Így jutunk el a példázat középpontjába: ez a szolgák munkálkodása, vagyis a szolgálat. A munkálkodás is szolgálat, mely gyümölcsözővé teszi a talentumokat és értelmet ad az életnek: ugyanis nem valami sokat szolgál annak élete, aki nem azért él, hogy szolgáljon.
Meg kell ismételnünk ezt, sokszor el kell ismételnünk magunknak: nem valami sokat szolgál annak élete, aki nem azért él, hogy szolgáljon! El kell gondolkodnunk ezen: nem valami sokat szolgál annak élete, aki nem azért él, hogy szolgáljon!
De milyen a szolgálat stílusa? Az evangéliumban a derék szolgák azok, akik kockáztatnak. Nem óvatosak és elővigyázatosak, nem őrizgetik, amit kaptak, hanem felhasználják. Mert ha nem fektetjük be a vagyont, akkor elveszítjük; mert életünk nagysága nem attól függ, mennyit teszünk félre, hanem attól, hogy mennyi gyümölcsöt terem. Hány ember tölti életét csak gyűjtögetéssel arra törekedve, hogy jól érezze magát, és nem arra, hogy jót tegyen! Milyen üres annak az élete, aki szükségleteit elégíti ki anélkül, hogy a szükséget szenvedőkre tekintene! Ha vannak adottságaink, az azért van, hogy mi magunk ajándék legyünk másoknak. Testvérek, tegyük fel a kérdést most magunknak: én csak a szükségleteimet elégítem ki, vagy képes vagyok a szükséget szenvedőkre, a szükségben élőkre is tekintettel lenni? Milyen a kezem? Ilyen [adó mozdulatot tesz] vagy ilyen [elutasító mozdulatot tesz]?
Érdemes felfigyelnünk arra, hogy a befektető, kockáztató szolgákat négyszer is hűségesnek nevezi a szöveg (Mt 25,21.23). Az evangélium szerint nincs hűség kockázat nélkül. [Mondhatná valaki] „De, Atyám, kereszténynek lenni azt jelenti, hogy kockáztatunk?” „Igen, kedvesem, kockáztatást jelent. Ha nem kockáztatsz, úgy jársz, mint a [harmadik] szolga: elásod a képességeidet, a lelki képességeidet, az anyagi lehetőségeidet, mindent.”
Kockáztass! Nincs hűség kockázat nélkül. Az Isten iránti hűség azt jelenti, hogy feláldozzuk az életünket, hagyjuk, hogy a szolgálat felborítsa a terveinket.
„Van egy tervem, de mi lenne, ha szolgálnék?” Engedd, hogy felboruljon a terved, te csak szolgálj! Szomorú, amikor egy keresztény a védekezésre szorítkozik, csak a szabályok követéséhez és a parancsolatok megtartásához ragaszkodik. A „kimért” keresztények, akik sosem lépnek ki a szabályok köréből, soha, mert félnek a kockázattól. Az ilyenek lelke, hadd használjam ezt a képet, akik csak magukkal törődnek, és sosem kockáztatnak, az ilyenek lelke mumifikálódni kezd, az ilyenek végül múmiává válnak. Ez nem elég, a Jézus iránti hűség nem csak az, hogy nem követünk el hibákat. Így gondolta a példázatban szereplő lusta szolga: kezdeményezőkészség és kreativitás nélkül, hasztalan félelem mögé bújik, és eltemeti a kapott talentumot.
A gazda egyenesen „gonosznak” nevezi (Mt 25,26). Pedig semmi rosszat sem tett! Igen, de nem tett semmi jót sem. Inkább mulasztással vétkezett, mintsem a hibázást kockáztassa. Nem volt hű Istenhez, aki szereti mérhetetlenül adni magát.
A szolga a legsúlyosabb sértést követi el: visszaadja neki a kapott ajándékot. „Te ezt adtam nekem, én ugyanezt adom neked, semmi többet.” Az Úr viszont arra hív bennünket, hogy nagylelkűen vessük be magunkat, a szeretet bátorságával győzzük le a félelmet, emelkedjünk felül a bűnrészessé tevő passzivitáson. Ma, a bizonytalanság idején, a kiszolgáltatottság idején ne tékozoljuk el életünket csak magunkra gondolva, mások iránt közömbösen! Ne tévesszük meg magunkat azzal, hogy „béke és biztonság van” (1Tessz 5,3)! Szent Pál arra biztat bennünket, hogy nézzünk szembe a valósággal, ne engedjük megfertőzni magunkat a közönnyel.
forrás:Magyar Kurir
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése