Élményeim Krisztussal a hivatástisztázó héten 3/1.

 ,,Abban az időben: Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét Jánost s külön velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük: (...) "(Mt17, 1-2) Urunk megdicsőülése.
Ez a rész az egyik legcsodálatosabb számomra a Bibliában. Néha belegondolok, hogy vajon a három tanítvány hogyan vágott neki a magas hegycsúcsnak, mikor Jézus szólította őket? Vajon volt bennük valami kétség, nem ijedtek meg az úttól, nem kérdezték Őt, hogy te jó ég, hát olyan magasra akarsz velünk menni Jézusom? Vagy inkább izgalom volt bennük, hisz Jézus csak őket hívta most meg erre az útra, biztosan valami fontosat akar mutatni nekik. Én ezzel a két érzéssel vágtam neki az útnak, mikor Kinga Nővér elhívott a Ferences Szegénygondozó Nővérek lelkigyakorlatára. Meg kell, hogy említsem, én már jó rég óta várattam Jézust és a Nővéreket is ezzel az úttal, az életemben pedig olyan káosz uralkodott ekkor, hogy éreztem, most nincs kibúvó!
Mondhatnám, hogy a Tábor-hegy (Mátraverebély Szentkút) tényleg jó messze volt, ugyanis miskolci vagyok, itt töltöm gimnazista éveim utolsó részét:) Hosszú út volt, de biztonságban megérkeztem hozzájuk. Azt hiszem nem árulok el nagy titkot azzal, hogy különösen nagy harc volt bennem hivatásom kérdése miatt, és én egy roppant türelmetlen és igazán döntésképtelen ember vagyok, ami szerintem hamar feltűnt kedves Nővéreimnek. Mindig akartam egy célt kitűzni az életemben, és ha az nem volt, vagy kétséges volt akkor az engem teljesen megbénított.
Első nap ismerkedtünk, nekem főleg fura volt, hisz bár engem mindenki ismert hallomásból, én szinte senkit sem, mégis olyan nagy szeretet és béke ölelt ott át, hogy azt nem tudtam hova tenni. Nem voltunk sokan, de ez tette az egészet még inkább igazán családiassá. És ez még csak a hegy lába volt.

A betegek áldást hordoznak számunkra

 "Nekünk nővéreknek az a hivatásunk, hogy ilyen emberek mellé álljunk és életük utolsó szakaszát széppé, békéssé tegyük. Bár a társadalom lenézi és kirekeszti őket, bennük mégis különösen jelen van a szegény és megalázott Jézus. Életünk értékessége nem azon múlik, hogy mennyit dolgozunk, mennyi hasznos munkát végzünk. Isten szemében a betegek, akik nagyobb teljesítményre nem képesek ugyanolyan értékesek és kedvesek. Örüljünk, ha szolgálhatjuk őket, mert a betegek áldást hordoznak számunkra." Ferences Szegénygondozó Nővérek

Szécsény - Ferences Betánia Idősek Otthona és Testvéri Közössége

 

Az öröm nem viháncolás, hanem életforma

 

A titkot ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, Klarissza nővér megosztja velünk. És miután megismerjük életfelfogását, úgy érezzük, a „titok” nem titok többé. A Ferences Szegénygondozó Nővérek szerzetesrendje által működtetett szécsényi idősek otthonának vezetője a WebNővér kérdéseire válaszolva szól hitéről, a szeretet találékonyságáról és a lélek táplálásáról.

– A Ferences Szegénygondozó Nővérek magukról úgy tartják, hogy kis közösségükben „testvériségben, egyszerűen és vidáman” élnek. Minek köszönhetik, hogy vidámak?

– Ez fontos pillére az életünknek. Mondhatnám úgy is, hogy ajándék a számunkra. A ferences karizmához hozzátartozik a vidámság. Elsősorban abból fakad, hogy Valaki nagyon szeret bennünket, és megtapasztaljuk nap mint nap ezt a szeretetet. Ez nem más, mint az Isten. Az ő mérhetetlen gyöngéd szeretete átjár minket, erőt ad, boldoggá tesz. Ez a legfőbb forrása a vidámságunknak. Isten jónak, szépnek teremtette a világot, ami vidámságunk forrása. Meghívott bennünket, hogy Ferences szegénygondozó nővérként neki szolgálhatunk, ami akkora öröm, hogy mindent felülír. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek gondjaink. Hiszen súlyos betegekkel, haldoklókkal, peremre szorultakkal foglalkozunk. A mindennapok terheit ugyanúgy hordozzuk, mint más. Például nekünk is ki kell fizetni a gázszámlát. Ugyanakkor tudjuk, hogy az Isten szeret, és ezt a szeretet akarjuk továbbadni.

– Klarissza nővér jó kedélyűnek érzi-e magát? Alkatából következik-e a pozitív életfelfogás, kisugárzás?

– Vidám ember vagyok kicsi koromtól. Mindig inkább a dolgok jó oldalát láttam, ilyen a természetem. Ugyanakkor számomra az öröm nem természet kérdése, hanem tudatos döntés valaki mellett. Ezért naponta újra döntök: örülök az Istennek, annak, hogy neki szolgálhatok, az övé lehetek és Ő az enyém. Tudatosan törekszem arra, hogy a negatívumok ne húzzanak le, ha pedig lehúznak, akkor visszamegyek a forráshoz.

– Ez azt jelenti, hogy nem elég, hogy génjeinkbe van kódolva, tennünk is kell valamit azért, hogy jól érezzük magunkat?

– Nagyon fontos, hogy tegyünk ezért. Mondhatnám, ajánlottan kötelező. Ahhoz, hogy jól érezzem magam, én is kellek. Isten engem a boldogságra teremtett, nem kívánja azt, hogy az életemet az Olajfák hegyén töltsem. Számomra az öröm nem szenvedésmentes állapot. A kettő együtt is jelen lehet. Nagy szenvedés esetén is érezhetem, hogy jó úton vagyok, Isten akkor is szeret, amikor szenvedést hordozok. Az öröm számomra nem viháncolás, hanem életforma. Jézus életformája.

– Ez az életforma és a felfogás hogyan hat a környezetére?

– Úgy érzem, hatással van. Én szeretek lelkesedni, ami nem korfüggő: hasonlóan lelkesít a hivatásom, mint húsz évvel ezelőtt. Isten kegyelme, hogy újra és úja megújít, és ezért én is teszek. Ez olyan, mint két kéz egymásba fonódva. A kinyújtott kezet meg kell fogni. Persze ritkán azért előfordul, hogy a közösségben vagy az otthonban a napi feladatok sűrűsödése meglátszik rajtam. Ami fontos: hivatásomnak tekintem, hogy lelkesítsem az embereket, másoknak életet adjak.

– Van-e visszajelzés az idősektől, hogy életet kaptak?

– A mindennapok része, hogy közösen éljük át a vidámságot, az életrevalóságot. Vagyis a visszajelzés az egybecsengő érzelmekben érhető tetten.

– Öncélú-e, ha valaki jól akarja magát érezni?

– Az első parancsolat második része úgy szól, hogy szeresed felebarátodat, mint önmagadat. Hogy a helyemen legyek, harmóniában éljek Istennel és önmagammal, ez kötelességem, az első parancsolat része. Mindent meg kell ezért tennem. Ehhez tartozik a megelégedettség is.

  – Ez az alapállás hogyan teszi könnyebbé a kudarccal való szembenézést vagy annak feldolgozását?

– Az öröm életforma, és Jézus követéséről szól. Az ő életét az öröm mellett végigkísérte a szenvedés, a kudarc, a szegénység. Azt gondolom, hogy ha én Jézus életét élem, akkor mindezek természetesen részei lesznek az életemnek. Kérdés az, hogy mit tekintek kudarcnak, sikernek. Isten országát közösen építjük; amikor valami sikerül, hálát adok érte. Ha nem sikerül, elfogadom, hogy az életnek ez is része. Nem sikerülhet minden tökéletesen. De nem a sikerorientáltság a cél. És fontos az is, hogy minek a kudarcáról van szó. A gyengeségeim okozta kudarcra igyekszem úgy tekinteni, ahogy Isten néz ránk, irgalommal. Kipréselni magamból az ő ereje nélkül nem tudok semmit. A kudarcok jók, mert eszembe juttatják, hogy fontos Isten ereje, minden az ő műve. Ehhez próbálunk valamit hozzátenni. Ha valaki bejön hozzám a fájdalmával, akkor igyekszem mellette lenni testvérként, megérteni őt, de nem az a célom, hogy azonnal megszűnjön a szenvedése, mert lehet, hogy az évekig tart. Elérhetetlent nem tűzök ki magam elé. A mindennapi élet valóságában élem meg a hitemet, a kapcsolatokat, és a valóság elfogadásában. És akkor valahogy a kudarcok is kevesbednek.

– A Ferences Betánia Idősek Otthona és Testvéri Közössége mintegy harminc idős embernek ad valóban otthont. Életkorukból adódóan az itt élők közül sokan nehézséggel küzdenek, betegek. Mi a tapasztalata arról, hogy befolyásolja-e az életfelfogás a betegségek megélését?

– Teljes mértékben. A betegség, a gyengeség, veszteségek a kapcsolatokban az idős korban elkerülhetetlenek. Az idősek hordozzák szeretteik elvesztésének és a magányosságnak terhét. Életfelfogásuk meghatározza, hogyan viszik a terheiket. Ha Krisztussal hordozzák, békességben, megelégedettségben, akkor a szépség elárad egy-egy idős emberen. Több ilyen lakónk van. Például Sári néni ilyen. Kilencvenéves elmúlt, sok mindenen átment, de nagy hitben élte meg az életét és szép családja van. Elkísértem az orvoshoz, aki kezét összecsapva, csodálattal kérdezte meg tőle, hogy mi a boldogságának a titka. Azt válaszolta, hogy a hit. Tolókocsis, de az élete gazdag, megtanult hímezni, árad belőle a jóság. Mindig azt mondja, hogy nagyon elégedett. Sok ilyen lakónk van, aki hálás, és mély istenkapcsolatban a hitből él. Ez nagyon meglátszik rajtuk. Mint ahogy azokon is meglátszik, akik nem tudják elfogadni a veszteséget, a traumát.

– Sári néni titkát már tudjuk, de mi a titka annak, hogy az otthonba nehéz bekerülni, hosszú a várólista?

– Ennek több oka van. Az egyik, hogy a miénk családias otthon. Mi nem csupán egy intézmény vagyunk, hanem, mint ahogy a nevünkben is benne van, testvéri közösségben élünk egymással, a betérőkkel, az Úristennel. Ez összetart minket, itt mindenki fontos, feladata van. Például rózsafüzért mond, meglátogatja szomszédját, krumplit pucol. Hihetetlen találékony a szeretet. Azt gondolom, hogy Isten erősen jelen van, és nemcsak a kápolnában, hanem a közösségben, így nagyon sokan békére találnak. Emellett törekszünk a méltó és szakmailag színvonalas ellátásra. Az időseink egész életükben dolgoztak szeretteikért, akiket elláttak. Szeretnénk, ha méltó módon élnék meg ezt a nagyon szép, de nem könnyű életszakaszukat. Ebben próbálunk melléjük állni, segíteni nekik. Az ünnepeket nagyon szépen üljük meg. Szenteste közös, nagy asztal mellett étkezünk, ahogy – bízunk benne – a mennyországban lesz. És közöttünk van az Isten. Sokszor elsírják magukat, mondják, hogy ilyen élményben még nem volt részük. A lelküket is tápláljuk, nemcsak a testükről gondoskodunk.

– Van-e példa arra, hogy miután bekerült az otthonba egy idős ember, új értelmet kap az élete?

– Több is. Volt egy lakónk, aki nem is volt idős, és akit azzal adott ki a kórház, hogy menthetetlen, nem tudnak már rajta segíteni, haldoklik. Az orvosunk is azt mondta, itt már nincs mit tenni. Úgy nézett ki, hogy már csak pár napja van hátra. Ám a lakónk egyre jobban lett. Noha nem volt templomba járó, elkezdett az imaórákon részt venni. Úgy vélem, új életet kezdett. Korábbi állapotának oka nem pusztán a betegség volt, és nálunk újjászületett. Már másokon segít, dolgozik a közösségért, udvart söpör. Teljesen felépült, így már nem lakója az otthonnak, hanem segítőként munkaszerződést kötöttünk vele.

– Van-e olyan lakójuk, aki – noha maga is nehezen viseli állapotát – mégis jó hatással van környezetére, erőt ad másoknak?

– Sokan vannak, akik egymást erősítik. Amikor télen korán sötétedik, minden nap tenni kell azért, hogy a betegség és szenvedés senkit ne húzzon le. Nagyon sok személyes odafigyeléssel, törődéssel igyekszünk segíteni.

– Előfordul minden közösségben, hogy valaki állandóan rosszkedvű, sőt, mások kedélyállapotára nyomasztóan hat. Mit tesz vagy tenne Klarissza, ha ezt tapasztalja?

– Van, aki alkata miatt nem alkalmas arra, hogy közösségben éljen. Noha felkínáljuk neki a lehetőséget, ám a minimális alkalmazkodásra sem képes. Például nem tartja be az étkezési időket. Akkor az a legjobb, ha haza költözik. Alkalmazkodást kíván, hogy sokan vagyunk, még akkor is, ha valaki egyágyas szobában van. Ezt tudomásul kell venni. Mi igyekszünk a személyes beszélgetésekkel segíteni, de a döntést mindenkinek magának kell meghoznia. Ha nem akar alkalmazkodni, akkor megszakadhatunk, nem lesz sikerünk. Aki nem akarja jól érezni magát, amellett is ott vagyok szeretettel, de nem erőltethetem rá a meggyőződésemet, és tiszteletben tartom azt, hogy a fájdalmában, az életében ott tart, ahol tart. Emberileg megértem: szenvedésében megrekedt, nem tud továbblépni. Így nem biztos, hogy tudunk rajta segíteni. Jézus mindig azt kérdezte, meg akarsz-e gyógyulni. Jézus senkit nem gyógyított meg az ő akarata ellenében. Nagyon fontos, hogy a személyes szabadságot tiszteletben tartsuk.

– Mire van a legnagyobb szükségük az öregeknek, hogy jól érezzék magukat?

– Személyes törődésre. Hogy megérezzék: fontosak, szeretik őket. Végül is ugyanarra van szükségük, mint minden embernek. Ugyanakkor, mivel kiszolgáltatottak, például nem úgy látnak, hallanak, mint régen, érzékenyebbek. Így kicsit több gondoskodást igényelnek. Gyakran elég egy kis odafigyelés, egy ebédmeghívás. A legnagyobb szükségük arra van, hogy meghallgassák őket.

– Tanulható-e az élethez való pozitív hozzáállás?

– Teljes mértékben, idős korban is. Ehhez nyitottság kell, a szándék a fejlődéshez. Elengedhetetlen az élni akarás. Akarni kell a gyógyulást kívül, belül. El kell fogadnunk életünk fájdalmait, kudarcait, és döntenünk kell erről. A továbblépésről határoznunk kell. A kérdés az, hogy erre valaki képes-e. Nagyon sok pozitív példát láttam már, és nem igaz az, hogy valaki nem változhat meg idős korában.

– Mi a motiváció a változáshoz?

– Saját motivációra van szükség. A hit abban, hogy valami bennem meggyógyul, elrendeződik. A gyógyulást Istentől kell kérjem.

– Sok önkéntes dolgozik az otthonban. Mi vonzza őket ide?

– A jó légkör. Az, hogy önzetlenül tehetnek másokért, telve vannak segítő szándékkal. Van, aki azt mondja, hogy amikor belép az otthonba, elfelejti a gondjait. Ez egy fantasztikusan jó terápia. A másokon való segítés képessé tehet a saját terhek hordozására. Ez a hitnélküliségben is hat, ám Istennel különösen. Jó érzés adni, a gyümölcs megterem, visszamosolyognak az emberre.

Moldoványi Tibor

Forrás:Magyar Máltai Szeretetszolgálat  https://webnover.hu

 

Nem akartam nővér lenni, Istennek különleges, egyedi ajándéka a hivatásom.

"1920. November 9-én születtem Kisnémediben. Nem akartam nővér lenni, Istennek különleges, egyedi ajándéka a hivatásom. Rákospalotán egy haldokló idős bácsi ágyánál kaptam a hivatásomat. Amikor megláttam a kedvesnővért a beteg mellett, ahogy az ágyát tisztára húzta, és várta a papot, megfogott ez a kép, mert olyan gyönyörű volt. Egy pillanat alatt tudtam, hogy én is ezt szeretném csinálni. Kérdezősködtem a nővértől, hogyan lehet ide bejutni, miként lehet szolgálatot végezni. A nővér azt felelte : "Menjen haza, imádkozzon, és gondolkozzon. Ha úgy érzi, írjon nekünk levelet." Hazamentem, és megfordult velem a világ: ami addig érték volt számomra, az nem érdekelt többé. Arra gondoltam, el kell menni innen az idegenbe, azt sem tudtam hova. De megyek, menni kell, a szegényekért, betegekért, a haldoklókért fogok dolgozni"- meséli meghívását Tóth Margit M. Gilberta ferences szegénygondozó nővér. " 

Részlet a Hűséggel a megpróbáltatásokban című könyvből, a könyv írója Rózsásné Kubányi Andrea. A kötet a szerzetesek életútjával foglalkozik, a szétszóratástól napjainkig.

Hivatástisztázó hét a Ferences Szegénygondozó Nővérekkel 2014

Engem vajon merre hív az Isten?

Címmel tartanak nyári lelkigyakorlatot a Ferences Szegénygondozó Nővérek.

 2014. július 17.- től és 22.-ig 

Helyszín: Vál

 A Nővérek várják a 18- 35 év közötti szabad állapotú lányok jelentkezését. A lelkigyakorlat csendjében szeretnének lehetőséget találni, hogy a jelentkezőkkel mélyebben megismertessék Istent.

Lehetőség nyílik a szerzetesekkel és egy meghívott házaspárral arról beszélgetni, hogy ők hogyan ismerték fel hivatásukat és hogyan hoztak életdöntést. Minden napnak külön témája van, amelyekkel körüljárják mindazt, ami szükséges a megkülönböztetéstől a döntésig. Ezen a héten számíthatsz rövid impulzusokra, tanúságtételre, közös és személyes imára, szentmisére, zsolozsmára, kreatív munkára, csoportbeszélgetésekre, kirándulásra. 

                                                   Jelentkezési határidő: 2014. július 10.

                       Érsek M. Anna nővérnél: ersek.anna1@gmail.com; 32/370-639