A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Oslay Oswald. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Oslay Oswald. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. október 25., vasárnap

Mi ragadta meg főpásztori szívét a Mária gondozónővérek életéből, hogy oly sok dicsérettel halmozta el őket?

1936-ban 10 évvel az Egri Norma bevezetése után Oslay Oswald atya a következőkről számolt be a Ferences Szegénygondozó Nővérek megbecsült működésükről a könyvében: Ez évének húsvéti ünnepjei előtt kegyesen kézcsókra bocsátott megyés-főpásztorunk. Őkegyelmessége annyira jóságosan leereszkedő volt, hogy megmertem kérdezni: ”Mi ragadta meg főpásztori szívét a Mária gondozónővérek életéből, hogy oly sok dicsérettel halmozta el őket? – Megmondhatom, páter, ha ezt tőlem óhajtja hallani. Három jellegzetességet látok bennük: ferencesen természetesek, evangéliumosan szerények – alázatosak és kálváriásan hősök. Legyen gondja, hogy e három jellegzetessége mindenkorra megmaradjon.” – Csak ez kellett, gondoltam és éreztem, kötelesség egészemhez, súlyos gondomhoz!...

                Szeretett nővéreim! Életükért mindent-mindent megteszek, amit Isten Hét fáklyájának fényénél, szegénységem alapján, megtehetek. Ezt a mindent és mindent betűkbe préselem – objektiválom – hogy vele sas-magasan tartsák szellemüket és életüket, mert csak ezzel lesznek képesek evangéliumosan szolgálni, mosogatni a sivár helyzetbe került testvéreinket. Mert a lelki magasság a mélységgel és a lelki mélység a magassággal karba fonódva jár. Tehát, akiben az egyik hiányzik, a másik sincs otthon. Lélekben, a tulajdonságok kölcsönös egymásban vannak; egymást átitatva, egymást átszínezve léteznek.

Részlet a Fr. Oslay Oswald O. F. M.: Morális istenszolgai érzület (Ludány 1936)

2020. október 4., vasárnap

A rendi karizmátok, a szegénygondozó életetek hogyan kapcsolódik az Eucharisztiában jelenlévő Krisztushoz? 8/1. rész

 Rendünk lényegében van benne az Eucharisztiával való kapcsolatunk. Nem a karizmánk egy szelete, hanem a lényege. Alapító atyánk - Oslay Oswald ferences atya - írt egy könyvet a nővéreknek, a rendi karizmáról és 12 pontban foglalta össze a Ferences Szegénygondozó Nővérek lelkiségét. Ennek az első és második pontja az Eucharisztiával függ össze. Úgy hangzik, hogy a nővérek a tabernákulumban lakó fehér Jegyesnek az élő, mozgó és meleg monstranciái, és a nővérek az eucharisztikus Jézus jegyesei. Mi alapvetően úgy határozzuk meg magunkat, hogy az eucharisztikus Jézus jegyesei vagyunk. Élő, mozgó, meleg monstranciává szeretnénk válni. Ahogy szerzetessé válunk, az egy folyamat az életünkben, ahogy az Ő jegyesévé válunk, az is egy folyamat.

Ahogy a szerzetesi éveim haladnak, egyre jobban megszólít ez. Amikor éreztem a hívást, akkor is jegyesi kapcsolatot jelentett számomra az Istennel való kapcsolat. Ahogyan egy házasságban, itt is mélyül. Aztán a jegyesekből férj lesz és feleség, egymáshoz alakulnak, csiszolódnak, formálódnak. Valami hasonlót tapasztalok meg az Úristennel való kapcsolatban is. A szerzetesi életünk mindennapjaiban az Eucharisztia ünneplése nagyon-nagyon meghatározó.

Beszélgetések az Eucharisztiáról szerzetesekkel – NEKtek (V. rész) Mészáros Anett kérdéseire Takács M. Klarissza válaszolt. Forrás:www.iec2020.hu


 

2014. május 7., szerda

Hírek Ludányhalásziból

Szegénygondozó Nővérek Társulata

1927-ben P. Oslay Oswald ferences rendi szerzetes kezdeményezésére alakult meg Egerben a Szegénygondozó Nővérek Társulata, azzal a céllal, hogy a legszegényebb és legrászorultabb embereken segítsenek. A Társulatnak köszönhetően az Egri norma a szegénygondozás országos normájává vált. A nővérek a legszegényebbeket igyekeztek megtalálni és ahol lehetett a helyszínen látták el a rászorulókat. A magatehetetleneket szeretetotthonba víve halálukig gondozták.
1931-ben Ludány földesura gr. Pejacsevich Mikó Endre eladta minden falubeli tulajdonát, eladott birtokainak egy részéből jött létre a Horka nevezetű falurész. A Ráday-féle kastélyt a Szegénygondozó Nővérek Szmrecsányi Lajos egri érsek segítségével vásárolták meg. Az első nővérek 1931. szeptembe 19-én érkeztek Ludányba, október 3-án a plébániatemplomban megtörtént az első ludányi „beöltöztetésük”, melyet P. Oslay Oswald személyesen végzett. A kastély területén levő saját kápolnájukat 1931. november 1-én áldották meg, védőszentjük a Szentséges Szív lett. A zárdalelkész és a zárda lelki igazgatója – egy rövid időre – P. Oslay Oswald lett. Miután a Társulatot tartománnyá emelték, a szerzet egyházi joghatósága Pálók Mária Franciska (a rend egyik alapítója) ludányi újoncmestert nevezte ki tartományfőnöknővé. A ludányi szeretetház a főnöknő és titkárnőjének állandó tartózkodási helye, a rendnek pedig tartományi székháza lett, innen vezetve a 30-as évek végére 48 zárdával rendelkező Társulatot. Mária Franciska haláláig, 1979-ig látta el legfőbb elöljárói hivatását. 1934-ben Bayler István ludányi plébános Oslayval együtt felvetették egy járási szeretetház gondolatát, és több évi tárgyalás után 1937 márciusában nyílt meg a Szeretetház és Üdülő. Erre a célra a nővérek a kastélyhoz tartozó versenyistállókat és cselédlakásokat engedte át. A szeretethát 60 fő befogadására volt alkalmas, az üdülőben pedig egy közfürdő is létesült, mely az egész környéken páratlan volt.
A világháború kitörése után a Szeretetházban lengyel menekülteket fogadtak be. 1940. nyarán egy kis kápolnát építettek a zárda területén. 1944 végén ’45 elején a község a front közepén állt. Orosz repülők többször lőtték és bombázták a falut, egy bomba éppen a zárda falai mellé helyezett benzines gépkocsikat találta el, ezek felrobbanása megrongálta a kastélyt. 1945. februárban román hadikórház lett a zárdából.
A front elvonulta után egy évvel, 1946. június 21-én Mindszenty József itteni látogatása során a zárdában szállt meg. 1948-ban a rend Ludányba tartotta meg a háború utáni első általános káptalanát. Sötét fellegek gyülekeztek a 40-es évek végén a katolikus egyház felett, melynek szele már 1948-ban érintette a községet. Ekkor államosították ugyanis a katolikus iskolákat. 1950-ben megtörtént a szerzetesrendek erőszakos feloszlatása. Sorsát a Társulat sem tudta elkerülni. Még ugyanebben az évben országosan 300 nővérnek kellett beszüntetnie tevékenységét. 1950. június 10-én 150 apácát szállítottak a Ludányi rendházba, ahol 1 hónapig tartózkodtak, majd innen Jászberénybe víve szétengedték őket. A rend ezután Ausztriába telepedett át és csak a demokratikus átmenet után, 1990-ben indították újra közösségi életüket Magyarországon. A rend feloszlatása után a kastély előbb SZÖVOSZ iskola, majd pedig ideg és elmegyógyintézet lett, ahol a nővérek egy része is tovább folytatta munkáját. Az egykori Ráday kastély jelenleg is ezt a funkcióját tölti be, az idők folyamán modern épületekkel gazdagodva.

írta: Kovács Krisztián