A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jézus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jézus. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. november 15., vasárnap

„Boldogok, akik sírnak, mert vigasztalást nyernek” (Mt 5,4). Ellentmondásos szavaknak tűnnek, mert a sírás nem az öröm és a boldogság jele.

„Boldogok, akik sírnak, mert vigasztalást nyernek” (Mt 5,4). Ellentmondásos szavaknak tűnnek, mert a sírás nem az öröm és a boldogság jele. Sírásra és szenvedésre okot a halál, a betegség, az erkölcsi bajok, a bűn és a hibák adnak: egyszerűen a törékeny, gyenge és nehézségekkel teli mindennapi élet. A hálátlanságok és meg nem értések sebeit hordozó, megpróbált élet. Jézus boldognak mondta azokat, akik sírnak ezek miatt, és mindezek ellenére bíznak az Úrban, és az ő oltalma alá húzódnak. Nem érzéketlenek, nem is keményítik meg szívüket a fájdalomban, de türelmesen reménykednek Isten vigasztalásában, és ezt a vigaszt már ebben az életben megtapasztalják.

A harmadik boldogságban Jézus kijelenti: „Boldogok a szelídek, mert örökölni fogják a földet” (Mt 5,5). Testvérek, szelídség! A szelídség jellemző Jézusra, aki azt mondja magáról: „Tanuljatok tőlem, mert szelíd és alázatos szívű vagyok” (Mt 11,29). Szelídek azok, akik képesek az önuralomra, akik teret engednek a másiknak, meghallgatják és tisztelik életmódjában, szükségleteiben és kéréseiben. Akik nem akarják sem elnyomni, sem kisebbíteni a másikat, akik nem akarnak felülkerekedni és uralkodni mindenen, akik nem akarják saját elképzeléseiket és érdekeiket másokra kényszeríteni. Az ilyen emberek, akiket a világi mentalitás nem becsül meg, értékesek Isten szemében, aki örökségül adja nekik a megígért földet, vagyis az örök életet. Ez a boldogság is itt, lent kezdődik, és odafenn, a mennyben, Krisztusban teljesedik be. A szelídség! A mai életben – a világban is, ahol sok az agresszió, de a mindennapi életben is – az első dolog, ahogy reagálunk, az agresszió, a védekezés… Szelídségre van szükségünk, hogy a szentség útján előrehaladhassunk! Meghallgatás, tisztelet, nem támadás: szelídség!

Kedves testvérek, ha a tisztaság, a szelídség és az irgalmasság mellett döntünk; ha azt választjuk, hogy lélekben szegényen és szomorúan az Úrra bízzuk magunkat; ha az igazságosság és a béketeremtés mellett kötelezzük el magunkat – mindez azt jelenti, hogy szembeszállunk ennek a világnak a mentalitásával, a birtoklásnak, az esztelen szórakozásnak, a leggyengébbekkel szembeni arroganciának kultúrájával. A szentek és a boldogok ezen az evangéliumi úton jártak. A mai főünnep, mindenszentek ünnepe, az életszentségre szóló személyes és egyetemes meghívásra emlékeztet bennünket, és biztos példaképeket kínál számunkra erre az útra, amelyet mindenkinek egyedülálló és megismételhetetlen módon kell végigjárnia. Gondoljunk csak a szentek ajándékainak és konkrét történeteinek kimeríthetetlen változatosságára: a szentek nem egyformák, mindegyiknek megvan a maga személyisége, és életszentségét mindegyikük saját személyisége szerint alakította ki! Mindannyian képesek vagyunk erre, mi is tudunk ezen az úton járni! Szelídség, kérlek benneteket, szelídség! És járjunk az életszentség útján!

Krisztus hű tanítványai eme hatalmas családjának van egy anyja: Szűz Mária. Mi mindenszentek királynője címmel tiszteljük, de ő elsősorban anya, aki mindenkit arra tanít, hogy befogadja és kövesse az ő Fiát. Segítsen bennünket, hogy a boldogságok útján járva tápláljuk magunkban az életszentség utáni vágyat!

Ferenc pápa

Forrás:Magyar Kurír

2020. október 5., hétfő

A személyes életedben mit jelent az Eucharisztia? 8/3. rész

A személyes életemben körülbelül egy éve új értelmet nyert a szentmisében Krisztusnak ez a szava: „Vegyétek és egyétek, mert ez az én testem.” Valahogy sokkal személyesebbé vált, mert egy adott ponton így szólt hozzám, hogy „Klarissza, vedd és edd! Ez az én testem, amit érted adok.” Szíven talált. Az, hogy az Isten szüntelen táplál, éltet, etet. Nem szűnik meg ezt tenni. És akkor itt jön a hivatásom. Szorosan összekapcsolódik a mi hivatásunk, a szegénygondozás az Eucharisztiával, mert az Isten mást sem tesz, minthogy táplál, etet. Itt marad kenyér formájában, ami nagyon alapvető szükségletünk. Megrendít, hogy Isten nagyon benne van a világunkban és ebben a szükségletemben. És azt mondja, hogy itt vagyok és táplállak.

A másik a szentáldozás pillanata. Ott élem meg azt, hogy a legközelebb jön Jézus. Mindig megrendít újra és újra, hogy egyesülni akar velem. Itt van az az Isten, aki ennyire kicsinnyé lesz. Egészen megrendít, milyen az Isten. Nem azt nézi, hogy milyen lényegtelen dolgokkal foglalkozom, és alig tudok rá figyelni, mert lekötnek a dolgok. De Ő jön és kicsivé teszi magát.

 Beszélgetések az Eucharisztiáról szerzetesekkel – NEKtek (V. rész) Mészáros Anett kérdéseire Takács M. Klarissza válaszolt. Forrás:www.iec2020.hu

 

 

Hogyan valósul meg a közösségetekben ez konkrétan? 8/2. rész


Szent Ferenc korától kezdve a ferences család őrzi ezt a hagyományt. Szent Ferenc azt mondta nekünk, hogy amikor bemegyünk egy templomba, akkor így köszöntsük Jézust: „Imádunk téged, legszentebb Urunk, Jézus Krisztus, itt és a világon lévő minden templomodban és áldunk Téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot." Minden zsolozsmát és imát így kezdünk. Ez az első mondatunk reggel hatkor, így kezdődik a napunk. Ha autóban zsolozsmázunk, akkor is el szoktuk mondani, mert ott is velünk van az Úr. Nagyon hálás vagyok Szent Ferencnek, ahogyan felfedezteti velünk az Eucharisztiát. Azt, hogy Krisztus ezt a módot választotta, hogy velünk maradjon, hogy bennünket tápláljon és erősítsen.

Beszélgetések az Eucharisztiáról szerzetesekkel – NEKtek (V. rész) Mészáros Anett kérdéseire Takács M. Klarissza válaszolt. Forrás:www.iec2020.hu

2020. október 4., vasárnap

A rendi karizmátok, a szegénygondozó életetek hogyan kapcsolódik az Eucharisztiában jelenlévő Krisztushoz? 8/1. rész

 Rendünk lényegében van benne az Eucharisztiával való kapcsolatunk. Nem a karizmánk egy szelete, hanem a lényege. Alapító atyánk - Oslay Oswald ferences atya - írt egy könyvet a nővéreknek, a rendi karizmáról és 12 pontban foglalta össze a Ferences Szegénygondozó Nővérek lelkiségét. Ennek az első és második pontja az Eucharisztiával függ össze. Úgy hangzik, hogy a nővérek a tabernákulumban lakó fehér Jegyesnek az élő, mozgó és meleg monstranciái, és a nővérek az eucharisztikus Jézus jegyesei. Mi alapvetően úgy határozzuk meg magunkat, hogy az eucharisztikus Jézus jegyesei vagyunk. Élő, mozgó, meleg monstranciává szeretnénk válni. Ahogy szerzetessé válunk, az egy folyamat az életünkben, ahogy az Ő jegyesévé válunk, az is egy folyamat.

Ahogy a szerzetesi éveim haladnak, egyre jobban megszólít ez. Amikor éreztem a hívást, akkor is jegyesi kapcsolatot jelentett számomra az Istennel való kapcsolat. Ahogyan egy házasságban, itt is mélyül. Aztán a jegyesekből férj lesz és feleség, egymáshoz alakulnak, csiszolódnak, formálódnak. Valami hasonlót tapasztalok meg az Úristennel való kapcsolatban is. A szerzetesi életünk mindennapjaiban az Eucharisztia ünneplése nagyon-nagyon meghatározó.

Beszélgetések az Eucharisztiáról szerzetesekkel – NEKtek (V. rész) Mészáros Anett kérdéseire Takács M. Klarissza válaszolt. Forrás:www.iec2020.hu