Assisi Szent Ferenc: Mária-köszöntő

Üdvözlégy, szent Úrnő,
legszentebb Királynő,
Isten Anyja, Mária!
Te örökké Szűz,
téged a mennyei Atya választott ki,
megáldott szeretett Szent Fiad által
a Vigasztaló Lélekkel,
aki a kegyelem teljessége
és a tökéletes jóság.
Üdvözlégy, Isten palotája,
Üdvözlégy, Isten lakóhelye,
Üdvözlégy, Isten sátora,
Üdvözlégy, Isten öltözéke,
Üdvözlégy, te az Úr szolgálóleánya!
Üdvözlégy, Istennek Anyja!

Az Úrangyala 1948-ból

1948-ból Egyházközségi Apostol - Csíkszereda

Krisztus Urunk kettős szeretete

Prohászka Ottokár elmélkedése 

Ha nem szerettek, nem lesz élet bennetek, ha nem szerettek, nem lesz örömötök, nem lesz erőtök, sem lelkesüléstek; mert a Szentírás mondja, hogy aki nem szeret, az halálban marad. Amily mohón kívántok élni s amily kevéssé akartok meghalni, oly igazán kell hát szeretnetek.

Jézus is azt akarja. Szeret és szerettetni kíván, s hogy e szeretetet bennünk kiválthassa, két ,,excessus”-ra ragadtatta magát; az egyik az Oltáriszentség rendelése, a másik a kereszthalál. Krisztus Urunk kereszthalálából van életünk, s az Oltáriszentség a lelkek ez élesztésének legfinomabb s leghatalmasabb orgánuma; mert a kereszthalál életforrása itt bugyog föl legélénkebben; a kereszt szent tüze itt gyullad ki leghatalmasabban; a kegyelmeknek behatása a lelkekre itt érvényesül a legszerencsésebben; szóval az Oltáriszentség az Úr Jézus szeretetének művészi szerve s csodálatos eszköze.

Ez orgánum létesítésében remekelt a Mester s belerejtette hatalmát, erejét, tüzét, lelkének finomságát, szívének bensőségét; s amely lélek fölgondolja s fölérti e szentség szellemét, lehetetlen, hogy az Úr Jézus tüzes szeretetét ne merítse belőle.

Mindenekelőtt belerejtette e szentségbe a tanítványaihoz ragaszkodó, baráti léleknek szeretetét. A barátság szent közösség, gondolatok, érzések, fájdalmak s örömök, vágyak és remények közössége, vagy mondjuk inkább egysége; egy életnek két szívre s két lélekre való kiáradása; kettős életnek, kettős szeretetnek élvezése. Jézus barátja az ő tanítványainak; a baráti együttérzés ülteti őket az utolsó vacsorához; a baráti szeretet szenvedélye forr föl bennük ez utolsó estén, mely együttlétüknek alkonyata, búcsúztató találkozása volt. Azért természetes, hogy a jó barátnak arca hevül, hangja lágy, keze párás; a ,,filius hominis'” érzi, hogy mennyire nőtt szíve hozzá e tanítványokhoz, e házhoz, e falakhoz, mennyire szokott hozzá arcukhoz, hangjukhoz, s e mély benyomásoktól olvadozik szíve. A szerető szív beszédes is; beszél ő is; beszél szeretetről s viszont szeretetet kér; panaszkodik, bizalmat kér, buzdít. Azután nemcsak beszél, de tesz; leveti ruháját -- mert a szeretet mindig alázatos, s megmossa tanítványainak lábait; azt is utoljára. Csak el ne felejtsék őt; csak el ne felejtsék, hogy szereti őket!

Ez a baráti, búcsúzó s mégis hozzánk tapadó szeretet rejlik az Oltáriszentségben, s aki beleáll az utolsó vacsorának hangulatába, annak lelkében visszhangot talál Krisztus Urunknak búcsúkiáltása; annak szívében öntudatra ébred a tudat, hogy Krisztus szeretett; mit kell tehát viszont neked tenned?!

De nemcsak ez a búcsúzó, baráti szeretet alkotja az Úr Jézus érzületét az Oltáriszentségben, hanem az áldozatos szeretetnek szenvedélye s tüze lobog benne. Jézus azt a szeretetet is lehelte az Oltáriszentségbe, mely őt Istennel szemben életének utolsó estéjén, szenvedésének szent vigíliáján eltöltötte, s az az Istent engesztelő, Istent imádó s magát testvéreiért fölajánló szeretet volt.

Istennek imádás s áldozat járt, mert végtelen nagy, s a teremtménynek megsemmisülésében is imádandó fölség ő; s szinte természetes, hogy ha áldozatot kell neki bemutatnunk, akkor bizonyára a legszebb lélekre, a legértékesebb gyöngyre, a legtökéletesebb szívre vetette tekintetét s azt kívánta meg. Jézus tudta, hogy e virághullásnak, e szívmegtörésnek, ez odaadásnak most üt az órája. Tudta, hogy az ő lelke az a tulajdonképpeni nazarénus, vagyis virágos lélek, melynek le kell törnie, hogy az Isten elé tehesse ki szeretetét; tudta, hogy az ő szíve az a forrás, melyet át kell döfni, hogy a váltságnak s a tisztulásnak vizei árasszák el a földet. S miután ezt tudta, azért a ragaszkodó, baráti szereteten kívül Jézus szívét az Úrvacsoránál az Isten-szeretet áldozatos lelkületébe, a magát engesztelésül fölajánló szívnek lelkesülése, az áldozatnak alázata s az Isten kegyelmét kiesdő léleknek imádságos hangulata töltötte el.

Ó, hogy áll itt ez asztal, ez oltár előtt az áldozatos Úr Jézus; mily izzó, mily tüzes érzelmek hevítik szívét! Mily elérzékenyülés vesz erőt rajta, mikor ez esteli imát, az Üdvözítőnek esteli hálaimáját mondja s ez utolsó vacsorával az ószövetséget lezárja! Mily alázatos és szent volt az újszövetség főpapjának imája, melyet mint első testvér imádkozott gyámoltalan s csak dadogni tudó testvéreiért! Hogy alázta meg magát, hogy semmisült meg, mint ahogy áldozathoz illik! Hogy kiáltott föl lelke ,,erős kiáltással”, hogy meghallja azt a haragvó Isten! A szenvedésnek mily hevét, az érzésnek mily tüzét, a szeretetnek mily indulatát lehelte tehát Krisztus Urunk ez Oltáriszentségbe, miután e szentséget az Úrvacsora áldozatos szellemének emlékéül rendelte s áldozatát benne megújítja!

,,Ezt érezzétek – kiáltjuk föl Szent Pállal – ezt érezzétek, amit Krisztus érzett”, amit ott akkor érzett s amit itt és most érez; azt érezzétek, azt a hőt, azt a bensőséget, azt a tüzet, azt az égre csapó lángot, mely szívében kigyúlt, mikor az utolsó vacsoránál a kenyeret kezeibe vette s az Oltáriszentséget rendelte, hogy abban tovább éljen s égjen szeretettől az utolsó napig!

Ha ezt érezitek, ti is szeretni fogtok s hősök lesztek. Ha ezt érezitek, akkor a szenteket nem a múlt koroknak árnyában kell keresnünk; itt vannak azok körülöttünk; itt lángolnak, szenvednek s lelkesülnek, erőt s szeretetet merítve az Oltáriszentségből.

Az Oltáriszentséget szegélyezi a nagy s igazán keresztény lelkeknek koszorúja, kikben az Úr Jézus az ő művészi orgánumával kialakította saját hasonmását s akikbe beleoltotta érzelmeit. Itt nem uralkodik a félelem, hanem a szeretet; itt nincs halál, hanem élet; itt az ember istenül.

Lehetne-e más imánk, mint hogy tért foglaljon bennünk az Oltáriszentség szelleme, hogy azután Krisztus élete is megnyilatkozzék bennünk s mindegyikünk elmondhassa:

,,Élek én, már nem én, hanem Krisztus él bennem”.

Jézus mondja: „Szegények mindig lesznek veletek...“ (Mt 26,11)

A felvetett témánk az éhezés és a szegénység. Azért, hogy tisztábban lássunk, kikerestem egy Újszövetségi görög-magyar szótárból a fent említett alapfogalmak meghatározásait.

A következõket találtam:
Éhezés: A táplálék hosszabb vagy rövidebb idõn át való nélkülözése (nincs tartaléka).
Éhínség: A megélhetéshez szükséges táplálék hiánya.

Szegénységre vonatkozó szavak a Bibliában:
- Mindenes szolgáló, aki csak nehéz és alantas munkákat kap, nincs feleslege, sem tartaléka.
- Szükségben lévõ, akinek hiánya van valamiben, szûkölködik.
- (Koldus)szegény: ínségben él, nyomorult, akinek semmije nincs, a létfenntartáshoz szükséges dolgok hiányoznak az életébõl. Van köztük olyan is, aki ezeket csak koldulásból tudja beszerezni. Ez az utóbbi kategória az, amelyrõl Jézus a legtöbbet beszél.

A munkám során akkor találkoztam testközelbõl az éhezéssel és a szegénységgel, amikor bizonyos rendszerességgel levest osztottunk a budapesti aluljárók egyikében, s amikor a Menedék Alapítvány munkatársaként hajléktalan - vagy szenvedélyek rabságában megnyomorodott életû - fiatalokat befogadó otthonban szolgálhattam Istennek és felebarátaimnak. Számtalan oka lehet annak, hogy ki miért és hogyan jut a szegénység és az éhezés élethelyzetébe. Egyeseket sajnálhatunk, másokról pedig megállapíthatjuk, hogy ki mint vet, úgy arat. (Péld 22,8; Gal 6,8) Mi is gyakran és jogosan tesszük fel azt a kérdést, hogy italra, cigarettára van pénzük, élelemre, rezsire miért nincs? Miért nem dolgozik az illetõ, akkor el tudná tartani magát és családját?! És közmondásszerûen tudjuk idézni a Bibliát: „hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék“. (2Tessz 3,10) De a kérdés mégis az, vagy divatosabban megfogalmazva a kihívás az, hogy mint Jézus Krisztus követõi mit tegyünk, ha ezekkel az élethelyzetekkel találkozunk? Alapelveink lehetnek, de nincs általános megoldó képlet erre a kérdésre. Mivel az élet összetett, így a Szentírás (az ÉLET Könyve) is összetett válaszokat képes adni számunkra. Hiszen minden helyzet más és más. Egyedüli eligazítónk az Atya Isten és Jézus Krisztus példájának és tanításának a követése a Szentlélek aktualizáló világosságában. (2Kor 13,13) Az emberi természetünk számára ez rossz hír, kényelmetlen, hiszen így mindig készenlétben kell lenni. Istentõl nyert szeretetünket és lelkiismeretünket folyamatosan „edzésben“ kell tartanunk! „A gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihûl a szeretet, de aki mindvégig kitart, az üdvözül.“ (Mt 24,12-13) Sajnos a sok visszaélés miatt nehéz eldönteni, hogy mi a helyes! De vigyáznunk kell, ki kell tartanunk, nehogy emiatt a szeretet meghidegüljön bennünk! Nekünk minden külsõ körülmény ellenére a Biblia tanításában és a Szentlélek vezetésében kell járnunk! A gonoszság megsokasodása miatt nem vonulhatunk vissza közösségeinkbe, templomainkba, nem zárkózhatunk be. Nem erre szól a Jézustól kapott küldetésünk! Nem kegyes áldozataink, szokásaink: templomba járás, adakozás, böjt, amit Isten kér tõlünk elsõsorban (ez is fontos), hanem Jézus ezt így fogalmazza meg Máté 9,13-ban: „Menjetek és tanuljátok meg, mit jelent: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot.“ Békés-Dalos Újszövetségi fordítás lábjegyzete a következõket fûzi an fenti vershez: Isten az irgalmasság és a szeretet tetteit többre becsüli a külsõ áldozati szertartásoknál. (Zsid 13,6) Izaiás 58,6-10 pedig az igazi böjtrõl beszél: „...ha odaadod az éhezõnek kenyeredet, és jóllakatod az elnyomottat, akkor felragyog a sötétségben világosságod, és homályod déli verõfényre változik.“ Tehát Istentiszteletünk, hitünk minõségét Isten azon is megméri, hogy hogyan viszonyulunk a szegényekhez és éhezõkhöz. (Péld 3,27; Péld 14,31; Péld19,17; Péld 21,26/b; Péld 22,9) Isten folyamatosan megmér, és minõségi -hitpróbának tesz ki bennünket. Nem azért, hogy Õ megtudja, milyenek is vagyunk, hiszen Õ mindent tud, hanem hogy mi tudjuk meg magunkról eközben, hogy hol is tartunk a hit útján. Isten irgalmasságot akar, ez gyakorló szeretetet jelent, amely az Istentõl átélt szeretetet a felebarát felé viszonozza. S a felebarátról tudjuk, hogy az egy olyan személy, aki képletesen a legközelebb áll hozzám, szorosan mellettem van. Más nyelvek a szomszéd szóval adják vissza jelentését. Az irgalmas szamaritánus példázatából az is kiderül, mikor és kinek vagyok én az igazi felebarátja!? Annak, aki bajban van, aki nem tud magán segíteni. „...Mit gondolsz, e három közül ki volt az igazi felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?“„Aki irgalmas szívû volt iránta“ - felelte. Jézus így folytatta: „Menj és tégy te is hasonlóképpen.“ (Lk 10,25-36-37) Ebbõl adódik az, hogy a mi elsõdleges feladatunk és felelõsségünk a közvetlen környezetünkben van. Ez nem jelenti azt, hogy nem lehet adakozni a távoliak szükségleteire, az Írás ere is bátorít. (Róm 15,26) [Az utolsó idõk jelei közt megjelenik majd az éhínség is, amely már több, mint az éhezés (Mt 24,7). Ennek elõjeleit a híradásokon keresztül láthatjuk Afrika és Ázsia egyes vidékein.] A Szentírásból tudjuk, hogy a mi Atyánk irgalmas, és Jézus arra szólít fel minket, hogy hozzá hasonlóan mi is legyünk irgalmasok! (Kiv 34,6; Lk 6,36) Mit jelent ez valójában számunkra? Jézus kijelentése Máté evangéliumában kibontja ennek a gondolatnak a további mélységeit. Isten a gonoszokra is fölkelti napját, esõt ad a bûnösöknek is. (Mt 5,45) Õ abban gyönyörködik, hogy a gonosz megtérjen és éljen. (Ez 33,11) Szt. Pál apostol a jézusi ige alapján: szeressétek ellenségeiteket (Mt 5,44) tovább tágítja ezt a perspektívát. „Sõt, ha ellenséged éhezik, adj neki enni, ha szomjazik, adj neki inni...“ (Róm 12,20) Ehhez már emberi szeretet, emberi erõ kevés! Mindenben Jézus az etalon, s ha minden dolgunkat Õhozzá mérjük, akkor hamar kész a következtetés: „...Mert mindnyájan vétkeztek, és nélkülözik az Isten dicsõségét...“ (Róm 3,22-25) így mi is irgalomra szorultak vagyunk! (Zsolt 49,8-10;.Mt 18,23-27) S csak ebbõl a felismerésbõl táplálkozhat minden tettünk, s így nem érdemeket keresünk cselekedeteink által, hanem azt mondjuk: „…csak azt tettük, ami kötelességünk volt“ (Lk 17,10), persze ezáltal mennyei kincseket is gyûjtünk, de ennek is az a lényege „...Ahol a kincsed, ott a szíved is...“. (Mt 6,19-24) De azt hiszem, tovább kell látnunk a testi szükségletek betöltésénél! Kövessük Jézust! Õ, mint az irgalmas Atya egyszülöttje nemcsak a testi táplálék biztosításával törõdött, amikor az 5000 embert megvendégelte (Jn 6), hanem több ízben a következõképp vallott küldetésérõl: „Az Úr lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek.“ (Lk4,18) „Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden tanítással is, amely az Isten szájából származik.“ (Mt 4,4) A valódi élet az igazi megmentés több mint az étel! Az Õ küldetése és a mi küldetésünk a lelkek megmentése, hiszen Jézus maga mondja: „Mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelke kárát vallja?...“ (Mt 16,26)

Fontos megtalálnunk a jézusi egyensúlyt! Ha úgy hirdetjük a szegényeknek az evangéliumot, hogy nem gondoskodunk a nélkülözõk alapvetõ emberi szükségleteirõl, akkor az Írás alapján a hitünk halott (Jak 2,14-17), azonban ugyanígy céltévesztett az a segítség is, amely csak a földiekre koncentrál, és elmulasztja a fõ küldetést, hirdetni az evangéliumot minden teremtménynek. Õ tudta és hangoztatta azt, hogy az Isten országa elközelített, amelynek erejét, hatalmát, bõséges gondoskodását be is mutatta földi szolgálata során. Örök Élet beszédeit hirdette, az igazságot prédikálta. Tudta, hogy ha az emberek megismerik az igazságot, akkor az igazság szabaddá teszi õket. (Jn 8,32) „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet - válaszolta Jézus. - Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.“ (Jn 14,6) Igazán Õt, a vele való bizalmas, személyes kapcsolatot kell éheznünk. Õ tart meg minket! „Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele.“ (Mt 5,6)
Isten szereti az embert, és Jézusban gondoskodik róla, ezt kell elmondanunk és bemutatnunk. Van helyreállás, van kiút, van bûnbocsánat, van megmenekülés, van gyógyulás, van remény, van örök élet! Ez az Örömhír, amelyet hirdetnünk kell, miképpen Mesterünk is tette! Mert a valódi és végleges megoldás minden lelki és fizikai szükségletünkre egyaránt az Úr Jézus, a Messiás, aki maga az örök élet! És, akik Benne hisznek, és Vele vannak, azoknak így szól a mennyei ígéret:„...Nem éheznek és nem szomjaznak többé...“ (Jel 7,16-17)

Roóz Zoltán

"Aki szereti az Istent, azt az Isten is magáénak tudja"

Február 2. az Istennek szenteltség napja, a szerzetesek világnapja. Az Istennek szentelt életről szép gondolatokat találunk Szent Pálnál: "Aki szereti az Istent, azt az Isten is magáénak tudja" (1Kor 8,3). Szeretni az Istent, ez a szerzetesek legfőbb kötelessége. Minden gondolatuknak, szavuknak, érzésüknek és tettüknek ebből kell fakadnia és táplálkoznia. "Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatokéi?" (1Kor 6,19). Istennek szenteli őket az egyház, Istennek szentelik ők is magukat a hármas fogadalommal: a tisztaság, szegénység és engedelmesség fogadalmával. De ezzel nem lesznek szegényebbek, ellenkezőleg! "Minden a tietek... Ti azonban Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig az Istené" (1Kor 3,22-23). Ettől többet nem tud adni senki itt a földön. Ezt fogja adni a mennyország is.

 A katolikus világegyháznak több mint 800 ezer szerzetese van, közülük 760 ezren a női közösségek tagjai, a férfi szerzetesek létszáma hatvanezer. Európában és Ausztráliában az utóbbi években csökken, a többi földrészen azonban növekszik a szerzetesek száma.
A nemzeti kegyhelyen a szerzetesek együttléte fél 10-kor Majnek Antal munkácsi püspök előadásával kezdődik, aki maga is ferences szerzetes. Katekézisének címe: Az evangéliumi szegénység. Ő a 11 órakor kezdődő szentmise főcelebránsa is. Lévén február 2. Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe, a szentmisét megelőzően elvégzik a gyertyaszentelési szertartást. A mise után a szerzetesek megújítják életfelajánlásukat és tisztelegnek a kegyhely Boldog II. János Pál pápa ereklyéje előtt, amelyet karácsonykor kaptak a szentkúti ferencesek Stanislaw Dziwisz krakkói bíboros érsektől, a pápa egykori titkárától.
Papp Tihamér szentkúti szerzetes a Ferences Sajtóközpontnak elmondta, hogy a kegyhelyen minden évben emelkedik a világnap alkalmából oda zarándokló szerzetesek száma. A világi rendiekkel együtt az idei bejelentkezettek száma duplája a tavalyinak. Az eseményre várják a szerzetesi élet iránt érdeklődő, illetve a szerzetesekért imádkozó híveket is.
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét a lengyel pápa tizenöt éve nyilvánította a szerzetesek világnapjává. Az ünnep célja hálát adni Istennek a szerzetesi élet ajándékaiért, előmozdítani a hívek körében a szerzetesek életének ismeretét, valamint lehetőséget adni a szerzeteseknek, hogy egyre inkább rácsodálkozzanak életük szépségeire és azokra a csodákra, melyeket az Úr bennük és általuk művel az egyház és a világ javára.

Kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat aratásába!

Kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat aratásába! Könyörögjünk. Úristen, te nem akarod a bűnös halálát, hanem inkább, hogy megtérjen és éljen. Adj, kérünk a boldogságos és mindenkoron Szűz Mária és minden szented közbenjárására Egyházadnak munkásokat, hogy mint Krisztus munkatársai a lelkek üdvének munkálására átadják és teljesen föláldozzák magukat.
Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen.

Február 2.-a a szerzetesi hivatásokért való imanap - M. Klarissza nővér gondolatai

„JÖJJ, KÖVESS ENGEM”

Jézus az apostolok kiválasztása előtt az egész éjszakát imádságban töltötte. Minden döntését mennyei Atyjával megbeszélve, az Ő tetszését keresve hozta meg.

Az apostolok kiválasztása nem csodálatos, átlag feletti tulajdonságok mentén történt. Nem volt bennük semmi rendkívüli- egyszerű, gyarló, átlagemberek, mint a többség: halászok, vámosok, írni, olvasni sem tudtak. Viszont életrevalóak, képesek voltak egy családot eltartani, talpraesettek. Jézus  őket választotta ki.

Egy fontos dologgal rendelkeznek, és erre tud építeni az Úr: készségesek a jóra, szívük nyitott az Úrra. Képesek elhagyni addigi életüket és képesek változtatni, hagyják, hogy Jézus átalakítsa őket.

 Jézus ma is meghív és mondja: „JÖJJ, KÖVESS ENGEM”.

Köves engem, úgy ahogy vagy, nem a tehetségedre vágyom, nem a rendkívüli tulajdonságaid kellenek, nem kell nekem bizonyíts és ezért rekordokat megdönts, úgy gyere ahogy vagy. 

Egy dolgot kérdez Jézus: Szeretsz engem? Ez az egyetlen és legfontosabb dolog.

Merjük az Atya ölébe vetni magunkat és követni Jézust oda ahová Ő küld. Életünk egy csodálatos kaland lesz, ahol Jézus mutatja az utat és mi Rá tekintve, arcát szemlélve követjük síkságon és hegyvidéken, sivatagban és dús legelőkön egyaránt. A lényeg, hogy Ő velünk van. Ehhez kell a Lélek bátorsága és a bizalom, hogy higgyük, vele mindig jó úton járunk.

Jézus küld, hogy légy vigasz és bátorító szó, küld, hogy megetesd az éhező gyermeket és rá nyisd az ajtót a szomszédodban lakó magányosra, gondoskodj a betegről, beszélj Jézusról kicsiknek és nagyoknak, küldd, hogy légy gyógyszer a testvéred számára.

   Tegnap bementem egy idős fekvő beteg nénihez, akit ott találtam éhesen és sírt, hogy a fia minden pénzt, amit a gyermekei után kap, alkoholra költi, nincs mit egyen, de kedve sincs enni. Ez a néni hamarosan bekerül egy barátságos idős otthonba, ahol gondoskodni fognak róla, de vajon hány ilyen idős beteg van? És van-e aki segítsen neki? És a gyermekek sorsáról is gondoskodni kell.

Jöjj, kövess engem…. Mondja Jézus halkan és szelíden, mondja szüntelen 2000 évvel ezelőtt és mondja ma is Neked, aki e sorokat olvasod.

                                                                                   M. Klarissza
                                                                        ferences szegénygondozó  nővér