Ma, Epifánia, Vízkereszt napján Urunk megjelenését ünnepeljük, amely világosságként tündököl minden nép számára – kezdte beszédét a Szentatya. Ennek a fénynek a jelképe, amely a világot beragyogja és minden ember életét meg akarja világítani, az a csillag, amely a napkeleti bölcseket Betlehembe vezette. Az evangélium szerint látták „csillagát napkeleten” (Mt 2,2) és úgy döntöttek, hogy hagyják magukat vezettetni Jézus csillaga által.
Jézus csillaga soha nem alszik ki
A mi életünkben és vannak különféle csillagok, amelyek ragyognak és irányítanak bennünket. Rajtunk áll, hogy melyiket akarjuk követni. Például vannak villogó fények, amelyek felváltva kigyulladnak és kialszanak, mint az élet kis örömei: bár megelégedést váltanak ki, nem elegendők, mert kevés ideig tartanak, és nem hagyják maguk után azt a békességet, amelyet keresünk. Itt vannak azután a rivalda vakító fényei, mint a pénz és a siker, amelyek azt ígérik, hogy elnyerünk mindent és azonnal: csábítók, de erejük elvakít, és miközben dicsőségről álmodozunk, a legsűrűbb sötétségbe zuhanunk. A napkeleti bölcsek azonban arra szólítanak fel bennünket, hogy kövessünk egy állandó, kedves fényt, amely soha nem alszik ki, mert nem ebből a világból való: a mennyekből jön és ragyog ... a szívekben.
A világ hulló csillagai helyett kövessük Jézus soha ki nem alvó csillagát
Ez az igazi világosság az Úr világossága, vagy még inkább maga az Úr. Ő a mi világosságunk: olyan fény, amely nem vakít el, hanem elkísér, és egyedülálló örömet ajándékoz. Ez a fény mindenkinek szól és mindenkit hív: Izajás próféta a mai olvasmányban így szól hozzánk: „Kelj föl, és tündökölj (Iz 60, 1). Így jövendölte meg ennek a mai napnak az örömét Jeruzsálemben. Minden nap kezdetén fogadjuk be ezt a felhívást: kelj föl, és tündökölj, kövesd ma a világ olyan sok hulló csillaga között Jézus ragyogó csillagát! Ha ezt tesszük, olyan örömben lesz részünk, mint a napkeleti bölcseknek, akik „A csillagot meglátva nagyon megörültek” (Mt 2,10). Mivel ahol Isten jelen van, ott van jelen az öröm.
Jézus világossága legyőzi a legsűrűbb sötétséget is
Aki találkozott Jézussal, az megtapasztalta a sötétséget kettéhasító világosság csodáját és ismeri ezt a fényt, amely ragyog és megvilágít – mondta Ferenc pápa, majd így folytatta: „Szeretnék nagy tisztelettel mindenkit arra kérni, hogy ne féljen ettől a fénytől és nyíljon meg az Úrnak. Mindenekelőtt azoknak szeretném ezt mondani, akik belefáradtak a keresésbe, akiket legyőzött az élet homálya, és akikben kialudt a vágy: kelj föl, bátorság, Jézus világosság le tudja győzni a legsűrűbb sötétségeket is”.
Kövessük a napkeleti bölcsek példáját, hogy megtaláljuk az isteni fényt
És hogy hogyan találhatjuk meg ezt az isteni fényt? Kövessük a napkeleti bölcsek példáját, akik az evangélium elbeszélése szerint mindig mozgásban vannak. Aki a fényt keresi, az kilép önmagából, nem marad bezártságban, mozdulatlanul figyelve, hogy mi történik körülötte. A keresztény élet egy szüntelen úton-levés, reménységből, keresésből áll. Út, mint a napkeleti bölcseké, amely tovább halad akkor is, amikor a csillag pillanatnyilag eltűnik a láthatárról. Ezen az úton kelepcék is vannak, amelyeket kerülni kell: a felszínes és világias pletykák, amelyek fékezik lépteinket; az önzés bénító szeszélyei, a borúlátás üregei, amelyek csapdába ejtik a reménységet.
Karácsonykor a mi szívünkben is szülessen meg Jézus
Ezek az akadályok tartóztatják fel az írástudókat, akikről a mai evangélium beszél. Tudták, hogy merre volt a fény, de nem mozdultak. Amikor Heródes megkérdezi őket, hogy „Hol születik a Messiás?”, így felelnek: „Betlehemben!” . Tudták, hogy hol, de mégsem nem mozdultak. Sok mindent tudtak, de tudásuk hiába való volt. Nem elég tudni, hogy Isten megszületett, ha nem születik meg Karácsonykor szívünkben is. Isten megszületett, igen, de a te szívedben is? – tette fel a kérdést a pápa: „Megszületett a szívemben? Megszületett a szívünkben?” Így megtaláljuk őt, mint a napkeleti bölcsek, Máriával és Józseffel együtt az istállóban.
Lépjünk személyes szeretetközösségbe Jézussal
A napkeleti bölcsek megtalálták a Gyermeket: „Földre borulva hódoltak előtte” (11). Nem pusztán nézték, nem csak elmondtak egy alkalomhoz illő imát, majd továbbmentek, hanem imádták: személyes szeretetközösségbe léptek Jézussal. Azután aranyat, tömjént és mirhát ajándékoztak neki, vagyis legértékesebb javaikat adták az Úrnak. Tanuljuk meg a napkeleti bölcsektől, hogy ne csak maradék időnket, néha egy-egy gondolatunkat szenteljük Jézusnak, mert így soha nem részesülünk világosságában. A napkeleti bölcsekhez hasonlóan induljunk útnak, Jézus csillagát követve öltsük fel a világosságot és teljes lényünkkel imádjuk az Urat.
Forrás:Vatikán rádió
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése