2013. szeptember 24., kedd

Mária képe



Óh Mária, szent vagy!

Örök, egyetlen vagy,
Akin az időknek
Árja nyomot nem hagy!
Istenbe vetetted
Teljes bizodalmad:
Isten kegye által
Nagy a Te hatalmad!

Alázatos voltál,
Hitben gazdag voltál,
Angyaltiszta szép Szűz!
Szeplőtelen oltár!
Valamerre léptél,
Liliomok keltek,
Isten madárkái
Vigan énekeltek.

Képedet viseljük,
Szivedet tiszteljük,
Minden halandóknak
Föléje emeljük!
Tehozzád hasonlók
Akarunk mi lenni,
Jóságod ölében
Ringatva pihenni!

Képed a keblünkön,
Szived a szivünkben:
Ne legyünk esendők
Soha semmi bűnben!
S ha miként epedtünk,
Tiszták nem lehettünk:
Istennek szent anyja,
Könyörögj érettünk!

2013. szeptember 22., vasárnap

Öröm az életünkben

          Franz Werfelnek van egy regénye, melynek ez a címe: Az elsikkasztott mennyország. A regény témája nem vág ugyan ide, de címe nagyon. Mert ez a cím azt sugallja, hogy sikkasztani nem csak anyagi értéket lehet. Sőt, nem is az a legnagyobb baj, ha anyagi értékek vesznek, sikkadnak el. Sokkal nagyobb baj, ha az életünkből a mennyország sikkad el. S ez nem csak akkor baj, ha az üdvösségünk veszik el. A földi életünk tulajdonképpen a megkezdett örökélet. Ha pedig ez így van, akkor lehetetlen, hogy ennek a mennyországnak az előíze, öröme már most ne érződjék rajtunk, ne nyilvánuljon meg valamiképpen életünkben.
  
     A Szűzanya a Magnifikátban azt énekelte: Íme, mostantól fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék. S valóban Boldogasszonynak hívjuk őt, pedig nem volt asszony a világon, aki olyan mélyen érezte volna át a szenvedést, mint ahogyan ő érezte azt. De hát úgy látszik, nagyon igaz a költő szava: A fájdalom a boldogságnak egyik alkatrésze. A boldogságnak valahogyan ikertestvére, közeli rokona a fájdalom is. Ezért a fájdalom – vagy mondjuk így: az élet terhe – igazában nem szüntethetné meg az örömöt. A mennyország örömének valahogyan mindig át kell itatódnia az életünkön. Chaplin, a nagy nevettető írta az önéletrajzában: Minden élőlény közül csak az ember tudja előre, hogy meg fog halni. Mégis az ember tud egyedül nevetni! – Igen, mert az ember nemcsak a halált tudja előre, de a halálon is túl tud látni.
        Miért van hát, hogy néha mégis olyan nagyon ránk tudnak telepedni a terheink? Hogyan lehetne ezektől úgy megszabadulni, hogy, bár érezzük súlyukat, de ne nyomjanak össze, belülről ne nyomorítsanak meg? Egy vers így fejezi ki ezt a vágyat: „Szeretném, ha a szenvedés nem tenne ronccsá,/ nem mérgezné meg a józan észt / bennem a gyötrelem. Szeretnék jó maradni, / nem veszteni el a derűt…” – Igen, bele nem rokkanni a bajokba, hogy a szenvedés ne tegyen ronccsá! Hogyan lehet ezt elérni?
       Azt hiszem, gyakran kellene az evangélium egy sokat idézett mondatán elgondolkoznunk. Jézus mondta: Aki utánam akar jönni, vegye fel keresztjét minden nap, és úgy kövessen engem. Minden nap újból felvenni a keresztet, ez lehangolónak, elkeserítőnek látszik. Pedig azért egy nagy feloldódás is van benne. Mert mindennap csak úgy tudom felvenni a keresztemet, ha mindennap le is teszem azt. És ezt néha elfelejtjük! Magunkkal cipeljük terheinket akkor is, amikor le kellene tenni azokat. Feloldódni, örülni. Túllátni a bajokon: abban a biztonságban élni, hogy a legfontosabb: az Isten rám áradó szeretete most is megvan, működik az életemben. Ez bizony életmentően fontos! Mert egyensúlyos ember csak akkor tudok maradni, ha ennek a rám áradó szeretetnek biztonságában élek.
     XXIII. János pápáról közismert az a kis történet, hogy egy este, amikor nagyon nyomták a gondok, az aggodalmak és a saját tehetetlensége, és már napok óta aludni se nagyon tudott, egy csomó eredménytelen őrlődés után egyszer csak azt mondta magának: János, János, miért képzeled magad olyan fontosnak? Nem te kormányozod az anyaszentegyházat, hanem a Szentlélek! Ebben aztán tökéletesen meg is nyugodott, és elaludt.
     Bizony, nekünk sem tenne jót, ha túlfontoskodnánk magunkat! Nem könnyelmű meggondolatlansággal, nem félvállról véve a dolgokat, de tudjunk bízni a megoldásokban is velünk levő Istenben, és őrizzük kiegyensúlyozottságunkat. Azt mondják: a rózsának száz tövise van és egy virága, s mégis a virágot nézzük rajta. Kár volna az életünkben is csak a töviseket látni, mikor abból gyönyörű virág is ki akar bontakozni.
                                                                                                                                               P. László

 forrás: ÖRÖMÜNK OKA - Magyar Sarutlan Kármelita Rendtartomány

2013. szeptember 18., szerda

egyszerű gyermeki szívvel

Semmit ne kérjek, és mégis mindig kérjek!
Egyet, mindig ezt az egyet:
Általa, Vele, Benne, Érte éljek! ...
Ezt se szóval, ne összekulcsolt kézzel,
Még csak ne is egy tekintettel,
de igen, ó igen!
– egyszerû gyermeki szívvel!
 Ámen


2013. szeptember 6., péntek

Meghívó

Szertetettel hívnak minden kedves barátjukat, jó tevőjüket a Ferences Szegénygondozó Nővérek
Közössége 2013.09.07 11:00-kor kezdődő szentmisére a jászberényi nagytemplomba, ahol hálát adnak Tóth Ilona M. Aquináta ferences szegénygondozó nővér 70 éves fogadalmi jubileumáért.
Lelkemnek hő vágya szeretni téged, 
Örömben s bánatban szolgálni néked!
Szívem, ő Mária, érted lángol s ég,
Kit szeretnünk adott az irgalmas ég.

2013. augusztus 30., péntek

A 90 esztendős Krisztina nővért köszöntötték

2013-08-29 20:54  
Emlékezetesen szép napot tölthettek együtt mindazok, akik részesei voltak Bujdosó Ilona Krisztina nővér 90. születésnapi ünnepségének. A jászberényi Szent Klára Idősek Otthona lakója ő, aki testvérével, Joakima nővérrel együtt került az intézménybe tizenhárom évvel ezelőtt. Mindketten a
Szegénygondozó Nővérek Rendjéhez tartoztak. Krisztina nővér édestestvérét sajnos néhány éve elveszítette, s az intézményben is ő az egyedüli, aki annak idején nővéri szolgálatot látott el.
Kedves, törékeny, idős nő, aki egész életét a szegények, a rászorultak megsegítésére, ápolására tette fel. Nemes cél vezérelte, melyet nem tudott megtörni a világháború, a szerzetesrendek feloszlatása és a sok nehézség, amelyet élete során átélt. Az időseket gondozta, ápolta, könnyebbé téve mindennapjaikat. Lehetett fagyos tél vagy rekkenő hőség, ő kitartóan szolgált, ápolt, védelmezett. Konyhában is dolgozott, főzött, mosogatott. S tette mindezt önzetlen szeretetből, hivatástudatból, empátiából. Később kisgyermekeknek ruhácskákat varrt, hogy a mindennapi falatra valót megkeresse.
A bizonytalanság fenyegető éveiben az egyház is igyekezett támogatást nyújtani megmaradt szerzeteseinek. Így kerülhetett sor arra, hogy a Jászberényben épült Ferences rendi templom kolostorában idősödő rendi nővérek kaphattak szállást, ellátást. Napi szentmise, zsolozsma, rózsafüzér, litániák sora hangzott el a kápolnában. A nagy kertben mindig akadt tennivaló, a nővérek öntözték a veteményeket, a virágokat, a kertben lévő Porciunkula kápolnában imádkoztak. Krisztina nővér a mai napig sokat megtartott ezekből a szokásokból, rózsáit, virágait maga gondozza a kertben, az egyházi szertartásokon pedig kivétel nélkül részt vesz.
Az ünnepi nap a Batátok templomában megtartott szentmisével kezdődött, melyet dr. Novák István plébános és Szántó József apátplébános celebráltak.
Dr. Novák István köszöntő beszédében közös gondolkodásra hívta a résztvevőket. „Gondoljuk végig egy munkás, dolgos napunkat, azt, hogy egy nap alatt mennyi mindent megtesz az ember. Egyszer egy édesanyával beszélgetve elmondta nekem, hogy ő hajnali öt órától éjfélig sokat tevékenykedik. Hihetetlen, hogy mennyi minden belefér egy napba. Gondoljuk végig, hogy mennyi minden fér bele 90 esztendőbe. És mégis kevés az ember számára ez az idő. A földi élet bármilyen hosszú is, az ember szíve az örökkévalóságra nyitott. Bízunk benne, hogy földi életünkön túl örökkévalóság következhet, benne sok széppel és jóval.”
A folytatásban Bujdosó Ilonát az Esztergomból érkezett rendtársai, a Ferences Szegénygondozó Nővérek köszöntötték, akik nevében Klarissza tartományfőnöknő szólt a jelenlévőkhöz.
„Krisztina nővér gyermeki lelkülete nem éretlen, hanem érett személyiséget takar, aki megtartotta gyermeki tisztaságát is, amelyet élete során azóta is őriz. Az Úristen tiszta szeretete által maradt ilyen gyermeki a lelke. A kedves nővér, amikor fiatalon úgy döntött, hogy Istennek adja az életét, örömmel tette. Sem a kommunizmus, sem pedig az élet nehézsége nem törte meg. S most nem egy megfásult, idős nővért látunk, hanem egy derűs, kedves nővért. A titka Jézus, akit ő nagyon szeret. Ez tartotta meg őt, s a jó Isten tartsa még sokáig.”
A folytatásban a Ferences Szegénygondozó nővérek zenés énekkel és a rendjükről összeállított kisfilmmel is köszöntötték az ünnepeltet.
Jászberény város önkormányzata nevében Nagy András önkormányzati képviselő, városkapcsolati tanácsnok üdvözölte a 90 esztendős Bujdosó Ilonát. Beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy tudjuk mindannyian azt, Isten kegyelme kell ahhoz, hogy valaki megérje a 90 évet ilyen épen, egészségesen. Áldását fejezte ki a Szent Klára Otthon felé is, ahol megfelelő ellátást, ápolást kap Krisztina nővér.
A Szent Klára Idősek Otthonát fenntartó Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat részéről dr. Bató András főigazgató is az ünnepelthez lépett, s kedves szavakkal ő is méltatta azt az életpályát, amelyet Krisztina nővér 90 éve alatt megtett. Kérte őt, hogy imáival továbbra is segítse az idősotthonok munkáját.
A Szent Klára Idősek Otthona részéről Vargáné Deme Katalin igazgató asszony fejezte ki jókívánságait Krisztina nővérnek. Majd az otthon lakói adtak elő műsort. Az ünnepelt életébe kivetített fotók sorozatán kaphattak betekintést a meghívottak.
A köszöntések sorát a család zárta, majd az otthon refektóriumában az ízlésesen megterített, feldíszített asztaloknál kötetlenebb módja következett az ünnepségnek. Az agapét követően kora estig tartott Krisztina nővér 90. születésnapi ünnepsége.

Buschman Éva


forrás: http://jaszberenyonline.hu/print/22848