A böjt lelki háttere szerzetes szemmel

A nagyböjti idő nem más, mint kiüresedés, hogy megtapasztaljuk Isten végtelen gazdagságát. Ez minden istenszerető ember életében igaz, így a szerzetesében is. Assisi Szent Ferenc atyánk a böjtről így ír Regulájában: „És böjtöljenek mindenszentek ünnepétől az Úr születéséig. Akik önszántukból megtartják azt a szent böjtöt, mely vízkereszttel kezdődik és megszakítás nélkül negyven napig tart, amelyet az Úr is megszentelt böjtölésével, áldottak legyenek az Úrtól (...) A másik negyven napot ellenben, mely az Úr föltámadásáig tart, mindenki böjtölje végig. (...)Nyilvánvaló szükség esetén pedig egyáltalán nincsenek testi böjtre kötelezve a testvérek”. Ezek a mondatok arról tanúskodnak, hogy a Szentlélek átjárta Ferencet, mert figyelemmel volt a szükséghelyzetekre (pl. betegség, utazás) is.Gyakorlat volt növendékként, hogy a nagyböjti időszakban közösségi lemondást vállaltunk a kolostorban. Ilyen volt,hogy csak a híradót néztük meg a tele-vízióban, elmaradt az újságolvasás és a rádióhallgatás (akkor még az internetnem volt jelen az emberek életében). A böjt hagyománya a remetéktől kezdve napjainkig áthatja a krisztusi életet élők mindennapjait. A ferences rendben a pénteki nap megtartása a II. Vatikáni Zsinat után is megmaradt. A gvardiánnak (házfőnök) joga van bizonyos alkalmakkor ez alól felmentést adni a közösségi étkezéskor.A böjtölés gyökerei már a zsidó néphitéletében is jelen voltak. „Mindaz, a ki nem tagadja meg magát ezen a napon,vesszen el népéből.” (Lev 23,29) Izraelfiai számára a böjt az Istenhez való tartozás kifejezése volt. Az őskeresztény Egyházban is kiemelkedő szerepet játszott a szegények, a rászorulók segítése és az imádság mellett. A 40 napos jézusi magányba – lélekben és testben – való bekapcsolódás nem könnyű. Pál apostolszavaival: „Öltsétek fel Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög cselvetéseivel szemben. Mert nem a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen,a sötétség világának kormányzói ellen.”Az ősegyház életében a nagyböjt elsősorban nem hústilalmi idő volt, bár azt is magába foglalta. Elsősorban a keresztségre való felkészülés és a penitenciatartás (bűnbánattartás) időszaka volt.Az egyházatyák tanításából tudjuk, hogy a vezeklők, a megbocsátásra várók nagyböjtben nem léphettek a templomba,meg kellett állniuk a bejáratnál, hogy hívő társaik bocsánatát és imáját kérjék.Nem járulhattak szentáldozáshoz sem.Micsoda alázatot, micsoda hitet köve-telt meg mindez!Nagy Szent Vazul írja: „A böjtölés gyógyítja a gyermeket, józanítja az ifja-kat (...). Böjtölés a lélek legjobb őre, a testnek biztos kísérője, áhítatra sarkalló.” A krisztusi emberről Keresztelő János már előre szólt: „Térjetek meg és tartsatok bűnbánatot!”Mit jelent mindez a mindennapi életemben? Hogyan tudok jobban odafigyelni Istenre, ha azokat, akikkel együtt élek, akikkel naponta találkozom, nem tudom szeretni? A nagyböjt mindannyiunk életében belső változást, őszintébb odafigyelést követel mind az Isten, mind egymás irányába. A bűnbánat ideje alkalmas arra, hogy közeledjek azok felé,akik az életemben háttérbe szorultak(haragos, rokon, munkatárs). Önmegtagadásunk terméketlen marad, ha helytelen megfontolásból, ok nélkül gyakoroljuk. Csak akkor lehet értelmes, ha Istenért és alázatosan tesszük. Ha csupán hiúságból tartom meg a böjtöt (vagyis nem eszem húst), kevésbe lehet kedves a Jóisten előtt. A keresztény ember aszkézise csak segítség
abban, hogy Istenre irányítsuk figyelmünket. Az áldozat, a lemondás jóval több ennél: Istennek ajánlja fel létünket mindenestül. A keresztény lemondásnak Istenre kell irányulnia az imaéletben és a tevékeny szeretetben egyaránt.A XX. század trappista szerzetese,Thomas Merton így fogalmazott: „Aszkézisünk célja nem az, hogy megundorodjunk a rossznak vélt élettől. (...) Az aszkézis által tehát birtokba kell vennünk önmagunkat ahhoz, hogy odaad-hassuk Istennek. (...) Isten egyetlen áldozatot fogad el: tiszta szeretetünket.”Jézus Krisztus mellettünk áll és segít az előrejutásban, fiatalt és idősebbet egyaránt szeret és vezérel a böjtölés során is. A Zsidókhoz írt levélből tudjuk, hogy„mindenben hasonlóvá kellett válni a testvéreihez. Így, mivel maga is kísértést szenvedett, tud segíteni azokon, akik kísértéssel küzdenek.” Ez ad reményt számunkra a mindennapi kereszt hordozásához. Jézus a mi példaképünk,nemcsak a jó megtételében, hanem a bűn elleni harcban is.Kívánom, hogy a nagyböjt mindannyiunk számára a valódi megtisztulás és a vele való találkozás időszaka legyen. 

Rácz Piusz OFM

forrás:Martinus.hu