Az evangéliumi tanácsokat, az Istennek szentelt szegénységet,
tisztaságot és engedelmességet isteni ajándékként kapta az Urától az
Egyház, hiszen az Úr szavain és példáján alapulnak; az apostolok, az
atyáit, az Egyház tanítói és pásztorai ajánlják; az isteni kegyelem is
mindig megőrzi ezt az ajándékot. Magának a hivatalos Egyháznak pedig
gondja van arra, hogy a Szentlélek vezetésével értelmezze e tanácsokat,
szabályozza követésüket, és a bennük foglaltak alapján tartós
életformákat is megszervezzen. Így a magból, amelyet Isten vetett el az
Úr földjén, fa nőtt, csodálatos és szerteágazó fa: a remetéskedő és a
közös élet különféle formái alakultak ki, és szerzetescsaládok nagy
változatosságban. Mindezek jelentékenyen segítik tagjaik
tökéletesedését, és gyarapítják az egész krisztusi test gazdagságát. A
szerzetescsaládok ugyanis megadják tagjaiknak az életforma szilárdabb
állandóságát, a jól bevált tanítást a tökéletesség elérésére, Krisztus
seregében a testvéri közösséget és a segítséget az engedelmességben
kibontakozó szabadsághoz úgy, hogy szerzetesi elkötelezettségükben
biztosan helytállhatnak és hűségesen kitarthatnak, s örvendező lélekkel
haladhatnak előre a szeretet útján.
A szerzetesség az Egyház isteni és hierarchikus alkotmánya szempontjából
nézve nem közbülső állapot a klerikusok és a laikusok között. Az Isten
ugyanis mind a két részről hív keresztény hívőket, hogy az Egyház életén
belül különleges adományban legyen részük, és ki-ki közreműködjék a
maga módján az Egyház üdvösségszerző küldetésében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése