Szent Ferenc életéből minden embert más és más érint meg, történelmi korszakonként is változik a szentről kialakított kép. Számomra nagy élmény volt, amikor Ferenc imádságait, leveleit olvasva rádöbbentem, hogy amikor az Eucharisztiáról beszél, akkor elsősorban a saját korában élő katolikusokhoz beszél.
Azokhoz a hívekhez szól, akik elfelejtették, hogy Isten alázatosan közelít hozzánk. Ferenc föl akarta éleszteni az Eucharisztia-tiszteletet és hitünknek azt a titkát, hogy a feltámadt Jézus Krisztus az eucharisztikus színekben jelen van. Ez ma is érvényes és különösen aktuális tanítás.
Szent Ferenc megtérésének idejéből származó forrásokból azt olvashatjuk ki, hogy ő maga nagyon szenvedett attól, hogy miközben keresi Istent, nem látja. Ezért nagy felismerés és örömteli tapasztalat volt számára, hogy az Eucharisztiában láthatja a láthatatlan Istent.
Ehhez kapcsolódik a teológiai megközelítése, amit örökül hagyott ránk, és amit az első intelméből kiolvashatunk. Rendalapítónk számtalan módon prédikálja és hirdeti, hogy minden szentmisében ugyanaz történik, ami Betlehemben történt: alázatosan közénk jön az Isten. Arra hívja fel a kisebb testvérek és minden hívő figyelmét, hogy ezt ünnepeljék.
Vegyék észre, hogy az Eucharisztia Isten ajándéka, aki az oltáron, a pap kezében mindennap úgy megalázza magát, mint ahogy annak idején: emberré lett és megtestesült Betlehemben.
Szent Ferenc életrajzának egyik fontos mozzanata a sokunk számára jól ismert grecciói jelenet, amikor úgy ünnepelte a karácsonyi megtestesülést, hogy megjelenítette az első betlehemi éjszakát. Ez valójában egy éjféli szentmise volt, ahol így együtt látta az Eucharisztiát és az első betlehemet, amikor az Isten Fia emberré lett. Ez a látásmód az egyik fontos pontja Szent Ferenc Eucharisztia-tiszteletének.
A másik pedig az ebből következő gyakorlat. Szent Ferenc szabályos kampányt folytatott annak érdekében, hogy az Eucharisztiához ne csak elméleti hozzáállásunk legyen, ne csak hittel gondolkodjunk róla, hanem gyakorlatban is vegyük körül tisztelettel. Ehhez hozzátartozik a templomok tisztántartása, a liturgia megbecsülése és a liturgikus eszközök tisztelete is oly módon, hogy azok lehetőleg drágák legyenek. Az a Szent Ferenc, aki az evangéliumra hivatkozva a szegénységet valósította meg élete minden területén, az Oltáriszentséggel kapcsolatban kiemeli, hogy mindennek, amivel az Eucharisztia érintkezik, drágának és nemesnek kell lennie.
Fontos felismerés volt számára az is, hogy ha a Jóisten kegyelme a szentségeken keresztül ér el minket, akkor a szentségeket is nagyon meg kell becsülnünk. Ha pedig a szentségeket megbecsüljük, és felismerjük, hogy a Jóisten azokon keresztül alázatosan közelít hozzánk, akkor a szentségek kiszolgáltatóit is tisztelettel kell öveznünk. Ferenc erre kéri is a híveket. Így fogalmaz: „Kötelességünk tisztelni és becsülni a klerikusokat, még ha bűnösök is, nem annyira önmagukért, mint inkább hivatalukért és Krisztus legszentebb testének és vérének szolgálatáért, amelyet az oltáron megszentelnek, magukhoz vesznek és másoknak is kiszolgáltatnak.” (Szent Ferenc második levele a hívőkhöz)
Amikor Ferenc a maga korában fölszólalt az Eucharisztia-tisztelet érdekében, gyakorlatilag a negyedik lateráni zsinat (1215) reformjaival megegyező törekvésekről beszélt, sokszor még a kifejezések is megegyeznek. Ha elolvassuk a zsinat kánonjait, kiderül, hogy a korabeli eretnekmozgalmakra is reagáltak benne. Ferenc írásaiból azonban érzékelhető, hogy ő nem ellenpropagandát akart folytatni. Nem abból indult ki, hogy kik azok, akik nem hisznek, hanem egyszerűen rádöbbent arra, hogy az Egyház életén belül milyen nagy kincs a miénk.
Az Oltáriszentségben egy örömteli ajándékban van részünk: vegyük észre benne Isten alázatát, aki jelen van és velünk van.
Szent Ferenc számára az Eucharisztia mindennapi életforrás volt. Amikor a Miatyánkot kifejti, a mindennapi kenyér kéréséhez a következőket teszi hozzá: „Mindennapi kenyerünket, a te szeretett Fiadat, a mi Urunk Jézus Krisztust add meg nekünk ma: annak a szerelemnek az emlékezetére, megértésére és tiszteletére, mellyel irántunk viseltetett, és azokéra, amiket érettünk mondott, tett és szenvedett.”
Ezek a szavak a szentmise misztériumait állítják elénk. Ferenc számára a mindennapi kenyér elsősorban az Eucharisztia volt. Szent Klára, Szent Bonaventura, Szent Paszkál és Szent Pio atya életében is ezt vehetjük észre.
Ezzel kapcsolatban két összefüggést szeretnék kiemelni a ferences hagyományból.
Az egyik, hogy az Eucharisztia tiszteletéhez mindig társul az egyéni istenkapcsolat szomjazása. Szent Ferenc már lelki útja elején rátalál egy imádságra, amit mi magunk is mindennap imádkozunk. Ez eredetileg egy Szent Kereszt-antifóna: „Imádunk téged, legszentebb Urunk, Jézus Krisztus, itt és a világon lévő minden templomodban, és áldunk téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot.”
Ferenc gyakran töltött el hosszú időt csendben, egyedül vagy a testvérekkel együtt üres templomokban, ahol csak az Eucharisztia volt jelen, vagyis az eucharisztikus színek alatt az Úr Jézus. Számomra ez tanulságul szolgál a mi mindennapi áldozásunkhoz is, mert akkor lesz bennem is gyümölcsöző a szentáldozásban kapott kegyelem, ha ott van mellette a napról napra történő egyéni istenkeresés: Isten kizárólagos imádása.
A másik egy közösségi vonatkozás. Szent Ferenctől sokszor halljuk azt a szófordulatot – amit az evangéliumból vesz –, hogy a testvérek mossák meg egymás lábát, vagy azt, hogy aki elöljáró lesz a testvérek között, annak az a szolgálata, hogy a többiek lábát mossa meg.
Ferenc ezt a képet János evangéliumából veszi, mégpedig az utolsó vacsora elbeszéléséből, amelyben Isten Fia szeretetének végső jele: a tanítványok lábának megmosása.
Amikor Ferenc ezt a közösségi életre alkalmazza, azt erősíti, hogy a személyes, testvéri kapcsolataink eucharisztikus kapcsolatok. Az eucharisztikus találkozásokban pedig meg kell valósulnia az önátadásnak, az áldozatos szeretetnek és az alázatnak, ami Jézusnak ebben a gesztusában, a lábmosásban tapasztalható.
Forrás:Ferencesek.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése