Háztörténet
1929–1948
Messziről
indul ez a recenzió, de talán a XXI. században is megértésre talál, vagy
legalábbis kíváncsivá teszi a szociális bajokra érzékeny olvasót.
Egy olyan
országban, ahol a veszteség, de a győzelem is lelkiismeret−furdalást szül
ezernyi változatban, ott
nem lehet véletlen, hogy a sok rossz mellett az emberi jóság titok−országútján
megérkezik a
ferences gondolattal. Megtölti hittel az időt és a teret, aztán cselekvéssé
lesz a gondoskodás, és jóleső
játékká szelídül a kemény fizikai munka a nincstelenekért. A magányosan
maradtak, elhagyottak és
árvák pártolókra találtak – bármilyen hihetetlen –, a hit és a szeretet kézen
fogva vezette a szerencsétleneket.
Kályha nélkül meleget, tányér nélkül étket adtak lelküknek és testüknek. Szép ez a szerető
szerelem, és csak fokozza az idő, az 1920−as évek vége! A lélek mosolya
melegítő tűzként világít
az I. világháború és Trianon után. Egerben elkezdtek valamit (ezért lett Egri
Norma) és folytatták
1948−ig Magyarország nyolc városában.
A régi
könyvek szép szokása szerint köszöntik olvasóikat a szerzők, Merk Zsuzsa
történész és a művelődéstörténeti
riportjai és kötetei alapján ismert Rapcsányi László, a Magyar Rádió főmunkatársa. A
könyv a Baján 1929−ben letelepedett Ferences Szegénygondozó Nővérek
háztörténete. A társulat
rendházai közül csak itt maradt meg sértetlenül a kéziratos napló. Érdemes ezt
a történetet is a
recenzióban elmesélni, mert regényes. 1991−ben került a Türr István Múzeumba
Molnár Ferencné (Viszmeg
Rozália) ajándékaként, aki Budapestre ment férjhez, majd visszament Bajára, és
a háború utáni idők
forgatagában, több költözködés közben is megőrizte a nővérek Háztörténetét. Ezt
egyik rokona, a
Szent Ferenc leányainak is segítő Becze Kató bízta rá, és megtisztelő
bizalommal adta át a bajai
közgyűjteménynek további megőrzésre. A Háztörténet egy 24,5×35 cm nagyságú,
barnás cseppmintás,
gerincén és sarkain kék szövettel erősített, jóminőségű, vonalazott lapokat
tartalmazó könyvszerű
füzetben van. A vastag kartonból készült fedőlapon piros szegélyű vignettára
egyetlen szót írtak
fekete tintával: Háztörténet. A lapok színes metszésűek, az előzék− és hátlap
kék−fehér, stilizált
virágmintájú. A 369 oldalas könyvben 177 oldalon olvasható a Háztörténet. A
többi üres. 1929−től 1948
márciusáig gondosan feljegyezték szorgos tevékenységük mindennapjait.
Beszámolnak gazdálkodásuk
gondjáról, bajáról, a város polgárainak lelkes vagy tartózkodó támogatásáról,
jeles vendégeikről.
Aggódva figyelik az ország sorsát érintő külpolitikai eseményeket. A szépen
formált betűkkel
megírt lapokon sajátos történelmet írnak, egy kisváros szociális
gondoskodásának epizódjait. Álljon
itt egy példa rögtön az első bejegyzésből: „Baja város szegényügyének ez egy
újabb áldásos
lendületet jelentett. Idáig főleg hatósági feladat volt Baján a szegényügy
ellátása.”
Itt kell
szólnunk P. Oslay Oswald ferences szerzetesről, aki sokirányú tevékenysége
közben megismerkedett
az emberi élet sok bajával, nyomorúságával. Az a társadalmi kihívás
foglalkoztatta, hogy miként
lehetne megoldani a szegények és az elesettek ügyét. Így bontakozott ki
lelkében az Egri Norma
vagy Magyar Norma eszménye. „Be kell vallanom, hogy az Egri Normát a modern
szociális
jótékonysággal szemben érzett és most már nyíltan bevallott elégedetlenségem
szülte” – írta Oslay Oswald
egyik tanulmányában. Ugyanis maga a gondolat annak felismeréséből adódott, hogy ha a
Trianonban lesújtott, kifosztott magyarság nem képes az egyes tényezők erején
túlnőtt szegényügy
megoldásán eredményesen munkálkodni, nagy eredményeket érhet el összefogott
erőkkel. Ahogy a Városok
Lapja 1938.
március 1−jei számában írja, P. Oslay normájában egyesítette a közhatalmat, a
társadalmat és az egyházat. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy egy−egy
város, falu, tehát egy
adott település ebben az időben kétféle szegénygondozási rendszert ismert. Az
egyik a zárt, az intézeti,
azaz a szegényházi elhelyezés volt, a másik a nyílt, a rendszerint pénzsegélyek
formájában történő
gondoskodás. Az I. világháborút követően, a 20−as évek elejére, a szegényházak
megteltek, a
koldulás tömegessé vált. Az egyesületek által végzett szegénysegélyezés
alkalomszerű volt. Országosan
körülbelül 800 szervezet foglalkozott mindkét területtel, és még ide
számíthatjuk a plébániákon
található Szent Antal perselyeket és más egyházi, de nem egyesületi
segélytevékenységet. A szegényügy
ilyen mérvű szétforgácsolódása az amúgy is szűkös anyagi eszközök célszerű
felhasználását
teljességgel lehetetlenné tette. Az Egri Norma P. Oslay Oswald által
létrehozott szerzetesrend, a
Ferences Szegénygondozó Nővérek ezeket az anyagi erőket egyesítették és
összefogták. Okulásul
érdemes idézni Borbíró Ferencnek, Baja polgármesterének a Városok
Lapjában megjelent gondolatait: „A társadalom valójában csak adakozásra képes,
adományának állandóan jó és eredményes felhasználására képtelen. A közhatóságok
csak szervezni és irányítani tudnak: csak fokozni képesek a szellemi és anyagi
erőket, a végrehajtás az ő kezükben is hamarosan elgépiesedik. Amit ebbe a munkába
az egyház ad: az a hit, amely fel tudja belül is emelni az elesett embert; a
gondozó szeretet, amely becsessé, százszoros értékűvé tudja tenni az
emberbaráti alamizsnát. Az ehhez szükséges melegszívű, áldozatos munkát nem
lehet az élet ezer gondja közt élő társadalomtól elvárni; nem lehet megkapni a
hatóságnak bármily lelkes, de mégis csak anyagiakért dolgozó alkalmazottjától
sem. Ennek a
nehéz munkának alázatos szolgálatára csak a lelkes ferences nővérek százainak
sorompóba állítása
volt a megoldás.” Ez az új
gondolat, a szegényügynek az Egri Norma szerinti megoldása újságcikkek százait
szülte. A kötet
mellékletéből kiderül, hogy a Városok Lapja, a Népszava, a Független Magyarság,
a Baja−Bácska sok−sok oldalon foglalkozott a szegénygondozással és a ferences
nővérek szeretetszolgálatával. A Szent Ferenc leányai tevékenységével Baja
város közgyűlése rendszeresen foglalkozott. Ugyancsak a mellékletben kapott
helyet a kalocsai Érseki Levéltárban található levelek közül jó néhány. Természetesen
a gondolat szülőatyját egy rövid életrajzból megismerheti az olvasó.
A szerzők
igyekeztek árnyalttá tenni a Szegénygondozó Nővérek bajai munkásságát, ezt
segíti a jegyzetanyag,
valamint a Zarka Magdolna által gondosan összeállított mutató. A kötet a mai
napokra is érvényes tanulságokkal szolgál, mert szándéka szerint jóra emlékezteti
a világ gondjaiban elmerült társadalmat.
(Türr István
Múzeum, Baja, 2003)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése