2021. március 1., hétfő

Mária új módon érti meg Isten Szavát – Marko Ivan Rupnik nagyböjti elmélkedése a Vatikánban 3/3

Ma óriási jelentősége van ennek, hiszen a tömegek megdöbbennek a valóság láttán, ami nem olyan, mint amilyennek elgondolták, és összetörnek – fejtette ki Rupnik atya. – Mária ellenben folyamatos megtérés, vagyis átértelmezés révén új módon érti meg a Szót: „A mindenható Isten a mindenható Szaván keresztül nemde így akarta..? – gondolkodik. Új és váratlan helyzetekkel találkozik, például amikor Fiáról nyilvános fellépésének megkezdése után megdöbbentő híreket hoznak, hogy „eszét vesztette”.

Ám a legnagyobb „új helyzet” a kereszt. Hogyan lehet a kettőt összeilleszteni? Akit szült, és akit keresztre feszítenek, az ő Fia. A személy változatlan, a körülmények eltérőek. A személy viszonyt, kapcsolatot jelent, így tehát az anyát, aki maga egy kapcsolat, nem lehet elszakítani a Fiától, sem születésétől, sem életétől, a történetétől, sem halálától. Szó, esemény, történelem, anya, emberség – kapcsolta össze a kulcsfogalmakat a szónok. – Krisztus a kereszten nyitott oldalából szüli, az Atya erejével, az új emberiséget.

Mária keresztre feszített Fia feje fölött olvassa az Írást: „király”. Hol van tehát az ígért dávidi trón? Mária tovább töpreng, és összeilleszt, mint Pál apostol: „Elhatároztam ugyanis, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről... Nekünk azonban feltárta Isten a titkot a Lélek által. A Lélek ugyanis mindent átlát, még Isten mélységeit is” (1Kor 2,2.10). Amit Mária a Szentlélek erejében megsejt, felfedez, valójában a szeretet titka – mint az adomány titka, mint az ön-odaajándékozás titka. Pontosan úgy, ahogy a Fia tette a kereszten. Nem dávidi trón, hanem a feláldozott ajándék Bárány: Isten a történelmet a Bárányon keresztül kormányozza – aki az ön-odaajándékozás.

A nagyböjt arra készít fel, hogy Jézus keresztáldozatában önmaga értünk tett felajánlását ismerjük fel, hogy készek legyünk önmagunk odaajándékozására. Mária a kereszt alatt a szívében összeillesztette az Igét és a történelmet, felismerte és elfogadta Fia áldozatát – hangzott el Marko Ivan Rupnik jezsuita teológus, mozaiművész elmélkedésében.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése