvent egyik különlegessége az ún. "rorate" vagy hajnali mise. Ezeket a szentmiséket korán reggel vagy hajnalban tartották. Ma általában reggel 6-kor. A kora reggeli szentmise ezt a népies elnevezést arról a jellegzetes (ószövetségi szentírási szövegen alapuló) énekről kapta, amelyet Ádventben szinte naponta énekeltek, énekelnek: "Harmatozzatok egek onnan felülről" ("harmatozzatok" latinul "rorate") Más népies elnevezések még a hajnali misére: angyali mise, aranyos mise. Hozzá kell még tennünk, hogy a roráte-szentmisék a katolikus egyházban csak az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területén találhatók meg.

 férfikar énekli latinul

Kosztolányi Dezső így ír erről az ünnepről: "Amikor megjön a december, hajnali misét tartotok. A hajnali kék ködben, amely olyan, mint a szilva hamva, süveges, lámpásos emberek bandukolnak a kivilágított kis falusi templomok felé, és teli torokkal énekeltetitek az ’Ó, fényességes szép hajnal’ kezdetű ódon adventi éneket. A nappalok egyre rövidebbek lesznek, a sötétség egyre sűrűbb és hosszabb. És ti azt mondjátok, nem kell félni. Majd jön valaki, aki elűzi a sötétséget, és sose látott fényt gyújt a világnak. Az adventi emberek remélnek, és várják a fényt. A várakozásban kicsordul az ajándékozási kedv. Titokban vásárolják szeretteiknek az emléktárgyakat, hogy szeretettel ünnepeljék együtt a fény születését. És a sötétség mélypontján, december 24-én, amelyet ’szentestének’ neveztek, megrendezitek Jézus születésének mámorában azt a hallatlan és páratlan karácsonyi tűzijátékot, amelynek sziporkái New Yorktól Tokióig látszanak. Akkora az öröm, hogy a világ táncra perdül."

forrás:  consultation magazin