A szerkesztő és az előszót is jegyző Kocsis Imre három csoportba osztotta a tanulmányokat: biblikus teológia – exegézis – lelkiség.
A biblikus teológia című részben Török László Az Eucharisztia, Jézus lakomája címmel megvilágítja: az a tény, hogy Jézus egy lakoma, nevezetesen a pászka vacsora keretében mondta el a kenyér és a bor fölött az alapítás szavait, rámutat az Eucharisztia lakomajellegére. Ez hármas hatást kelt: az Eucharisztiában Jézus Teste és Vére táplálékká, étellé és itallá válik. A legalapvetőbb étel és ital, a kenyér és a bor „szentségi karaktert” nyer, ténylegesen és átvitt értelemben is. Ténylegesen a szentmisében, amikor Jézus parancsa szerint elismétli a pap az alapítás szavait fölöttük, átvitt értelemben pedig a keresztény kultúrkör különös tisztelettel tekint a kenyérre és borra, azzal a ki nem mondott háttértudással, hogy ezek a színek Krisztus Testének és Vérének a hordozói is. A keresztény kultúrkörben a közös emberi étkezés is mélyebb értelmet, szakrális jelleget kap, mert a háttértudásunkban mindig ott van, hogy Jézus is odaült az emberek asztalához, az étkezési imában meghívjuk, hogy legyen ma is vendégünk, így misztikus jelenléte magában hordozza az utolsó vacsorára és az eucharisztikus jelenlétre való utalást is.
A tanulmányíró szerint az Eucharisztia lakomajellegét akkor értjük meg igazán, ha figyelembe vesszük mindazt a teológiai mondanivalót és szimbolikát, amely az étkezéshez kötődik. Ez a teremtéstől kezdve egy élet- és kultikus kapcsolatot hoz létre, és megvalósítja a tökéletes kultuszt. Az ószövetségi előképek – mint Melkizedek kenyere és bora, a manna, az áldozatok, a szövetség és a pászka – az Eucharisztia fényében új értelmet nyernek. „Jézus mint új és örök főpap maga egyben az áldozat is, az igazi, az égből alászállott kenyér, aki teljes és végleges megváltást hoz.” Egy új szövetséget hoz létre, amely új életközösséget eredményez Isten és az emberek között, és előremutat az üdvösség lakomájára, ahol a hívők reménye teljessé válik.
Tarjányi Béla Az Eucharisztia értelmezései az Újszövetségben című tanulmányában kiemeli: az Eucharisztia a keresztények természetfölötti egységének szentsége, és egyben az egyenlőség záloga is. A visszaéléseket kemény szavakkal ítéli el Pál apostol a Korintusiakhoz írt első levelében. Mindazok, akik az Eucharisztiával táplálkoznak, és mégis viszálykodnak egymás között, vagy megszégyenítik a közöttük lévő szegényeket, „az Úr vacsoráját a sátán vacsorájává változtatják. Semmiféle megkülönböztetésnek nincs helye abban a közösségben, amelyet a feltámadt Krisztus Testének és Vérének köteléke fűz egybe –, hisz mindegyikük egyformán Isten gyermeke.”
Tarjányi professzor behatóan elemzi János evangéliumának hatodik fejezetét, kiemelve: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon. A testem valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik.” A tanulmány szerzője leszögezi: ez a magyarázat világosan értésünkre adja, hogy maga a Fiú az Eucharisztia, a második isteni személy, aki azért jelent meg a földön, hogy örök életet adjon az embereknek: Isten életét. Figyelemre méltó, hogy János nem közli a Máténál, Márknál és Lukácsnál olvasható Eucharisztia-alapító szavakat, és nála egészen háttérbe szorul az Eucharisztiának mint áldozatnak és áldozati lakomának gondolata. Ő ehelyett inkább azt a felismerést tárja a hívők elé, hogy „Jézus az Eucharisztiában (is) önmagával (saját istenségével, isteni életével) ajándékozza meg az embert.”
Az exegézis-részben Nyúl Viktor A feltámadt Jézussal az úton címmel Lukács evangéliumának az emmauszi tanítványokról szóló elbeszélését elemzi. Megállapítja: az evangélista ezzel a húsvéti epizóddal reményt és bátorítást kíván adni a keresztényeknek földi vándorútjuk során, hiszen a két zarándok kérdéseivel, küzdelmeivel, szomorúságaival, illetve várakozásaikkal, örömével és lelkesedésével minden tanítvány azonosulni tud. Lukács egyértelművé teszi, hogy Jézus Krisztus nem hagyta magára a követőit, hanem továbbra is együtt halad velük az Egyház zarándokútján az idők végéig, hogy megvigasztalja, lelkesítse és az „igehirdetés nagy kalandjára” küldje őket. Tanítja, hogy a hívő ember elsősorban a Szentírásban, az Eucharisztiában, a Péterrel egységben lévő Egyházban és a felebarátban felismerheti s másokkal is megismertetheti a megfeszített, de feltámadt Jézus Krisztust. Emellett Lukács hangsúlyozza az Eucharisztia misztériumjellegét is. „Az Oltáriszentség húsvét nagy eseményének visszaemlékező elbeszélése, Jézus velünk való együtt haladása, maradása és valóságos jelenléte.”
A lelkiség-fejezetben Székely János szombathelyi megyéspüspök egy interjúját és prédikációját olvashatjuk Isten Igéjéről és az Eucharisztiáról. A főpásztor kiemeli, hogy a cselekvő szeretet „életet adó erő, hogy ha valaki átéli azt az ajándékot, amit Isten ad nekünk, az ő szeretetét, akkor természetes lesz az, hogy másoknak is továbbadjuk, hogy mi is hasonlóvá válunk az Eucharisztiához, a mi életünk is megtört kenyér lesz, odaadott élet…, jó, mint egy falat kenyér, sokan táplálkoznak belőle. Jézus a saját testét adja nekünk, azért, hogy testvérekké tegyen minket, eggyé tegye ezt a világot.”
Forrás:Magyar Kurir
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése