2021. március 29., hétfő

„A világ leglényegesebb problémái tehát most is az önzésben keresendők.”

A világjárvány talán sokakat elgondolkodtat, melyek az igazán fontos, értékes dolgok az életben. Ferenc pápa azt mondja: egyedül nem menekülhet meg senki. Ha nem figyelünk arra, hogy másokra vagyunk utalva, és mások mireánk, akkor a járványt sem tudjuk legyőzni.

Ön szerint bizonyosság, következmény vagy figyelmeztetés a jelenlegi világjárvány?

Ha onnan közelítjük meg a kérdést, hogy meg kell változni, akkor – ahogy Assisi Szent Ferenc mondja – az az első lépés, hogy én magam megváltozom. Az, hogy a világ hogyan változik majd a járvány elmúltával, elképzelhetetlen anélkül, hogy én mit határozok el, miben fogok változtatni. Fontos kérdés a gyermekkorban, hogy mi leszek, ha nagy leszek, de ennél sokkal fontosabb, hogy milyen ember leszek ma. Ez határozza meg ugyanis a jövőmet. Odafigyelek másokra? Próbálok enyhíteni a másik nehézségein? Tudok másokat vigasztalni, bátorítani? Az ember arra van teremtve, hogy szeressen, és ha a természetünknek megfelelően élünk, és képesek vagyunk szeretni, akkor vagyunk igazán boldogok, hiszen mindenki akkor boldog, ha a természetének megfelelően működik.

Bízom benne, hogy ebben az időszakban sokan rátalálnak az igazi értékekre: a bizalomra, a jóságra, a segítőkészségre, melyek úgy formálják életünket, napjainkat, hogy az másoknak is javára váljék. Vigyázó Miklós atya harmincegy éven keresztül volt lelki vezetőm, tizenhét éves voltam, amikor a szülőfalumba került plébánosként. Az ő papi jelmondata ez volt:

„Azért vagyok, hogy másoknak jobb legyen.”

Minden ember élete végtelen érték abban a helyzetben, ahol éppen él, amivel foglalkozik, akkor is, ha hajléktalan, vagy ha palotában él. Minden élethelyzetben meg lehet és meg is kell találni azt, hogy az adott napon mit kell tenni másokért. Ha ezt kihagyjuk, mulasztunk. Gyakran elmulasztjuk tenni a jót, pedig tehetnénk.

Meg kell találnunk abban a hivatásban, melyben élünk azt, hogy ez az élet arra való, hogy szeressünk. A szeretet szolgálattal és áldozattal jár. Ha ezt alázatosan próbálja meg tenni valaki, akkor egyre inkább hasonlít a mesterhez, Jézushoz. Tőle tanulhatjuk meg azt, hogy az élet attól lesz szép, ha odaadjuk mások szolgálatára.

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspököt Szakál Adrienn kérdezte, ebből a riportból kerültek ide részletek.

Forrás:haon.hu

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése