Bízzuk magunkat Istenre az élet viharaiban

Ahhoz, hogy Jézus tanítványai legyünk, nem elég hinni, hogy Isten létezik, hanem nekünk is vele együtt kell cselekednünk, kiáltanunk kell hozzá és el kell ismernünk, hogy egyedül nem vagyunk képesek a felszínen maradni, szükségünk van rá, mint a tengerészeknek a csillagokra, hogy megmutassa életünk útirányát – tanította Ferenc pápa.

Beszédét az évközi tizenkettedik vasárnap evangéliumi szakaszához fűzte, amely azt az epizódot beszéli el, amikor Jézus lecsendesíti a vihart (Mk 4,35-41). A bárkát, amelyen a tanítványok a tó túlsó partjára eveznek, szélvihar és hullámok támadják meg, és félnek, hogy elsüllyednek. Jézus velük van, de a bárka végében egy vánkoson alszik. A tanítványok félelemmel telve így kiáltanak hozzá: „Mester, nem törődöl azzal, hogy elveszünk?” – mondta a pápa, majd rámutatott, hogy mi is gyakran kiáltunk így az Úrhoz, amikor ránk nehezednek az élet megpróbáltatásai: „Miért vagy csöndben és nem teszel semmit értem?” Ferenc pápa felsorolta azokat az élethelyzeteket, amikor reményünket veszítjük, amikor úgy tűnik, hogy valami elsüllyed, mert szertefoszlik a szerelem vagy egy terv, amibe nagy reményeket helyeztünk; vagy amikor az aggódás hullámai tartanak fogva; amikor úgy érezzük, hogy elmerülünk az élet problémái között, vagy elveszünk az élet tengerén, irányvonal és kikötő nélkül. Vagy amikor megfogyatkozik erőnk, hogy tovább haladjunk, mert nincs munkánk, vagy egy váratlan diagnózis félelmet ébreszt egészségünk vagy egy szeretett személy egészsége miatt. Olyan sok pillanatban érezzük magunkat egy vihar közepén, úgy érezzük, hogy szinte végünk van.

Forrás: Vatican news