Ferences Betánia: az otthon melege

Az időskor súlyos keresztje a magány, ami sokszor lelki gyötrelmekkel, betegségekkel társul. A magány, amikor az idős ember nem tudja gondolatait másokkal megosztani, nincs, akivel szót váltson, amikor feleslegesnek érzi magát. Lelke a dermedt hidegség fogságában vergődik, szenved.

 Szécsény. A Ferences Betánia Idősek Otthona és Testvéri Közössége (Betánia palesztinai település volt, itt élt Jézus barátja, Lázár, akit az Úrjézus gyakran meglátogatott és fel is támasztott. A SZERK.) ezt a súlyos keresztet veszi le harminc ember válláról. A városban a rendszerváltást követően, 1994-ben nyitotta ki az otthon az ajtaját, az ott élő nővérek lelkük kapuját, hogy tizenkét idős ember méltó körülmények között élhesse le hátralévő éveit. Az igényekkel szemben az otthon már akkor kicsinek bizonyult.

– A Jóisten segítségével, jóakaratú emberek támogatásával, 2006 telén nyitotta meg kapuját az új Betánia Otthon, itt  harminc lakó számára tudunk otthont biztosítani, ez mellett napi ellátást is nyújtunk azoknak, akik részt vesznek az életünkben – mondta Takács Etelka Mária Klarissza nővér, az otthon vezetője.

Az otthon a szó legnemesebb értelmében otthont jelent. Olyan helyet, ahol lakói nap mint nap átélik a törődést, nem érzik magukat feleslegesnek. Biztonságban tudhatják életüket, ami lelki megnyugvást ad számukra.

– Az otthon lelkületét az határozza meg, hogy mi itt egy nagy családot alkotunk, a lakók, a kollégák és a ferences szegénygondozó nővérek. Ez a szemlélet a mindennapjainkban is megmutatkozik. Assisis Szent Ferenc szellemében mindenkit testvérként szeretünk, mindenki mellé testvérként állunk – fogalmazott Klarissza nővér.

– A bejárati ajtó fölé ez van írva: „Testvéri közösség Jézus Krisztusban…”

– Ez valóság! Jézus Krisztus tényleg jelen van. Jelen a kápolnában, az oltári szentségben, jelen minden lakóban, minden munkatársban és nővérben. Ő a ház vezetője, akivel együtt működhetünk, őt követve és szeretve tesszük a dolgunkat – fogalmazott az otthon vezetője.

A ház lakói megtalálják az életük hátralévő éveinek az értelmét is, nem érzik magukat felesleges embernek. Mindenki fontos, értékes, kisebb feladatok elvégzésére önként vállalkoznak. Van, akik az alma pucolásában, a dió törésében, a folyosó seprésében segédkezik, más az imaórán vezet egytized Rózsafűzért. A lakók meglátogatják egymást és elbeszélgetnek. Mindenki hasznosnak érzi magát, együtt élik meg a közösségi életet. Gyakoriak a közös programok, a séták, megemlékeznek egymás születésnapjáról. Amikor ott jártunk, készültek az Erzsébet és a Katalin napra, emléktárgyakat készítettek a városi adventi vásárra. Színes és tartalmas az életük!

Az idős korban az emberek nagy része már nagyon sok veszteségen van túl. Elveszítette családtagjait, barátait, szép lassan egyedül maradt. Az otthon abban is segít, hogy ne zárkózzanak be magányukba, kinyíljanak egymás felé.

Valkó István 13 éve eltemette a feleségét. A 83 éves férfi egyedül élt kisgéci lakásában. Február 3-án este olyan szerencsétlenül esett el a lakásban, hogy képtelen volt felállni, reggel így talált rá öccsének a felesége. Kórházba került, ott volt április végéig, végül a szécsényi Betánia Otthon lakója lett.

– Jól érzem itt magam, mi egy nagycsalád vagyunk, nem unatkozunk, részt veszünk a szentmiséken, az imaórákon, számomra már ez az igazi otthon. Halottak napján a testvérem, aki gyakran meglátogat, eljött értem, hazavitt a temetőbe, de már vágytam vissza. A nővérek úgy törődnek velünk, mint annak idején az édesanyánk – tört fel az őszinteség a férfiből.

A ludányhalászi Mester Tamás két évi várakozás után került be az otthonba.

– Magányosan éltem, nem nősültem meg. Nagyon rossz volt egyedül. Mint a kisgyermek, hogy mikor jön a Jézuska, én is úgy vártam az értesítést, mikor jöhetek be. Itt jó körülmények között vagyok. Az életem során megszoktam a munkát, itt is segítek a folyosó takarításában. Mi történik a megyében, arról a Nógrád Megyei Hírlapból tájékozódom, ami az otthonunkba is jár. A tv betekintést enged a nagyvilág életébe. A nővérek aranyosak, figyelmesek, törődnek velünk – nyílt meg a 86 éves férfi.

Egy édesanya számára nincs nagyobb lelki fájdalom, mint a fia felvesztése. A szécsényi Majoros Jánosné fia tragikus körülmények között, 33 évesen hunyt el. A férjét 14 éve veszítette el. A másik gyermeke Balassagyarmaton lakik.

– Jó kis közösségben élünk itt együtt. Igaz, hogy már járókával megyek, de nem hagyom el magam! Az almatisztításban is segítek. Mindent megkapunk a nővérektől, szeretetükkel körülvesznek, ápolnak, gondoznak minket. Nem vágyom sehová. Azt mondom, hogy a Jóisten áldja meg a nővéreket, az itt dolgozókat – mondta az ősz hajú, 84 éves Majoros néni.

A szeretet, az otthon melege tölti meg a szécsényi Betánia Otthon lakóinak a szívét és lelkét!

Szenográdi Ferenc
forrás:Nógrád Hírcentrum 2016.