A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Egri Norma. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Egri Norma. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. november 2., hétfő

Ludány ahol a Ferences Szegénygondozó nővérek Anyaháza volt 2/2.

 A Szent András plébániatemplom szomszédságában található az egykori Ráday kastély, melynek építése Ráday Pál – II. Rákóczi Ferenc kancellárja – nevéhez fűződik. A munkálatok 1700-ban kezdődtek el és 2 évig tarthatott a kastély felépítése. 1702-ben azonban még csak egy földszintes ház épült fel Alsó- és Felső Ludány határán. 1713. október 1-én itt látta meg a napvilágot korának egyik jelentős irodalomtudósa, Ráday (I.) Gedeon. 1715-ben húztak rá az épületre még egy szintet, és egészen 1738-ig volt ilyen állapotban az úrilak. Ebben az évben (1738) ugyanis szörnyű csapás érte a családot, melynek súlyosságát Ráday Pálné, Kajali Klára írta le naplójában: „Ápr. 20 lőtt egész Ludánynak az én minden ottan levő épületeimmel edgyütt szörnyű égése. Mencse meg az Úr minden hiveit íly rettenetes tüzi veszélytül”. A kastély kiégett, azonban nem telt bele 2 év és ismét régi fényében ragyogott az épület

I. Gedeonnak és utódainak köszönhetően a falu bekapcsolódott a korabeli kulturális vérkeringésbe. Az alsó ludányi kastélyban vetették meg a több tízezer kötetre rúgó híres Ráday könyvtár alapjait, melyet a péceli kastély felépítése után oda helyeztek át. Többször járt Gedeonnál jó barátja Kármán József, majd pedig később a nyelvújítás egyik úttörője, Kazinczy Ferenc kétszer – 1803-ban és 1831-ben – látogatta meg III. Pált és családját. Mindkét látogatásáról lelkesen írt úti jegyzeteiben az itt töltött időről. 1840-ben a kastély a losonczi Gyürky család, majd a XIX. század második felében a Pejacsevich Mikó família kezébe került.

1931-ben Ludány földesura gr. Pejacsevich Mikó Endre a Ráday-féle kastélyt, az újonnan alakult Szegénygondozó Nővérek Társulatának adta el. A kastély területén levő saját kápolnájukat 1931. november 1-én áldották meg, védőszentjük a Szentséges Szív lett. Miután a Társulatot tartománnyá emelték, a szerzet egyházi joghatósága Páhók Mária Franciska (a rend egyik alapítója) ludányi újoncmestert nevezte ki tartományfőnöknővé. A ludányi szeretetház a főnöknő és titkárnőjének állandó tartózkodási helye, a rendnek pedig tartományi székháza lett, innen vezetve a 30-as évek végére 48 zárdával rendelkező Társulatot. 1934-ben Bayler István ludányi plébános Oslay Oswalddal (a rend alapítója) együtt felvetették egy járási szeretetház gondolatát, és több évi tárgyalás után 1937 márciusában nyílt meg a Szeretetház és Üdülő. Erre a célra a nővérek a kastélyhoz tartozó versenyistállókat és cselédlakásokat engedték át. A szeretetház 60 fő befogadására volt alkalmas, az üdülőben pedig egy közfürdő is létesült, mely az egész környéken páratlan volt.

A világháború kitörése után a Szeretetházban lengyel menekülteket fogadtak be. 1940. nyarán egy kis kápolnát építettek a zárda területén. 1944 végén ’45 elején a község a front közepén állt. Orosz repülők többször lőtték és bombázták a falut, egy bomba éppen a zárda falai mellé helyezett benzines gépkocsikat találta el, ezek felrobbanása megrongálta a kastélyt. 1945. februárban román hadikórház lett a zárdából.

A front elvonulta után egy évvel, 1946. június 21-én Mindszenty József itteni látogatása során a zárdában szállt meg. Sötét fellegek gyülekeztek a 40-es évek végén a katolikus egyház felett, melynek szele már 1948-ban érintette a községet. Ekkor államosították ugyanis a katolikus iskolákat. 1950-ben megtörtént a szerzetesrendek erőszakos feloszlatása. Sorsát a Társulat sem tudta elkerülni. Még ugyanebben az évben országosan 300 nővérnek kellett beszüntetnie tevékenységét. 1950. június 10-én 150 apácát szállítottak a ludányi rendházba, ahol 1 hónapig tartózkodtak, majd innen Jászberénybe víve, szétengedték őket. A rend feloszlatása után a kastély előbb SZÖVOSZ iskola, majd pedig ideg és elmegyógyintézet lett, ahol a nővérek egy része is tovább folytatta munkáját. Az egykori Ráday kastély jelenleg is ezt a funkcióját tölti be, az idők folyamán modern épületekkel gazdagodva.

Említésre méltó a kastély védettség alatt álló 8 hektáros parkja, (ami az intézmény jellegéből adódóan, engedéllyel látogatható) mely 23 fafajnak ad otthont a páfrányfenyőtől kezdve a török mogyoróig; köztük olyanok is, melyeket még a Ráday család ültetett. Ezek évszázados bizonyítékai az egykoron itt élt nemesi család valaha volt gyönyörű angol parkjának.

A falu további épített emlékei még az 1802-ben épült barokk jellegű kőkereszt, a szintén barokk jellegű plébániaház, valamint a halászi kápolnaiskola és a háborús hősi emlékművek.
Sajnos a régi népi építészet remekei közül ma nincs mivel büszkélkedjen a falu, mivel a régi palóc házakat átalakították, nem gondolva az építészeti emlékek megőrzésére sem.

Forrás:Ludányhalászi  

2020. október 25., vasárnap

Mi ragadta meg főpásztori szívét a Mária gondozónővérek életéből, hogy oly sok dicsérettel halmozta el őket?

1936-ban 10 évvel az Egri Norma bevezetése után Oslay Oswald atya a következőkről számolt be a Ferences Szegénygondozó Nővérek megbecsült működésükről a könyvében: Ez évének húsvéti ünnepjei előtt kegyesen kézcsókra bocsátott megyés-főpásztorunk. Őkegyelmessége annyira jóságosan leereszkedő volt, hogy megmertem kérdezni: ”Mi ragadta meg főpásztori szívét a Mária gondozónővérek életéből, hogy oly sok dicsérettel halmozta el őket? – Megmondhatom, páter, ha ezt tőlem óhajtja hallani. Három jellegzetességet látok bennük: ferencesen természetesek, evangéliumosan szerények – alázatosak és kálváriásan hősök. Legyen gondja, hogy e három jellegzetessége mindenkorra megmaradjon.” – Csak ez kellett, gondoltam és éreztem, kötelesség egészemhez, súlyos gondomhoz!...

                Szeretett nővéreim! Életükért mindent-mindent megteszek, amit Isten Hét fáklyájának fényénél, szegénységem alapján, megtehetek. Ezt a mindent és mindent betűkbe préselem – objektiválom – hogy vele sas-magasan tartsák szellemüket és életüket, mert csak ezzel lesznek képesek evangéliumosan szolgálni, mosogatni a sivár helyzetbe került testvéreinket. Mert a lelki magasság a mélységgel és a lelki mélység a magassággal karba fonódva jár. Tehát, akiben az egyik hiányzik, a másik sincs otthon. Lélekben, a tulajdonságok kölcsönös egymásban vannak; egymást átitatva, egymást átszínezve léteznek.

Részlet a Fr. Oslay Oswald O. F. M.: Morális istenszolgai érzület (Ludány 1936)

2020. október 10., szombat

Benne vagytok a NEK szociális előkészítő bizottságában. 8/8. rész

Két éve kezdtünk el tervezni. Azzal kezdődött, hogy a bíboros úr megkért minket erre. A másik fontos elem, hogy szívügyünk a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. Egyrészt maga az Eucharisztia miatt. A másik, ami miatt fontos nekünk, hogy a mi nővéreink az 1938 -as kongresszus szervezésében is részt vállaltak. Külön kiállítás volt az Egri Normáról, és aktívan részt vettek a kongresszus előkészítésében is. Ez rendünk életében meghatározó időszak volt. Sokat meséltek erről idős nővéreink.

A jelenlegi NEK Szociális – Karitatív Bizottság munkájában való részvételre nagyobb országos szervezeteket szólítottunk meg, mint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Katolikus Karitász, a Csak Egyet Szolgálatot és a Szent Egyed Közösséget. Több szerzetesrend jelezte, hogy szívesen segít. Elkezdtünk ötletelni, hogyan tudnánk elvinni azoknak Jézus szeretetét, akik nem minden nap járnak templomba, illetve, hogyan tudjuk őket elhozni a kongresszusra. Négy fő terület fogalmazódott meg. 2020. szeptember 12-én lesz egy nagy ünnepi ebéd a Szent II. János Pál pápa téren, Budapesten. Szeretnénk 600-800 rászorulónak ünnepi asztalnál ebédet adni. Nem műanyag edény és villa, hanem rendes asztalok, tányérok lesznek. Nagy szívügye ez a bíboros úrnak, ő szeretné ezt az ebédet megnyitni.

A másik fontos esemény, amiben gondolkodtunk, egy szociális konferencia, amely március 24-én, Oscar Romero bíboros emléknapján lesz. A helyszín a Magyar Tudományos Akadémia. Ennek a szervezése is intenzíven zajlik Zagyva Richárd, a Karitász igazgatóhelyettesének irányításával. Ez egy nemzetközire tervezett konferencia, ahol külföldről jött előadók is lesznek.

A harmadik, hogy júliusban megnyílik a Műcsarnokban egy Karitász kiállítás Ezerarcú szeretet címmel. Három nagyobb témája lesz. Végigvesszük az egyház szeretetszolgálatának nagy gazdagságát a történelem folyamán. A teljesség igénye nélkül, de mégis valahogy megjelenítjük. Most folyik az adatgyűjtés.

A negyedik fontos terület, hogy eljuttassuk a mi szféránkban élő embereket valamilyen nagyobb rendezvényre. A kongresszus nyitó, záró rendezvényére vagy a fáklyás körmenetre.

A szegények ebédjéhez visszatérve: meghívtuk Magyarország minden egyházmegyéjét, hogy csatlakozzanak ehhez a kezdeményezéshez. Milyen szép lenne, ha azon a napon, (szeptember 12-én) több egyházmegyében megrendezésre kerülne ez a szeretetvendégség. Milyen szép gesztus, milyen szép tanúságtétel lehetne mindenki felé!

Az imából fakadó tevékeny szeretet az Egyház közös kincse, melyben felragyog az Eucharisztiában minket szerető Krisztus arca. Erről szeretnék tanúságot tenni egész életemmel.

 Beszélgetések az Eucharisztiáról szerzetesekkel – NEKtek (V. rész) Mészáros Anett kérdéseire Takács M. Klarissza válaszolt. Forrás:www.iec2020.hu