2021. február 13., szombat

„Boldogok, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert öröm lesz az életük.”


Érdemes gyakran és figyelmesen olvasni Gyökössy Endre református lelkész, pszichológus, író gondolatait, mert megállásra sarkallnak és arra, hogy ismét forduljunk a Teremtőnk felé. Most 7 felemelő idézetet gyűjtöttünk össze tőle.

  1. „Ha futunk a félelem elől, utolér, befog és ő használ minket: kihasznál és elhasznál. De ha szembefordulunk vele, akkor mi használjuk fel a félelmet, mint a sas a rázúduló vihart: szembefordul vele és fölébe emelkedik – éppen a vihar ereje segítségével. Minden legyőzött félelem felfelé emel!”
  2. „Boldogok, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert öröm lesz az életük.”
  3. „A hálában összeér az ég a földdel.”
  4. „Akik Istent szeretik, minden javukra van, még a tépés, még a szaggatás is. Finommá, lággyá teszik az elkérgesedett emberi lelket, a szeretetnek olyan mélységét és erejét hozzák felszínre, amelyet e nélkül el sem lehet képzelni.”
  5. „Mindenkinek szüksége van támaszra, de mindenkinek szüksége van arra is, hogy támasz legyen.”
  6. „Boldogok, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni, mert megcsendül a csöndjük és titkok tudóivá válnak.”
  7. „Lehet, hogy a fát villám sújtja, lehet, hogy derékba törik, de új hajtást hoz mindaddig, míg a gyökér él; márpedig a gyökér maga Jézus Krisztus!” 

 Forrás: 777blog.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése