"szocializálja a koldulást, megszünteti mint magánipart"

 NÉPSZAVA, 1936. július 18. 

 A belügyminiszter - szocializál,
szocializálja a koldulást, megszünteti mint magánipart. November l-jétől a koldulást államosítják, illetve községesítik. November l-jétől tilos a koldulás - magánszemélyek számára. Az állam hatalmi erejével végét veti a koldusok céhének.
Elvben magunk is helyeseljük, ha a kolduskérdést rendezik, helyeseljük, ha az állam, a városok és a községek vállalják a munkaképtelen szegények eltartását. Csak az a kérdés, hogy a belügyminiszteri rendelet alkalmas-e a kolduskérdés megoldására, alkalmas-e a szegényügy rendezésére? Véleményünk szerint nem!
A szocializálást nem a koldusnál kell kezdeni és távolról sem elegendő, ha a koldusokat eltüntetik, kitiltják az utcákról, elkergetik őket a sarkokról, de kisujjal sem nyúlnak hozzá a rendszerhez, amely a koldulást és a koldusokat kitenyészti.
Bizonyos, hogy az utóbbi esztendőkben a koldusok föltűnően elszaporodtak. Ennek mélyreható gazdasági és szociális okait azonban úgy látszik sem a belügyminiszter, sem a kormány nem látják és nem veszik tudomásul. Ezért nyúlnak a következményekhez és ezért hagyják érintetlenül az okokat. A következményeket azonban nem lehet megszüntetni anélkül, hogy meg ne szüntessék a koldusszaporodásnak, a szegénység szörnyű növekedésének okait.
A kolduskérdés szociális probléma, megoldani csak szociális eszközökkel lehet. Arról a rendeletről, amelyet a belügyminiszter kiadott, hiányzik a szociális lelkiismeret jegye és hiányzik annak a fölismerésnek a jele is, hogy a szegényügyet nem „magyar normá"-val lehet és kell megoldani, hanem mélyreható gazdasági és szociális reformokkal.
A belügyminiszteri rendelet szerint „a közsegély nélkül megélni nem tudó szegényekről a községeknek és városoknak kell gondoskodniuk, de ha költségvetésileg a szegénysegélyezést biztosítani nem tudják, igénybe vehetik a társadalom segítségét", vagyis magyarul: a koldusok helyett ők koldulhatnak. Csakhogy: azoknak a köre, akiktől koldulni lehet, egyre szűkebbre szorul, és egyre jobban szélesedik azoknak a serege, akik gazdaságilag védelemre szorulnak. Egyre jobban terjed a szegénység és egyre mélyrehatóbb lesz a nyomorúság.
Egyszerűbb, emberségesebb és ésszerűbb megoldás a szegénység és nyomorúság megfékezésére: munkaalkalmak teremtése, munkaalkalmak szaporítása.
Csak a termékeny és termékenyítő munka képes arra, hogy kiszárítsa a szegénység ingoványait. Csak a munka képes arra, hogy az embert emberré tegye.
Persze, a munkaképességnek is vannak határai. A munkából kiöregedett munkásokról és alkalmazottakról elegendő módon, emberségesen, öregségi biztosítással lehet és kell gondoskodni. Az elaggott, gyenge, támasz nélkül álló embereket szegényházakba kell elhelyezni, ahová nemcsak protekció útján lehessen bejutni. Vagyis a szegénykérdés gazdasági reformokkal és szociálpolitikai törvényekkel oldható meg legjobban és legeredményesebben.
Londonban most ülésezik a nemzetközi népjóléti konferencia. Ezen a konferencián az egyik amerikai kiküldött arról beszélt, hogy ,/iem szabad addig lebontani a nyomornegyedeket, amíg megfelelő lakóhelyekről nem gondoskodtak a hajléktalanná váló emberek számára". Egy másik küldött arról beszélt, milyen nagyszerűen kifejlődött a nyomornegyedekben a felebaráti szeretet és a barátság érzése. Ez a küldött fölhívta a figyelmet arra, hogy ezeket az erkölcsi értékeket át kell menteni.
Valóban: a szegények szolidaritását ápolni kell, és át kell telepíteni a társadalom minden területére, mert csak az emberi szolidaritás erkölcsi alapján épülhet föl a szociális gondoskodásnak szilárd épülete.
Milyen jó volna, ha a belügyminiszter annak az amerikai küldöttnek a szellemében cselekszik, és mielőtt még lerombolta volna a koldulás intézményét, előbb fölépítette volna a széles körű szociális gondoskodás hajlékát.