2020. december 13., vasárnap

A keresztény ember szívét eltölti a béke, mert tudja, hogy örömét az Úrba helyezi még akkor is, ha éppen nehéz időszakot él át.

 Advent 3. vasárnapján az egyház arra hív minket, hogy örvendezzünk (Gaudete), hiszen közeledik az Úrjövet, hamarosan befogadhatjuk szívünkbe a születő Kisjézust.
Közel ötvenezer hívő vett részt a pápa vasárnapi Úrangyala-imádságán a Szent Péter-téren, ahová a szokás szerint elvitték az otthonaikba készülő kis betlehemi jászlakat, melyeket a Szentatya megáldott.

Az ember szíve áhítja az örömöt. Minden család, minden nép a boldogságra törekszik. De a keresztények öröme, amelyről tanúskodniuk kell, az Isten közelsége, jelenléte életünkben – kezdte beszédét a pápa. Attól kezdve, hogy Jézus megszületett Betlehemben és ezzel belépett az emberi történelembe, az emberiség megkapta Isten Országának magvát, a jövőbeli termés ígéreteként. Nem kell másutt keresgélnünk! Jézus azért jött, hogy örömet hozzon mindenkinek, örökre! Nem csupán reménybeli örömről van szó, vagy olyanról, amit csak a Mennyországban nyerünk el: ez az öröm valós, már most megtapasztalhatjuk, mert az öröm maga Jézus.

„Jézussal otthon van az öröm” – hirdette az egyik transzparens a Szent Péter-téren, melyet a pápa megdicsért, és amelynek üzenetét többször elismételtette a hívekkel.

Minden megkeresztelt arra hívatott, hogy újra és újra befogadja Isten jelenlétét, és másoknak is segítsen fölfedezni azt. Nagyon szép küldetés – Keresztelő Szent Jánoshoz hasonlóan – Krisztus felé terelni az embereket. Ő ugyanis a cél, aki felé az emberi szív irányul, amikor örömet és boldogságot keres.

Ahhoz, hogy az öröm misszionáriusai legyünk, kitartóan imádkoznunk kell, mindig hálát adni Istennek, követni a Szentlelket, a jót keresni, s kerülni a rosszat. Ha így élünk, akkor a Jó Hír sok otthonba eljuthat, és segíthet a családoknak újra fölfedezni Jézust, az üdvösséget. Őbenne megleljük a benső békét és az erőt ahhoz, hogy minden nap szembe nézzünk az élet olykor kemény helyzeteivel is. Sosem hallottunk még szomorú, gyászos arcú szentekről! Ez önellentmondás volna.

A keresztény ember szívét eltölti a béke, mert tudja, hogy örömét az Úrba helyezi még akkor is, ha éppen nehéz időszakot él át. Hinni nem azt jelenti, hogy nincsenek nehéz pillanataink, hanem azt, hogy van erőnk szembe nézni ezekkel, tudva, hogy nem vagyunk egyedül. És ez az a béke, amelyet Isten ajándékoz gyermekeinek – mondta végül a vasárnapi Úrangyala elimádkozásakor Ferenc pápa.

Forrás: Vatikán rádió

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése