Életképek

Ferenc testvér a szív tisztaságáról...

Egyik nap Ferenc ismét Leó mögött bandukolt az erdőn át. Gondolatait hagyta elkalandozni. Mindketten megszokták ezeket a csendes meneteléseket a természetben. Gyorsan leereszkedtek a vízmosta lejtőkön a mélybe, ahol egy patak csobogott. Elhagyatott hely volt, vad és tiszta szépségű. A víz ugrándozott a sziklákon, hófehéren, szabadon, azúrkék szikrákat szórva. Nagy hűvösséget lehelt a környező növényekre. Néhány boróka nőtt itt is, ott is a sziklák között, a csobogó víz fölé hajolva.

- Húgocskánk, a víz! - kiáltott fel Ferenc a patakhoz közeledve. - A te tisztaságod Isten ártatlanságát énekli.

Egyik szikláról a másikra ugrálva Leó előbb ért át a patakon. Ferenc követte. Neki több időbe került. Leó, aki a másik parton állt, nézte az áttetsző vizet, amint végigszaladt az aranyszínű homokon, a sziklák szürke tömbjei között. Már Ferenc is átért a túlsó partra, de ő még mindig el volt merülve ebben a szemlélődésben. Úgy látszott, nem képes elszakadni ettől a látványtól. Ferenc nézte őt, és szomorúságot vett észre arcán.

- Igen elgondolkodtál - mondta neki egyszerűen Ferenc.

- Ó, ha mi is olyan tiszták tudnánk lenni, mint a víz! - válaszolta Leó. - Megismernénk mi is a mi húgocskánknak, a víznek ezt a bolondos és túlcsorduló örömét és ellenállhatatlan lendületét.

Szavaiban nagy nosztalgia reszketett, és melankolikusan nézte a patakot, mely nem szűnt meg rohanni a maga megfoghatatlan tisztaságában.

- Gyere! - ragadta meg karjánál Ferenc.

Mindketten újra elindultak. Egy csöppnyi csend után Ferenc megkérdezte Leót:

- Mit gondolsz, testvérem, miben áll a szív tisztasága?

- Ez abban áll, hogy nincs hibánk, amit szemünkre vethetnénk magunknak - válaszolta gondolkodás nélkül Leó.

- Most már megértem szomorúságodat - mondotta Ferenc. - Mert hiszen mindig van valami, amit a szemünkre vethetünk.

- Igen - hagyta jóvá Leó -, és éppen ez az, ami engem elkeserít. Sohasem fogom elérni a szív tisztaságát.

- Ah, Leó testvér, higgy nekem! Ne foglalkozz te annyit lelked tisztaságával! Fordítsd tekinteted Istenre! Csodáld! Örvendezzél azon, hogy van! Ő, aki maga a szentség, a tisztaság! Adj hálát neki önmaga miatt! Ebben áll, kicsi testvérem, a szív tisztasága. És amikor te így Isten felé fordultál, többé már ne fordulj vissza önmagadhoz! Ne kérdezd, mennyit haladtál. Az azon való bánkódás, hogy nem vagyunk tökéletesek, hogy bűnösnek találjuk magunkat, még csak emberi érzelem, nagyon is emberi. Magasabbra kell emelni tekintetedet, sokkal feljebb. Van Isten, és létezik az ő mérhetetlensége, az ő változatlan fényessége. Annak van tiszta szíve, aki nem szűnik meg imádni az élő és igaz Urat. Akinek az a törekvése, hogy Isten életére odafigyeljen, és aki képes minden nyomorúsága közepett Isten örök ártatlanságában és örömében fürdeni, aranylóan, mint a porszem a napsugárban. Ez az emberi szív egyszerre kifosztott, és minden gazdagsággal teljes. Elég neki, hogy Isten maga Isten. És ebben találja meg békéjét és gyönyörűségét. Isten pedig maga a szentség és tisztaság.

- De Isten megköveteli a mi erőlködésünket és hűségünket is.

- Kétségtelenül - válaszolta Ferenc. - De a szentség nem önmagunk kiteljesítése, még csak nem is valamiféle teljesség, melyet az ember megszerez önmagának. A szentség elsősorban üresség, amit fölfedezünk magunkban, és elfogadunk; és Isten maga jön, hogy betöltse azt abban a mértékben, ahogy megnyílunk az ő teljességére. A mi semmiségünk, ha elfogadjuk, szabad teret ad Istennek, ahol még teremthet. Az Úr nem engedi elrabolni dicsőségét senki emberfia által. Ő mindig Úr. Az Egyetlen, az egyedüli Szent. De kézen fogja a szegényt, kiemeli a sárból, és népének fejedelmei közé ülteti, hogy lássa az ő dicsőségét. Isten a lélek kék ege lesz.

Elmerülni Isten dicsőségének szemléletében, testvérem, Leó, felfedezni, hogy Isten valóban Isten, örökké Isten, mindazok felett, amik mi vagyunk és lehetünk, és örvendezni azon, hogy ő van, elragadtatásba esni örök ifjúsága előtt, hálát adni neki önmaga miatt; ezt követeli leginkább az Úr szerelme tőlünk, melyet a nekünk adott Lélek kiáraszt szívünkbe. Ebben áll a szív tisztasága. Ezt a tisztaságot nem lehet elérni ökölbe szorított kézzel és megfeszülve.

- Hát akkor hogyan? - kérdezte Leó.

- Egyszerűen nem szabad semmit sem megtartani önmagunkból. Mindent ki kell seperni. Még szorongásainkat is. Tiszta helyet kell készíteni. El kell fogadni azt, hogy szegények vagyunk. Le kell vetni mindent, ami nyomaszt bennünket, még hibáink súlyát is. És csak az Úr dicsőségét kell már szemlélni, s engedni, hogy az minket átjárjon. Isten él, s ez egyedül elég. Akkor a szív könnyűvé válik. Többé nem érzi önmaga súlyát; mintha kicserélték volna. Mint a pacsirta, megrészegül a tér tágasságától, s az ég azúrjától. Elhagy minden gondot és aggodalmat. A tökéletesség utáni vágy is megváltozik. Egyszerűen tisztán Istent akarja, Istent magát.

Leó elmerülve hallgatta, miközben atyja előtt lépdelt. S ahogy haladtak, egyre könnyebbnek érezte szívét, és mérhetetlen békesség ölelte át."  

 

(Részlet P. Eloi Leclerc OFM: Egy szegény ember bölcsessége
című könyvének A Nap nem tud nem ragyogni című fejezetéből.
Agapé Kiadó, 1992, Újvidék, fordította fr. Barsi Balázs OFM)

Mária, Mária Lengyel Judit - ének

A San Damiano-i feszület - Befejező. rész

Jézus bal oldalán áll Mária Magdolna. A Jézust követő asszonyok közé tartozott. Jézus hét ördögöt űzött ki belőle (Lk 8,2), jelen volt a keresztre feszítéskor és Krisztus sírbatételénél (Mt 27,56), ő találkozott elsőnek a Feltámadottal, ő vitte hírül az apostoloknak: „Láttam az Urat" (Jn 20,18). Személyével azonosítják azt a bűnös asszonyt, aki maga kente Jézus lábát. Így teljesedik be Jézus mondása: „Az utolsókból lesznek az elsők (Lk 13,30). Ruhájának vörös alapszíne is illik ahhoz az asszonyhoz, akiről Jézus mondta: „nagy szeretete volt” (Lk 7,47). Figyelemmel hallgatja a mellette álló Máriát, Jakab édesanyját, Jézus rokonát. Dicsfényük egymásba ér, bizalmasan mintha valami titkot osztanának meg egymással. Mária Magdolna kezét - ahogy Jézus anyja is - a szája elé emeli, mintha csodálkozásának adna hangot. Mária, Jakab édesanyja is osztozott Jézus szenvedésében és ott találjuk azok között az asszonyok között, akik az apostolokkal együtt voltak és szívvel-lélekkel állhatatosan imádkoztak. (ApCsel 1,15) Az Örömhír, amelyet Jézus hirdet és személyében felmutat, megtérést és hitet követel 

(Mk 1,15). Jézus csodáinak is ezt a megtérést és hitet kell szülniük.

 A bal válla fölött fiának arcát látjuk, aki csodálattal tekint Krisztusra. Ha alaposabban szemügyre vesszük, a fiú fölött még három fej körvonala rajzolódik ki. Ők a százados családtagjai (házanépe), akik szintén megtértek a csoda láttán. A főember fejéről azért hiányozhat a dicsfény, hogy maradjon hely a fiú ábrázolására is. Ám a hitét a kereszt festője kétféle módon is jelzi: tekintete Jézusra irányul, jobb kezének három ujjával pedig a Szentháromságba vetett hitét fejezi ki. A királyi tiszt azokat az embereket szimbolizálja, akik életüket Istent száműzve élik le, de lelkükben ott a rejtett, beléoltott vágyakozás a megismerésre. Fia betegsége volt számára a jel, csodás gyógyulása pedig a megtérésre szólító alkalom. Bal kezében egy darab fát tart. Ez azt a zsinagógát jelképezi, melyet Kafarnaumban építtetett Lukács evangéliuma szerint: A százados - római létére – „szereti népünket és a zsinagógát is Ő építette" - mondják a zsidó vének Jézusnak. (Lk 7,5). Ő az az ember, aki megtérése előtt már tettre váltotta „öntudatlan hitét."

 A kereszt két oldalán, Mária illetve a királyi tisztviselő mellett két kisebb alakot látunk. A Mária melletti férfi ugyanolyan ruhát visel, mint a százados; tehát ő is római: Longinus, aki lándzsájával megnyitotta a Keresztre feszített oldalát. Térdét meghajlítja, egyik keze a csípőjén, tekintete Jézusra irányul. Ugyanilyen testtartással ábrázolja a művész a százados oldalán álló alakot, akinek arcvonásai, ruhája mutatja, hogy zsidó ember. Ők ketten jelképezik azokat, akik bűnösek voltak Jézus halálában: a rómaiakat és a zsidókat. „Akkor Júdás kapott egy csapat katonát, a főpapokból és farizeusokból pedig szolgákat. (Jn 18,3). Feltűnően kisebbek a kereszten látható többi alakhoz képest. Bűnösök Jézus halálában, ahogy ember bűnös lehet: megcsúfolták, megostorozták, megkínozták, keresztre feszítették - de a halált Jézus mégis önként vállalta! Minden, embertől elszenvedett kínja megdicsőüléséhez vezetett. A római és a zsidó tekintete is Krisztusra tapad. Halálában ismerték föl a Megváltót. Így teljesedik be a jóslat: „Föltekintenek arra, akit keresztül szúrnak." (Jn 19,37). 

Jézus bal lábához közel a művész egy kakast festett. Elsőként talán arra gondolhatunk, ez az a kakas, amelynek szavára Péter megtagadta Mesterét. Eszünkbe juttatja hűtlenségünket Isten és az emberek iránt és bűnbánatra hív. De tudjuk, a kakas a fénynek, a felkelő napnak is a szimbóluma - s így a megdicsőült Krisztus ikonján az igazi fénynek, a Hajnalcsillagnak is (2 Pét 1,21), magának Krisztusnak is! Krisztus a „magasságból Fölkelő, hogy világosítson (Lk 1,78), az „igazi világosság már ragyog" (1 Jn 2,8). A kakas kiáltja világgá, hogy Jézus az igazi fény, amelyre a világ vár! A visszatérő nappali fényt megszemélyesítő kakas Krisztus föltámadásának és második eljövetelének is szimbóluma.

A kereszt két oldalán, Mária illetve a királyi tisztviselő mellett két kisebb alakot látunk. A Mária melletti férfi ugyanolyan ruhát visel, mint a százados; tehát ő is római: Longinus, aki lándzsájával megnyitotta a Keresztre feszített oldalát. Térdét meghajlítja, egyik keze a csípőjén, tekintete Jézusra irányul. Ugyanilyen testtartással ábrázolja a művész a százados oldalán álló alakot, akinek arcvonásai, ruhája mutatja, hogy zsidó ember. Ők ketten jelképezik azokat, akik bűnösek voltak Jézus halálában: a rómaiakat és a zsidókat. „Akkor Júdás kapott egy csapat katonát, a főpapokból és farizeusokból pedig szolgákat. (Jn 18,3). Feltűnően kisebbek a kereszten látható többi alakhoz képest. Bűnösök Jézus halálában, ahogy ember bűnös lehet: megcsúfolták, megostorozták, megkínozták, keresztre feszítették - de a halált Jézus mégis önként vállalta! Minden, embertől elszenvedett kínja megdicsőüléséhez vezetett. A római és a zsidó tekintete is Krisztusra tapad. Halálában ismerték föl a Megváltót. Így teljesedik be a jóslat: „Föltekintenek arra, akit keresztül szúrnak." (Jn 19,37).

  Jézus dicsfénye fölött olvasható a felirat: Názáreti Jézus, a zsidók királya (INRI). E négy szóban egész élete bennefoglaltatik. A királyok Királya vállalta a bűnös emberi világot, a megvetett kis falut, Názáretet! Ugyanakkor az emberi kegyetlenséget és cinizmust is felidézi a tábla, miközben szinte halljuk Jézus kínzóinak szívbemarkoló kacaját, ahogy szinte szenvedélyesen gúnyolják ezt a nevetségessé tett királyságot. S közben a jobb lator felismeri Krisztus igazi természetét: „emlékezzél meg rólam" (Lk 23,42). 

A kereszt felső szárán egy körben Jézus mennybemenetelét ábrázolja a művész. A kört a szeretet piros színe uralja, szinte kiszorítva a bűnt jelképező fekete abroncsot. Győzött a szeretet! Jézus kilép a körből. Jézus aranyszínű ruhája királyi létére, fehér ruhája győzelmére utal. A válláról lobogó vörös stóla a szeretet hatalmának a jele. Bal kezében arany keresztet tart, a keresztben és a kereszten való győzelmének szimbólumát. Tekintete az Atya áldó keze felé fordul, kezét az őt váró angyaloknak nyújtva. A jöttét örömmel váró angyalokat vörösbe és aranyba öltöztette a festő. Ahogy az Úr mondta: színeit fogják viselni. Krisztus hazatér: „Az Atyától jöttem és a világba léptem. Most elhagyom a világot és az Atyához megyek." (Jn 16,28). A halálon diadalmaskodó Krisztus a mennybe megy, elsőként, hogy helyet készítsen választottainak, azután majd őket is bevezeti, hogy mindörökre vele legyenek (Jn 14,2). Az ikonkeresztet egy félkörben az Atya áldó jobb keze zárja. Az Atya magát az áldásban nyilvánítja ki. Az áldás pedig nem más, mint a Szentlélek ajándékozása. „A Vigasztaló, akit az Atya a nevemben küld, megtanít majd mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek." (Jn 14,26) Krisztus az Atya jobbján ül, de Lelke, amelyet elküldött, velünk marad az idők végezetéig. „Megismertettelek velük és meg is foglak ismertetni, hogy a szeretet, amellyel engem szeretsz, bennük legyen és én őbennük." (Jn 17,26).

A San Damiano-i feszület - III. rész

 A kereszten függő Jézus mellkasának táján egy finoman körvonalazott fej látható, a szent oldalseb felé fordulva. Az Atya képe ez, akiről Jézus mondja: „Atyám, bennem vagy." (Jn 17,21). Alatta egy kör vehető ki, melyben egy másik fej vonalait fedezhetjük föl. A kör maga is szimbólum, a kezdet és vég nélküli örökkévalóságé, melyben testet öltött az Örök Ige. Jézus homlokán pedig egy galambot ismerhetünk fel mely a Szentlélek jelképe. Ahogy Máténál olvashatjuk: Isten lelke mint galamb szállt le. A galamb és a lélek összekapcsolódása az Evangéliumban feltehetően arra az ősi rabbinikus hagyományra támaszkodik, amely a vizek felett lebegő Isten lelkét galambként írja le. De jele a galamb a szeretetnek is (Ézs 1,15 és 5,12), márpedig a Szentlélek a tanítás szerint az Atya és a Fiú szeretetének megszemélyesülése. Így válnak Szent Pál szavai láthatóvá: „Benne lakik testileg az istenség egész teljessége, benne ti is ennek a teljességnek lettetek részesei." (Kol 2,9). Jézus teste az élő templom, amelyről mondta: „Bontsátok le a templomot, én harmadnapra fölépítem." (Jn 2,19). Jézus az új és végleges templom, amelyben Isten Igéje vett lakást. Feltámadása után ez a test az isteni jelenlét jele itt a földön, egy új, átalakult állapotba kerül, amely lehetővé teszi, hogy az eucharisztikus színek alatt minden helyben és minden időben jelen legyen. Maga az Egyház is Krisztus testének temploma (1 Kor 3,10), s Krisztus testének tagjaként minden keresztény maga is Isten temploma. A templom: az Egyház, Krisztus teste, Isten és ember találkozásának helye, az isteni jelenlét jele a földön.

     Elgondolkodtató, hogy az ikonok nagy részén Jézus nyakát feltűnően erőteljesnek, szélesnek ábrázolják. A Bibliában használt nyelvekben a lelket jelölő kifejezések többé-kevésbé - közvetlen kapcsolatban vannak a lehelet képével. A lehelet, a lélegzés elsődleges jellemzője annak, aki él. Amikor Jézus meghal és átadja lelkét Istennek, egyszersmind átadja azt Egyházának (Jn 19,30). Feltámadása után megjelent tanítványainak, „rájuk lehelt és folytatta: Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, bocsánatot nyer.” (Jn 20,22). Miután Jézus elment, a Lélek veszi át a helyét, hogy Vigasztalójuk legyen (Jn 14,16). Tanítványai, mert megkapták Jézus Lelkét, önként követik gondolatait. Cselekedeteiket „a Lélek evangéliumának" tekinthetjük. Jézus öt szent sebéből patakokban folyik szent vére. Az angyalok csodálattal nézik. Jézus az utolsó vacsorán úgy mutatta be az eucharisztikus kelyhet, mint a „szövetség vérét". (Mt 26,28). Feláldozott teste és kiontott vére halálának kettős áldozati jelentést ad: szövetségi áldozat, mely az Újszövetséggel helyettesíti a sínai szövetséget és engesztelő áldozat a Jahve szolgájáról szóló jövendölésnek megfelelően. Az igaztalanul kiontott ártatlan vér így lett a Megváltás Vérévé. János evangélista látta, hogy Krisztus lándzsával átdöfött oldalából vér és víz folyt (Jn 19,31-37). Ez a víz és vér az Egyházban továbbra is kifejti éltető hatását. A víz a Lélek jele, aki csillapítja szomjunkat, aki által újjászületünk (Jn 3,5). A vért pedig az eucharisztikus áldozatban vesszük magunkhoz. „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van." (Jn 6,53-56).

   „Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére Mária, aki Kleofás felesége volt és Mária Magdolna." (Jn 19,25) valamint a szeretett tanítvány, János is. A San Damiano-i ikonkereszt festője őket is megörökíti, nevüket is feltüntetve. Ahogy Jézus mondta: „Megosztom velük dicsőségedet, amiben részesítettél." (Jn 17,22). Mert osztoznak Krisztus dicsőségében, a művész dicsfénnyel övezte őket. A kereszt az egész megváltott világ középpontja a rajta függő Megváltó által. Kereszthalála által Jézus lett az „elsőszülött sok testvér között (Róm 8,29), kiengesztelte Istennel és egymás között az embereket. Így van mindenkinek bejárása az „Országba", így lesz minden ember a Krisztusba vetett hit által testvér – így találkozhat a keresztfa tövében a legtisztább Szűz és a legbűnösebb asszony, a vér szerinti rokon, Mária, Jakab anyja - s a fogadott fiú, János, a kafarnaumi főember, a zsidókat és a pogányokat jelképező egy-egy alak is. Mindenki, aki befogadja Krisztust, Isten gyermekévé válik (Jn 1,12), s így testvérek lesznek. Őket immár semmi sem osztja meg, mindnyájan egyek Krisztusban, mindnyájan testvérek, Isten szeretett hívei. (Kol 1,2).
Érdekes, hogy a kereszt alatt állók hasonlítanak egymásra. A stílusbeli azonosság, a közös jegyek az egymáshoz és együvé tartozást fejezik ki. Magasságuk, arcformájuk, keskeny szájuk, nagy szemük ugyanolyan. Vonásaikban Jézushoz is hasonlók, hiszen „Teremtőjük képmásai" (Kol 3,11). „Akiket ugyanis eleve ismert, azokat előre arra rendelte, hogy hasonlókká váljanak fia képmásához.” (Róm 8,29). Mária fia jobb oldalán, János mellett áll. Ő az „Új Éva", „Jézus anyja" (Mk 3,31), ahogy az Evangéliumok egyszerűen, de az üdvösségtörténetben betöltött szerepét meghatározva nevezik meg Máriát. Mária anyasága a Kálvárián teljesedik be. A kereszt alatt álló édesanyához Jézus ismételten az ünnepélyes „asszony" megszólítással fordul, ami az Ország Urának tekintélyét érzékelteti. „Íme, a te fiad!" - mondja Jánosról. Egy új anyaságra utal, amelyet Máriának most már Isten népe körében kell gyakorolnia. Mária csodálkozva Jézus felé fordul jobbjával a fiára mutat. Talán ugyanazzal a mozdulattal ahogy a kánai menyegzőn a szolgák felé intett: „Tegyétek, amit mond!" (Jn 2,5).
     Szinte töpreng Jézus szavain, bal karjával állát megtámasztva. Arcán szeretetteljes mosoly ül ahogy a fönséges Istenfiára néz. Ahogy csak anya tud gyönyörködni gyermekében.
Mária egy fehér, egész testét beborító köpenyt visel. Ennek hármas jelentése van. Jelképezi a tisztaságot, a szüzességet, a szeplőtlenséget. A fehér illeti azokat a szenteket, akikben Isten nagy tetteket vitt végbe. „Méltó volt arra, hogy ragyogó fehér gyolcsba öltözzék." (Jel 19,5). Fehér illeti a győztest is, különösen azt, aki a kígyó fejét tapossa el. (Ter 3,15). Ezt a fehér köntöst drágakövek sokasága díszíti. Az ékszer és a drágakő a Szentlélek ajándékait jelképezi (Ez 28,13). Mária a legnagyobb ajándékot, az Istengyermeket kapta meg, amikor az angyal „kegyelemmel teljesnek" szólította (Lk 1,28). A fehér köntös alatt Mária egy sötétvörös ruhadarabot visel. A színe a szeretetet jelképezi. Csak ez a rendkívüli, különlegesen erős szeretet volt képes elviselni a fájdalmak tőrét. A sötétvörös ruhadarab alatt violaszínű tunika van. A két szín együttese a szövetség ládájára emlékeztet. „A hajlékot... lenvászonból kék és vörös bíborból és karmazsinból készítsd el." (Kir 26,1). A láda előképe Máriának, aki az Újszövetséget, az élő Igét rejti magában. János, Jézus szeretett tanítványa, ahogy az utolsó vacsorán is, a San Damiano-i ikonon is a Mester mellé kerül. Mária oldalán áll a vért és vizet folyató szent seb közelében! Gyermeki szeretettel Máriára tekint, ahogy hallja Jézus szavait: „Nézd, a te anyád!" Baljával, ahogy Mária is, Jézusra mutat. János világos piros köpenyt visel. Ez a szín az örök bölcsesség iránti szeretet jele. János felismerte az örök bölcsességet és követte őt (Jn 1,38). A köpeny alatt fehér tunika látható. Színe a tisztaságot, a test vágyai fölötti győzelmet jelképezi. Ez a tisztaság tette képessé Jánost a bölcsesség felismerésére. Ugyanis „gonosz szándékú lélekbe nem tér be a bölcsesség és nem vesz lakást olyan testben, mely a bűnnek szolgál." (Bölcs 1,4).

forrás: Soós Sándor és Soós Sándorné Rózsa

Imádság papi és szerzetesi hivatásokért

Jézusunk, jó pásztor, Te azért jöttél, hogy keresd és üdvözítsd az elveszetteket. Azért alapítottál papságot Egyházadban, hogy minden időben folytassa műved. Könyörögve kérünk: küldj rnunkásokat szőlődbe! 

Küldj méltó papokat Szentegyházadba! Küldj szerzeteseket és szerzetesnőket! Add, hogy mindenki kövesse hívásodat, akit öröktől fogva szolgálatodra választottál. Mária, apostolok Királynője, könyörögj érettünk.

Amen.