A német költő, Rilke egy idõben Párizsban élt. Naponta bejárt az
egyetemre egy francia barátnõje kíséretében. Útja egy nagyon forgalmas
útvonalon vezetett át. A keresztezõdésnél állandóan egy koldusasszony
tartózkodott. Alamizsnát kéregetett a járókelõktõl. Mindig ugyanazon a
helyen üldögélt. Mozdulatlan volt, akár egy szobor. Kezét elõre
nyújtotta, szemét a földre szegezte. Rilke soha nem adott neki egy
fillért sem. Barátnõje ellenben gyakran belecsúsztatott a koldus kezébe
egy-egy pénzdarabot. Egyszer a fiatal francia nõ csodálkozva meg is
kérdezte a költõt: - Te miért nem adsz soha semmit ennek a szegénynek?
- Olyasvalamit kellene adnunk neki, amit nem a kezének, hanem a
szívének szánunk - válaszolta a költõ. Másnap Rilke egy rózsabimbóval
érkezett. Egyenesen a koldusasszonyhoz ment. A rózsát belehelyezte a
kezébe és tovább akart menni. Ekkor azonban váratlan dolog történt: a
koldusasszony felemelte a tekintetét, ránézett a költõre, nagy nehezen
felkelt a földrõl, megragadta a férfi kezét és megcsókolta. Majd, a
rózsát erõsen a szívére szorítva, eltávozott. Egy héten át nem látta. A
másik héten ismét ott ült az utcasarkon, a szokott módon: szótlanul,
mozdulatlanul, mint korábban. - Mibõl élhetett egész héten át, mikor
semmit se kapott? - kérdezte a francia barátnõ. - A rózsából -
válaszolta a költő.
Bruno Ferrero
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése