2021. január 3., vasárnap

Találjunk időt elajándékozni Istenre és felebarátainkra 3/1

 A mai liturgia olvasmányaiban szembeötlik három ige, melyek beteljesednek Isten anyjában: megáldani, születni és megtalálni.

Megáldani. A Számok könyvében az Úr azt kéri a szent szolgálatot ellátó emberektől, hogy áldják meg népét: „Áldjátok meg Izrael fiait, ezekkel a szavakkal: »Áldjon meg az Úr!«” (Szám 6,23–24). Ez nem egy jámbor biztatás, hanem egy konkrét kérés. Fontos, hogy a papok ma is adjanak áldást Isten népére, fáradhatatlanul; és hogy az összes hívők áldáshordozók legyenek, hogy ők is áldást adjanak!

Az Úr tudja, hogy áldásra szorulunk: az első dolog, amit a teremtés után tett, az volt, hogy jót mondott mindenről, és nagyon jót mondott rólunk [emberekről].

De most, Isten Fiával, nemcsak áldó szavakat kapunk, hanem magát az áldást: Jézus az Atya áldása. Benne az Atya, mondja Szent Pál, „minden áldással” megáld bennünket (Ef 1,3). Valahányszor megnyitjuk szívünket Jézus előtt, Isten áldása belép az életünkbe.

Ma Isten Fiát, a lényegénél fogva áldottat ünnepeljük, aki az anyán, a kegyelemből áldotton keresztül érkezik hozzánk. Mária így Isten áldását hozza el nekünk.

Ahol Mária van, oda Jézus is érkezik. Ezért be kell fogadnunk őt,

mint Szent Erzsébet, aki beengedte őt házába, és rögtön felismerte az áldást, majd így szólt: „Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse!” (Lk 1,42). Ezeket a szavakat ismételjük meg az üdvözlégyben.

Ha helyet adunk Máriának, akkor áldást kapunk, de áldani is megtanulunk. A Szűzanya ugyanis azt tanítja, hogy az áldást azért kapjuk, hogy továbbadjuk.

Ő, az áldott, áldás volt mindazoknak, akikkel találkozott: Erzsébetnek, a kánai ifjú házasoknak, az imateremben egybegyűlt apostoloknak… Mi is azt a feladatot kaptuk, hogy áldjunk, hogy Isten nevében jót mondjunk. A világ súlyosan szennyezett attól, hogy rosszat mondunk és rosszat gondolunk másokról, a társadalomról, önmagukról. Csakhogy

a megszólás [a rosszat mondás] mindent beszennyez, mindent elront, az áldás viszont új élettel ajándékoz meg, erőt ad a mindennapi újrakezdéshez.

Kérjünk Isten anyjától azt a kegyelmet, hogy Isten áldásának örömteli hordozói legyünk mások számára, miként ő áldáshordozó számunkra!

 Forrás:magyar kurír

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése