2021. március 9., kedd

Pio atya olyan volt számomra, mint egy apa.


 A fényképész a Vatikáni Rádió olasz adásában beszélt a szent életű kapucinus szerzetesről, akinek a fényképésze volt. „Pio atya olyan volt számomra, mint egy apa. Nekem ugyanis nem volt apukám” – mondta. Hétéves volt, amikor először találkoztak, a második világháború idején, 1942-ben. Elio az utcákon bóklászott, ennivalót keresett, és befogadták a San Giovanni Rotondó-i rendházba, ami az otthona lett: „Kulcsom volt a rendházhoz, akkor jöttem-mentem, amikor akartam.” Pio atya egyik ministránsa lett. Vett egy kis fényképezőgépet, hogy azzal keresse meg a kenyerét. Mindenki más számára szigorúan tilos volt Pio atyát fotózni, de neki megengedte. Stelluto több ezer fotót készített, amelyeken feltárulnak a szent hétköznapjai, megmutatkozik lelkisége. A fotók bejárták egész Olaszországot és a világot, a tengerentúlra is eljutottak, Atlantától Bostonig.
Elia Stelluto elmondta, milyen bizalmatlanul állt Pio atya a fényképezőgéphez és főleg a vakuhoz, tájnyelvi szóval „mastrillu”-nak nevezte, ami egérfogót jelent. „Folyamatosan fotóztam, de ő nem szeretett pózolni, a meglepetésszerűen kattintott fotók sokkal jobbak lettek” – mondta el a fényképész. „Egy napon a mesterem, Federico Abresh, aki a felesége és a fia csodás gyógyulása után tért meg, ötezer lírát ígért nekem cserébe egy fotóért, amelyen Pio atya áldást ad. Nagyon jól jött az a pénz, elfogadtam az ajánlatot. Hajnalban keltem, mert Pio atya hajnali négykor mutatott be szentmisét. A templomban elkészítettem a fotót, de a vaku nagyon felidegesítette a szerzetest.” A kép egy piros szegfűkkel díszített oltár előtt készült. Attól kezdve csak egy feltétellel fotózhatott: ha nem használja „az egérfogót”. Stelluto elkeseredett: „Lehetetlen volt: a kolostor félhomályában, amelyet csak a gyertyák halvány fénye tört meg, hogyan lehet jó minőségű fényképeket készíteni? A sötétkamrában azonban minden alkalommal hihetetlenül meglepődtem: a fotók tökéletes megvilágításban jelentek meg! Ő maga bocsátotta ki a fényt! Ő volt a fényképész, nem én! Vannak ellenfények, amelyekben Pio atya arca hihetetlen megvilágításban látszik.”

Forrás és fotó:Magyar Kurír

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése