Jótékonysági est! 2014. május 23. péntek

Közösségünk nevében szeretettel hívunk mindenkit a Jótékonysági estre. 

Aki teheti, kérjük terjessze azok felé is, akiket mi nem érünk el! 

Teljen meg a színházterem! Kezdődjék a műsor!
2014. május 23. péntek

Hírek Ludányhalásziból

Szegénygondozó Nővérek Társulata

1927-ben P. Oslay Oswald ferences rendi szerzetes kezdeményezésére alakult meg Egerben a Szegénygondozó Nővérek Társulata, azzal a céllal, hogy a legszegényebb és legrászorultabb embereken segítsenek. A Társulatnak köszönhetően az Egri norma a szegénygondozás országos normájává vált. A nővérek a legszegényebbeket igyekeztek megtalálni és ahol lehetett a helyszínen látták el a rászorulókat. A magatehetetleneket szeretetotthonba víve halálukig gondozták.
1931-ben Ludány földesura gr. Pejacsevich Mikó Endre eladta minden falubeli tulajdonát, eladott birtokainak egy részéből jött létre a Horka nevezetű falurész. A Ráday-féle kastélyt a Szegénygondozó Nővérek Szmrecsányi Lajos egri érsek segítségével vásárolták meg. Az első nővérek 1931. szeptembe 19-én érkeztek Ludányba, október 3-án a plébániatemplomban megtörtént az első ludányi „beöltöztetésük”, melyet P. Oslay Oswald személyesen végzett. A kastély területén levő saját kápolnájukat 1931. november 1-én áldották meg, védőszentjük a Szentséges Szív lett. A zárdalelkész és a zárda lelki igazgatója – egy rövid időre – P. Oslay Oswald lett. Miután a Társulatot tartománnyá emelték, a szerzet egyházi joghatósága Pálók Mária Franciska (a rend egyik alapítója) ludányi újoncmestert nevezte ki tartományfőnöknővé. A ludányi szeretetház a főnöknő és titkárnőjének állandó tartózkodási helye, a rendnek pedig tartományi székháza lett, innen vezetve a 30-as évek végére 48 zárdával rendelkező Társulatot. Mária Franciska haláláig, 1979-ig látta el legfőbb elöljárói hivatását. 1934-ben Bayler István ludányi plébános Oslayval együtt felvetették egy járási szeretetház gondolatát, és több évi tárgyalás után 1937 márciusában nyílt meg a Szeretetház és Üdülő. Erre a célra a nővérek a kastélyhoz tartozó versenyistállókat és cselédlakásokat engedte át. A szeretethát 60 fő befogadására volt alkalmas, az üdülőben pedig egy közfürdő is létesült, mely az egész környéken páratlan volt.
A világháború kitörése után a Szeretetházban lengyel menekülteket fogadtak be. 1940. nyarán egy kis kápolnát építettek a zárda területén. 1944 végén ’45 elején a község a front közepén állt. Orosz repülők többször lőtték és bombázták a falut, egy bomba éppen a zárda falai mellé helyezett benzines gépkocsikat találta el, ezek felrobbanása megrongálta a kastélyt. 1945. februárban román hadikórház lett a zárdából.
A front elvonulta után egy évvel, 1946. június 21-én Mindszenty József itteni látogatása során a zárdában szállt meg. 1948-ban a rend Ludányba tartotta meg a háború utáni első általános káptalanát. Sötét fellegek gyülekeztek a 40-es évek végén a katolikus egyház felett, melynek szele már 1948-ban érintette a községet. Ekkor államosították ugyanis a katolikus iskolákat. 1950-ben megtörtént a szerzetesrendek erőszakos feloszlatása. Sorsát a Társulat sem tudta elkerülni. Még ugyanebben az évben országosan 300 nővérnek kellett beszüntetnie tevékenységét. 1950. június 10-én 150 apácát szállítottak a Ludányi rendházba, ahol 1 hónapig tartózkodtak, majd innen Jászberénybe víve szétengedték őket. A rend ezután Ausztriába telepedett át és csak a demokratikus átmenet után, 1990-ben indították újra közösségi életüket Magyarországon. A rend feloszlatása után a kastély előbb SZÖVOSZ iskola, majd pedig ideg és elmegyógyintézet lett, ahol a nővérek egy része is tovább folytatta munkáját. Az egykori Ráday kastély jelenleg is ezt a funkcióját tölti be, az idők folyamán modern épületekkel gazdagodva.

írta: Kovács Krisztián

Kápolnabúcsút ünnepeltek Nagyvenyimen

 Kápolna búcsút ünnepeltek szentmisével, megemlékezéssel a Szent Ferenc Szegénygondozó Nővérek Szeretetotthonában.

Nehéz meghatározni, mikor kezdődött és hogyan indult a Szent Ferenc Szegénygondozó Nővérek Szeretetotthona. Nem egyértelmű, melyik az az időpont, amikor befejeződött az építkezés, és mikortól fogadott lakókat az intézmény.
– Ami biztos, az alapító szándék és a működtetés mozgatórugója a feltétel nélküli szeretet volt. Az otthon életében az idei az első alkalom, hogy kápolnabúcsút ünnepelünk, és megemlékezünk az alapításról. Hálát adunk egyben az elmúlt 22 évért – hangsúlyozta Kiss Csaba, az intézmény vezetője szerdán, a nagyvenyimi katolikus templomban tartott előadásában. A lélekemelő ünnepen részt vettek az egykori alapítók, a ferences szegénygondozó nővérek rendjének képviselői is.
A búcsúi program a védőszent, Szent József litániájával kezdődött az otthon kápolnájában, majd dr. Takács Nándor nyugalmazott székesfehérvári püspök celebrálta az ünnepi szentmisét.

E jeles alkalommal Kiss Csaba megemlékezett az alapítókról, felidézte a venyimiek által szeretett és tisztelt Dolmány Vendel atya tetteit, valamint Borgia nővér elkötelezettségét, aki mindent maga akart megteremteni, ami a rábízottak ellátásához kell. Nem állami normatívákra és adományokra akarta alapozni a Szeretetotthon működését. Utódaiknak, az intézmény jelenlegi dolgozóinak pedig hivatása, hogy teljesítsék a bennük bízó idősek vágyait, kéréseit.
Az idősgondozási feladatok évről évre növekedtek – így bővítettek és fejlesztettek 2008-tól. Tíz új lakóegységgel bővült az alagsor, megújult az ebédlő, a padlásra költözött az iroda és az öltöző, régi helyükön könyvtárszoba lett, új, hőszigetelt külsőt kapott a ház és térkövezett udvart. A szeretetotthon gondviselését elfogadó idősek száma 36-ról 46-ra nőtt 2009-ben, és fokozatosan emelkedett 17-ről 24-re a dolgozók száma.
– Szép és hálás feladat az idősgondozás, amit tökéletesen megvalósítani nem lehet. Sok kölcsönös türelemmel és megbocsájtó gesztussal érhetünk csak célt.
Ez a mai ünnep is egy lehetőség arra, hogy megéljük a közösséghez tartozás érzését – mondta Kiss Csaba.

2014.03.19

forrás: http://duol.hu

fotó: Ady Géza

2014-ben Ferences ifjúsági Alkalmat szerveznek a ferences közösségek, melyre nagy szeretettel hívnak meg minden érdeklődőt.

Mint anyák és nővérek

Szent Pio

A papi cölibátus előírja, hogy a római katolikus papnak nem lehet felesége. Az a normális viszony, amelyet a Teremtő szabott meg férfi és nő között, az ő életében másként kell, hogy alakuljon. A női nemnek a pap életében is igen komoly szerepe van, hiszen őt is édesanya szüli, neveli. Igen sok függ a papok édesanyjától, hogy milyen egészséges lesz a fia, ha papi hivatást kap Istentől. Az is sokat számít, voltak-e családjában leányok. A papok akkor tudnak helyesen gondolkodni a női nemről, ha édesanyjuknak és nővérüknek látják őket. Szent Pál apostol fiatal tanítványát püspökké szentelte és az efezusi hívek szolgálatára rendelte. Bölcs tanácsokkal látta el a női nemhez való viszonyulásban is: Tekintsd „az idős asszonyokat, mint anyádat, a fiatalabb nőket, mint lánytestvéreidet, teljes tisztasággal”. (1Tim 5, 2) Ez a viszonyulás állandóan segítségére lesz a papnak, hogy okosan és szeretettel tudjon gondolkodni nővéreiről, a női nemről. Érintkeznie kell velük: gyóntatnia kell őket is, meg kell értenie őket anélkül, hogy olyan érzelmi kapcsolata alakulna ki, amely a párkereső civil férfinak természetes. Az együtt érző szívet a kegyelem őrizheti meg, hogy ne magának, hanem annak a boldogítására segítse alakulni női híveit, aki majd az élete párja, a Teremtő által neki szánt boldogítója lesz. Ha ezt érti a pap, akkor könnyebben végzi küldetését ezen a téren. Nem szabad elfelednie, amit költő paptestvérünk fogalmazott meg önmagának és mindannyiunknak: „Ő mindenkinek öccse, fia, bátyja, Ő mindenkinek a valakije, Csak néki, néki nincsen senkije”.

írta:Kovács Bánk ofm

„Lehet, ma én tudok adni, de holnap talán nekem kell kérnem”

Ferenc pápa is „ferences”, lelkületében bizonyosan az. Siófok 1991-ben hívta a városba az egy évvel korábban újjászerveződött ferences rend nővéreit, a szegénygondozókat. Ma Veronika, Teréz és Marianna nővér szolgál a Balaton fővárosában, a három magyarországi ferences szegénygondozó rendház egyikében.

Az egész magyarországi rend nem nagyobb húsz fősnél, többen idős nővérek, tíznél nincsenek többen, akik a három házban szolgálnak: Esztergomban, a nógrádi Szécsényben és Siófokon.
 – Körbejárunk a három helyszín között, én például harmadszorra vagyok most Siófokon; jelöltként jártam ebben a házban, később egy évet szolgáltam itt – mondja Mária Veronika, a siófoki házfelelős. – Mária Marianna nővér már a kilencvenes években is szolgált e helyütt, Mária Teréz pedig nyolc hónapig jelölt volt itt négy éve, majd most került vissza.

Mindannyiuknak ismerős Siófok, mint ahogyan ismerősként tekintenek rájuk a városlakók is; a barna ruhás és fátylas apácákra, bár ők maguk nem igazán szeretik ezt a szót.

– Siófokon igen aktív a kapcsolatunk a rászorulókkal – így Veronika. – Ruha- és élelmiszeradományokat kapunk, abból tudunk adni, de persze ez csak tüneti kezelés, kinek-kinek az élete problémáját nem tudjuk megoldani. Mostanában egyre többen kérnek segítséget olyan többgyerekes családok, akiknek annyira megemelkedett a devizakölcsön-törlesztőrészlete, hogy tűzifára már nem jut, vagy éppen ruhát kérnek, esetleg élelmet. Próbálnának nagyon megkapaszkodni, de nem könnyű...

– Azt látjuk, hogy idősek ellátása itt elég nagy probléma – teszi hozzá Teréz. – Az idősotthonok térítési díja többeknek magas, a nyugdíj alacsony, a család nem tudja kipótolni, a gondozónő ritkán jár. A szociális rendszer apróbb „foghíjaiban” vagyunk tehát jelen. Míg a nógrádi Szécsényben az állástalanság „visz mindent”, az a legtöbb probléma okozója, itt ez kevésbé jellemző, ellenben feltűnő, mennyire magányosak az emberek. Vendégszeretők, befogadók a siófokiak, de ennek ellenére, vagy tán éppen az évenkénti nagy átmenő vendégkör miatt, mégis sokak belső lelki állapota a magány. Sok a hajléktalan is, főként nyáron; gyakran becsöngetnek ők is hozzánk élelmet, ruhát kérve. Amikor jelölt voltam itt, akadt olyan család, amelyik nyárra munkát kapott és nem tudták hová tenni a gyerekeiket; „baba-mama klubot” nyitottunk hát a rendházban, egész nap a kicsikkel voltunk. Amire éppen szükség van az adott helyzetben...

 (Teréz öt éve tagja a ferences közösségnek, jövőre „esedékes” az örök fogadalma. – Hívő családból származom, templomba jártunk a szüleimmel, tudtam, hogy az Isten szeret, de csak a középiskola végére alakult ki bennem egyfajta személyes kapcsolat Istennel. Egy ponton megkérdeztem magamtól, mit adhatok én neki. Kézenfekvő volt a válasz: az életemet. De akkor még nem tudtam, mire is hív. Főiskolára mentem, az ELTE gyógypedagógiai szakán végeztem, közben megismertem több szerzetesközösséget, a ferences nővérekét is. Nyilvánvaló volt: ott érzem jól magam, ahol emberekkel foglalkozhatok és nagyon fontos volt számomra, hogy Szent Ferenc lelkületében, az ő derűjével, örömével, a szegénység mint fontos érték hangsúlyozásával. Sok idő kellett és bátorság ahhoz, hogy bevalljam önmagamnak az érzéseimet.)

A magyarországi Ferences Szegénygondozó Nővérek Rendje 1927-ben alakult, az 1950-es szétszóratásig már kétszáz nővérük szolgált a Nagy-Magyarország területén, negyvenkét rendházban. – Amikor 1990-ben újraszerveződhetett a rend, az idős nővérek vállalták, hogy újra beállnak a közösségbe – magyarázza Veronika. – Mi, az utódok nagyon sokat köszönhetünk nekik. Annak, hogy ma nem vagyunk többen, az is az oka: szerzetesi hivatásra végleges döntést nagyon nehéz meghozni. Régen könnyebben ment, hogy odaadom az életemet és halálomig Istennek, a közösségnek élek. Nem véletlen, hogy öt-hat év is eltelik, mire valaki a jelöltidőtől eljuthat az örök fogadalomig, gyorsabban ez nem megy, addigra megerősödhet abban hogy valóban ez az életcélja és a közösség is befogadhatja. 

– A mai huszonéveseknél gyakran az is probléma, hogy mit kezdjenek az élettel – így Teréz. – Sokkal inkább megküzdik a kamaszkort, a fiatal felnőttkort, mint bármikor. Ezért aztán sokszor kell melléjük állnunk, segítenünk nekik az önmagukra találásban. Nincsenek biztos fogódzók, a családok is gyakran csonkák. Hogy aztán akik mellé odaállunk, abból nővér lesz vagy feleség, az idővel kialakul. Olyan hivatás a miénk, ahol másokon kell segíteni; akinek pedig a saját életét kell még megoldania, attól ezt nem igazán lehet elvárni.

Ruhát, élelmet, jó szót osztanak és feltűnt nekik, hogy bár befogadók, vendégszeretők a siófokiak, lelkükben sokan mégis magányosak.

A nővérek a tisztaságra, a szegénységre, az engedelmességre tesznek fogadalmat, s ezt többször is megújítják az örök fogadalmukig. Mindezeket megelőzi az egyéves noviciátus, melyről Teréz azt vallja: – A noviciátus nem egy teszt, hogy kibírom-e telefon, barátok, tévé, internet nélkül. Máson van a hangsúly. Mivel Istennel kötelezzük el magunkat, vele csak elcsendesedve lehet kapcsolatot teremteni, a csöndben kell szembenéznünk önmagunkkal, a félelmeinkkel, az aggodalmainkkal. Az életben minden választás, elköteleződés egyben lemondással is jár; de ez a „sava-borsa” is, ettől is érzem azt, hogy csinálok valami hasznosat...

(Veronika 1999 óta tagja a rendnek. – Veronika azt jelenti, igaz kép; amikor a legszegényebbek felé fordulunk, lelkünk Veronika kendőjéhez lesz hasonló, amivel Krisztus letörölte a vérét és verítékét a keresztúton. Ezért választottam magamnak ezt a nevet  a rendben. A ferencesek nemcsak a szegénységet vállalják, hanem a szegények felé fordulást is. Amikor jelöltként Siófokra kerültem és az időseket, betegeket látogattuk, sokszor felcsengett bennem a szentírásnak az a szava, hogy „amit egynek a legkisebbek közül tettetek, nekem tettétek”. Előtte van írva az, hogy „éhes voltam és ennem adtatok, szomjas voltam és innom adtatok, ruhátlan voltam és felruháztatok.” Nagyon azt éreztem: amikor a rászorulót megmosdatjuk, reggelit készítünk, bevásárolunk, vagy ruhát adunk neki, az evangélium szerinti életet éljük. Ez a ferencesség, ahogyan Szent Ferencnek is ez volt a fontos. Az Úr Jézusnak ma élő karjai, fülei, szájai, szemei kell lennünk, s hogy ne csak fizikailag, hanem lelkileg is jussunk el embertársainkhoz, akiknek sokszor az a legnagyobb segítség, ha valaki meghallgatja őket...)

Szolgák – érdekes, hogy a miniszter jelentése is szolga. Mária Veronika így idézi Jézust: „Aki első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája.”

Ferenc pápa szavai felkiáltójelek; lehet, hogy ma én tudok adni, de holnap talán nekem kell kérnem .  Ferenc pápa is „ferences”, jezsuita létére. – Büszkék voltunk rá amikor elmondta, Szent Ferencet tekinti védőszentjének – árulja el Veronika. – Lelkülete nagyon közel áll hozzánk, a szegények felé fordulásról beszél a legtöbbet.

De nemcsak az egyes ember, hanem az egyház szegények felé fordulását is sürgeti – vetem fel a siófoki nővéreknek.

Veronika: – Dél-amerikaiként fölrázza kicsit az európaiakat, ráirányítva a jóléti társadalom figyelmét a szegényekre, a szegénységre. Már az egyház gyökereiben is ott a szegények segítése, közös volt mindenük, akinek több volt, az adott annak, aki rászorult. Jézus alapvető tanítása a szegények felkarolása, ezt valamilyen formában mindig is követte az egyház. Az, hogy a pápa ezt most mindennél jobban hangsúlyozza, egy felkiáltójel. Valaha arról ismerhették meg a  keresztényeket, hogy törődtek egymással. Ferenc a ma emberét is erre hívja fel: nyissunk, nyílt szívvel forduljunk embertársaink felé.

Jó helyen mondom, a szegénygondozó nővérek házában: hiába vártuk, nemigen csökken a szegénység, sőt... Véletlen hát – kérdem tőlük –, hogy éppen egy ilyen pápa jött?

Veronika: – Nem, az Úr Isten tudja, hogy melyik kornak milyen pápára van szüksége. II. János Pált a vasfüggöny mögül választották meg, sok mindent másképp látott ezért ő is, mai világunkban meg arra volt szükség, hogy a szegénység felé forduló pápánk legyen.

De elérhet-e ezzel bármit, akár csak szemléletváltozást?

Veronika: – Reméljük, ha nem is egyik napról a másikra, de igen. Fontos az is, hogy lássa a világ: ő maga is szerényen, egyszerűen él, ami a nem hívő emberek szívében is visszhangra találhat. Talán megmoccan sokakban: ha ő így, akkor tán nekem sem ártana változtatnom azon, ahogyan eddig éltem.

Teréz: – Több ez annál, minthogy segítsük azokat, akiknek nem megy annyira jól. Hiszen miért teszünk mi is fogadalmat a szegénységre, ha egyszersmind küzdeni is kell ellene? Azért, mert mindannyian segítségre szorulunk, egymásra vagyunk utalva. Lehet, hogy ma én tudok adni, de holnap talán nekem kell kérnem. Ennek a tudatában kellene élni. Az egyház a kezdetek óta erre próbál felhívni: minél nagyobb tisztsége van valakinek, annál nagyobb alázattal kell élnie. Mint a pápa is, szolgaként.

forrás: sonline.hu

Assisi Szent Klára áldása

Áldjon meg benneteket  az Úr és  őrizzen meg titeket.  Mutassa meg  nektek  orcáját és könyörüljön rajtatok. Fordítsa  felétek arcát és adjon  nektek,  nővéreimnek  és leányaimnak  békességet,  és  mindazoknak,  akik  közétek  jönnek, és  meg  is maradnak közösségetekben,  és  a többi  most  élő  és  eljövendő nővérnek is,  akik mindvégig állhatatosan  kitartanak a  szegény  úrnők monostoraiban.  A mennyei  Atya  adja  meg nektek  és erősítse  is  meg  rajtatok  ezt  a  szentséges áldást a mennyben és a földön: a földön, a küzdő Egyház szolgái  és szolgálói  között,  sokszorozza meg  bennetek  kegyelmét és  erejét,  a  mennyben pedig,  a  győzelmes  Egyház szent  férfiai  és  szent  asszonyai között, magasztaljon fel és dicsőítsen meg benneteket!

   Assisi Szent Klára áldása