Több mint 800 éve született Szent Ferenc és Szent Domonkos kortársa
Apja II. András, anyja Gertrudis, akinek alakját Katona József Bánk bán című művéből ismerjük, mint aki férje távollétében hazánkat a merániaknak kiszolgáltató, kizsigerelő, kegyetlen királyné. Erzsébet testvére a későbbi IV. Béla, akit egyik legnagyobb királyunkként tart számon a történetírás, s akinek lányát, Margitot szintén szentként tiszteljük.
Az 1200-as évek eleje, amikor Erzsébet meglátta a napvilágot, az a kor volt, amikor Európa és a pápa egyik legfőbb célja a Szentföld visszafoglalása volt: egymás után indultak a keresztes hadjáratok Jeruzsálem felszabadítására. Tudjuk, Erzsébet apja, II. András s később férje, Lajos is keresztes hadjáratban vett részt, Krisztus életének színhelyére azonban - más-más okok miatt - egyikük sem jutott el. De ez volt az a kor is, amikor Európa városaiban a szegények száma hirtelen megnőtt. A régi, falusi életmódból kikerülő, a társadalom peremén élő emberekkel pedig senki nem törődött. Aztán Assisiben megszületett az a gazdag ifjú, aki egy szép napon mindenét odahagyva, szegénységet fogadva ezeknek a nyomorultaknak a megsegítésére sietett: Szent Ferenc, aki 26 évvel volt idősebb, mint Erzsébet, de akit csak öt évvel élt túl a magyar királylány. A világegyházban Erzsébetet nem Árpád-háziként, hanem türingiaiként tisztelik: nem véletlenül. Már négyéves korában elvitte Eisenachba Türingia őrgrófja, Hermann és felesége, Zsófia, hogy fiúkkal, Hermannal eljegyezzék, s hogy az ő udvarukban nevelkedjen, udvaruk szokásait felnövekedve megtanulja. Akkoriban és még évszázadokon keresztül - tudjuk jól - a királylányok és grófkisasszonyok életét és házasságát szüleik politikai és gazdasági törekvései határozták meg: zálogok - vagy ha keményebben fogalmazunk: túszok - voltak egy gyakorta teljesen idegen udvarban. Zsófia, a leendő anyós a kis Erzsébet érkezésekor kétszeres örömöt érzett: fiáé lehetett a magyar király lánya, sőt, a források tanúsága szerint gazdag hozomány, egész kincstár is érkezett vele. A kislány azonban meglepő módon nem ezekben a kincsekben lelete örömét, táncolni sem szeretett, s amennyire a legendákból érteni lehet: gyakran ráunt arra is, hogy kortársaival játsszon. Lovagolni szeretett, vágtázva, vadul és "Istent szeretni", azaz imádkozni. Különc szokásaival és viselkedésével nem is tett nagy népszerűségre szert az őrgrófi udvarban: egyes források szerint Hermann és Zsófia azt fontolgatták, hogy visszaküldik szüleihez a nevelhetetlen lányt. Az ifjú Hermann meghalt, öccse, Lajos, Erzsébet gyermekkori játszótársa azonban feleségül vette mégis: ő maga húsz, kis felesége tizenhárom éves volt. Wartburg várában hét éve élt együtt férjével, két gyermekük született, amikor 1227-ben, II. Frigyes császár oldalán az őrgrófnak is el kellett indulnia a Szentföld felé: ez volt az ötödik keresztes hadjárat, amelyet a pápa Jeruzsálem megszabadítására indított. Frigyes csapatait azonban még Itália földjén, Brindisiben, a hajóra szállás előtt megtámadta a malária. Maga a császár is megbetegedett, hadjárata kudarcba fulladt, csapata szétoszlott. Lajos, a türingiai őrgróf soha nem tért haza családjához, soha nem látta meg harmadik gyermekét, Gertrúdot. A rokonság gyorsan cselekedett, a kétségbeesett özvegyet azonnal megfosztották vagyona kezelésének lehetőségétől s férje birtokainak jövedelmétől. Erzsébet pedig egy októberi napon csecsemőjét magához szorítva titokban távozott a várból, majd másnap a két nagyobbat is maga után hozatta. Először Pottenstein várába költözött, majd Marburgban talált magának s gyermekeinek menedéket. Vajon miért hagyta ott Wartburg várát? Nehezen hihető, hogy az a grófnő, aki legnagyobb örömét a lovaglásban lelte, akire férje a tartomány kormányzását is rábízta, elmenekült volna csak azért, mert a rokonság nem bánt vele elég kedvesen. Döntésében más erő vezette. Az, amelyet már gyermekfejjel is világosan megfogalmazott maga és környezete számára: Isten szeretete. Ez pedig nem jelentett mást számára, mint a szegények, a kiszolgáltatottak szolgálatát. Ez az a fonál, amely - meglepő módon - kisgyerek korától oly korai haláláig végighúzódik életén, s amelyet az alakjához fűződő csodák is bizonyítanak. Feljegyezték, gyerekkorában Zsófia grófnő sokszor megszidta, mert a hozzácsapódó szegény gyerekekkel épp oly szívesen játszott, mint a rangban hozzáillőkkel; tudjuk, hogy első gyermeke születése után árvaházat, második gyermeke világra jötte után pedig kórházat alapított. Tudjuk, hogy az 1225-ös éhínség alkalmával, ahogy írják, "kifosztotta" Wartburg várának összes éléstárát és hombárját, hogy a környék szegényeinek szétossza, s tudjuk azt is: ágyába leprást fektetett, hogy az meggyógyulhasson. Azt is feljegyezték, a hagyomány megőrizte, hogy Isten csodákkal segítette Erzsébetet e cselekedeteiben. Amikor kötényében kenyeret vitt, kérdőre vonták, és az rózsává vált, nehogy lelepleződjön: már megint alamizsnát akart osztani. Maga a császár, II. Frigyes kérte feleségül az özvegy Erzsébetet, de nemet mondott neki, épp úgy, mint II. András hazahívó szavának is. Amikor a követek megérkeztek hozzá, megdöbbenve látták, szegényes csuhában gyapjút fon, hogy legyen miből eltartani gyermekeit. Nem ment, mert tudta: küldetése van abban a világban, ahol szegények százain és ezrein kell segíteni, tudta: Szent Ferenc szava és példája az, amit követnie kell. Így aztán inkább a saját maga alapította ispotályban maradt, hogy ápolja a betegeket. Biztos volt benne, hogy így jár Isten útján, nyomában saját őseinek: Istvánnak, Imrének és Lászlónak, családja szentjeinek. Huszonnégy évesen halt meg, s rá négy évre a pápa, IX. Gergely szentté avatta Perugiában. Ő az első, akit anyaként emeltek oltárra, ő az, aki a ferences harmadrend védőszentje lett, s ő az, akit magyar szentjeink közül a leginkább ismernek és tisztelnek a világon.
Bókay László
forrás: Új Ember Magazin 2006. október III. évf. 10. szám
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése