Megújították ideiglenes fogadalmaikat M. Teréz és M. Lúcia nővérek

 

 

Két fiatal Szegénygondozó Nővér megújította ideiglenes fogadalmát Mária neve napján Szeptember 12-én.

Ezzel kapcsolatban az Új Misszió katolikus folyóirat Októberi számában M. Teréz és M. Lúcia nővér fogadalomújítását mutatja be. A nővérek a beszámolóban megosztják velünk, hogy mit jelent számukra az elköteleződés és a fogadalomújítás.

M. Gilberta nővér: Szerényen, alázattal, tisztelettel az emberek iránt - ezt a képzést kaptuk.

"A testvérek és nővérek hivatása arra szól, hogy a sebeket gyógyítsák, a sérülteket bekötözzék és a tévelygőket visszahívják" - olvasható Regulájukban.

Tóth Mária Gilberta nővér 1950. június 10-ére, a szerzetesek elhurcolására így emlékezik vissza:

- Budapesten, a zugligeti úton lévő, eredetileg lelkigyakorlatos házunkban éltem meg 1950 júniusát. A háborúban kibombázták pestszentlőrinci szeretetotthonunk szegény lakóit, s ezért a Zugligeti úton helyeztük el őket. Harmincan voltak, mi nővérek pedig tízen. Vártuk, mire ébredünk... testvéreink többsége hazatért szüleihez, rokonaihoz, csak négyen maradtunk, mert gondozottjainkat nem hagyhattuk magukra. Meglepetésünkre senki nem jött értünk... Mi pedig folytattuk addigi munkánkat. Egyik társunk - szokás szerint - ment az ellátási összegért az akkori önkormányzathoz, de - mondvacsinált okokra hivatkozva - egyetlen fillért sem kapott. Nem volt miből eltartanunk szegényeinket, ezért egyik nővértársunk, aki széles ismeretségi körrel rendelkezett, régi barátnői segítségével beajánlott minket mosónőnek, takarítónőnek.

Az így keresett összegből tartották el a házukban lakó húsz szegényt, s magukat négyüket, egy éven át. Akkor - 1951 szeptemberében - megjelentek a tanácstól, hogy valamit kezdjenek a házzal. Nagy meglepetésükre nem találták üresen. Maguk kicsodák, kérdezték a már civil ruhát viselő nővérektől.

- Mondtuk, hogy szerzetes nővérek vagyunk. De maguk mit akarnak, kérdeztük - folytatja az emlékezést Gilberta nővér. - Hogyan maradhattak itt, faggattak tovább. Mondtuk: itt felejtettek bennünket, a lakókkal együtt. Erre azt válaszolták: el kell hagynunk a házat, s természetesen gondoskodjunk a lakókról is.

Ekkor elmesélték az eltelt egy év történetét. A hivatal embere csodálkozott, hogyan lehet ekkora áldozatot hozni. Az épületben mégsem maradhattak. Végül a nővérek - akkori szóhasználat szerint - egy közületi irodahelyiséget kaptak, ahol meghúzhatták magukat, szegényeiket pedig állami szociális otthonokban helyezték el. Nehezen kaptak munkát, Gilberta nővér előbb gyárban dolgozott, majd 1953 táján - "amikor a kórházak várták vissza a nővéreket, természetesen civilben" - ápolónő lett a Madarász utcai kórházban.

- Ebben a korban a szociális otthonokat elköltöztették Budapestről vagy megszüntették őket mondván, nem lesz többé szegény.

Gilberta nővér, miután az idősgondozást érezte hivatásának, később a Fő utcai szociális otthonba került, ahol tizenhét évig dolgozott. 

Munkája lényegét így foglalja öszsze: 

- Szerényen, alázattal, tisztelettel az emberek iránt - ezt a képzést kaptuk. A szegény, beteg emberektől soha ne azt kérdezzük, hová tartozik, hanem azt, hogy mi fáj, miben segíthetünk.

Forrás:Új Ember

Szöveg és kép:Elmer István

M. Klára nővér: "Nagy szüksége van erre a világnak..."

Esztergom, a városba vezető főutca. A ferences rendházzal és gimnáziummal szemközt földszintes, sárga épület. A csengő fölött kis betűkkel a kiírás: Ferences Szegénygondozó Nővérek. Valaha a város hegyek felé vezető részén volt a házuk, 1990-ben adományként kapták ezt a helyet, ahol ma a közösség anyaháza működik. Az újrainduláskor még kétszázan voltak, mára harmincan maradtak, mondja Várnai Klára nővér, s küldetésükről, az új hivatásokról beszél. Ő maga korábban műszaki könyvtárosként dolgozott, s az 1980-as esztendőkben kötelezte el magát a szerzetesség mellett. 

 Várnai Klára nővér: "Nagy szüksége van erre a világnak..."

Szerzetesi élete során Klára nővér ápolónői képesítést szerzett. Jó, ha ilyen végzettséggel rendelkeznek a nővérek, mondja, hiszen a rend a szociális hivatást, a szegények testi-lelki gondozását, ápolását tekinti hivatásának.

Oslay Oswald ferences tartományfőnök 1927 decemberében kezdeményezte Páhok Franciska és Krómann Magdolna harmadrendi tagok részvételével az alapítást Egerben. Oswald atya, fölismerve korának szükségletét - a huszas, harmincas évek szociális ínségét -, világi szakemberekkel együtt kidolgozta az úgynevezett Egri normát, melyben összekapcsolta az önkéntes társadalmi szociális mozgalmat az egyház karitatív munkájával.

- Ma is szeretnénk a szociális munkában az akkor megfogalmazott hármasságot érvényesíteni: a gondoskodást, a tanúságtevő jelenlétet és a testvérként való megjelenést - mondja Klára nővér. - Nagy szüksége van erre a világnak, hiszen egyre zárkózottabbak, sérültebbek, reményvesztettek az emberek.

A betegek és szegények gondozásában elsősorban a szellemiségre helyezik a hangsúlyt, ahogyan János evangéliumában olvashatjuk: "Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket és arra rendeltelek, hogy munkátokkal gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt." Az újraindulás nehézségeivel nekik is meg kell küzdeniük. Ma még kevesen vannak, de előttük lebeg a régi nővérek példája: Szent Ferenc bűnbánó ruháját magukra öltve, biciklivel és gyalog járták a tanyákat és falvakat, városokat és cigány negyedeket.

Forrás: Új Ember

Szöveg és kép: Elmer István

Lelkinap a Nővérekkel

Többen jelezték határon innen és határon túl, hogy későn leltek rá a felhívásra, ezért lemaradtak a Ferences Szegénygondozó Nővérek szervezésében megtartott hivatástisztázó lelkigyakorlatról. Jó hírem van a leányok számára, ugyanis a nővérek esztergomi Anyaházukban október folyamán lelki napot tartanak. Melynek keretében lehetőség van megismerni Szent Ferenc szellemiségét, a Ferences Szegénygondozó nővérek rendjét. Az érdeklődök, egy napra betekintést nyerhetnek a szerzetesi életbe. Színes programot ígérnek a nővérek: Többek között lesz Szentmise, Szentségimádás, előadás, kötetlen együttlét, kisfilm és közös ebéd. A lelki nap időpontjáról, felhívásáról később még hírt adunk.

Ideiglenes és Örök fogadalomtételre készülnek a Ferences Szegénygondozó Nővérek

Szent István napi ünnep, Szentmise és a Szent Jobb körmeneten M. Anna és M. Klarissza nővér is ott volt

M. Veronika nővér beszámolója a hivatástisztázó lelkigyakorlatról

HÁT NEM LÁNGOLT A SZÍVÜNK?

  2011. július 17. és 22. között hivatástisztázó lelkigyakorlatot tartottunk Mátraverebély-Szentkúton. Nagy örömünkre 12 lány tudott részt venni rajta. Izgalommal és örömmel vártuk a fiatalokat a mátraverebélyi buszmegállóban, hogy a kegyhelyre autóval eljuttassuk őket. A lelkigyakorlat egy rövid ismerkedés és „batyus” ebéd után kirándulással folytatódott, hogy lehetőség legyen a további ismerkedésre, beszélgetésre ezzel is segítve a közösségi légkört.

A lelkigyakorlaton napi két tanítás hangzott el, amit csendes elmélkedés követett. A napot átszőtte az imádság: a közös zsolozsma, szentmise, este szentségimádás vagy rózsafüzér. Mindannyiunkat megérintett a kegyhely, a táj szépsége, ami önmagában is imára indította a szívünket.  De lehetőség volt mindennap kiscsoportos megosztásra, egyéni beszélgetésre is. P. Tihamér ferences atya lelkileg kísérte ottlétünket, felajánlva a szentgyónás, vagy a lelkibeszélgetés lehetőségét – sokaknak segítve ezzel.

Az egyik délelőttre egy házaspárt is meghívtunk Piliscsabáról, hogy ők beszéljenek a házasságról, mint hivatásról, míg a szerzetességről mi nővérek beszéltünk.

  Számunkra nagy ajándék volt megismerni a résztvevő fiatalokat; mi magunk is sokat tanulhattunk tőlük, és jó volt látni a lelkigyakorlat végén, hogy kinek-kinek az életében milyen „gyümölcsöket” hozott, vagy milyen folyamatot indított el ez a néhány nap, amiért ezúton is hálát adunk az Úristennek. Úgy vélem többen tértünk haza lángoló szívvel, a találkozásoktól, kegyelmektől, Isten szeretetétől lángra lobbantott szívvel.