2013. február 14., csütörtök

Éljünk át egy szerelmes kalandot házastársunkkal a házasság hetén





Kertész Marika   

Február második vasárnapja a házasság világnapja. Ez az ünnep Amerikából indult útjára 1981-ben házaspá­rok kezdeményezésére Hiszünk a házasságban! címmel, majd 1983-tól szinte az egész világon elterjedt, és a házasság világnapja elnevezést kapta. II. János Pál pápa 1993-ban áldását adta erre a napra. Célja, hogy felhívja a társadalom és mindannyiunk figyelmét arra, hogy léteznek jó, boldog és tartós házasságok. Szimbóluma egy férfit és egy nőt jelképező, gyertyára emlékeztető forma, amely kifejezi, hogy a házastársi szeretet fényt áraszt a világra. Jelszava – Szeressétek egymást! – nemcsak szólam, hanem arra buzdítja a házastársakat, hogy minden nap mondják ki újra igenjüket egymás mellett. Ezen a napon kezdődik a házasság hete rendezvénysorozat, amelynek legfőbb célkitűzése, hogy minél több ember figyelmét felhívja a házasságban rejlő értékekre, szépségre. Ugyanakkor jó lehetőség a házaspárok számára, hogy felélesszék egymás iránti szerelmüket, hogy megszilárdítsák kapcsolatukat. Biztatok minden házaspárt, hogy ezen a héten keressenek alkalmat arra, hogy az egymás iránti szeretetüket és elköteleződésüket megerősítsék. Ünnepeljük meg házasságunkat!
Álljon itt néhány ötlet, ami széppé teheti a közös együttléteket.
Vasárnap, a házasság világnapja: ma este együtt vacsorázhattok, élvezve egymás társaságát, felidézhettek egy közös élményt, majd azt is elmondhatjátok egymásnak, hogy mit értékeltek a leginkább egymásban.
Hétfő: folytassátok külön-külön a következő mondatot, majd mutassátok meg egymásnak: Azt szeretem a leginkább benned, hogy…
Kedd: ma délután menjetek el együtt valahová, ahol mindketten jól érzitek magatokat!
Szerda: nézzetek meg együtt egy házasságról szóló filmet (például Az eskü című amerikai filmet)!
Csütörtök: lepjétek meg társatokat valamilyen számára kedves ajándékkal! Ezáltal is kifejezhetitek egymás iránti szereteteteket, megbecsüléseteket.
Péntek: írjatok köszönőlevelet egymásnak Amit a leginkább köszönök neked címmel! Olvassátok el egymás levelét!
Szombat: ma igyekezzetek egymás kedvében járni, lessétek társatok kívánságait, legyetek ti magatok ajándék a másik számára!
Vasárnap: ma imádkozzatok együtt és egymásért!
Uram! Istenem! Te azért dobbantottad össze szívünket, hogy egy életen át boldoggá tegyük egymást. De te tudod a legjobban, hogy a boldogság mennyi áldozattal jár, te tudod a legjobban, milyen szeretet lehet biztosítéka az igazi boldogságnak. Apostolod erről a szeretetről írta a legszebb himnuszát. Az igazi szeretet türelmes, jóságos, nem féltékeny, nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél és mindent elvisel… Ha te ezt üzented a szeretetről apostolod által, biztosan van ilyen szeretet, és csak az ilyen szeretet tehet igazán boldoggá bennünket. Mi segítségedet, erődet kértük házasságkötésünkkor. Most azt kérjük, segíts így szeretni, és add meg nekünk az ebből fakadó boldogságot. Mert tisztán emberi erővel lehetetlen így szeretni, én pedig akarom, szívből akarom ilyen szeretettel széppé tenni hitvestársam és családunk életét, akarom, hogy annak a boldogságnak a fénye ragyogja be hajlékunkat, életünket, amelyet ez az áldozatos, mindent vállaló szeretet adhat meg nekünk.
Szűz Mária és Szent József! Ti biztosan így szerettétek egymást. Járjatok közben értem, értünk, hogy példátokat követve életünk zengje a szeretet szép himnuszát. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése