Isten szeretete egy ferences szerzetesnő szívéből (Cikk 4 részre oszlik ez a 4/2)

Hány éves is voltál ekkor?

Tizenhat éves voltam, mikor beléptem a Rendbe. Ez egy folyamat volt. Sokat tépelődtem azon, hogy engem, pont engem hív? Milyen sok szuper ember szalad az utcán, és mégis, tényleg engem hív? Így sokszor ebben elbizonytalanodtam. Mégis nagy erőt adott Szent Pál azon mondata, hogy: „Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyengeségben nyilvánul meg.” (2 Kor 12,9) Ekkor valamit megértettem. Nem az én erőmre kell támaszkodjak, hanem Isten erejére. Mert az volt a problémám, hogy „jó, most 16 évesen lángolok, és alig várom, hogy az Istennek adjam magam – de vajon 26 vagy 36 évesen is így fogom ezt gondolni?” Itt akadtam el. Mi lesz, ha nem így gondolom? Ezen elég sokáig töprengtem. Erre az előbb említett mondat volt a válasz Istentől. Ha tényleg engem hív Isten, akkor hihetem, hogy hosszú évek múlva is ugyan ezt fogom gondolni, érezni, és megadja a hivatás kegyelmét. Mielőtt beléptem volna a Ferences Szegénygondozó Nővérek Rendjébe nagyon megérintett a ferences lelkiség. Kolozsváron van a „híres” barátok temploma, ahol a kommunizmusban egyetlen barát szolgált, Albert atya, aki az utcán nem hordhatta a Ferences habitusát. Ezért első péntekenként székely ruhában ment a betegeket áldoztatni. Nem volt a megalkuvások embere. Nagyon szerették a hívek. 14 évesen barátnőmmel felkerestem Albert atyát, hogy meséljen nekünk a szerzetesi életről. Ő ezt úgy mutatta be, mint egy nagyon távoli, rideg aszketikus dolgot. Megkérdeztem tőle: nekünk erre nincs semmi reményünk? Erre teljesen megváltozott a stílusa, és egészen másképp beszélt a szerzetességről. Majd azt mondta, ő felvesz minket a Ferences Harmad Rendbe. S mától kezdve mi noviciák vagyunk. Képzés alatt állunk a Ferences Harmad Rendben. Majd rá egy évre az ő szobájában, titokban fogadalmat tettünk, hogy az evangélium szerint élünk Szent Ferenc szellemében.

Mikor beléptem a Ferences Szegénygondozó Nővérekhez, én már harmad rendi fogadalmas voltam úgymond, és Szent Klára volt a védőszentem.

Hogy élted meg a nővérekkel való találkozást, amikor befogadtak téged a közösségbe, és elkezdted a noviciátust?

Én teljesen rendhagyó módon léptem be a rendbe1990-ben. A Ferences Szegénygondozó Nővérekről egy barátnőmtől hallottam, vele leveleztem. Mikor kaptam a levelezőlapot tőle, rá volt írva, hogy Ferences Szegénygondozó Nővérek. Én éppen ilyet kerestem, ferences rendet és olyat, amely apostoli tevékenységet végez a betegek, szegények között. Mikor megláttam a levelezőlapon, már tudtam, hogy ez az én hivatásom. Eljöttem megnézni. Édesanyámnak azt mondtam, hogy megyek meglátogatni a barátnőmet Esztergomba. Mikor megérkeztem, az ebédnél bejelentettem a nővéreknek hogy szeretnék belépni a Rendbe. Gilberta nővér felállt, átölelt és annyit mondott: Isten hozott. Attól a perctől kezdve a Rend tagja lettem.

A belépés ma már persze nem így működik, van egy ismerkedési idő, és azután a jelöltidő. Mivel nagyon fiatal voltam, négy évig jelöltként tanultam Esztergomban az Árpád házi Szt. Erzsébet Egészségügyi Gimnáziumban. Rendkívül vártam azt, hogy beöltözhessek. Életem egyik legáldottabb és legszebb élménye volt a beöltözés. Tényleg nagyon nagy öröm volt, mikor végre magamra vehettem Szent Ferenc ruháját. Végigbőgtem a szertartást, annyira boldog voltam.

A noviciátust nagyon élveztem. Ez egy csendesebb év, amikor az Istennel foglalkozunk. Tanítások vannak, megismerkedünk a Rend szellemiségével, lelkületével. A Szentírással foglalkoztunk, a szerzetesi élettel kapcsolatos tantárgyakat oktattak nekünk. Készültünk a fogadalomra. A noviciátusom egy szép időszak volt, szívesen emlékszem rá vissza. Vidáman telt. Többen voltunk novíciák, összesen négyen. Ebből csak én maradtam meg. Mindig kitaláltunk valami vidámságot, például egyszer szilvás gombócot készített a nővér, én pedig kitaláltam, hogy tegyünk a szilva helyett parafa dugót a gombócba. Így némelyik gombócba tényleg az került. Sajnos pont az idős, elöljáró nővérnek jutott a parafás gombóc. Bízvást mondhatom, hogy egy vidám élet volt. Vártam, hogy letegyem az első fogadalmamat, és hogy szolgálhassam az Istent a szegényekben. Mikor ez megtörtént, nagy-nagy örömként éltem meg. Az első fogadalom után Siófokra kerültem, már a szolgálatban éltem meg a hivatásomat.