2020. november 2., hétfő

Ludány ahol a Ferences Szegénygondozó nővérek Anyaháza volt 2/2.

 A Szent András plébániatemplom szomszédságában található az egykori Ráday kastély, melynek építése Ráday Pál – II. Rákóczi Ferenc kancellárja – nevéhez fűződik. A munkálatok 1700-ban kezdődtek el és 2 évig tarthatott a kastély felépítése. 1702-ben azonban még csak egy földszintes ház épült fel Alsó- és Felső Ludány határán. 1713. október 1-én itt látta meg a napvilágot korának egyik jelentős irodalomtudósa, Ráday (I.) Gedeon. 1715-ben húztak rá az épületre még egy szintet, és egészen 1738-ig volt ilyen állapotban az úrilak. Ebben az évben (1738) ugyanis szörnyű csapás érte a családot, melynek súlyosságát Ráday Pálné, Kajali Klára írta le naplójában: „Ápr. 20 lőtt egész Ludánynak az én minden ottan levő épületeimmel edgyütt szörnyű égése. Mencse meg az Úr minden hiveit íly rettenetes tüzi veszélytül”. A kastély kiégett, azonban nem telt bele 2 év és ismét régi fényében ragyogott az épület

I. Gedeonnak és utódainak köszönhetően a falu bekapcsolódott a korabeli kulturális vérkeringésbe. Az alsó ludányi kastélyban vetették meg a több tízezer kötetre rúgó híres Ráday könyvtár alapjait, melyet a péceli kastély felépítése után oda helyeztek át. Többször járt Gedeonnál jó barátja Kármán József, majd pedig később a nyelvújítás egyik úttörője, Kazinczy Ferenc kétszer – 1803-ban és 1831-ben – látogatta meg III. Pált és családját. Mindkét látogatásáról lelkesen írt úti jegyzeteiben az itt töltött időről. 1840-ben a kastély a losonczi Gyürky család, majd a XIX. század második felében a Pejacsevich Mikó família kezébe került.

1931-ben Ludány földesura gr. Pejacsevich Mikó Endre a Ráday-féle kastélyt, az újonnan alakult Szegénygondozó Nővérek Társulatának adta el. A kastély területén levő saját kápolnájukat 1931. november 1-én áldották meg, védőszentjük a Szentséges Szív lett. Miután a Társulatot tartománnyá emelték, a szerzet egyházi joghatósága Páhók Mária Franciska (a rend egyik alapítója) ludányi újoncmestert nevezte ki tartományfőnöknővé. A ludányi szeretetház a főnöknő és titkárnőjének állandó tartózkodási helye, a rendnek pedig tartományi székháza lett, innen vezetve a 30-as évek végére 48 zárdával rendelkező Társulatot. 1934-ben Bayler István ludányi plébános Oslay Oswalddal (a rend alapítója) együtt felvetették egy járási szeretetház gondolatát, és több évi tárgyalás után 1937 márciusában nyílt meg a Szeretetház és Üdülő. Erre a célra a nővérek a kastélyhoz tartozó versenyistállókat és cselédlakásokat engedték át. A szeretetház 60 fő befogadására volt alkalmas, az üdülőben pedig egy közfürdő is létesült, mely az egész környéken páratlan volt.

A világháború kitörése után a Szeretetházban lengyel menekülteket fogadtak be. 1940. nyarán egy kis kápolnát építettek a zárda területén. 1944 végén ’45 elején a község a front közepén állt. Orosz repülők többször lőtték és bombázták a falut, egy bomba éppen a zárda falai mellé helyezett benzines gépkocsikat találta el, ezek felrobbanása megrongálta a kastélyt. 1945. februárban román hadikórház lett a zárdából.

A front elvonulta után egy évvel, 1946. június 21-én Mindszenty József itteni látogatása során a zárdában szállt meg. Sötét fellegek gyülekeztek a 40-es évek végén a katolikus egyház felett, melynek szele már 1948-ban érintette a községet. Ekkor államosították ugyanis a katolikus iskolákat. 1950-ben megtörtént a szerzetesrendek erőszakos feloszlatása. Sorsát a Társulat sem tudta elkerülni. Még ugyanebben az évben országosan 300 nővérnek kellett beszüntetnie tevékenységét. 1950. június 10-én 150 apácát szállítottak a ludányi rendházba, ahol 1 hónapig tartózkodtak, majd innen Jászberénybe víve, szétengedték őket. A rend feloszlatása után a kastély előbb SZÖVOSZ iskola, majd pedig ideg és elmegyógyintézet lett, ahol a nővérek egy része is tovább folytatta munkáját. Az egykori Ráday kastély jelenleg is ezt a funkcióját tölti be, az idők folyamán modern épületekkel gazdagodva.

Említésre méltó a kastély védettség alatt álló 8 hektáros parkja, (ami az intézmény jellegéből adódóan, engedéllyel látogatható) mely 23 fafajnak ad otthont a páfrányfenyőtől kezdve a török mogyoróig; köztük olyanok is, melyeket még a Ráday család ültetett. Ezek évszázados bizonyítékai az egykoron itt élt nemesi család valaha volt gyönyörű angol parkjának.

A falu további épített emlékei még az 1802-ben épült barokk jellegű kőkereszt, a szintén barokk jellegű plébániaház, valamint a halászi kápolnaiskola és a háborús hősi emlékművek.
Sajnos a régi népi építészet remekei közül ma nincs mivel büszkélkedjen a falu, mivel a régi palóc házakat átalakították, nem gondolva az építészeti emlékek megőrzésére sem.

Forrás:Ludányhalászi  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése