"Ne felejtsétek el: a szegények állnak az evangélium középpontjában!" Ferenc pápa 3/3.

 

Hogyan kell tehát Isten kívánsága szerint szolgálni? A gazda elmagyarázza a hűtlen szolgának: „Ezüstjeimet a pénzváltóknak kellett volna adnod, hogy ha megjövök, kamatostul kapjam vissza” (Mt 25,27).

Kik számunkra ezek a „pénzváltók”, akik tartós kamatot képesek szerezni? Ők a szegények. Ne felejtsétek el: a szegények állnak az evangélium középpontjában; az evangéliumot nem érthetjük meg a szegények nélkül.

A szegények ott vannak Jézusnak a személyiségében, aki mivel gazdag volt, kiüresítette önmagát, szegénnyé tette magát, bűnné, a legsúlyosabb szegénységgé tette magát.

A szegények örök jövedelmet biztosítanak számunkra, már most lehetővé teszik, hogy meggazdagodjunk a szeretetben. Mert a legnagyobb legyőzendő szegénység a mi szeretetben való szegénységünk. A legnagyobb legyőzendő szegénység a mi szeretetben való szegénységünk!

A Példabeszédek könyve a szeretetben szorgalmas asszonyt dicséri, akinek értéke meghaladja a gyöngyét. Ezt a nőt kell utánozni, aki – amint mondja a szöveg – „kinyújtja kezét a szegénynek” (Péld 31,20). Ennek a nőnek ez a nagy vagyona! Nyújtsd ki kezed a rászorulók felé, ahelyett, hogy azt követelnéd, ami hiányzik neked: így megsokszorozod a kapott talentumokat!

Közeledik a karácsony, az ünnepek ideje. Sokan ilyenkor azt mondják: „Mit vásárolhatok? Mim lehet még? Mennem kell vásárolni az üzletekbe.” Mondj mást: „Mit adhatok másoknak?” Hogy olyan legyek, mint Jézus, aki önmagát adta nekünk, ő született ugyanis abban a jászolban.

Így érkezünk el a példázat végéhez: lesz, aki bőségben él majd, lesz, aki eltékozolta életét, és szegény marad (vö. Mt 25,29). Az élet végén ugyanis feltárul a valóság: lebukik a világ fikciója, mely szerint a siker, a hatalom és a pénz ad értelmet az életnek, a szeretet pedig, az, amit odaadtunk, valódi gazdagságként jelenik meg. Azok a dolgok elenyésznek, a szeretet viszont felragyog! Az egyik nagy egyházatya ezt írta: „Így történik az életben: miután eljött a halál, és vége az előadásnak, mindenki leveszi a gazdagság és a szegénység álarcát, és elhagyja ezt a világot. Az emberek csak tetteik alapján lesznek megítélve, egyesek valóban gazdagnak, mások szegénynek bizonyulnak” (Aranyszájú Szent János: Homíliák a szegény Lázárról, II, 3).

Ha nem akarunk szegényen élni, kérjük a kegyelmet, hogy meglássuk Jézust a szegényekben, és szolgálni tudjuk Jézust a szegényekben!

Szeretnék köszönetet mondani Isten sok hűséges szolgájának, akik nem hívják fel magukra a figyelmet, de akik így, szolgálva élnek. Például Roberto Malgesini atyára gondolok. [Comói pap, akit 2020. szeptember 15-én meggyilkoltak.] Ez a pap nem gyártott elméleteket; egyszerűen Jézust látta a szegényekben és az élet értelmét a szolgálatban látta. Gyengéden törölgette az emberek könnyeit, a vigasztaló Isten nevében. Napjának kezdete az ima volt, hogy befogadja Isten ajándékát; a nap középpontja a szeretet, hogy a kapott szeretetet gyümölcsöztesse; a vége pedig a ragyogó tanúságtétel az az evangéliumról. Ez az ember megértette, hogy ki kell nyújtania kezét a sok szegény ember felé, akikkel naponta találkozott, mert mindegyikben Jézust látta.

Testvérek, kérjük a kegyelmet, hogy ne szavakban, hanem tettekben legyünk keresztények! Hogy gyümölcsöt hozzunk, ahogyan Jézus kívánja! Így legyen!

Forrás: Magyar Kurir

"Ne felejetsétek el: a szegények állnak az evangélium középpontjában" Ferenc pápa 3/2

 

Így jutunk el a példázat középpontjába: ez a szolgák munkálkodása, vagyis a szolgálat. A munkálkodás is szolgálat, mely gyümölcsözővé teszi a talentumokat és értelmet ad az életnek: ugyanis nem valami sokat szolgál annak élete, aki nem azért él, hogy szolgáljon.

Meg kell ismételnünk ezt, sokszor el kell ismételnünk magunknak: nem valami sokat szolgál annak élete, aki nem azért él, hogy szolgáljon! El kell gondolkodnunk ezen: nem valami sokat szolgál annak élete, aki nem azért él, hogy szolgáljon!

De milyen a szolgálat stílusa? Az evangéliumban a derék szolgák azok, akik kockáztatnak. Nem óvatosak és elővigyázatosak, nem őrizgetik, amit kaptak, hanem felhasználják. Mert ha nem fektetjük be a vagyont, akkor elveszítjük; mert életünk nagysága nem attól függ, mennyit teszünk félre, hanem attól, hogy mennyi gyümölcsöt terem. Hány ember tölti életét csak gyűjtögetéssel arra törekedve, hogy jól érezze magát, és nem arra, hogy jót tegyen! Milyen üres annak az élete, aki szükségleteit elégíti ki anélkül, hogy a szükséget szenvedőkre tekintene! Ha vannak adottságaink, az azért van, hogy mi magunk ajándék legyünk másoknak. Testvérek, tegyük fel a kérdést most magunknak: én csak a szükségleteimet elégítem ki, vagy képes vagyok a szükséget szenvedőkre, a szükségben élőkre is tekintettel lenni? Milyen a kezem? Ilyen [adó mozdulatot tesz] vagy ilyen [elutasító mozdulatot tesz]?

Érdemes felfigyelnünk arra, hogy a befektető, kockáztató szolgákat négyszer is hűségesnek nevezi a szöveg (Mt 25,21.23). Az evangélium szerint nincs hűség kockázat nélkül. [Mondhatná valaki] „De, Atyám, kereszténynek lenni azt jelenti, hogy kockáztatunk?” „Igen, kedvesem, kockáztatást jelent. Ha nem kockáztatsz, úgy jársz, mint a [harmadik] szolga: elásod a képességeidet, a lelki képességeidet, az anyagi lehetőségeidet, mindent.”

Kockáztass! Nincs hűség kockázat nélkül. Az Isten iránti hűség azt jelenti, hogy feláldozzuk az életünket, hagyjuk, hogy a szolgálat felborítsa a terveinket.

„Van egy tervem, de mi lenne, ha szolgálnék?” Engedd, hogy felboruljon a terved, te csak szolgálj! Szomorú, amikor egy keresztény a védekezésre szorítkozik, csak a szabályok követéséhez és a parancsolatok megtartásához ragaszkodik. A „kimért” keresztények, akik sosem lépnek ki a szabályok köréből, soha, mert félnek a kockázattól. Az ilyenek lelke, hadd használjam ezt a képet, akik csak magukkal törődnek, és sosem kockáztatnak, az ilyenek lelke mumifikálódni kezd, az ilyenek végül múmiává válnak. Ez nem elég, a Jézus iránti hűség nem csak az, hogy nem követünk el hibákat. Így gondolta a példázatban szereplő lusta szolga: kezdeményezőkészség és kreativitás nélkül, hasztalan félelem mögé bújik, és eltemeti a kapott talentumot.

A gazda egyenesen „gonosznak” nevezi (Mt 25,26). Pedig semmi rosszat sem tett! Igen, de nem tett semmi jót sem. Inkább mulasztással vétkezett, mintsem a hibázást kockáztassa. Nem volt hű Istenhez, aki szereti mérhetetlenül adni magát.

A szolga a legsúlyosabb sértést követi el: visszaadja neki a kapott ajándékot. „Te ezt adtam nekem, én ugyanezt adom neked, semmi többet.” Az Úr viszont arra hív bennünket, hogy nagylelkűen vessük be magunkat, a szeretet bátorságával győzzük le a félelmet, emelkedjünk felül a bűnrészessé tevő passzivitáson. Ma, a bizonytalanság idején, a kiszolgáltatottság idején ne tékozoljuk el életünket csak magunkra gondolva, mások iránt közömbösen! Ne tévesszük meg magunkat azzal, hogy „béke és biztonság van” (1Tessz 5,3)! Szent Pál arra biztat bennünket, hogy nézzünk szembe a valósággal, ne engedjük megfertőzni magunkat a közönnyel.

forrás:Magyar Kurir

"Ne felejtsétek el: a szegények állnak az evangélium középpontjában!" Ferenc pápa 3/1.

November 15-én délelőtt a szegények világnapján a Szentatya a Szent Péter-bazilikában mutatott be szentmisét, melyen főleg szegény, nélkülöző emberek vettek részt, továbbá jelen voltak az őket segítő önkéntesek és a karitatív szervezetek képviselői. A Szentatya teljes homíliájának fordítását közreadjuk.

 A hallott példázatnak van kezdete, középpontja és vége, melyek megvilágítják életünk kezdetét, középpontját és végét.

A kezdet. Minden egy nagy jóval kezdődik: a gazda nem tartja meg vagyonát magának, hanem a szolgáknak adja; az egyiknek öt, a másiknak kettő, a harmadiknak egy talentumot, „kinek-kinek rátermettsége szerint” (Mt 25,15). Kiszámították, hogy egyetlen talentum mintegy húszévnyi munkabérnek felel meg: hatalmas vagyon volt, mely aztán egy életre elegendő volt.

Íme, ez a kezdet: számunkra is minden Isten kegyelmével indult – mindig minden Isten kegyelmével indul,

nem saját erőnkből –, Isten kegyelmével, aki Atya, és aki nagy értéket adott kezünkbe, mindegyikünkre más-más talentumot bízott. Nagy vagyon hordozói vagyunk, mely nem attól függ, hogy mennyit birtoklunk, hanem attól, hogy kik vagyunk: a kapott élettől, a bennünk rejlő jótól, a kitörölhetetlen szépségtől, mellyel Isten megajándékozott bennünket, hiszen az ő képmására teremtettünk. Mindegyikünk értékes az ő szemében, mindegyikünk egyedülálló és pótolhatatlan a történelemben! Így néz ránk Isten, így hallgat bennünket Isten!

Rendkívül fontos, hogy emlékezzünk erre: túl sokszor előfordul, hogy életünkre tekintve csak azt látjuk, ami hiányzik, azért panaszkodunk, ami nincs birtokunkban. És akkor engedünk a „bárcsak!” kísértésének: bárcsak megkapnám azt a munkát, bárcsak enyém lehetne az a ház, bárcsak lenne pénzem és sikeres lennék, bárcsak ne lenne ez a problémám, bárcsak jobb emberek vennének körül, stb.

A „bárcsak”-kal való álmodozás meggátolja, hogy meglássuk a jót, és elfeledteti a talentumokat, melyekkel rendelkezünk.

Nincs neked az, de van neked ez, és a bárcsakozás elfeledteti veled ezt. De Isten ránk bízta a talentumokat, mert ismer mindannyiunkat, és tudja, mire vagyunk képesek; gyengeségeink ellenére bízik bennünk. Abban a szolgában is bízik, aki elrejti talentumát: reméli, hogy félelmei ellenére ő is jól fogja használni, amit kapott. Az Úr tehát azt kéri tőlünk, hogy ne a múltban nosztalgiázva, hanem visszatérésére szorgalmasan várakozva használjuk fel a jelen időt. Az a balga nosztalgiázás, mely sárga, fekete folyadékként megmérgezi lelkünket, és arra késztet, hogy állandóan hátrafelé tekintsünk, hogy állandóan másokra nézzünk, de sosem a saját kezünkre, a saját munkalehetőségeinkre, melyeket Isten adott, a saját körülményeinkre…, a szegénységeinkre.

 Forrás:magyarkurir.hu

 

 

Tudatára kell ébrednünk, hogy ma vagy együtt menekülünk meg, vagy egyikünk sem....

 Tudatára kell ébrednünk, hogy ma vagy együtt menekülünk meg, vagy egyikünk sem. A világ bármely pontján tapasztalható szegénység, hanyatlás és szenvedés olyan problémákat okoz, melyek végül az egész bolygót érintik. #FratelliTutti

Ferenc pápa

A szegénység és az engedelmesség fogadalma

A Krisztustól jövő felszólítás egészen személyes: „Add el, amid van…, aztán jöjj és kövess engem!”

(Mk 10,21)

Ez a felszólítás arra hív, hogy mindenben kizárólag Isten akaratát kövessük és a szívünk középpontjában az Isten foglaljon helyet, ne a pénz és ne a hatalomvágy.

Szent Ferenc felismerte, hogy az ember szívét mennyire képes megkötözni a pénz és a hatalom, ezért elhatározta, hogy vigyáz a szívére, és ezektől szabadon él. Közösségét Kisebb Testvérek Rendjének nevezte el, hogy legyenek mindenkinél kisebbek.

„Akik igazán lelki szegények azok az Úr példáját követve semmit se sajátítanak ki és nem védelmeznek sajátjukként, hanem úgy élnek ebben a világban, mint zarándokok és jövevények.” (Regula 22.pont)

A szegénység fogadalma felszabadít, hogy egészen az Istené legyek. És ebben a pontban a három fogadalom találkozik egymással, hiszen mindegyik fogadalom ebben segít, ez a lényege, hogy egészen az Istené legyek, mindentől szabadon.

Ezért nem gyűjtögetünk, nem a pénzért dolgozunk, nem keressük az elismerést. Egyszerűen élünk, mindennek örülünk és szabadon használjuk a földi javakat mások szolgálatára.

Sajnos a mai világ a szegénységet csak arra redukálja, hogy valaki kisemmizett, nyomorog, pedig a szegénységnek sok arca van.

A lelki szegénységből fakad a külső szegénység. A lelki szegénység azt jelenti, hogy odaadjuk amink van. A szív igazi szegénysége azt jelenti, hogy az ember többé már nem önmagáé – hanem Istené, az Egyházé, az embereké.

A szegénység lelke önmagunk odaajándékozása. Kezdjük az apró dolgokon: pl. hagyom, hogy mások felborítsák a napi időbeosztásomat és megzavarják terveimet, és aki épp segítséget kér tőlem szánok rá időt és energiát az életemből. Világos azonban, hogy az ajándékozásban is egyensúlynak kell lennie: vannak elsődleges feladataim, amelyeket el kell végeznem, de a szívem segít, hogy a kötelességemet is elvégezzem és a másikon is segítsek.

A külső szegénységre gyönyörű példa a Szentcsalád: szerény, egyszerű élete, mértéktartó, de nem éheznek, nem nélkülöznek. Hisznek a Gondviselésben, rábízzák az életüket Istenre. Megvan a mindennapi kenyerük, és van idejük Isten dicséretére.

A szegénység megélésének sok formája lehetséges. Pl: egy karthauzi szemlélődő szerzetes szegénysége: a némaság, a magány, a böjt. Míg egy aktív szerzetesrend tagja számára az, hogy nem mindig van ideje rendesen megebédelni, mert csak negyed órája van és újra mások rendelkezésére áll.

Az engedelmesség

Ez ma nem egy divatos dolog, sajnos nagyon negatív lett a tartalma, mintha az aki engedelmeskedik megfosztaná magát valamitől. Holott sem egy társadalom, sem egy város sem egy család nem lesz egészséges, ha nem működik benne az engedelmesség. Ha az autós nem tartja be a Kresz szabályt annak sok halálos áldozata lesz.

Az engedelmesség latinul obedientia, azt jelenti odahallgatás. Ez az engedelmesség gyökere, lényege: meghallani az Isten szavát és azt követni, figyelmes hallgatás az Istenre. Nagyon szépen fejezi ki ezt a Kerek templom főoltárának a képe, ahogy a kis Szűz Mária figyel-odahallgat Szent Annára.

A szerzetesi engedelmesség nem katonai fegyelem és nem infantilis gyermekek rendre utasítása. A szerzetesi engedelmesség Krisztus engedelmességének a követése. Annak a Krisztusnak, aki azt mondta: „Az én eledelem az, hogy teljesítsem mennyei Atyám akaratát” és „Nem azért szálltam alá a mennyből, hogy a magam akaratát teljesítsem, hanem annak akaratát, aki küldött” (Jn 6, 38).

Jézus engedelmessége váltott meg bennünket.

A szeretetből fakadó engedelmesség egységet eredményez egy társadalomban, egy városban, egy plébániaközösségben, egy családban.

Az engedelmesség fogadalmában odaadjuk az akaratunkat Istennek. Könnyű a másik embert legyőzni, a legnagyobb dolog a magunk felett aratott győzelem, amikor saját akaratunknak képesek vagyunk meghalni. Az engedelmesség megélése egy konkrét személy, az elöljáró iránti engedelmességben mutatkozik meg. Az engedelmesség a hit cselekedete. A szerzetes, amikor az elöljárójának engedelmeskedik, valójában az Istennek engedelmeskedik, mert az elöljáró őt képviseli.

„Az Úr Jézus példájára, aki akaratát Atyja akaratába helyezte, a testvérek és nővérek ne feledjék, hogy Istenért lemondtak saját akaratukról. Ne keressenek uralmat vagy hatalmat egymás fölött. A szeretet lelkével önként szolgálják egymást és engedelmeskedjenek egymásnak. Ez a mi Urunk Jézus Krisztus igaz és szent engedelmessége.” (Regula 25. pont)

                                                                                              Takács M. Klarissza

                                                                                  ferences szegénygondozó nővér

A szerzetesi fogadalmakról

A szerzetesi fogadalmak alapja maga Jézus személye és az ő szavai.

A fogadalmakat evangéliumi tanácsoknak is szoktuk hívni.

„A szolgák kapnak parancsot, a barátok viszont tanácsot, ahol parancs van, ott törvény uralkodik, ahol tanács, ott a kegyelem.” (Szt. Ambrus)

A szerzetesi fogadalmak Isten nekünk adott ajándéka, kivételes meghívás, Isten felkínálja az Ő szoros barátságát.

A Szeretet-Isten, amikor meghív a vele való életközösségre, meghagyja egész szabadságunkat: a szeretet nem erőszakolja rá magát a másikra. De a felajánlott szeretet választ követel. Isten minden ajánlata ajándék és mint ilyen azt kéri, hogy szabadon és szeretettel elfogadjuk.

Isten már a kezdetekben szövetségre lép az emberrel: pl: Ádám, Noé, Ábrahám, ez a szövetség egy kölcsönös egymásnak való odaadás. Mindig Isten a kezdeményező, az ember, amikor szövetséget köt Istennel válaszol az ő meghívására.

Ábrahám-a hit atyja és a szerzetesi hivatás példája. Isten azt kéri tőle, hogy hagyja el földjét, rokonságát, vonuljon ki arra a helyre, amelyet ő mutat neki. Isten megígéri Ábrahámnak, ha ezt megteszi sok nép atyja lesz, úgy megsokasítja, mint égen a csillagok, és áldást nyer benne a föld minden népe. Mivel Ábrahám hitt Istennek és feltétlenül bízott benne, Isten ígéretei beteljesedtek életében.

Hasonló dolog történik azzal, aki meri életét rátenni Isten ígéretére, Isten nagy dolgokat ígér és ad annak, aki érte elhagyja földjét, apját, anyját, testvérét, rokonságát.

Hármas szerzetesi fogadalomról szoktunk beszélni: tisztaság,

szegénység,

engedelmesség.

Vannak szerzetesrendek, ahol egy negyedik fogadalom is van: pl. jezsuitáknál: a pápának való engedelmesség fogadalma. A negyedik fogadalom valójában benne van a többi háromban csak valamit még lényegesebben akar kifejezni.

A három fogadalommal ellene mondunk a test kívánságának, a szemek kívánságának és az élet kevélységének. Ez a három dolog mentén vagyunk legjobban megkísértve életünk folyamán.

A szerzetesi fogadalmak lényege a szeretet, és elsődlegesen az Isten mindenekelőtt való szeretete. A szerzetes az evangéliumi tanácsok vállalásával arra törekszik, hogy megszabaduljon mindattól, ami visszatartaná őt a szeretet lángolásától és az istenszeretet tökéletességétől. A szeretet aktusa az önátadás, a teljes odaadás Istennek.

A tisztaság fogadalma nem pusztán a testre korlátozódik le, annál sokkal több először is a szív tisztasága. Isten az egész embert és személyiséget birtokba veszi és átjárja.

A szerzetes is jó dolognak tartja a házasságot, nem elutasításból születik a tisztasági fogadalom, hanem Isten iránti szerelemből.

Lemondásból nem lehet élni csak valamiért, valakiért rajongva, lelkesedve. ha valakinek a szívét már betölti valaki, oda más nem fér be, így kell érteni Krisztus szavát: vannak, akik a házasságra képtelenné tétettek a mennyek országáért.(Mt 19, 11)

A házasság és tisztasági fogadalom között nagyon vékony a különbség: az lenne jó családfő, vagy anyuka, aki jó szerzetes és az lenne jó szerzetes, aki jó családapa vagy anya. Itt inkább egy egzisztenciális lehetetlenségről van szó, ami az öröm miatt van.

Az Istennel való egyesülés lelki szinten valósul meg, nem anyagi érintkezés. Megerősíti a lelket, de semmiképpen sem elégíti ki azt a természetes vágyat, hogy egy emberi társsal eggyé váljék. Mégis teljessé teszi az embert és a lelki gazdagság visszahat a testre. A természetes ösztönök nem halnak ki, de utat engednek a Szentlélek új indításainak.

Pl: ha valakit a Szentlélek arra indít, hogy böjtöljön egy jó célért nem ígéri meg, hogy nem lesz éhes. Biztos, hogy éhes lesz. A Szentlélek segíti a böjtölőt, erőt ad neki, hogy kitartson szeretetből, azért a jó célért, amiért vállalta. Hasonlóképpen az Istennel való lelki egység, amelyből a szüzesség ered, nem elégíti ki a test vágyait, de a Szentlélek az egész embert felemeli egy másik, lelki világba, ahol Isten kegyelme még a testet is gazdagítja. Az Istennek szentelt személy vágya az Isten felé irányul, az Úr dolgaival törődik, ezért lesz képtelen a házasságra. A szépen megélt tisztasági fogadalom sok gyümölcsöt terem, pl. megnyitja a szerzetest a szegények, magányosok elhagyatottak felé, hogy azoknak legyen lelki anyja és atyja, akik nincs kitől szeretetet kapjanak.

Az Úr jegyajándékai: igazság, törvény, jóság, szeretet.

„Eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek magamnak igazsággal és törvénnyel, jósággal és szeretettel, eljegyezlek magamnak hűséggel és ismerni fogod az Urat.” (Oz 2, 21-22)

                                                                                                          M. Klarissza

                                                                                              ferences szegénygondozó nővér

„Lehet, ma én tudok adni, de holnap talán nekem kell kérnem”

Ferenc pápa is „ferences”, lelkületében bizonyosan az. Siófok 1991-ben hívta a városba az egy évvel korábban újjászerveződött ferences rend nővéreit, a szegénygondozókat. Ma Veronika, Teréz és Marianna nővér szolgál a Balaton fővárosában, a három magyarországi ferences szegénygondozó rendház egyikében.

Az egész magyarországi rend nem nagyobb húsz fősnél, többen idős nővérek, tíznél nincsenek többen, akik a három házban szolgálnak: Esztergomban, a nógrádi Szécsényben és Siófokon.
 – Körbejárunk a három helyszín között, én például harmadszorra vagyok most Siófokon; jelöltként jártam ebben a házban, később egy évet szolgáltam itt – mondja Mária Veronika, a siófoki házfelelős. – Mária Marianna nővér már a kilencvenes években is szolgált e helyütt, Mária Teréz pedig nyolc hónapig jelölt volt itt négy éve, majd most került vissza.

Mindannyiuknak ismerős Siófok, mint ahogyan ismerősként tekintenek rájuk a városlakók is; a barna ruhás és fátylas apácákra, bár ők maguk nem igazán szeretik ezt a szót.

– Siófokon igen aktív a kapcsolatunk a rászorulókkal – így Veronika. – Ruha- és élelmiszeradományokat kapunk, abból tudunk adni, de persze ez csak tüneti kezelés, kinek-kinek az élete problémáját nem tudjuk megoldani. Mostanában egyre többen kérnek segítséget olyan többgyerekes családok, akiknek annyira megemelkedett a devizakölcsön-törlesztőrészlete, hogy tűzifára már nem jut, vagy éppen ruhát kérnek, esetleg élelmet. Próbálnának nagyon megkapaszkodni, de nem könnyű...

– Azt látjuk, hogy idősek ellátása itt elég nagy probléma – teszi hozzá Teréz. – Az idősotthonok térítési díja többeknek magas, a nyugdíj alacsony, a család nem tudja kipótolni, a gondozónő ritkán jár. A szociális rendszer apróbb „foghíjaiban” vagyunk tehát jelen. Míg a nógrádi Szécsényben az állástalanság „visz mindent”, az a legtöbb probléma okozója, itt ez kevésbé jellemző, ellenben feltűnő, mennyire magányosak az emberek. Vendégszeretők, befogadók a siófokiak, de ennek ellenére, vagy tán éppen az évenkénti nagy átmenő vendégkör miatt, mégis sokak belső lelki állapota a magány. Sok a hajléktalan is, főként nyáron; gyakran becsöngetnek ők is hozzánk élelmet, ruhát kérve. Amikor jelölt voltam itt, akadt olyan család, amelyik nyárra munkát kapott és nem tudták hová tenni a gyerekeiket; „baba-mama klubot” nyitottunk hát a rendházban, egész nap a kicsikkel voltunk. Amire éppen szükség van az adott helyzetben...

 (Teréz öt éve tagja a ferences közösségnek, jövőre „esedékes” az örök fogadalma. – Hívő családból származom, templomba jártunk a szüleimmel, tudtam, hogy az Isten szeret, de csak a középiskola végére alakult ki bennem egyfajta személyes kapcsolat Istennel. Egy ponton megkérdeztem magamtól, mit adhatok én neki. Kézenfekvő volt a válasz: az életemet. De akkor még nem tudtam, mire is hív. Főiskolára mentem, az ELTE gyógypedagógiai szakán végeztem, közben megismertem több szerzetesközösséget, a ferences nővérekét is. Nyilvánvaló volt: ott érzem jól magam, ahol emberekkel foglalkozhatok és nagyon fontos volt számomra, hogy Szent Ferenc lelkületében, az ő derűjével, örömével, a szegénység mint fontos érték hangsúlyozásával. Sok idő kellett és bátorság ahhoz, hogy bevalljam önmagamnak az érzéseimet.)

A magyarországi Ferences Szegénygondozó Nővérek Rendje 1927-ben alakult, az 1950-es szétszóratásig már kétszáz nővérük szolgált a Nagy-Magyarország területén, negyvenkét rendházban. – Amikor 1990-ben újraszerveződhetett a rend, az idős nővérek vállalták, hogy újra beállnak a közösségbe – magyarázza Veronika. – Mi, az utódok nagyon sokat köszönhetünk nekik. Annak, hogy ma nem vagyunk többen, az is az oka: szerzetesi hivatásra végleges döntést nagyon nehéz meghozni. Régen könnyebben ment, hogy odaadom az életemet és halálomig Istennek, a közösségnek élek. Nem véletlen, hogy öt-hat év is eltelik, mire valaki a jelöltidőtől eljuthat az örök fogadalomig, gyorsabban ez nem megy, addigra megerősödhet abban hogy valóban ez az életcélja és a közösség is befogadhatja. 

– A mai huszonéveseknél gyakran az is probléma, hogy mit kezdjenek az élettel – így Teréz. – Sokkal inkább megküzdik a kamaszkort, a fiatal felnőttkort, mint bármikor. Ezért aztán sokszor kell melléjük állnunk, segítenünk nekik az önmagukra találásban. Nincsenek biztos fogódzók, a családok is gyakran csonkák. Hogy aztán akik mellé odaállunk, abból nővér lesz vagy feleség, az idővel kialakul. Olyan hivatás a miénk, ahol másokon kell segíteni; akinek pedig a saját életét kell még megoldania, attól ezt nem igazán lehet elvárni.

Ruhát, élelmet, jó szót osztanak és feltűnt nekik, hogy bár befogadók, vendégszeretők a siófokiak, lelkükben sokan mégis magányosak.

A nővérek a tisztaságra, a szegénységre, az engedelmességre tesznek fogadalmat, s ezt többször is megújítják az örök fogadalmukig. Mindezeket megelőzi az egyéves noviciátus, melyről Teréz azt vallja: – A noviciátus nem egy teszt, hogy kibírom-e telefon, barátok, tévé, internet nélkül. Máson van a hangsúly. Mivel Istennel kötelezzük el magunkat, vele csak elcsendesedve lehet kapcsolatot teremteni, a csöndben kell szembenéznünk önmagunkkal, a félelmeinkkel, az aggodalmainkkal. Az életben minden választás, elköteleződés egyben lemondással is jár; de ez a „sava-borsa” is, ettől is érzem azt, hogy csinálok valami hasznosat...

(Veronika 1999 óta tagja a rendnek. – Veronika azt jelenti, igaz kép; amikor a legszegényebbek felé fordulunk, lelkünk Veronika kendőjéhez lesz hasonló, amivel Krisztus letörölte a vérét és verítékét a keresztúton. Ezért választottam magamnak ezt a nevet  a rendben. A ferencesek nemcsak a szegénységet vállalják, hanem a szegények felé fordulást is. Amikor jelöltként Siófokra kerültem és az időseket, betegeket látogattuk, sokszor felcsengett bennem a szentírásnak az a szava, hogy „amit egynek a legkisebbek közül tettetek, nekem tettétek”. Előtte van írva az, hogy „éhes voltam és ennem adtatok, szomjas voltam és innom adtatok, ruhátlan voltam és felruháztatok.” Nagyon azt éreztem: amikor a rászorulót megmosdatjuk, reggelit készítünk, bevásárolunk, vagy ruhát adunk neki, az evangélium szerinti életet éljük. Ez a ferencesség, ahogyan Szent Ferencnek is ez volt a fontos. Az Úr Jézusnak ma élő karjai, fülei, szájai, szemei kell lennünk, s hogy ne csak fizikailag, hanem lelkileg is jussunk el embertársainkhoz, akiknek sokszor az a legnagyobb segítség, ha valaki meghallgatja őket...)

Szolgák – érdekes, hogy a miniszter jelentése is szolga. Mária Veronika így idézi Jézust: „Aki első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája.”

Ferenc pápa szavai felkiáltójelek; lehet, hogy ma én tudok adni, de holnap talán nekem kell kérnem .  Ferenc pápa is „ferences”, jezsuita létére. – Büszkék voltunk rá amikor elmondta, Szent Ferencet tekinti védőszentjének – árulja el Veronika. – Lelkülete nagyon közel áll hozzánk, a szegények felé fordulásról beszél a legtöbbet.

De nemcsak az egyes ember, hanem az egyház szegények felé fordulását is sürgeti – vetem fel a siófoki nővéreknek.

Veronika: – Dél-amerikaiként fölrázza kicsit az európaiakat, ráirányítva a jóléti társadalom figyelmét a szegényekre, a szegénységre. Már az egyház gyökereiben is ott a szegények segítése, közös volt mindenük, akinek több volt, az adott annak, aki rászorult. Jézus alapvető tanítása a szegények felkarolása, ezt valamilyen formában mindig is követte az egyház. Az, hogy a pápa ezt most mindennél jobban hangsúlyozza, egy felkiáltójel. Valaha arról ismerhették meg a  keresztényeket, hogy törődtek egymással. Ferenc a ma emberét is erre hívja fel: nyissunk, nyílt szívvel forduljunk embertársaink felé.

Jó helyen mondom, a szegénygondozó nővérek házában: hiába vártuk, nemigen csökken a szegénység, sőt... Véletlen hát – kérdem tőlük –, hogy éppen egy ilyen pápa jött?

Veronika: – Nem, az Úr Isten tudja, hogy melyik kornak milyen pápára van szüksége. II. János Pált a vasfüggöny mögül választották meg, sok mindent másképp látott ezért ő is, mai világunkban meg arra volt szükség, hogy a szegénység felé forduló pápánk legyen.

De elérhet-e ezzel bármit, akár csak szemléletváltozást?

Veronika: – Reméljük, ha nem is egyik napról a másikra, de igen. Fontos az is, hogy lássa a világ: ő maga is szerényen, egyszerűen él, ami a nem hívő emberek szívében is visszhangra találhat. Talán megmoccan sokakban: ha ő így, akkor tán nekem sem ártana változtatnom azon, ahogyan eddig éltem.

Teréz: – Több ez annál, minthogy segítsük azokat, akiknek nem megy annyira jól. Hiszen miért teszünk mi is fogadalmat a szegénységre, ha egyszersmind küzdeni is kell ellene? Azért, mert mindannyian segítségre szorulunk, egymásra vagyunk utalva. Lehet, hogy ma én tudok adni, de holnap talán nekem kell kérnem. Ennek a tudatában kellene élni. Az egyház a kezdetek óta erre próbál felhívni: minél nagyobb tisztsége van valakinek, annál nagyobb alázattal kell élnie. Mint a pápa is, szolgaként.

forrás: sonline.hu