Jézus mindenben előttünk jár, és gondja van ránk. Ő szenvedett, meghalt és feltámadt, hogy így az utat is megmutassa, amelyen földi életünk során járnunk kell. Ahová ugyanis Ő eljutott, oda követjük mi is. Ahhoz, hogy felismerjük a bennünket hívő pásztor hangját, önmagunkat is ismerni kell. Vagyis bevallani hibáinkat, és elszántan küzdeni ellenük. Jézus rajtunk tartja a szemét. Nem lehetnek "ferde" útjaink. A pásztor az elveszett juhot is megkeresi, de fontos az én szabadságom is, amellyel elfogadom az Ő irgalmas szeretetét, és visszatérek a közösséghez. Egy alkalommal Makó környékén, Kopáncspusztán egy "modern" pásztorral találkoztam. A birkái elcsatangoltak, s mivel barátaimmal a közelben táboroztam, meghívott, hogy kísérjem el a "birkafelderítő útra". Beültünk a zsigulijába (a "modern" pásztor már autóval jár), és a sík és nyílt terepen haladtunk lassan előre, a lehetséges irány felé, ahol a birkák magukra hagyatva lehettek. És lám, több száz méter után egyik-másik mélyedésben fel is fedeztük az állatokat, akik ellenkezés nélkül hagyták, hogy a pásztor betegye őket a csomagtartóba. Miután három birkával megtelt a csomagtartó, s volt még egy negyedik állat is, szemem előtt megelevenedve láttam Jézus példabeszédét a jó pásztorról, mivel a modern pásztor sem tehetett mást, a nyakába emelte az elfáradt birkát, engem pedig megkért, hogy vigyem vissza a karámhoz a kocsiját a csomagtartóban lévő állatokkal. Így értettem meg, hogy ez a mi keresztényi feladatunk is: embertársainkat segíteni, hordozni bajaikat, bánatukat, mert csak ez tudja meggyógyítani sebeiket....
Kránitz Mihály:
A lélek útja a Fény felé c. kötetből
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése