A Szent Jakab-templom, mely az idősebb Szent Jakab apostolnak, Jeruzsálem első püspökének földi maradványait őrzi a 9. század óta, Európa egyik fő zarándokhelye: a Megváltó Krisztus szentföldi és az apostolfejedelmek római kegyhelyei után a harmadik, ám a közkedveltség és a látogatottság tekintetében a legrangosabb. Különösen az utóbbi negyven évben lett a „legjártabb” zarándokút, amelyet százezrek járnak végig gyalog az odavezető szövevényes ősi zarándokút-hálózaton keresztül.
A lényeg mindig az úton levés, Krisztus követése, akinek apostola, Szent Jakab a hagyomány szerint eleget tett Mestere kérésének, és „elment a föld végső határáig”.
Santiago de Compostela atlanti-óceán-parti vidékét így is hívják: Finis Terrae, a föld vége, a „világ vége” – földrajzi értelemben.
Santiago de Compostela időszámítása is sajátos helyiértékkel rendelkezik. Nem a szokásos 25, 50 vagy 100 éves időtartam adja itt a szentévek egymást követő ritmusát, hanem úgymond a „gondviselésszerű véletlen”, vagyis amikor az idősebb Jakab apostol, a Iacobus Maior ünnepe vasárnapra esik – idén július 25-e vasárnap –, az egész év jubileumi esztendő.
A pápa a compostelai székesegyház szent kapujának 2020. december 31-i megnyitására küldte üzenetét, kifejezve szeretetét és közelségét Spanyolországban és Európában azok iránt, akik részt vesznek e kegyelmi időszakban. „Amikor elindulunk az apostol nyomában, kilépünk saját magunkból, a biztonságból, amelyhez ragaszkodunk, ám célunkat tisztán szem előtt kell tartanunk, hiszen nem foroghatunk mindig magunk körül, mert így sehová sem jutnánk el. Amikor megérkezünk a szent kapuhoz, három gesztus emlékeztet bennünket zarándokutunk okára: Jézus tekintete, az apostol ölelése és az Eucharisztia, amely arra hív bennünket, hogy Isten népének érezzük magunkat, aki hagyományainkat dicsőítő énekké teszi”.
Nagyon fontos az úticél tudatosítása – fogalmaz a Szentatya –, hiszen
a zarándoklat a megtérés útja, amely Jézus követésében áll, aki az Út, az Igazság és az Élet.
Ezen az úton Isten irgalma kísér minket, akkor is, ha a bűn okozta gyengeség állapota megmarad, ám ezt felülmúlja a szeretet ereje, és lehetővé teszi, hogy reménységgel tekintsünk a jövőbe, és hogy készek legyünk életünket a helyes útra terelni.
„Mielőtt útra kelnénk – emeli ki Ferenc pápa –, el kell válnunk a felesleges dolgoktól, melyek megnehezítik az utunkat. Ne egyedül járjuk az utunkat, hanem gyanakvás nélkül bízzunk az útitársainkban, ismerjük fel bennük Isten ajándékát, aki elkísér bennünket. Lépjünk ki önmagunkból, hogy a többiekhez társulhassunk, hogy segítsük és támogassuk egymást, miközben megosztjuk egymással fáradságainkat és eredményeinket. Az út végére hátizsákunk üres lesz, de a szív megtelik azzal a tapasztalattal, melyet útközben jóban és rosszban, nézeteltérésben és egyetértésben szereztünk, melyek az egzisztenciális és kulturális különbözőségből erednek. Mindeközben felfedezzük, hogy missziós tanítványokká kell lennünk, akik mindenkit abba a hazába hívnak, amely felé együtt haladunk.”
A Szentatya megfogalmazása szerint a zarándok „képes Isten kezébe helyezni önmagát, tudatában annak, hogy a megígért haza már jelen van Krisztusban, aki közel van hozzá, és így megérintheti a testvér szívét, mesterkéltség (...) nélkül, kinyújtott kézzel, mely tud adni és elfogadni is”.
Üzenete végén a pápa megköszöni Santiago de Compostela érsekének és a segítőknek erőfeszítéseiket, akik közreműködnek e jubileumi év megvalósításában, az Úr áldását kérve rájuk.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése